Sokat kockáztat Orbán a Vodafone megvásárlásával

0
1068
FH

715 milliárd forintért szerzi meg a kormányhoz közelálló cég és a magyar állam a Vodafone-t, vagyis a magyar költségvetést több mint 350 milliárd forint mínusz terheli egy olyan válságos időszakban amikor a lakosság szembesül az első felemelt rezsi számlákkal.

Az uniós euró milliárdok nem érkeztek meg vagyis a pénzügyi egyensúly igencsak bizonytalan. Miért vágott bele mégiscsak ebbe a nagy üzletbe Orbán Viktor? Amint arra Nagy Márton fejlesztési miniszter is utalt, a kormánynak régi célja, hogy ebben a kulcsfontosságú szektorban magyar érdekeltség is legyen a nagy piaci szereplők között. A szándék a korábbi idők törhetetlen optimizmusát tükrözte amikor Orbán Viktor abban bízhatott, hogy erős politikai hátországgal komoly pénzügyi kockázatot is felvállalhat. Csakhogy időközben megkezdődött a kamatlábak emelése és a magyar forint a költségvetéssel együtt ugyancsak szorongatott helyzetbe került. Erre hivatkozva csökkentette a kormány a rezsicsökkentést. A világpiaci árat ráengedte a magyar fogyasztókra – jelentős politikai kockázatot vállalva ezzel.

Az ellenzék bírálta is a Vodafone vásárlást, amelynek háttere továbbra sem tisztázott.

Miből?

Az infláció bőségesen feltölti az államkasszát hiszen a 27%-os ÁFA minden korábbinál több pénzt hoz. Jellemző, hogy míg Németországban csökkentik az energia hordozók és az alapvető élelmiszerek ÁFA-ját addig a magyar kormánynak ez eszébe sem jut pedig a magyar jövedelmekhez képest a rezsinek és az élelmiszereknek jóval nagyobb súlya van a családi költségvetésben mint Németországban. Orbán viszont úgy gondolja, hogy megengedheti magának ezt a luxust a fölényesen megnyert választások után.

Sokat segít ebben az ellenzék szellemi impotenciája, amely lényegében alternatíva nélkül hagyja a magyar közvéleményt.

Körülbelül 700 milliárd forintot hoz a konyhára az infláció miatt magasabb ÁFA. A megnövelt rezsi idén mintegy 500 milliárd pluszt jelent. A Kata szigorítás 50-300 milliárdot, a MOL különadója 80 milliárdos plusz bevételt jelent.

A nagy mínuszok között a Vodafone üzlet (350 milliárd) és az orosz plusz földgáz szerepel. Ez utóbbi persze nagy üzlet is lehet. Ha ugyanis enyhe a tél, és a magyar fogyasztók szorgosan spórolnak a földgázzal, akkor a mintegy 736 milliárd forintba kerülő plusz orosz földgázt nem kell itthon felhasználni. Ehelyett el lehet adni külföldön – jó pénzért. A Gazprom 60%-os áremelkedést jósol a fűtési szezon idejére.

Fiskális alkoholizmus

Erről ír a Portfolió portál a Vodafone ügylet kapcsán. A kormány a választások előtt is szórta a pénzt – politikai okból. Aztán jött a megszorítás: búcsú a csodafegyvertől, a rezsicsökkentéstől. Bár Orbánt mindenki óvta a fiskális alkoholizmustól mindaddig amíg meg nem jönnek az uniós eurómilliárdok, a magyar miniszterelnök ismét nem ortodox megoldást választott: ő másokat spórolásra buzdít, de saját maga költekezik. Ez a török út: Orbán nagy barátja, Erdogan halad ezen az úton. Az infláció ott hivatalosan 80, a valóságban több mint 100%. Erdogan utasítására a jegybank mégis csökkenti a kamatlábat. Magyarázat: jövőre választások lesznek Törökországban és Erdogan szénája rosszul áll. A három legnagyobb várost: Isztambult, Ankarát és Izmirt már elveszítette.

Erdogan fiskális alkoholizmusa érthető, de mi a magyarázat Orbán esetében?

A magyar miniszterelnök reménykedik az európai pénzek megérkezésében? Vagy jóbarátja Putyin esetleg a kínaiak nagyvonalú támogatásában? Csak találgatni tudunk. Orbán Gáspár viszont megfenyegette azokat, akik esetleg lázongásra gondolnak a magas rezsiszámlák miatt. A katonák és a rendőrök fizetését emelték. Vagyis Orbán fél, de igyekszik magabiztosságot mutatni és előre menekül.

Már csak azt kellene tudni, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében merre van előre?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .