Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Szelényi Iván: A mai ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudná legyőzni a Fideszt!

„A magyar politikában csak akkor lesz változás, ha létrejön egy olyan baloldali, de a jobbközépet is lefedő néppárt, amely ha megerősödik, képes a választásokon legyőzni a Fideszt. Ennek azonban még a magvát sem látom”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szelényi Iván, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Yale Egyetem tanára. Szelényi szerint a mai ellenzék pártjai hitelt vesztettek, képtelenek megtörni a Fidesz uralmát.

Még a választás előtt az nyilatkozta, hogy a rendszerváltás óta először szavaz, és a Karácsony-féle MSZP listát választja. Az eredményt látva, csalódott?

Az a helyzet, hogy megijedtem, és nem mentem szavazni.

Azt hittem, hogy a tudósok között kevesebb a bizonytalan. Ez nem csak a tájékozatlan ember sajátja?

Nézze, én nem voltam bizonytalan, Karácsony rokonszenves, mindig mosolygós. Imádtam, amikor azt mondta, hogy a győzelem után bebiciklizik majd a miniszterelnöki hivatalba. Persze ő legalább olyan jól tudta, mint én, hogy erre nem lesz módja.

Talán mások is visszahőköltek az utolsó pillanatban, ahogy ön is. De mitől ijedt meg?

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban. Évtizedek óta ülnek a parlamentben, s nem találták meg az utat a választópolgárokhoz. Ráadásul a korábbi kormányzásuk és a programjaik is taszítottak. Ennek a pártnak előbb fel kéne támadni, hogy képes legyen érvényes üzeneteket küldeni a társadalomnak. Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára, bár az is lehet, hogy túl korán került elő.  És róla azt sem tudhatjuk, hogy van-e benne kellő hatalomvágy, ami szükséges egy olyan párt felépítéséhez, amely aztán tényleg legyőzi a Fideszt.

Összességében az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Egyértelmű önnek, hogy a Fidesz nyert, vagy az ellenzék vesztett?

A lényeget tekintve mindegy: a Fidesz nyert. De ezen a választáson az is kiderült, hogy Orbán Viktort és pártját le lehet váltani, mert a „migránsozás” nem tart ki sokáig. De most még ezt akarták hallani a választók.

Vagy inkább az ellenzéki sajtó gyengesége miatt csak ezt hallották…

Sokakkal beszéltem, szerintem azt akarták hallani, hogy a kormány mindenkit megvéd, mert a bevándorlóktól való félelmet a Fidesz felerősítette. Ha előveszi a mai Népszavát, abban vastagbetűvel szedett hír közli, hogy egy migráns megerőszakolta volt barátnőjét. A ma már egyetlen ellenzéki lapban is ez a vezető hír…

Tudjuk, kormányhirdetések is vannak a Népszavában, ezek szerint migránsozással is támogatják a hatalom céljait. Talán ez a fennmaradásuk feltétele.

Ha a Magyar Idők teszi ezt, akkor értem. De, hogy az egyetlen baloldali liberális napilap is, attól egyszerűen eldobtam magam.

Ne csodálkozzon, ilyen állapotban van ma a magyar sajtó, de az ellenzék sincs jobb bőrben, hisz a választás előtt képtelen volt összefogni, inkább vállalta a kétharmados Fidesz győzelmet.

Számomra már az is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki párt vezetője sem mert nyíltan fellépni a „migránsozás” ellen! Pedig kérem, nézzenek szembe a valósággal: Magyarország öregedő társadalma nem lesz képes a nyugdíjakat kifizetni, ha nem lesznek bevándorlók, akik között jól képzett szakmunkások épp úgy vannak, mint egyetemi tanárok. Tessék odafigyelni Ferenc pápára: kutya kötelességünk az életveszélyben lévő emberek befogadása!

Professzor úr, abban a fokozott bevándorlók elleni őrült gyűlöletben még rosszabbul is szerepelhetett volna az ellenzék, nem gondolja?

Tudom! Ezen vesztett volna szavazatokat az ellenzék, de legalább morális tőkét tudott volna gyűjteni! Később ugyanis kiderül, hogy a kormány által felkorbácsolt félelemre nincs ok. De ezt a kockázatot nem vállalták, az ellenzék pártjai vagy hallgattak, vagy cáfolták a kerítés lebontásának vádjait. Ők sem akartak „migránsokkal” együtt élni. Még arra sem törekedtek, hogy legalább kerüljék a kormányzat szókészletét, s menekülteket mondjanak inkább.

A bevándorlók ügyében érdemes lett volna szavazatokat veszíteni.  Churchill tudta, mikor kell szavazatokat veszteni, hogy aztán megnyerhesse később a választást.  Annyi bölcsesség azonban nem volt az ellenzékben, hogy a jövőre gondolva morális erőt gyűjtsön.

Orbán és a Fidesz már a harmadik választást nyeri egymás után. Felmerül, hogy ebben a választási rendszerben tényleg le tudja győzni valamikor az ellenzék?

Ez az ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudja legyőzni a Fideszt. Ha arányos lenne a rendszer, akkor legfeljebb koalícióra kényszerült volna Orbán Viktor. De tessék elhinni, akadt volna partnere a meglévő pártok között; az LMP vagy a Jobbik erre is biztosan hajlandó lett volna.

Viszont a mai ellenzék együtt teljesen kormányképtelen, Gyurcsány és Vona elképzelhetetlen egy kormányban. Nekem az mondták, hogy szakértői kormány lett volna. Ugyan, ez vicc, senki nem gondolhatja komolyan, hogy a szavazatok ötödét megszerző Jobbik minden befolyásról, tisztségről lemondana? Ezt nem hiszem. Az így megalakuló kormányban állandó lett volna a parlamenti szóváltás, s jöhetett volna egy új választás, ami fölényes Fidesz győzelmet eredményez.  Vagyis a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. A legnagyobb probléma az, hogy ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne.

Helyette egy működésképtelen, kaotikus koalíció létezik, amelynek egyes szereplői egykor gárdista egyenruhában vonultak fel a parlamentben, s most tőlük várjuk, hogy liberálisokkal és állítólagos szocialistákkal kormányozzanak együtt?

Talán épp ezért érezzük azt, hogy nyert a Fidesz, s közben a választópolgár az ellenzéket leváltotta. De vajon kialakulhat-e az ellenzék abból a százezer emberből, akik hétvégeken a parlament elé vonulnak? További kérdés, hogy lehet-e Márki- Zay Péter az ellenzék vezére?

Csak egy dologban vagyok biztos: a magyar politikában akkor lenne változás, ha létrejönne egy olyan baloldali, de jobb-középig terjedő néppárt, amely megerősödve valóban képes lenne a Fideszt a választásokon legyőzni. Ennek még a magvát sem látom. Azt ugyanis teljesen reménytelennek tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, tehát a DK, az MSZP, a Jobbik, és az LMP összefognak, és ez a formáció legyőzheti a Fideszt. Erre semmi esély, ez ma már egy lejáratódott, sikertelen politikai garnitúra.

Pedig az ország számára létszükséglet lenne egy baloldali, liberális értékeket is képviselő, jobbközépig tartó politikai erő megalakítása. Olyan politikai pártra lenne szükség, olyan politikusokra, mint Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, és az MDF más nemzeti konzervatívjai is szavazni tudnának.

Miközben pedig a mai ellenzék a parlamentben teljesen eszköztelen, politikai befolyás nélküli, bármi megtehető nélküle. Gondolja, hogy helyüket átveszi majd az utcán gyülekező tömeg?

Lehetséges, sőt kívánatos lenne, ha a parlamentbe jutott politikusok meg tudnának fogalmazni egy olyan koherens világképet, amely üzenet a társadalomnak. Egy morálisan vállalható, egységes politika kellene, amelyet a magyar választó képes támogatni. A parlamenti bojkott – amiről olvasok – az a választók cserbenhagyása lenne.

Az együttműködéstől korábban elzárkózó LMP a választás után elkezdte szervezni az ellenzéket. Egy vállalható ellenzéki stratégiát akartak kidolgozni. Gondolja, hogy ezzel le tudják mosni azt az egyesek szerint történelmi bűnt, amelyet azzal követtek el, hogy jelöltjeiket nem léptették vissza, s ezzel biztosították a Fidesz kétharmadát?

Az LMP szerepéről csak azt tudom mondani, hogy ha ez a párt nem létezne, akkor ezt írná fel receptnek az orvos Orbán Viktor számára. Az LMP azt csinálta, ami a Fidesz számára fontos. Persze, Orbán nélküle is nyert volna, de ehhez az LMP nagyon jól bedolgozott.

De ha a jelenlegi ellenzék képtelen lett volna együtt kormányozni, attól még az ellenzéki feladataikat el tudják látni közösen?

Azért nem mentem el szavazni, mert nem látom a lehetőséget, hogy ebből a négy pártból valami kijön. Négy balszerencsés pártból, legfeljebb négyszeresen balszerencsés politikai erő válhat.

Korábban szó volt arról, hogy az ellenzéki pártok mindegyikében van olyan politikus, aki inkább a Fidesz érdekeit képviselte, mint a saját pártjáét. Ezt Botka is mondta, aki azóta minden pártbeli tisztségéről lemondott. Meglepi?

Nézze, én nem vagyok a konspirációs elméletek híve, de abból, amit némely politikus művelt, valóban az a logikus következtetés, hogy Orbánnak dolgozott. Persze ez összefügghet a nézeteikkel is, talán tényleg ők is utálják a bevándorlókat, esetleg rettegnek a muzulmánoktól, még az is elképzelhető, hogy nem hívei a képviselő-jelöltek visszalépésének.

Ha az ellenzék azt folytatja, amit korábban elkezdett, az hova vezet?

Sehová. Simicskának az az ötlete, amely a szélsőséges Jobbikot a politikai centrum felé tolta, amivel a Fidesz szélre szorult, kiváló gondolat volt. Csak ezzel a gárdával elképzelhetetlen, hisz Vona vezetése alatt vonultak gárdamellényben a parlamentbe. Senki ne mondja nekem, hogy szélsőjobbosból valaki néhány hónap alatt Angela Merkel lesz.

Akkor rosszabb a helyzet, mint gondolnánk?  

Új párt kell, Gyurcsánynak ebben igaza van. Felvetette ugyanis, hogy egy olyan nagy ellenzéki erő kéne, amilyen az Egyesült Államokban a Demokrata Párt. Ennek az ötletnek csupán az a baja, Gyurcsány Ferenc legalábbis azt hitte, hogy ezt a pártot neki kéne vezetni. Pedig ebben a pártnak mindenkire szükség lenne, csak Gyurcsányra nincs. Félreértés ne essék, szerintem Gyurcsány Ferenc éles eszű, felkészült, de karaktergyilkosság áldozata, és a megsemmisítéséhez ő maga is hozzájárult.

Marki-Zay Péter azt mondta a százezres tömegnek, hogy „ti vagytok az ellenzék”. Lehet, hogy már a magyar választó is jobban hisz a tömegnek, s az utca dönti majd el, hogy mi történik az országban?

Az utca óriási szerepet játszhat, láttuk az arab tavaszt, vagy az ukrán változásokat, de 2006-ban sem volt forradalmi helyzet Magyarországon, csak a szélsőjobboldal, illetve a Fidesz által megszervezett népi ellenállás. Ez rettenetesen meggyengítette a kormányzatot, de lemondásra nem kényszerítette.

Ma a nyomát sem látom a forradalmi helyzetnek, pedig akik máshová szavaztak szomorúak, elégedetlenek.

A Fidesz által vallott ideológiának – amit nemzeti radikalizmusnak nevezek – komoly társadalmi háttere van.

A leendő kormányról keveset tudunk, legfeljebb az sejthető, hogy ki nem lesz tagja. Elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor igyekszik konszolidálni a helyzetet, vagy inkább a március közepén emlegetett leszámolással megyünk tovább az orbáni úton?

A konszolidációban már 2014-ben is reménykedtünk, de annak ellenkezője következett. A kormányról valóban keveset tudunk, azt tudjuk, hogy nem lesz kancellária miniszter Lázár János, aki többet akar a gyerekével lenni, és ez roppant tiszteletre méltó. De szerintem inkább azért távozik, mert túlságosan erőteljes politikus, s jelezte: ha szükség lenne rá, akkor az egész országot képes lenne elvezetni. Lázárt Hódmezővásárhelyre száműzik, mások, Navracsics és Áder Brüsszelbe került. Az unió fővárosa kicsit jobb hely, mint az egyébként biztosan vonzó Hódmezővásárhely. Talán Lázárnak nem volt módja eldönteni, hol tölti a „lehűlés éveit”, ahonnan van visszaút, hiszen Áder János is visszatérhetett néhány év „büntetés után”.  Azóta viszont szorgosan aláírja a törvényeket, ellenállása pedig kimerül abban, hogy a jóváhagyással az utolsó napig kivár. Ezzel is jelzi, nem Schmitt Pál ül már az államfő székében, aki mindent azonnal aláír.

Sejthető, hogy egy megváltozott kormány merre vezeti az országot, főleg, ha az első törvények egyike a „Stop-Soros”, amely a demokrácia további, jelentős leépítését szolgálja?

Ez a rendszer egy illiberális rendszer, éppúgy, mint Putyin, Erdogan, vagy épp a Kaczynszki berendezkedése.

Az illiberalizmus lényege szerintem a végrehajtó hatalom rendkívüli mértékű megerősítése. Választási törvényekkel, propagandával, a média megregulázásával képesek megteremteni azt a helyzetet, amelyben olyan törvényeket fogadnak el, amilyet akarnak.

Fontos még a végrehajtó hatalom alá rendelt ügyészség függetlenségének felszámolása, – látjuk erre Trump is tesz sikertelen kísérletet – Magyarországon viszont már jó ideje nem indul olyan per, amely a végrehajtó hatalom számára kínos lehetne.

De még mindig vannak független bírák, akik „okoskodnak”, s a lehető legtisztességesebb ítéletek meghozatalán fáradoznak. Valószínű, a bírák nagyobb része nem akar behódolni. Velük nem tudnak mit kezdeni, mert a bíróság függetlenségének fenntartására kényes leginkább az Európai Unió.

Vagyis törvényesen betilthatóak a civil szervezetek?

Kérdés, hogy

meddig mernek elmenni. Civil szervezetek még Szaud Arábiában is léteznek, ezeket ellehetetleníteni, a Helsinki Bizottságot megbélyegezni nem kockázatmentes döntés az Európai Unió egyik tagállamában.

Világos, hogy a maradék két pont, amit az illiberális állam projektjét Orbán Viktornak eddig nem sikerült megoldani, pedig Putyin már ezen is túl van: az a civil szervezetek, és a bírák függetlenségének a megszüntetése. Ezen a két területen persze még lehet változás. Itt lesz nagy harc, hogy a következő négy évben a kétharmados kormánytöbbség tud-e olyan alkotmánymódosításokat végrehajtani, amit le lehet nyeletni az Európai Unióval úgy, hogy a 6 milliárd eurós támogatást továbbra is megadják.

Berlin kipát visel – több mint 2000 résztvevő

0

Válaszul a múlt heti antiszemita incidensre Berlinben és néhány más német nagyvárosban szolidaritási megmozdulást rendeztek: kipával a fejükön gyülekeztek a résztvevők, akiknek a többsége nem volt zsidó.

Magát az antiszemita incidenst sem egy zsidó idézte elő: egy palesztin férfi kipróbálta azt, hogy milyen kipával a fején végigmenni egy muszlim városrészen. Videót készített, melyből kiderült: sok muszlim nyíltan és agresszíven kimutatja ellenszenvét a zsidók iránt. Ezért tanácsolta azt az incidens után az országos zsidó szervezet vezetője, hogy ne hordjanak kipát nyilvános helyen. Josef Schuster természetesen most is jelen volt a berlini megmozduláson és pontosította véleményét:

„Csak akkor nem ajánlatos a kipa viselése Németországban nyilvánosan, ha az illető egyedül van.”

Gideon Joffe, a berlini zsidó közösség vezetője is elmondta: növekszik az antiszemtizmus Németországban, de távolról sem ér el olyan szintet mint Belgium vagy Franciaország egyes részein.

Angela Merkel kancellár az antiszemita incidens kapcsán elmondta: kétféle antiszemitizmus van jelenleg Németországban. Az egyik a hagyományos és a neonáci szervezetek által fenntartott ellenszenv a zsidókkal szemben. A másik, az újabb antiszemitizmus a muszlimok tömeges bevándorlásához köthető.

Érdekes, hogy Németországban korábban is élt többmilliós muszlim közösség – jórészt törökök -, de eddig körükben nem volt tapasztalható komoly antiszemitizmus. Trump amerikai elnök döntése, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, felerősítette az antiszemita tendenciákat szerte Németországban. Az Alternative für Deutschland szélsőjobboldali párt, mely bejutott a parlamentbe, azzal vádolja Angela Merkelt, hogy ő idézte elő a válságot azzal, hogy 2015-ben több mint egymillió migránst engedett be Németországba.

Cem Özdemir, a Zöldek pártjának egyik vezetője, részt vett a kipa megmozduláson Berlinben. Hangsúlyozta, hogy sem a muszlimok sem pedig a keresztények között nincs helye az antiszemitizmusnak. A populista pártoknak nincs helye a kipa megmozduláson – jelentette ki a török származású német politikus. Az Alternative für Deutschland – a többi német párthoz hasonlóan – támogatásáról biztosította ugyan a kipa megmozdulást, de vezetői nem mentek el rá. Az AfD aktivistái között elég sok neonáci van, akik inkább Hitler születésnapján ünnepeltek április 20-án.

Mennyire hasonlít egymásra Orbán és Putyin rendszere?

Ezt elemezte az elmúlt napokban több jelentős nyugati újság is. Rengeteg hasonlóságot találtak, de sok különbséget is.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Összeesküvés Európa ellen

A Newsweek az Összeesküvés Európa ellen: Putyin, Magyarország és Oroszország új vasfüggönye című cikkben ír arról, hogy Orbán kemény bevándorlásellenes kampányt folytatott, és birodalomnak nevezte az Európai Uniót – ahogyan Putyin is, aki

„már több mint egy évtizede mindent megtesz Orbán sikeréért”,

Oroszország a Newsweek szerint egy olyan, az EU-t megosztó retorikát terjeszt, amelyet az orosz propagandacsatorna, az RT Európa orbanizációjának nevezett. Oroszország ugyanis mindent megtesz, hogy megossza és gyengítse az EU-t. A Newsweek szerint az, hogy Európában egyre inkább előretörnek a populisták, nem az oroszok miatt van, de ők kihasználják ezt a helyzetet.

Ezzel együtt a lap szerint

a Kreml Orbánnak nyújtott támogatása precedens nélküli,

nem csak a propagandában egyértelmű, de ez látszik a gázról kötött megállapodásokban, a több milliárdos kölcsönökben és a stratégiai befektetésekben. Ennek eredményeként a Newsweek kijelenti:

„Orbán Putyin hangja Európában.”

Írnak arról is, hogy emellett orosz mintára épült ki a haveri kapitalizmus rendszere, a többek között különböző médiumokat vásárló oligarchákkal, és Putyinhoz hasonlóan Orbán is háborút indított a civilek ellen.

A lap szerint Orbán lázad az EU liberális demokrata értékei ellen, közben pedig az ország a GDP 4%-ának megfelelő uniós támogatásokat kapott: Magyarország az egyik legnagyobb nettó haszonélvezője az uniós tagságnak, évi 4,5 milliárd eurót kap, és kevesebb mint egymilliárdot fizet be.

Felidézik azt is, hogy

az EU-ban Magyarország a második legkorruptabb ország Bulgária után.

Írnak Orbán múltjáról is, arról, hogy nem mindig volt oroszbarát, Soros-ösztöndíjas is volt, 2008-ban pedig felszólalt a grúziai invázió ellen. De 2010 után egyrészt rájött, hogy az idegengyűlölet szavazatokat hozhat neki, és a Direkt36-ot idézve azt írják, hogy Matolcsy György győzte meg, hogy Kelet felé kell fordulni.

Vladimir Tismaneanu, a Marylandi Egyetem politológia professzora Mussolinihez hasonlította Orbánt, mondván, ismeri a liberalizmust, a civil társadalomból jön, de most mindent megtesz, hogy tönkre tegye azt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az oroszokkal kötött üzletek között felsorolják a Mol-részvények visszavásárlását a Szurgutnyeftegaztól, azt, hogy a Gazprom olyan egyezséget kötött a gázszállításról, amely milliárdokba került az oroszoknak – de politikai haszna volt, a „rezsicsökkentéssel” Orbán 2014-ben is nyert a választáson, közben pedig a Roszatommal kötöttek szerződést a paksi bővítésről.

A menekültválság kirobbanása óta az ezzel kapcsolatos retorika

egyre inkább Putyint idézi,

Orbán civilizációs küzdelemről kezdett el beszélni, Sorost is támadja, a lap szerint oly módon, „amely veszélyesen közel van az antiszemitizmushoz”.

Orbán abban is Putyint másolja, hogy a korábban független intézményeket a saját embereivel tölti fel: megbízható emberei kerültek az ügyészség, a számvevőszék élére és fontos pozíciókba a médiában.

Írnak arról is, hogy az EU felháborodott, azt is felfedezték, hogy

az uniós források Orbán köreit gazdagítják,

ezzel kapcsolatban megemlítik Tiborcz István botrányát és Mészáros Lőrinc gazdagodását is.

Mint írják, Putyin számára 2014 márciusában kezdett a barátság kifizetődővé válni: akkor annektálták a Krím-félszigetet az oroszok, majd júliusban az általuk támogatott kelet-ukrajnai szakadárok lelőtték a maláj utasszállítót. Oroszország ellen szankciókat vezettek be, Putyin viszont azóta háromszor is Budapestre jöhetett.

Ugyanakkor azt is megemlítik, hogy Orbán eddig mindig megszavazta a szankciók meghosszabbítását, bármennyire is tiltakozott ellenük. Kovács Zoltán kormányszóvivőt is idézik, aki szerint Magyarország nincs közelebb Oroszországhoz, mint bármelyik másik ország.

Putyin autoriter rendszerét másolja Magyarország?

A New Internationalistben is megjelent egy elemzés a témában. Ők a paksi bővítéssel kezdik, de mint írják: az orosz befolyás messze túlmutat ezen. A lap szerint

Orbán Putyin nyomdokain halad,

korlátozza a sajtószabadságot, kulturális és jogi háborút folytat a civilek ellen, idegengyűlölő ideológiát hirdet, és a kétharmados többség birtokában átírja az alkotmányt.

Brian Dooley, a Human Rights First vezető tanácsadója szerint

az Orbán-rendszer már az autoriter rezsimek jeleit mutatja.

Az hasonlóságok között megemlítik azt is, hogy Orbán a menekültügyben a tradicionális, keresztény értékek megőrzését hangoztatta, és az egész helyzet ábrázolása olyan, mint az orosz propagandában. Emellett Magyarország gyakorlatilag lemásolta az orosz civilellenes törvényt, és írnak arról is, hogy ennek kapcsán a kormány megtámadta a CEU-t és kampányt indított Soros György ellen.

MTI Fotó: Kovács Tamás

De felsorolják a különbségeket is, mint írják,

Magyarországon még nem börtönzik be az ellenfeleket,

ugyanakkor csökken a sajtószabadság, és ebben az NMHH-nak is szerepe van, ráadásul a médiapiacot az állami hirdetésekkel is befolyásolják. Szintén a különbségek között említik az ellenzék kezelését és a tüntetésekre adott reakciót is.

Orbán nem egy másik Putyin

A Bloomberg ezzel a címmel készült elemzése szerint Orbán sokkal szofisztikáltabb módszerekkel építi a hatalmát, mint Putyin – de ez nem jelenti, hogy a rendszer kevésbé kemény. De, mint írják, a különbségek felülírják a hasonlóságokat.

Az egyik legfontosabb, hogy

mindkettőjük célja, hogy senki ne tudjon beleszólni, hogyan gyakorolják a hatalmat.

Magyarországon viszont a választásokon nincs tömeges csalás, igaz, lejt a pálya, ahogy az EBESZ is megállapította – de adott esetben itt nyerhetne akár az ellenzék is, és, ahogy a Bloomberg Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz politikusra utalva írja: nem hívnak csecseneket, hogy ellenzéki politikusokat öljenek.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Arról is írnak, hogy bár csökken a sajtószabadság, még mindig sokkal nagyobb, mint az oroszoknál, és  a bíróságok még fel tudnak lépni a korrupció ellen – ugyanakkor a korrupciós modell az oroszra hasonlít.

Összegezve a Bloomberg megállapítja, hogy össze lehet hasonlítani a két rendszert, de

Orbán sebészkést használ, Putyin pedig fejszét.

Kelet-Európa illiberális forradalma

A Foreign Affairsben az ismert politológus, Ivan Krastev nem csak Magyarországot vizsgálta, hanem az egész régiót. Mint írja, Kelet-Európa két korábbi mintagyerekénél, vagyis a lengyeleknél és a magyaroknál vannak a legaggasztóbb fejlemények: démonizálják az ellenzéket, a kisebbségek lesznek a bűnbakok, aláássák a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Szerinte ezek az országok azért hirdettek háborút a liberalizmus ellen, mert az EU és az USA lettek a rendszerváltás után a liberalizmus arcai, fő képviselői, így a nacionalisták könnyen össze tudták kötni a két témát. Ehhez hozzájárultak a gazdasági nehézségek, főleg Magyarországon.

Mint írja, itt

a Fidesz átírta a választási szabályokat, a korrupció pedig átható.

Krastev szerint, ahol a populisták hatalomra jutnak, ott tovább mélyítik a kulturális és politikai polarizációt, és terjednek az összeesküvés-elméletek – mint például az, hogy Soros menekültekkel akarja elárasztani az országot.

Ír arról is, hogy a régióban nagyon erősen jelen vannak olyan történelmi traumák, amelyek a külső hatalmaktól való félelmet táplálják – sokan félnek minden kozmopolita ideológiától, jelentse az a Habsburg-birodalmat vagy a marxizmust.

Iránon vitatkozott össze az amerikai és a francia elnök

0

Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatásának első napján nem volt hiány a kölcsönös gesztusokból, szimbolikus ajándékokból és már-már bohózatba illő jelenetekből. Donald Trump amerikai elnökkel együtt több fontos nemzetközi ügyet is megvitattak, de a legnagyobb véleménykülönbség Irán kapcsán alakult ki. 

A világsajtót bejárta az a kézfogás és üdvözlés, amellyel kedden Trump Macront fogadta. Az elnökök a feleségeikkel együtt elültettek egy fát is a Fehér Ház kertjében, amelyet Macron ajándékba hozott, és a franciaországi Bellau Woodból, az első világháború egyik legnagyobb csatájának helyszínéről származott. Ezután Mount Vermonba, George Washington első amerikai elnök egykori otthonába utaztak el, ahol egy alig 150 fős díszvacsorát tartottak.

A később megtartott mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten elsősorban a szíriai helyzetről, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról, valamint Észak-Korea „békülési szándékáról” beszéltek. Az amerikai elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy

„az Egyesült Államok legrégebbi és legjobb szövetségese Franciaország, amely eddig is kulcsfontosságú partnernek számított a nemzetközi ügyekben”. 

Még akkor is, ha nem mindig egyezik meg Párizs és Washington véleménye, mint Irán esetében. Trump ugyanis ismételten kifejezte ellenérzéseit a 2015-ben megkötött iráni atommegállapodással kapcsolatban, amely értelmében Teherán lemond a nukleáris fegyverek előállításáról. Ez a szerződés május 12-én jár majd le, és az amerikai elnök szavai szerint „őrültség lenne meghosszabbítani”. Sőt, még burkoltan meg is fenyegette Hasszán Róháni iráni elnököt, hogy amennyiben Irán újrakezdi a katonai célú atomprogramját, akkor

„olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.” 

Macron leginkább azért találkozott Trumppal, hogy meggyőzze őt az iráni atommegállapodás jelentőségéről és a Közel-Kelet stabilitásában játszott szerepéről. Habár elismerte, hogy az egyezménynek vannak hiányosságai, meghosszabbításával egészen  2025-ig biztosítanák az iráni atomprogram átláthatóságát és nemzetközi ellenőrzését.

Franciaország tagja a P5+1 csoportnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország), amely 2015. július 14-én – közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után – megegyezett Teheránnal az Irán-ellenes nemzetközi szankciók feloldásáról és az iráni atomenergia jövőjéről.

A szankciókat hivatalosan 2016 elején oldották fel. Párizs az elsők között volt, amely kihasználta a perzsa ország piacára való visszatérést. Azon év februárjában Roháni egy európai körúton vett részt, amelyet botrányokbeszólások és kisebb diplomáciai incidensek kísérték, de ez sem akadályozhatta meg azt, hogy Párizs és Teherán gazdasági szerződések sorát kösse meg egymással. A francia Total mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolna; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyártana kocsikat Teheránban; miközben a francia cégek újítanák fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám az Airbussal kötött megállapodás volt a legjelentősebb: 25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgépet vásárolna Irán.

Békével jöttünk? Egy koreai békeszerződés kérdőjelei

Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói. 

A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.

A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.

Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. „forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.

A szimbolikus lépéseken kívül komoly bejelentésekre ugyanúgy sor került: Kim Dzsongun napokkal ezelőtt közölte azon döntését, miszerint

felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.

Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.

Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:

vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak. 

Egy koreai  híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.

Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.

A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával „megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.

Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.

A békekötés joga

Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.

A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb „érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a „senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy

a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést. 

Szúrós szemmel

Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció sem került le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.

Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.

A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.

Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.

Az utolsó „barát”

Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.

Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.

Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy „regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is.  Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a „koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette  a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült „észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.

A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.

Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra  évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun „maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.

A mosolyok mögött 

A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük „megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.

A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.

B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.

Egyik kezével ad, a másikkal… 

A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.

Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető „szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?

Elitek és ellenelitek

0

Az Orbán-féle hatalom bebetonozásának legfőbb közege a megszállt médiák területe, ezért az ellenzéki és/vagy tényszerű, semleges sajtó elhallgattatása lesz a következő lépése a hatalomnak – a Magyar Nemzet és tsai, már bedobták a törülközőt – miközben a potenciális ellenelit saját politikai vezetőinek lemészárlásával van elfoglalva.

A populizmus relatív sikerének egyik fontos összetevője, hogy a különféle elitek – egy-egy tevékenységi terület uralkodó csoportja, melynek megvan a maga sajátos hatalmi mintázata – vezetői maguk képtelenek világosan kommunikálni, meghatározni és másokkal is megértetni sajátos helyzetüket. Más kérdés, hogy gyakran a vezető csoportok éppen abban érdekeltek, hogy elrejtsék valódi céljaikat és/vagy eszközeiket, amellyel megszerzik, fenntartják és megerősítik, illetve újratermelik kiváltságos helyzetüket. Igaza van Vilfredo Paretonak, aki jó száz éve kifejtette, hogy a politikai elit eleve kettős kommunikációt, kettős beszédet, folytat és ez azzal kapcsolatos, hogy a hatalmát szinte bármilyen diskurzus legitimálhatja. A populista vezér, éppen ezért, bátran eljátszhatja a „nép barátjának” szerepét, úgy tehet mintha annak érdekében lépne föl, mintha egyenesen elitellenes lenne, miközben egy másik, pontosabban saját elitjét helyezi a hatalomba. Ez világosan kitetszik Donald Trump eddigi fölemelkedésének történetéből (majdani bukását ennek a lelepleződése fogja okozni), amikor sikerült a fehér alsó osztályokkal – sőt kisebbségiekkel is – elhitetnie, hogy ő a képviselőjük, hogy egy igazságosabb és főleg autochton társadalmat fog kialakítani, elitellenes politikát fog folytatni, miközben egy szűk gazdasági elit érdekeit követi.

Trumpnál is radikálisabb a nacionalista populizmusban Orbán Viktor, aki nem meglévő (gazdasági)elitet hoz helyzetbe, hanem egyenesen teljes és szándéka szerint, tökéletes elitcserét ígér. A központosított és akár utólag lepapírozott kormányzati korrupciót „politikai stratégiának” mondják hívei, az idegengyűlöletet és elzárkózást pedig a nemzeti nagyság jeleként ünneplik csakhogy korántsem a nép érdekében, hanem a szűk „udvartartás”, a „főnök” és klientúrájának, támogató, feltörekvő elitjének érdekében teszi. Érdekes viszont, hogy az „újmagyar” politikai elit s elsősorban az az Orbán, aki egyetlen vitára sem hajlandó kiállni, illetve soha ellenzéki médiában nem szerepel stb., képes magát „héjának”, vagy Pareto eredeti politikai elit-tipológiája szerint, „oroszlánnak” föltűntetni. A valóságban viszont, legjobb esetben is, csökkentett ravaszságú rókákról van szó: a leginkább gyáva és opportunista klientúráról beszélhetünk. Ebből a szempontból érdemes megnézni Lázár János, tegnap még nagyhatalmú, pénzosztó és korrupciót igazgató miniszter gyáva rezignációját. De ugyanez látható, amikor Balog Zoltán, humán erőforrás (pfuj!), azaz mindenes miniszter, akinek nevét még sokat fogják emlegetni a tan- és egészségügy tönkretétele kapcsán, hirtelen meghunyászkodó egérke lesz és visszavonul, jól fizető, de hatalommal nem járó állásba stb.

És akkor mit mondjunk a rommagyar politikai elit viselkedéséről, aki mára teljesen elveszítette reprezentációs képességét, csak a budapesti – egyébként azt a bukaresti hatalom fele közvetítő – illiberális hatalomgyakorlás elvárásainak felel meg. Többek között elfeledkezik a MOGYE-vel kapcsolatos feladatairól, hiszen kampányolnia kellett, most meg „hazugságversenyt” kezdeményez, amiben a „radikális orbánista” Antal Árpád hősiesen védi klienteláris kapcsolatát, bizonygatja kampánybeli hasznosságát a budapesti vezérnek. Hős ő, a lehajtott fej, a térden csúszás bátor aktivistája. Szembe megy nem csak a statisztikai evidenciával, hanem azzal a pártközponti szándékkal is mely még mentené a menthetőt, bizonygatva, hogy a Fidesznek való kampányolás – ami mindent egybevetve, mind a részvételi arány, mind a végeredmény, a mandátumot nem eredményező átszavazás szempontjából sima kudarc – „helyes volt”, mert nem befolyásolta a magyarországi választási eredményt. Mindkét magatartás, a hencegő csicskás és a magát mentegető, tévedését elfedni szándékozó, káros és demobilizáló a rommagyarság számára, ismét sokakat belevittek egy vesztes játszmába, pótcselekvésre bíztattak és azután menekülnek a felelősség elől. Igazolni kellene a sok – elvben legalábbis, de semmiképpen nem a valóságban – szavazásra, regisztrációra és felvilágosításra, levélszavazatok összegyűjtésére és továbbítására stb., elköltött magyar költségvetésből származó pénzt. De közben azt a látszatot is fenn kellene tartani, hogy nem is volt jelentősége az átszavazásnak, a kétharmadért nem a rommagyarság (és általában a határon túliak) felelős.

Az újmagyar politikai elit és értelmiségi klientúrája, végső soron gyávaságából képes macsó és véresszájú, etno-nacionalista és gátlástalan, erős hatalmi csoport benyomását keltenie. Ebben elsősorban a média-munkások (sokukat nem szabadna újságírónak nevezni, ez utóbbihoz jól kidolgozott és hosszú hagyományon épülő erkölcsi szabályrendszer betartása szükséges, amivel sajna egyáltalán nem rendelkeznek, jelzett „munkások”) segítik és a „borzalmas kommentariátus”, a „hasznos idióták” serege, akik ingyen és bérmentve folytatnak ízléstelen propagandát, szorgosan fűrészelik saját maguk alatt is a fát. Az újmagyar politikai elit és csatolt részeinek hatalma – megalapozott véleményem szerint – semmi más csak szimulákrum, virtuális konstrukció, mely alternatív tényeken és poszt-igazságokon épül, viszont, mindent egybevetve a virtuális médiák szabályai szerint terjed és annak mintázatait követve hatékony. (Érdemes lenne megmérni, hogy a királyi tv bevallott hazugságát hányan vették készpénznek a münsteri merénylet kapcsán és egyáltalán kikhez jutott el a cáfolat, hogy a hatékonyságot in vitro észlelhessük).

Az Orbán-féle hatalom bebetonozásának legfőbb közege a megszállt médiák területe, ezért az ellenzéki és/vagy tényszerű, semleges sajtó elhallgattatása lesz a következő lépése a hatalomnak – a Magyar Nemzet és tsai, már bedobták a törülközőt – miközben a potenciális ellenelit saját politikai vezetőinek lemészárlásával van elfoglalva. Az anómiás, önmagában is végletesen kételkedő (félreértés ne essék az önkritika, a reflexió pozitív tulajdonságok, csak ha túlzásba viszik, ha negativizmusba és rezignáltságba fordul, bénítja le a cselekvést) potenciális ellenelit gyakorlatilag önmagát számolja föl, alig kell ehhöz kis külső impulzus és végleg elpusztul. Pedig – meglátásom szerint – fölösleges csak a politikusokat és főként az ellenzékieket kárhoztatni sikertelenségükért, amíg nincs hatékony és szakmailag fölkészült, nem utolsó sorban bátor, ellenelit, nincs politikai váltás sem. Igaz, hogy a (parrhesiat) szellemi bátorságot egyáltalán nem tanítják sem Magyarországon, sem Romániában, és mégis. Egy teljes spektrumú (large scaled society) modern társadalomnak (jelzem ezt a kiterjedését és struktúráját veszítette el a rommagyar közösség az elmúlt két évtizedben azzal, hogy a rommagyar rendszerváltás csúfos kudarcot vallott, a politikai pluralizmus ki sem alakult), képesnek kell lennie a formális oktatási intézmények támogatása nélkül is kitermelni egy ütőképes szakmai/értelmiségi, valamint kritikus elitet. A nagy kihívás olyan ellenelitet kialakítani, mely bármikor képes megtalálni azokat a szellemi eszközöket, melyek alkalmasak gátat vetni a hatalmi visszaélésnek, a diktatúra bevezetésének, ellendiskurzust képes termelni az illiberális demokráciának. (Kár volt lemondani a tudománynépszerűsítés jól működő eszközéről és lehetőségeiről Magyarországon, és ezzel is fölszínre engedni a parttalan demagógiát és populista áltudományos diskurzusokat, melyek a hatalmi elitnek kedveznek, modellt nyújtanak a hatalmi demagógiának, tartalmat az alternatív tények és hazugságok masszív áradásának).

Gyakran elhangzik nálunk fele is, hogy mi haszna az értelmiségi/tudományos elitnek, ha semmi sem változik a politikai elit szintjén? A kritika haszna, hogy ellendiskurzust teremt a hatalmi demagógiához, kontrollt gyakorol, ellensúlyt az alternatív tényekhez és hazugságokhoz: a hatalomváltást szellemi területen – új elit kialakításával és működtetésével – kell először megvalósítani ahhoz, hogy a valóságban is bekövetkezzen, és nemcsak Magyarországon, vagy nálunk.

Magyari Nándor László

„Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket”

Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.

Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem

Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?

Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.

Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra

ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,

mégpedig jogosan.

Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon.  Úgy vélem, hogy

az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.

Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.

Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.

Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy

az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.

Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.

Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?

Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.

Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.

Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?

Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy

a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,

éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.

Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.

A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?

Úgy gondolom, hogy

a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.

Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.

A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy

a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.

A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.

Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.

Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.

Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?

Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.

Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.

A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.

A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?

Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.

A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,

az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.

A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta

egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.

E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.

Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?

Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.

Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy

a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.

A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.

Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.

A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.

Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?

Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy

a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.

A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.

A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is

létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.

Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.

A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?

Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.

Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.

Növekszik az antiszemitizmus a német igazságügy-miniszter szerint

0

Szerinte kezd újra elfogadottá válni, és ez ellen küzdeni kell.

Katarina Barley a Funke médiacsoporthoz tartozó lapoknak mondta azt, hogy a kormányzatnak minden eszközzel meg kell akadályoznia az antiszemitizmus újabb elterjedését.

Az ügy előzménye, hogy egy fiatal izraeli arab férfi szociológiai kísérletbe kezdett Berlinben: kipát tett a fejére egy olyan negyedben, ahol sok a muszlim. Videóra is vette tapasztalatait, amelyek azt mutatták, hogy

sokan egyáltalán nem toleránsak a zsidókkal szemben.

Válaszul Berlin nagyszabású szolidaritási akciót hirdetett a zsidók mellett. Erre jó alkalmat szolgáltat, hogy Németországban most emlékeznek meg a sachsenhauseni koncentrációs tábor felszabadulásának 73. évfordulójáról.

Ez az a Berlin közelében levő koncentrációs tábor, amelyet a nácik Heinrich Himmler SS-vezér személyes parancsára hoztak létre, és mintául szolgált a többi hasonló tábor számára is. Rudolf Höss, Auschwitz későbbi parancsnoka is itt „gyakorolta” a foglyok kínzását és tömeges kivégzését.

Berlinben az antiszemita ügyeket vizsgáló rendőrtiszt azt mondta:

kétféle antiszemitizmus van.

Az egyik a „hagyományos” német antiszemitizmus, mely felerősödött azt követően, hogy az Alternative für Deutschland nevű szélsőjobboldali, populista párt bekerült a parlamentbe. Ebben a pártban sok neonáci aktivista is szerepet kapott, akik nem szégyellik terjeszteni az antiszemita nézeteket. Erre célzott az igazságügyi miniszter is.

A másik a migrációból fakad: a bevándorlók között nagyon sok a muszlim. Miután Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, antiszemita tüntetések voltak Berlinben és más német városokban: izraeli zászlókat is elégettek.

Észak-Korea felfüggeszti az atomprogramját

0

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentette, hogy az ország felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja nukleáris kísérleti telepét. Donald Trump szerint ez nagyon jó hír.

Kim Dzsong Un
Fotó: MTI/EPA/KCNA

A kísérleteket már mától leállítják, emellett Észak-Korea csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – mondta Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának plenáris ülésén. Azt is bejelentette, hogy

Észak-Korea soha nem fog atomfegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.

Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. Dél-Korea üdvözölte szombaton az észak-koreai bejelentést. A szöuli elnöki hivatal közleményében azt írta: ez jelentős előrelépés a Koreai-félsziget atommentesítésében, amelyet a világ is akar, és kedvező környezetet teremt a két Korea, valamint az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozóhoz.

Donald Trump amerikai elnök szokása szerint a Twitteren reagált a bejelentésre.

Azt írta: „ez nagyon jó hír”. A héten egyébként megerősítette, hogy tartanak az előkészítő tárgyalások a várhatóan május végén vagy június elején tartandó csúcstalálkozóról. Részletekről nem beszélt, de azt elmondta, hogy pillanatnyilag öt lehetséges helyszínt vizsgálnak.

A várható csúcstalálkozóról egyeztetett a napokban Phenjanban Mike Pompeo, a CIA igazgatója is, akit Trump elnök a külügyminiszteri posztra jelölt. Pompeo személyesen tárgyalt Kim Dzsong Unnal.

A felvétel egy novemberi rakétakísérletről készült
Fotó: MTI/EPA/KCNA

Kono Taro japán külügyminiszter szerint Észak-Koreának 2020-ig teljesen meg kell szabadulnia atomfegyvereitől,

a folyamatnak visszafordíthatatlannak és ellenőrizhetőnek kell lennie.

Szerinte az atomfegyver-mentesítésnek még a jelenlegi amerikai, dél-koreai és japán vezetés időszakában kellene megtörténnie, miközben Észak-Koreában nem fog változni a vezető személye. Ha elhúzódna a folyamat, akkor a keletkező szünetet Észak-Korea felhasználhatná arra, hogy folytassa atomfegyverének fejlesztését.

Észak-Koreában a Punggje-Ri atomkísérleti telepen 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. A legutolsót tavaly szeptemberben.

Európa lehet az amerikai-kínai kereskedelmi háború új frontja

0

A magyar nagykövet által alá nem írt, Kínát elítélő uniós nyilatkozat többről szól, mint a kínai Új Selyemút projekttel kapcsolatos ellenérzésekről: ez ugyanis azt is jelentheti, hogy Európa „oldalt választott” a Donald Trump amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúban. 

A Handelsblatt német gazdasági lap  nemrég megszerezte azt a Kínát elítélő jelentést, amelyet az EU-tagállamok pekingi nagykövetei közösen írtak alá. Ugyanakkor egy aláírás hiányzott:

a magyar nagyköveté. 

Ebben a dokumentumban az Egy övezet, Egy út (OBOR) nevű projektet, vagyis az Új Selyemutat ítélték el. Az Európai Unió elviekben egyetért Kínát a nyugat-európai országokkal összekötő szárazföldi és tengeri útvonal létrehozásával, amelyet 

a 21. század Marshall-tervének neveztek el.

Ugyanakkor Brüsszel átláthatatlannak tartja és szerinte elsősorban a kínai vállalatok profitálnának az egészből. A kemény hangnemben írt jelentés utalt arra is, hogy az Európai Bizottságban egy stratégiai tervezet készít, amely értelmében közösen lépnének fel a kínai tőkével szemben. Ennek ismertetésére valószínűleg a júliusi Kína-EU csúcson kerül majd sor. 

Abban semmi meglepő nincs, hogy Magyarország (ismét) blokkolt egy olyan lépést, amely negatívan érintette volna a kelet-ázsiai országot. Ugyanis a magyar kormánynak egyik vesszőparipája lett az OBOR-ban való részvétel, mivel az Új Selyemút részét képezné a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása. Csakhogy ennek több buktatója van: kilométerenként 4 milliárd forintot (összesen 750 milliárdot)  kellene költenie a magyar államnak a vasútvonal fejlesztésére vagy azt sem tudni, hogy valójában mekkora haszonnal kecsegtet a magyar gazdaságra nézve. Sőt, Budapestnek

Kínától kellene hitelt felvennie, illetve kínai cégek újítanák fel a vonalat.

Az EU-tagállamok elítélő jelentésnek van egy másik érdekes aspektusa, ez pedig a nyilvánosságra hozásának az időpontja. Ugyanis januárban kitört az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amikor a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. Ezután következett az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart. 

Peking erre reagálva készített egy listát 128 amerikai termékről – többségében gyümölcsökről, sertéshúsról és alumíniumtermékekről van szó -, amelyekre 15-25 százalékos védővámot vetnek ki. Ez körülbelül 3 milliárd dollárt jelentene. Ezzel párhuzamosan a pekingi vezetés további gazdasági ellenlépéseket javasolt és nemzetközi szintre terelné az ügyet. 

Európa  igyekezett ebből az amerikai-kínai viszályból kimaradni, hiszen kezdetben úgy tűnt, hogy Donald Trump az uniós termékekre szintúgy védővámokat fognak kivetni. Ez nem történt meg, de az uniós vezetők továbbra sem dőlhetnek hátra elégedetten a székükben. A kereskedelmi háború egyik következménye lehet, hogy Peking az eredetileg amerikai piacra szánt termékeket inkább EU-ba exportálja.

Ez azonban azzal negatív hatással járna az európai országokra nézve:

„Elárasztanák vele az uniós piacot, meggyengítenék a hazai termelőket, valamint túlságosan kiszolgáltatottá válnának a kínai gazdaság változásaival szemben”

Azonban egyelőre még kérdéses, hogy Peking miképp fog reagálni az EU jelentésére, hiszen  a kínai döntéshozók ezt könnyen úgy értelmezhetik, mint Brüsszel nyílt csatlakozását Washingtonhoz. 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK