Kezdőlap Címkék Bellingcat

Címke: Bellingcat

Skandal! – német botrány orosz titkosszolgálati szállal

Németország legnagyobb pénzügyi botránya volt a második világháború után a Wirecard bukása hiszen a céget fénykorában 24 milliárd euróra becsülték. Most Skandal! címen dokumentumfilmet mutattak be arról, hogy miképp jutott a csúcsra és onnan a mélybe a Wirecard, melyet Merkel kancellár és Putyin elnök is támogatott.

1,9 milliárd euró hiányzik a Wirecard számláiról

– írta meg a londoni Financial Times, amely leleplezte a botrányt. A Wirecard csődbe jutott, a vezérigazgatót letartóztatták.

A mindent mozgató menedzser viszont Oroszországba menekült.

A Bellingcat értesülései szerint Jan Marsalek, aki az osztrák titkosszolgálat tisztje volt, de kiváló kapcsolatot ápolt az oroszokkal is, döntő szerepet játszott a cég felfuttatásában. Elsősorban abban, hogy megszerezte Angela Merkel akkori német kancellár és Putyin elnök támogatását. Cserébe szabad kezet kapott a Wirecard ügyeinek intézésében. Hozzá kerültek az ázsiai üzletek vagyis a német óriás leginkább reménytkeltő piaca. Csakhogy a brit hírszerzés megsúgta a Financial Timesnak, hogy Jan Marsalek saját számlára dolgozik illetve az oroszok élvezik munkálkodásának gyümölcsét.

2019 júniusában a Financial Times megírta: 1,9 milliárd euró hiányzik a Wirecard ázsiai számláiról. Sőt valószínűleg soha nem is volt ott. Csakhogy a német pénzügyi felügyelet elnéző volt a Wirecard-dal szemben hiszen mögötte állt Merkel kancellár. Aztán a független könyvvizsgáló kiderítette az igazságot, a német és az angol lapok pedig megírták. Jan Marsalek azonnal a Fülöp szigetekre utazott, hogy “utánanézzen a dolgoknak”. Azóta se látta őt senki. Illetve felismerték őt Belorusziában és Moszkvában is. Németország kérte is a kiadatását, de az oroszok annyit közöltek: nálunk nincs ilyen külföldi polgár!

Hol van Marsalek

A Bellingcat kiderítette, hogy osztrák diplomata útlevéllel – Jan Marsalek osztrák állampolgár – 2015 óta rendszeresen járt Oroszországban. Ott kapcsolatba került vagy az FSZB-vel vagy pedig a katonai titkosszolgálattal, a GRU-val. A német Bild Zeitung idén már azt írta, hogy Jan Marsalek Moszkvában él “az FSZB felügyelete alatt.”

Münchenben Jan Marsalek állítólag nyíltan fogadta az orosz titkosszolgálat tisztjeit, akik megbízták a többi között annak az oroszbarát milíciának a finanszírozásával, amely Líbiában képviselte Putyin érdekeit. Jan Marsalek müncheni villája épp az orosz konzulátus mellett van. Andrej Csuprigin magasrangú GRU tiszt a villa gyakori látogatója volt.

Jan Marsaleknak nagy szerep jutott abban is, hogy pénzelje Putyin európai barátait. Az osztrák Szabadságpárt, amely híres volt Putyin barátságáról, állítólag jelentős pénzhez jutott rajta keresztül. Nem kizárt, hogy a magyar szélsőjobboldal is szerepelt a kedvezményezettek listáján.

Mindenképp érdekes, hogy Jan Marsalek tíz éven át a legnagyobb német digitális pénzügyi vállalkozás műveleti igazgatója lehetetett.

Az osztrák titkosszolgálatot többször is bírálat érte Amerikából, hogy túlságosan is jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Sebastian Kurz kancellárt az USA meg is fenyegette azzal, hogy kizárják Ausztriát a Berni Unióból, ha nem vet véget az orosz barátságnak. A Berni Unióban egyeztetik az USA európai szövetséges titkosszolgálatai elképzeléseiket az amerikaiakkal. Sebastian Kurz a figyelmeztetést követően hamarosan eltűnt Ausztria politikai életéből.

Jan Marsalek jelenleg Interpol körözés alatt áll, és Európa legkeresettebb bűnözői közé tartozik.

Jurij Bojko Putyin jelöltje Ukrajna élére

Az orosz hadjárat legfőbb célja az, hogy Ukrajna vezetői Oroszországhoz lojális politikusok legyenek. Olyanok mint Janukovics, akit népi mozgalom távolított el Ukrajna éléről. 2014 óta nyugatbarát vezetői voltak Ukrajnának, és ez mindinkább zavarta Putyint, aki a szomszédos országot éppúgy biztonsági zónának tekinti mint Fehéroroszországot, ahol a Moszkvához lojális Lukasenko az elnök már hosszú évek óta.

Zelenszkij elnök azért vált Moszkva fő ellenfelévé, mert sürgette hazája NATO és uniós tagságát. Ezen túlmenően megállapodni készült az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikaiak támaszpontokat kapnának Ukrajnában. Az orosz vezérkar szerint ezek a támaszpontok fenyegetést jelenthetnének Oroszország biztonsága szempontjából. Putyin azért akar új vezetést Ukrajnában, hogy semmiképp se kapcsolódjon a szomszédos ország a Nyugathoz hanem Moszkva hű vazallusaként viselkedjen.

Ki lesz az ukrán Kádár János?

Jurij Bojko alkalmas erre a szerepre. Az ukrán politikus a legutóbbi választáson 11%-ot szerzett, és így nem került be a második fordulóba. Ez egyben azt is jól mutatta, hogy Putyin embere milyen támogatásra számíthat, ha demokratikus választásokat rendeznek. Senkinek sem lehetett ugyanis kétsége Jurij Bojko lojalitását illetően. A Moszkvában végzett vegyészmérnök gyakran járt az orosz fővárosban azt követően is, hogy 2014 után félig meddig hadiállapot alakult ki Ukrajna és Oroszország között.

A Bellingcat ügynökség, mely titkosszolgálati információkra alapozza híreit, úgy tudja, hogy Putyin „békejavaslata” expressis verbis tartalmazza azt a kitételt, hogy Kijevben Jurij Bojkonak kell lennie az elnöknek vagy a miniszterelnöknek. Bojko maga tagadja ezt, de Moszkva szavahihetősége oly minimálisra csökkent, hogy kevesen adnak hitelt az oroszbarát ukrán politikus cáfolatának. Bojko mellett felmerült Viktor Medvescsuk oligarcha neve is, de a dúsgazdag vállalkozó – politikus nem különösebben népszerű honfitársai között. Akárki vállalja el Putyin kijevi helytartójának szerepét, nem lesz könnyű dolga hiszen Zelenszkij elnöknek sikerült csaknem teljes nemzeti egységet teremtenie az orosz invázióval szemben. Miután az orosz hadjárat teljes gazdasági csődöt eredményezhet mind Ukrajnában mind pedig Oroszországban, így az ukrán Kádár Jánosnak nem lesz pénze arra, hogy megvásárolja honfitársait. Akkor pedig Putyinnak marad egy több mint negyven milliós ország megszállása, amely nem kicsit űnik soknak a 142 milliós Oroszországnak, melyet a nyugati szankciók már most padlóra küldtek.

Az oroszok már kémkedni sem tudnak?

0

Óriási hibát követett el az orosz katonai hírszerzés egyik ásza Hollandiában : saját nevére szóló diplomáciai útlevéllel jelentkezett be! Ráadásul lakcímnek a GRU, a katonai hírszerzés moszkvai akadémiájának egyik lakóparkját adta meg, és a rendszáma is valódi volt. Így a holland kémelhárítás megadta az adatokat az amerikai hírszerzésnek, mely pillanatok alatt 305 GRU tisztet azonosított Moszkvában! Minderről a Bellingcat különleges hírportál számolt be, melynek igen jó kapcsolatai vannak a brit és az amerikai kémelhárítással. Ők leplezték le azt is, hogy Salisburyben kik voltak a GRU emberei, akik megpróbálták meggyilkolni Szkripal ex ezredest, a GRU híres árulóját. A Nyugat immár válaszcsapást határozott el, melyről tegnapi cikkünkben számoltunk be, mely itt olvasható.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!