Putyin az olasz választás igazi győztese

0
4823

Két szélsőséges, populista párt ünnepelhet az olasz választások után: az Öt Csillag Mozgalom és a Liga. Mindkét párt erősen oroszbarát, az egyik terjeszti is az orosz propagandát, a másiknak intézményesített a kapcsolata az orosz kormánypárttal. Silvio Berlusconi pártja és az eddig kormányzó balközép is vereséget szenvedett. Az viszont teljesen bizonytalan, hogy ki tud majd kormányt alakítani.

Minden megváltozik – ezzel a címlappal jelent meg hétfőn az Il Fatto Quotidiano olasz napilap. A választáson ugyanis egyértelműen visszaszorultak a hagyományos pártok, és a populisták kerültek előtérbe: az Öt Csillag Mozgalom és a Liga (korábbi nevén: Északi Liga)

együtt a szavazatok felét szerezték meg.

Több párt is szövetségben, de külön listán indult. Elvileg a jobboldali koalíció kapta a legtöbb szavazatot, körülbelül 36 százalékot, de ez nem elég a kormányalakításhoz. Az Öt Csillag önállóan indult, ők körülbelül 32 és fél százalékot szereztek, a baloldali koalíció pedig kb. 23 százalékot.

Matteo Salvini örülhet. (MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)

A jobboldali koalíció három pártból áll: Silvio Berlusconi Forza Italiájából, valamint két szélsőjobboldali pártból: a Matteo Salvini vezette Ligából és az Olasz Testvérekből. (Érdemes megjegyezni, hogy bár a magyar kormánymédia az elmúlt hetekben az egekbe dicsérte a korábban kétszer is elítélt, emiatt a választásoktól eltiltott Berlusconit, Orbán mellett korábban Salvini és az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni állt ki nyíltan.)

Ők együtt 248-268 helyet szerezhetnek, de 316 kellene a többséghez. Ráadásul hiába kapta a jobboldali koalíció a legtöbb szavazatot,

az eredmény nagy vereség Silvio Berlusconi számára.

A koalíción belül ugyanis nem az ő pártja, hanem a Liga kapta a legtöbb szavazatot (körülbelül 17,5 százalékot 14-gyel szemben).

Berlusconiék nagyot buktak. (MTI/EPA/Ciro Fusco)

A Politico szerint a Liga szereplése a választás egyik legnagyobb meglepetése. Salvini egyébként pártja gyűlésein, Mussolini fasisztáira utalva, gyakran hord fekete inget, és ezeken a gyűléseken neonáci jelképekkel is lehet találkozni.

Ha az egyes pártokat, és nem az általuk alkotott szövetségeket nézzük, akkor az eddig kormányzó baloldali Demokrata Párt kapta a második legtöbb szavazatot (19 százalék körül), de az eredmény nekik is komoly vereség. A volt miniszterelnök, Matteo Renzi pártjának nem tett jót, hogy a gazdaság csak lassan tér magához a válságból. A párt egyik képviselője, Andrea Marcucci a Facebookon azt írta: a Demokrata Párt vesztett, a populisták győztek. Renzi már le is mondott főtitkári tisztségéről.

Luigi Di Maio már meg is hirdette a Harmadik Köztársaságot. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Salviniék Ligája mellett a másik győztesnek a mindössze 31 éves Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom számít. A pártot a New York Times szerint leginkább úgy lehet leírni, mint egy épületet, amelynek „baloldali az alapja, jobboldali a homlokzata és anarchista a teteje”. A párt egyébként már 2013-ban a legtöbb szavazatot kapta a választáson, de ez akkor sem volt elég a kormányalakításhoz. Most viszont Di Maio már egyenesen azt mondta: megkezdődött a Harmadik Köztársaság.

Több dologban feltétlenül hasonlít az Öt Csillag és a jobboldal vezető erejévé vált Liga:

mindkét párt szélsőségesen populista, gyakorlatilag egymás licitálták felül bevándorlás-ellenességben, Salvini például egyszerűen csak vízbe dobná a menekülteket. (A kampány hangneme minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy egy hónapja egy szélsőjobboldali férfi bevándorlókra lőtt, hat embert megsebesítve.)

Emellett mindkét párt Európai Unió-ellenes. A Liga megszabadulna az eurótól is, az Öt Csillag viszont már nem – amióta tavaly Di Maio átvette a párt vezetését az alapító Beppe Grillótól, valamelyest finomodott az álláspontjuk.

Beppe Grillo tavaly engedte át a párt vezetését Luigi Di Maiónak. (MTI/EPA/Filippo Pruccoli)

Éppen ezért, az eredményt nyugtalanul figyelhetik Brüsszelben is. Nagyon nem jó jel ugyanis, hogy az eurozóna harmadik legnagyobb gazdaságában ennyire előretörtek az unióellenes populisták, épp akkor, amikor az EU komoly reformokra készül.

Ráadásul a két párt még egy, fontos témában hasonlít egymáshoz:

mind a kettő erősen oroszbarát, sőt, annak nevezhetjük Berlusconi pártját is.

Márpedig az Atlantic Council elemzése szerint Olaszország kifejezetten sérülékeny az orosz befolyásolási kísérletekkel szemben. Oroszbarátnak azokat a pártokat lehet tekinteni, amelyek az orosz kormány narratíváját közvetítik, beleértve a Nyugat-ellenes gondolatokat, támogatják az orosz külpolitikát, és az oroszoknak kedvező törvényváltoztatásokat kezdeményeznek.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: a Liga azon két európai párt közé tartozik (a másik az osztrák Szabadságpárt), amelynek

intézményesített kapcsolata is van az orosz kormánypárttal,

az Egységes Oroszországgal.

Matteo Salvini például, Krekó Péter szavaival, „Putyin csodálója”, többször is járt Oroszországban és a megszállt Krím-félszigeten is, az együttműködési megállapodást pedig tavaly márciusban írták alá. Ezek után a párt által vezetett északi megyék sorra ismerték el a félsziget bekebelezését.

Az Öt Csillag több vezetője is részt vett az orosz kormánypárt kongresszusán két éve. Ők eltörölnék az Oroszország elleni szankciókat, szintén jogszerűnek ismerik el a Krím-félsziget elcsatolását, sőt, normalizálnák a kapcsolatot az oroszok által támogatott tömeggyilkos szíriai diktátorral, Bassár el-Aszaddal is.

Ráadásul ott van Silvio Berlusconi, aki Putyin személyes jó barátjának számít, a Forza Italia képviselője „megfigyelőként” részt vett az oroszbarát szélsőségeseket leszámítva illegitimnek tartott, 2014-es kelet-ukrajnai választáson is.

Vagyis mindhárom, a kormányalakításra esélyes párt oroszbarátnak mondható.

Putyin elégedetten hátradőlhet.

Ez pedig jól jön az orosz kormánynak, hiszen így az egyik legnagyobb tagországon keresztül gyengítheti az Európai Uniót, amelyet, ahogy Krekó Péter mondja, ellenséges entitásnak tekint. Az egyik legelismertebb, Oroszországgal foglalkozó elemző, Mark Galeotti azt írja: az orosz kormány számára a különböző populista pártok támogatása egyetlen célt szolgál: hogy befolyásolni tudjon országokat és ezzel gyengítse az EU-t és a NATO-t. Az egyik eszközük, hogy a bizonytalanságot próbálják növelni, amihez a menekültválság ideálisnak bizonyult.

Kedvelt fegyverük közé tartozik az álhírek terjesztése is: az Öt Csillag pedig ehhez megfelelő partner. Ahogy Krekó Péter fogalmazott,

„az Öt Csillag elképesztő vehemenciával terjeszti az orosz propagandát és dezinformációt”.

A Buzzfeed oknyomozása szerint a párt egy olyan hálózatot ellenőriz, amely rendszeresen álhíreket és összeesküvés-elméleteket terjeszt, sokszor Kreml-pártiakat, amelyek eredeti forrása valamelyik orosz propagandamédium. A hálózathoz olyan álhíroldal is tartozik, amelyiknek több mint egymillió követője volt a Facebookon.

Többek között azt is terjesztették, hogy a kormány kapcsolatban áll a maffiával. Ehhez bizonyítékként egy gyászoló miniszterről tettek közzé egy fotót, amelyet úgy állítottak be, mintha a maffiózó Salvatore Riina temetésén készült volna. Egyik politikusuk pedig azt állította, hogy Ukrajnában már a kannibalizmus is megjelent – bizonyítékként egy fotót is mutatott, csakhogy hamar kiderült, hogy az valójában egy screenshot egy filmből.

Az olasz álhíroldalak egyébként Salvinit is rendszeresen dicsérték, és itt is igaz az, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztése általában együtt jár a nem politikai tartalmúak megjelenésével is, amelyek aztán a két párt programjába is bekerültek. Például

mind az Öt Csillag, mind a Liga oltásellenes,

a kampányban meg is ígérték, hogy eltörlik a kötelező vakcinákat.

Mindenesetre a választás után most az a legvalószínűbb, hogy hosszú politikai bizonytalanság következik. Wolfango Piccoli, a Teneo Intelligence elemzője a Guardiannek azt mondta: szinte lehetetlen lesz bármelyik pártnak is olyan koalíciót létrehozni, amely többséggel bír.

Berlusconi és Salvini – hátat fordítanak egymásnak? (MTI/EPA/Angelo Carconi)

Az Öt Csillag azt jelentette be korábban, hogy csak olyan párttal alkotnak közösen kormányt, amely elfogadja a programjukat. Elméletileg megvan az esélye, hogy a jobboldali szövetséget szétrobbantva a Ligával és az Olasz Testvérekkel lépnek koalícióra, de Piccoli szerint

ennek minimális az esélye,

mert, bár sok kérdésben hasonló nézeteket vall a Liga és az Öt Csillag, de utóbbi szavazói inkább baloldaliak, míg a Liga szélsőjobboldali. Salvini is elutasította az Öt Csillaggal való szövetséget. A baloldal már bejelentette, hogy ellenzéki szerepre készül, a jobboldali pártok viszont csak kisebbségi kormányt tudnának alakítani – ha egyáltalán Berlusconi elfogadja ebben Salvini vezető szerepét.

A parlament március 23-án ül majd össze, de a Reuters szerint Sergio Mattarella elnök áprilisig várni fog azzal, hogy megnyissa a kormányalakításról folytatott hivatalos tárgyalásokat. Utána pedig még az is előfordulhat, hogy új választást írnak ki, az viszont könnyen zárulhat a mostanihoz hasonló eredménnyel. Az előző, 2013-as választás után egyébként két hónapig tartott, mire sikerült megalakítani az új kormányt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .