Szexmunkások az öngyilkosságba menekülnek

0
2912
Facebook

„Senki sem akarja megszegni a szabályokat, de azok a szexmunkások, akik ma is fogadnak ügyfeleket, kockára teszik maguk és mások egészségét” – nyilatkozta a Guardiannek a brit prostituáltak szervezetének vezetője.

„Óriási válsággal nézünk szembe”- mondta Niki Adams. „Akik kockáztatnak , azoknak nincs más választásuk”. A megélhetés problémája sohasem volt ilyen nagy. Ez elől sok prostituált a halálba menekül …

Digitális szex

A prostituáltak arra törekszenek, hogy rábeszéljék az ügyfeleket: érjék be a látvánnyal illetve a hanggal! Egy szex portál 800 lányt ajánl, ezek közül 150-et Londonban. Azt nagyon nehéz megállapítani, hogy a jelenlegi körülmények között hányan dolgoznak közülük. Azt még kevésbé lehet tudni, hogy hány ügyfél éri be a kamera illetve telefon szex-szel. Azt viszont lehet tudni, hogy a döntő többség elveszítette a megélhetési forrásait és kétségbeejtő anyagi helyzetben van. „Azonnali pénz segély kell ezeknek a nőknek méghozzá azonnal!” – hangsúlyozza a prostituáltak szervezetének főnökasszonya, aki közölte azt is a Guardian-nel, hogy listája van a munkanélküli lányokról.

„Hajszálon függ az életem”

A 33 éves Sasha két gyermeket nevel egyedül. A válság előtt három napot dolgozott egy nyilvánosházban. Napi jövedelme 40-70 font volt. „Nem tudtam semmit félretenni belőle”- mesélte a Guardian-nek. Miután nem dolgozik nincsen semmi bevétele. Ezért úgy érzi, hogy hajszálon függ az élete.

A döntéshozók is tisztában vannak a helyzet súlyosságával. A brit parlamentben ülésezett az a bizottság, amely a prostitúció ügyeivel foglalkozik. A bizottságban minden párt részt vesz és egységesen javasolják a kormánynak, hogy tegyen valamit a prostituáltak érdekében. „Különösen aggaszt bennünket, hogy azok, akik kihasználják ezeket a nőket, most értéktelennek tekintik őket, mert nem keresnek pénzt!” – hívja fel a figyelmet a bizottság.

A kábítószer függő prostituáltak helyzete kétségbeejtő

Sokan az öngyilkosságba menekülnek a vírus válság idején, mert nem tudják finanszírozni a szenvedély betegségüket – számolt be egy szociális szervezet vezetője a londoni helyzetről. Helena Croft, a Streetlight főnökasszonya szerint minél tovább húzódik a válság annál tragikusabbá válik a helyzet. Felszólította a férfiakat: maradjanak otthon! Ne vásároljanak szexet, mert ezzel nemcsak a saját egészségüket kockáztatják hanem a prostituáltakét is, akik még inkább ki vannak téve a vírus fertőzés veszélyének, mert több ügyfelet fogadnak.

Akinek gyereke van, az nemigen vállalhat digitális szexet

A 33 éves Sasha, aki nyilvánosházakban dolgozott amíg azok nyitva voltak, gondolt a kamera szexre. Csakhogy a két gyerek most otthon van. Korábban iskola időben találkozott az ügyfelekkel. Most, hogy a gyerekek otthon vannak, megszűnt ez a lehetőség. A három tagú család bevétele minimális. A szociális segély még a lakbérre sem elég. „Amikor a számlák megjönnek , akkor felteszem azokat egy polcra, és igyekszem nem gondolni rájuk. Nem látok megoldást magam előtt” – mondta a londoni prostituált a Guardian tudósítójának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .