A sajtó és a pontos tájékoztatás

0
803

A magyar lakosok többsége szerint a hírekről pontosan számol be a sajtó. Ugyanakkor nem éri el az ötven százalékot azoknak az aránya, akik szerint a média korrekt tájékoztatást ad politikai ügyekben (42 százalék), illetve a kormányzattal kapcsolatos fejleményekről (49 százalék). Közel kétharmad szerint a sajtó Magyarországon a legfontosabb hírekkel foglalkozik.

 

Mindez egy nagy nemzetközi felmérés eredményeiből böngészhető ki. A Pew Research Center  napokban közzétett felmérése arra kereste a választ, hogy az egyes országokban milyen a hírek tálalása a sajtóban, azt hogyan ítélik meg a fogyasztók. 38 ország lakosait vonták be a kutatásba.

A magyar eredmény a középmezőnyhöz sorolható, már ami a pontos beszámolókat illeti. Van ugyanis 90 százalék feletti és a 20 százalékot éppen hogy csak meghaladó eredmény. A legkedvezőbben a tanzánok nyilatkoztak: a lakosok 93 százaléka szerint pontos híradáshoz jutnak. Ezt ugyan nem vette fel a Statista  a grafikjára, amelyről egyébként sok érdekes következtetést lehet leszűrni.

Forrás: Statista

Nincs a kiemelt országok között Lengyelország sem, amelyről azonban – az eredeti táblázatban látható –, hogy nálunk sokkal kritikusabban látják a helyzetet: csak 43 százalékuk szerint pontosak a médiában megjelenő hírek.

Ami a magyar helyzetet, azaz a magyar médiát, legalábbis annak a nagyobb részét illeti – erről  a szakembernek más a véleménye. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója, az ELTE PPK adjunktusa a Független Hírügynökségnek a közelmúltban adott terjedelmes interjújában azt mondta, hogy Magyarországon teljesen összekeverednek az álhírek a valósággal a kormányhoz közel álló médiumokban. Hozzátette: sehol nem épült fel olyan állami hazugsággépezet, mint Magyarországon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .