Skandal! – német botrány orosz titkosszolgálati szállal

0
1301
FH

Németország legnagyobb pénzügyi botránya volt a második világháború után a Wirecard bukása hiszen a céget fénykorában 24 milliárd euróra becsülték. Most Skandal! címen dokumentumfilmet mutattak be arról, hogy miképp jutott a csúcsra és onnan a mélybe a Wirecard, melyet Merkel kancellár és Putyin elnök is támogatott.

1,9 milliárd euró hiányzik a Wirecard számláiról

– írta meg a londoni Financial Times, amely leleplezte a botrányt. A Wirecard csődbe jutott, a vezérigazgatót letartóztatták.

A mindent mozgató menedzser viszont Oroszországba menekült.

A Bellingcat értesülései szerint Jan Marsalek, aki az osztrák titkosszolgálat tisztje volt, de kiváló kapcsolatot ápolt az oroszokkal is, döntő szerepet játszott a cég felfuttatásában. Elsősorban abban, hogy megszerezte Angela Merkel akkori német kancellár és Putyin elnök támogatását. Cserébe szabad kezet kapott a Wirecard ügyeinek intézésében. Hozzá kerültek az ázsiai üzletek vagyis a német óriás leginkább reménytkeltő piaca. Csakhogy a brit hírszerzés megsúgta a Financial Timesnak, hogy Jan Marsalek saját számlára dolgozik illetve az oroszok élvezik munkálkodásának gyümölcsét.

2019 júniusában a Financial Times megírta: 1,9 milliárd euró hiányzik a Wirecard ázsiai számláiról. Sőt valószínűleg soha nem is volt ott. Csakhogy a német pénzügyi felügyelet elnéző volt a Wirecard-dal szemben hiszen mögötte állt Merkel kancellár. Aztán a független könyvvizsgáló kiderítette az igazságot, a német és az angol lapok pedig megírták. Jan Marsalek azonnal a Fülöp szigetekre utazott, hogy “utánanézzen a dolgoknak”. Azóta se látta őt senki. Illetve felismerték őt Belorusziában és Moszkvában is. Németország kérte is a kiadatását, de az oroszok annyit közöltek: nálunk nincs ilyen külföldi polgár!

Hol van Marsalek

A Bellingcat kiderítette, hogy osztrák diplomata útlevéllel – Jan Marsalek osztrák állampolgár – 2015 óta rendszeresen járt Oroszországban. Ott kapcsolatba került vagy az FSZB-vel vagy pedig a katonai titkosszolgálattal, a GRU-val. A német Bild Zeitung idén már azt írta, hogy Jan Marsalek Moszkvában él “az FSZB felügyelete alatt.”

Münchenben Jan Marsalek állítólag nyíltan fogadta az orosz titkosszolgálat tisztjeit, akik megbízták a többi között annak az oroszbarát milíciának a finanszírozásával, amely Líbiában képviselte Putyin érdekeit. Jan Marsalek müncheni villája épp az orosz konzulátus mellett van. Andrej Csuprigin magasrangú GRU tiszt a villa gyakori látogatója volt.

Jan Marsaleknak nagy szerep jutott abban is, hogy pénzelje Putyin európai barátait. Az osztrák Szabadságpárt, amely híres volt Putyin barátságáról, állítólag jelentős pénzhez jutott rajta keresztül. Nem kizárt, hogy a magyar szélsőjobboldal is szerepelt a kedvezményezettek listáján.

Mindenképp érdekes, hogy Jan Marsalek tíz éven át a legnagyobb német digitális pénzügyi vállalkozás műveleti igazgatója lehetetett.

Az osztrák titkosszolgálatot többször is bírálat érte Amerikából, hogy túlságosan is jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Sebastian Kurz kancellárt az USA meg is fenyegette azzal, hogy kizárják Ausztriát a Berni Unióból, ha nem vet véget az orosz barátságnak. A Berni Unióban egyeztetik az USA európai szövetséges titkosszolgálatai elképzeléseiket az amerikaiakkal. Sebastian Kurz a figyelmeztetést követően hamarosan eltűnt Ausztria politikai életéből.

Jan Marsalek jelenleg Interpol körözés alatt áll, és Európa legkeresettebb bűnözői közé tartozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .