A robbanás határán

0
741
Forrás: Nemzeti Színház

Ifj. Vidnyánszky Attila Woyzeck rendezése a Nemzeti Színházban, bombasztikus előadás. Olykor üvöltően hangos, villódzóak a fények, sok benne a brutális erőszak, van hányás és frissen kioperált agyvelővel való focizás. A bejáratnál figyelmeztetnek is bennünket, hogy biztos, ami biztos, az érzékenyebbek üljenek a sorok szélére.

 

A mindennapjainkba betörő erőszakot, az iszonyatos eldurvulást ábrázolja ifj. Vidnyánszky ilyen kellemetlenül. Ahogy ez betör a magánéletünkbe, a médián keresztül. A mába került a történet, Vecsei Kinga Réta díszlete panellakást ábrázol, aminek fő helyén egy jókora tévé. Woyzeck és felesége, Marie, gyakran ezt bámulják. Otromba sorozatok, tökkelütött, felpörgetett tempójú, önfényező műsorvezetők, sematikus néphülyítő figurák, piff-puff filmek, elevenednek meg újra-és újra és újra. Hatásvadász ízléstelenségük beölti a szobát, betölti a fiatal, csecsemőjét babusgató pár lelkét, ostobaságuk bedugaszolja a tudatukat. A bűnösen agresszív világ nem hagy nekik nyugtot, lehetetlenné teszi a családi békét.

A házban egy dübörgő, villódzó fényorgiában tobzódó, diszkó. Ide jár le a Barta Ágnes által alakított, lezsernek tűnő, állandóan rágógumizó, ifjú feleség, rendszeresen táncolni. A roppant érzékeny férj nem megy, nem szeret táncolni, tán ennek a hangorkánnak, fényömlenynek a letámadó jellegű monotóniáját utálja, de az, hogy egyedül megy az asszony, mindenképpen okot ad a mind ádázabb féltékenységre. Nagy Márk fiús Woyzecket alakít, akin még ott van a kamaszkor nyoma, benne pedig a tétova megszeppentsége és határozatlansága, ami tovább növeli a bizonytalanságát. Erősíti a kételyt, ez pedig mérgezi őt is, amitől maga is mérgezővé válik.

No, nem mintha nem lennének biztos jelek arra, hogy Marie-nek vannak kihágásai. Ebben a kegyetlen világban akár az orrunk előtt is történnek otromba dolgok, amikről gyakran próbálunk nem tudomást venni, igyekszünk elfordítani a fejünket, de ettől ezek még vannak, akarjuk, nem akarjuk, hatnak ránk. És bizonytalan személyiségek esetében a bűnös világ maga is bűnre sarkall. Eljuttatja Woyzecket, a totálisan kiszolgáltatott kisembert odáig, hogy azt ölje meg, akit a legjobban szeret. Sokszor a szeretet jegyében pusztítunk, ahogy lidérces háborúk is adódnak a szeretet fennkölt jelszavával.

Döbbenetes, hogy a mindössze 24 évet élt, tífuszban elhalálozó Büchner, aki 1835-36-ig írta meg máig intenzíven ható életművét, mennyire temérdek mindent tudott az emberről. A Woyzecket már nem fejezhette be, nem alakíthatta ki a jelenetek sorrendjét, ezért a darab a szokásosnál is tágabb teret ad a rendezői értelmezéseknek. Értelmezték is sokféleképpen. Igen fontos előadás volt Fodor Tamásé a Stúdió K-ban, egy kis pincében, ahol nem ülhettünk le nézőkként, végig álltuk, mozogtuk az előadást, mi adtuk a vásár forgatagát, a bámészkodó tömeget, és akár meg is akadályozhattuk volna a gyilkosságot. Hiszen Woyzeck közöttünk tört utat magának, azzal a késsel, amivel végül leszúrta Marie-t. Simon Balázs a zsámbéki domboldalban, Pulcinella közlegény címmel, grandiózus méretekben, nemzetközi együttműködéssel, rendezte a darabot, annyira vásári forgatagban, hogy a nézőtérre bemenet még körhintázni, célba lőni is lehetett. Schilling Árpád pedig, ugyancsak Zsámbékon, W-munkáscirkusz címmel, emberkísérletként fogta föl a darabot, azt mutatta meg, hogy a szadista orvos, minden erkölcsi gátat áthágva, hogyan okoz testi és lelki fájdalmat, hatalmaskodó szakbarbárként. Mintha állatokról lenne szó, egy rács választott el bennünket a játszóktól.

Ifj. Vidnyánszky is az elviselhetetlen kiszolgáltatottságra helyezi a hangsúlyt. Megmutatja a rémisztő elvadultságot, azt, hogyan pöccen be valaki nagy felhergeltségében pillanatok alatt, hogy veri véresre, csapja vaságyhoz a fejét annak, akire éppen bedühödött. Csaknem tapintani lehet a gyűlöletet, a tébolyult haragot, és érzékletessé válik, hogy a robbanáshoz elég egy kis szikra is, mert szinte már mindenki eljutott a robbanás határáig, ezért idegzsába módjára viselkedik.

Forrás: Nemzeti Színház

Az ifj. Vidnyánszky és Vecsei H. Miklós – aki ezúttal a szöveget gondozta – közös előadásaira létrejött Sztalker Csoport fiataljai fogtak össze a Nemzeti ifjú művészeivel, a produkció érdekében. Érződik a tettrekészség, „az ide nekem az oroszlánt is” hevülete. A vehemensen előadott tömegjelenetek olykor betétekként hatnak, időnként nem nélkülözik a kimódoltságot, hol segítik, hol nehezítik, hogy végig kövessük a főhősök végzetessé váló lelki tusáját. Szabó Sebestyén László az undorító, magából kivetkőző doktor. Fehér Tibor az öntetszelgő ezreddobos, aki otrombán megerőszakolja Marie-t – bár azért olyan nagyon nincs ellenére – egy jókora hűtőszekrényben. A Kapitány, Kovács Tamás megszemélyesítésében, egész testét végig borotváltatja, elviselhetetlenül hiú macsóként Woyzeckkel. Akinek barátja, Andres, Herczeg Péter megformálásában, tehetetlen, aggódó rémülettel nézi az eseményeket. A többiek, Böröndi Bence, Mészáros Martin, Szabó Nikolett, Bordás Roland, Berettyán Sándor, Szép Domán, is beleadnak apait-anyait.

Komoly, kemény munka van a produkcióban, jelentős szellemi és erőbefektetés. Nem mindig egyenletes az előadás, van benne szertelenség, de olyanok csinálják, akiken érződik, úgy gondolják, hogy színházzal meg lehet váltani a világot. És bizony, meg is akarják váltani…!

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..