“Putyin rendszere fasiszta, de az orosz társadalom nem az”

0
988
FH

A nemrég külföldre menekült  Grigorij Jugyin orosz filozófus, akit rendszeresen zaklattak, sőt meg is vertek, mert tiltakozott Putyin ukrajnai háborúja ellen úgy vélekedik, hogy a társadalom nem fasiszta pusztán Putyin és az őt szolgálók váltak azzá.

Az orosz filozófus szerint egyre több a hasonlóság Putyin rendszere és Mussolini illetve Hitler állama között. Ezeket valamiféle furcsa szentháromság jellemzi:

“a nép, az állam és a vezér egysége”.

A tömegtársadalomban magára maradt egyén, aki keresi az identitását, azt a népben – nemzetben találja meg. De mivel az egyáltalán nem egységes, ezért kell a vezér, aki összefogja a népet, és az államon keresztül irányítja azt. Ebben a rendszerben az ellenzék hazaáruló!

Putyin is ezen az alapon szervezi rendszerét hiszen külföldi ügynöknek nevezi azokat, akik bírálni merészelik őt és rendszerét” – hangsúlyozza Jugyin, aki érdekes módon nem tér ki arra, hogy Sztálin rendszere is meglehetősen hasonlított erre. Az oroszoknak ezzel kapcsolatban megvan a saját tapasztalatuk.

(Te Viktor, honnan ismerős nekem ez a módszer?)

Az élet harc

Ezt hangsúlyozta Gentile, Mussolini filozófusa, és egyáltalán nem véletlen, hogy Hitler a Mein Kampf – Harcom címet adta könyvének.

A fasizmusban folyton harc folyik belső és külső ellenségek ellen

– hangsúlyozza Jugyin.

Hitler esetében ez mindenekelőtt a zsidók elleni brutális fellépést jelentette. Az, hogy Zelenszkij ukrán elnök zsidó, ebben a tekintetben megkönnyítené Putyin helyzetét is hiszen Oroszországban is régi hagyománya van az antiszemitizmusnak. Elég arra utalni, hogy a Cion bölcsei című antiszemita “világuralmi tervet” az orosz titkosszolgálat, az Ohrana írta, hogy a cári birodalomban az elégedetlenséget a zsidókra irányítsa. Csakhogy Putyinnak számolnia kell a szovjet antifasiszta hagyománnyal. Sztálin rendszerének legnagyobb sikere az volt, hogy legyőzte a náci Németországot. Épp ezért nevezik nácinak Ukrajna rendszerét ma Moszkvában.

“Az orosz társadalom nem fasiszta”

„Putyin rendszere megpróbálja már az iskolában megkezdeni a nemzeti oktatást, és a felkészítést a permanens háborúskodásra”

– mondja Jugyin, viszont ezzel szembemegy a korábbi évek meghatározó trendjével.

“Putyin rendszere ugyanis amíg sikeres volt, és emelni tudta az életszínvonalat, arra ösztönözte a társadalmat, hogy fütyüljön a politikára, éljen magánéletet. A fasizmushoz permanens mozgósítást jelent, de az orosz társadalom nem akar „mozgósulni” – mutat rá az orosz filozófus, aki szerint

“Putyin rendszere előbb vagy utóbb széttörik a realitások falán.”

Kérdés, hogy mi jön utána hiszen Oroszország olyan sikertelen nukleáris nagyhatalom, amelynek sem a kommunizmus építése sem a kapitalizmus nem sikerült miközben a nagy barát, Kína azt mutatja, hogy lehet mindezt eredményesebben is csinálni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .