Sajtópiaci rémálom

0
1021
fizetős sajtó

Nem kellemes dolog az, amikor a sajtó saját magáról kell szóljon, kérem tisztelettel, nagyon nem kellemes: amint a hírekbe bekerülni is csak az ostoba ember fantáziájában öröm. Mert bizony, ahogy az angol mondás tartja: „good news – no news”, a jó hír nem hír, abban meg semmi élvezet, ha rossz hírek szólnak saját magunkról, a sajtószakmáról úgy általában.

Persze, aki jó híreket akar olvasni, nyissa meg az Origót vagy a Magyar Nemzetet, ott nem panaszkodnak a sajtómunkások, egy rossz szavuk sincs – csak éppen nem is mondanak igazat. Lassan már álmukban sem, sőt, akkor sem, ha kérdeznek. Hej, nagy átok mirajtunk ez a sajtópiaci átrendeződés, a kormánybefolyás növekedése, még nagyobb a média világméretű krízise – amire szinte oda sem tudunk figyelni, pedig világtrend – annyira lefoglalnak minket a helyi bajaink.

Első sorban is, zuhan az olvasottság,

kormányoldalon meredeken zuhan (ez azért nem olyan rossz hír), független oldalon lassabban, de minálunk sem növekszik. Lássuk a számokat!

„Február elején publikálta IV. negyedéves gyorsjelentését a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (MATESZ), a hazai lapok értékesítési adatait hitelesítő szervezet.

Az országos politikai napilapok közül a Magyar Hírlap utoljára 2014 első negyedévében hitelesítette értékesített példányszám adatait. A 2010-ben még 15 ezer példányban fogyó napilapból ekkor már kevesebb, mint 8 ezer példányt adtak el a naponta. (Összehasonlításképp: a Népszabadság a bezárása előtti hónapokban átlagosan napi 37 ezer példányban fogyott.)

A NER által egyedüliként meghagyott, sőt, újabban jelentősen támogatott ellenzéki napilap, a Népszava értékesítése 2010 és 2016 között 18 ezerről napi 10 ezerre zuhant, ám a Népszabadság bezárása után hirtelen növekedésnek indult, és 2018 második negyedévétől már tartósan 21 ezer felett volt az értékesítés volumene.

A Magyar Nemzet 2010-ben még 50 ezer körüli példányszáma csaknem negyedére zuhant, és 2018 áprilisában történt bezárása előtt már a 13 ezret sem érte el naponta. A most már Magyar Nemzet néven megjelenő, és az állami hirdetéseket mágneseként vonzó Magyar Idők (amely listaáras hirdetési bevételének 75 százaléka állami) sosem hitelesítette értékesített példányszámát, így annak nagyságrendjéről legfeljebb becslések létezhettek. Ugyanez mondható el a szektába KESMA-ba tagozódott és szintén kormánybarát Lokálról és a Ripostról is.

A kormányfő kedvenc sportnapilapja, a Nemzeti Sport is folyamatosan veszít olvasótáborából. 2010-ben még közel 70 ezer, 2018 végén már alig több mint 30 ezer példányt adtak el a lapból. A bulvárnapilapok közül a Blikk 2010 második negyedévében még a 200 ezres napi eladást is meghaladta, de 2018 végén már a 80 ezret sem érte el. A Bors 80-90 ezer példányban fogyott 2010-ben, 2018-ra ez 50 ezer alá apadt.

Ami a hetilapokat illeti: a HVG 30 ezer fölött tudta stabilizálni eladott példányszámát. A168 Óra példányszáma 2 év alatt 13 ezerről 10 ezerre csökkent. A Magyar Demokrata immár több éve 10 ezer körül stabilizálta példányszámát, és ez nem változott 2018-ban sem. A 2018 tavaszán megszüntetett Heti Válasz szintén heti 10 ezres eladásokat produkált a legutolsó időszakban” – írja a HVG.

Márpedig ezek akkor sem jó jelek, ha az anyagi veszteség leginkább a kormányé:

azt is mi fizetjük, csak megpörgetik az adónkat háromszor a fejük fölött, és attól elveszíti közpénz jellegét. De mindenhol bajban van a print sajtó, az egész világon, évtizedek óta, az nem újdonság – az újdonság az, hogy már az online sem áll jól, a legkomolyabb amerikai lapoknál is nagy leépítések zajlanak. Elbocsátottak 200 embert a Buzzfeedtől (ez 15 százalékos leépítést jelent) és 250 embert a Vice-tól (ez 10 százalékot). 7 százalékos leépítés volt a Verizonnál, ami a Yahoonak és a Huffington Postnak is tulajdonosa, és 400 állás szűnt meg a Gannett Companynél, aminek tulajdonában ezernél is több városi lap van Amerika-szerte.

Miért? Két oka van: az első a Facebook algoritmus-változtatása, ami a hírfolyamban hátrébb sorolja a „vállalati” és sajtótartalmakat a magánszemélyek posztjainál, a második meg az, hogy nem csökken a piac, hanem a növekedés állt meg, elérte saját határait, az eddigi módszerekkel többet már nem nagyon lehet produkálni – és a nagy amerikai online tartalom-előállítók állandó növekedésre voltak berendezkedve. Ez állt most le. Ettől még cégek, lapok nem fognak megszűnni, csak stagnál majd a piac.

De jó lenne, ha nálunk csak stagnálna…

Arról, hogy nálunk mi lesz, Uj Péter festett pesszimista képet a szombati Népszavában. Az egyik nagyon fontos dolog, amit megtudhattunk tőle, az volt, hogy szerinte rövidesen eldől az Index és az RTL Klub sorsa – mármint oly módon, hogy mennyiért és mennyire kerülnek a kormány karmaiba, mert az, hogy oda kerülnek, már nem is kérdés. Jelen helyzetben csodákra lenne szükség ezeknek a médiumoknak a függetlenségéhez, hiszen a kormány semlegesíteni akarja őket, és ha van ember a magyar sajtóban, aki ért az Indexhez, az pont Uj Péter – azért reméljük, hátha mégsem lesz igaza. (De igaza lesz…)

A másik lényeges hír a sajtópiacon az, hogy még idén pénzbe fog kerülni a 444. Idézzük pontosan!

„Ráadásul az idei év nálunk is nagyon komoly lesz, mert fizetőssé fogunk válni, így az lesz a helyzet, hogy ott lesz a kormánymédia a maga fél-, vagy álhíreivel a másik oldalon pedig zárt tartalmak lesznek – mert szinte biztos, hogy a HVG is fizetős lesz valahogyan, és nem tudom, a 24.hu még meddig tudja tartani magát. A magazin típusú tartalmak már ott is előfizetésesek lesznek.” (Népszava)

Márpedig ha ezek a lapok fizetősek lesznek, akkor vége a független sajtónak

A magyar olvasó abban a tévedésben él – de legalább meg is van róla győződve! – hogy neki ingyen járnak a hírek és szívességet tesz, ha elolvas valamit. Ebben valóban volt valami (nem túl sok) 2010-ig, amikor a képlet egyszerű volt: az online lapot ingyen adták, a szerkesztőséget eltartották a hirdetések és mindenki jól járt. Író, olvasó, találkozó, mindenki.

2010-ben azonban egyrészt lezuhantak a Google-hirdetések piaci jutalékai, másrészt teljesen átrendeződött a magyar hirdetési-hirdetői piac. Politikai hitbizománnyá vált a reklám, hűbérbirtokká, amit csak nagyurak kaphatnak és a leghűségesebb katonák. Ilyen viszonyok között az ingyenes hír- és tartalomszolgáltatás luxus, és csak azért nem hagyta abba mindenki, mert tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem lenne hajlandó megérteni, miért kerül pénzbe holnaptól az a hír, ami tegnap még ingyen volt?

Azért, mert nincs hirdető és nem is lesz.

Nos, ezt az érvet minden olvasó számára kényelmesebb lesz nem megérteni vagy szándékosan félremagyarázni, mint fizetni – mondjuk – évi ezer-ötezer forintot. Ugyan, kérem: olcsóbb lesz inkább majd kapzsisággal, árulással vádolni a sajtót. Fogadjunk, hogy a (mindkét oldali) politikusok fogják először elkiabálni magukat ebben az értelemben, náluk érthető is lesz a harag, ők ugyanis az ingyenes reklámfelületüket veszítik majd el ily módon. De a kommentszekciók törzstrolljai sem lesznek boldogok, oda a névtelen gyalázkodás lehetősége, maximum a közösségi oldalakon vitézkedhetnek majd, bár cikkek alatt ott sem: nem lesznek megosztott cikkek, illetve azokat csak az előfizetők olvashatják majd.

Magyarországon először és utoljára az Élet és Irodalom művelte ezt sikeresen – érthető ugyan a 444 döntése, de ha a többi online lap is erre kényszerül, a sajtó Magyarországon szerepet fog váltani, már nem jut el tömegekhez az üzenet, csak az előfizetőkhöz, és ők nem fognak tömegével tülekedni.

Ellenben a kormánymédia továbbra is ingyenes lesz – tehát sokat nő majd a befolyása.

Az országnak nem fog jót tenni az online sajtó fizetőssé válása, az már bizonyos – de az országnak az sem tenne jót, ha a még független lapok munkatársai hazafiasan éhen vesznének az idei év folyamán.

Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, egyelőre maradjunk annyiban: meglátjuk, mi lesz.

Nehéz idők jönnek, annyit mondhatok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .