Putyin fél

0
3295
Pinterest

Miért kíséri hat testőr a vécére is minden oroszok urát? Ennyire fél Vlagyimir Putyin? De vajon mitől? Ezen tanakodik a nyugat-európai sajtó, amely megfigyelte, hogy még az Élysée palotában is hat testőr kísérte Putyin elnököt a mellékhelyiségbe. Ráadásul a személyi testőre mindvégig vele is maradt! Vajon miért?

Putyinnak üldözési mániája van

Ezt állítja a francia, német és brit sajtó egy része, mely titkosszolgálati forrásokra hivatkozik. Az orosz elnök, aki két évtizede irányítja hazáját, egyre jobban elszigetelődik. Régi híveit vagy ő tette el láb alól mint Berezovszkijt, akit gyanús körülmények között holtan találtak Nagy Britanniában vagy pedig maguk látták jobbnak, hogy inkább külföldről lelkesüljenek minden oroszok uráért. Erre jó példa Roman Abramovics, aki egykor a pénzügyi zseni volt Putyin csapatában, de ma már inkább külföldön élvezi a megszerzett dollár milliókat, mert nagyon gyorsan észrevette, hogy a mai Oroszországban nincs életbiztosítása azoknak sem, akik híven szolgálták minden oroszok urát. A titkosszolgálatok mind nagyobb szerepet játszanak a rendszerben, amely egyre kevésbé hatékonyan működik. Putyin, aki a KGB alezredeseként fejezte be pályafutását a fegyveres testületeknél mindig nagyon ügyelt a saját biztonságára. De most már nemcsak erről van szó…

Putyin attól fél, hogy összeroppan a rendszere

Erre mutatnak rá azok a szakértők, akik nem a 67 éves orosz elnök lelki világában keresik a magyarázatot hanem az orosz társadalomban. Amely a legutóbbi időkig lelkesen támogatta Putyint hiszen soha nem élt oly jól mint ebben a furcsa hibrid rendszerben. Csakhogy ennek vége: az elmúlt években az életszínvonal stagnál, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelentős társadalmi csoportok szakadnak le. Végképp. A felső szférában sem jobb a helyzet: az elit külföldre küldi a fiait és unokáit, mert nem bízik a jövőben.

Putyin a nemzeti büszkeséggel kívánja kifizetni mérges népét, de mind kisebb sikerrel. Márpedig a népszerűség elengedhetetlen Putyin számára, mert mindenképp meg kell nyernie a választásokat, melyek a rendszer legitimitását adják. Így magának Putyinnak a léte rendkívül fontos a rendszer stabilitása szempontjából. Utóda nincs. Medvegyev miniszterelnök kiváló helyettes, de nem elég erőskezű. A fegyveres erők őt semmiképp sem fogadnák úgy el mint Putyint, aki már sok gyilkosságra adott parancsot. Ezért féltik annyira minden oroszok urát, akit hat testőr kísért a vécére is az Élysée palotában, ahol Ukrajnáról tárgyalt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel valamint Angela Merkel kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .