„Az államfő legyen keresztény és magyar!” – ez a jelszó jelent meg a szélsőjobboldali Vadhajtásokon Polgár Judit államfői jelölése kapcsán. A célzott üzenet – amely Judit zsidó származására és izraeli állampolgárságára céloz – túlmutat egy marginális fórumon: politikai fegyverként működő kirekesztő retorika, amelynek hasznát és határát Orbán Viktor politikai gyakorlata jelöli ki.
„Az államfő nulladik pontja: legyen keresztény és magyar!” – írta a Vadhajtások Polgár Judit jelöléséről, burkoltan arra utalva, hogy a sakkvilág királynője zsidó származású és izraeli állampolgár. Normális esetben kit érdekelne egy szélsőjobboldali fórum véleménye, amelyről a magyar közvélemény alig hallott, mielőtt Orbán Viktor „második számú igeforrásként” nem említette – a Biblia elé helyezve más, „harmadik helyre” szorított hivatkozási pontokat? A Vadhajtásokon át küldött üzenet azonban aligha véletlen: így üzent Orbán Polgár Juditnak és Magyar Péternek.
A sajtóértesülések szerint Polgár Judit korábban igent mondott a miniszterelnök felkérésére, ezért is sietett volna a kormány a köztársasági elnöki váltással. A számításba azonban hiba csúszott: a bukott előd visszavágni készül, és nem válogat az eszközökben.
Az antiszemitizmus mint politikai fegyver
A magyar demokrácia gyengeségét jelzi, hogy a rendszerváltás után – amikor a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke részben zsidó származású volt – egyikük sem vállalta ezt nyíltan. Ennek egyik oka, hogy a legnagyobb kormánypárt, az MDF meghatározó alakja, Csurka István antiszemita propagandát folytatott a Magyar Fórumban és másutt. Antall József, Göncz Árpád és Szabad György úgy érezte: pártjuknak ártana, ha erről nyíltan beszélnének.
Csurka lapja „zsidó pártnak” nevezte az SZDSZ-t, a Fideszt pedig „Zsidesznek”. Orbán Viktor pártja 1994-ben éppen hogy bejutott a parlamentbe, majd jobbra fordult a hatalom megszerzésének reményében. 1998-ban sikerült kormányra kerülni, a koalíció pedig együttműködött Csurka pártjával, a MIÉP-pel. Orbán felismerte az antiszemita utalások politikai hasznát. A nemzeti együttműködés rendszerének kampányait jelentős részben a „Soros-hálózat” elleni propagandára építette, amelynek antiszemita felhangja nyilvánvaló volt. Amikor még a Professzorok Batthyány Köre is kifogást emelt, Orbán így reagált: „Meghallgattam önöket – egyet is értenék, ha önöknek csinálnám a politikát. De nem önöknek csinálom.”
A „politikai gengszterizmus” logikájába az is belefért, hogy kormánypárti felületek sugalmazzák: Volodimir Zelenszkij zsidó származású, és az ukrán népet egy „globalista háttérhatalom” érdekében áldozza fel. Az üzenet egyszerre mozgósít előítéleteket és delegitimálja az ellenfelet – ez a módszer könyörtelen, de kiszámítható.
Orbán kaputt?
Az antiszemita fegyver újabb bevetésével Orbán elérhette Polgár Judit visszalépését – ha így történt –, ám hívei felé továbbra is adós a választással: hogyan tovább? Egyre több jel mutat rendszerszintű gyengülésre: az ügyészség lefoglalta a Fidesz informatikai rendszerét, amely kínos bizonyítékokat rejthet a pártállami működés gyakorlatáról. Az eddig lojális ügyészség vajon meddig marad védőháló, ha az NKA-ügyben vagy az „ukrán aranykonvoj” körül valódi kérdések érkeznek?
A tizenhat éve működtetett hatalmi konstrukció kártyavárként omolhat össze, különösen, ha nem készült forgatókönyv a vereségre. Ha köttetett is alku, könnyen lehet, hogy az legfeljebb a család védelmét szolgálja. Orbán Ráhel és Tiborcz István villámgyorsan amerikai állampolgársághoz jutott – alighanem Donald Trump jóvoltából. Ennyit ért a sokmillió dollárnyi, közpénzből fizetett „barátságbefektetés” egy bukott miniszterelnök számára, akinek kétségbeesését az is jelzi, hogy ismét a kirekesztés fegyveréhez nyúl. Ellenségből eddig sem volt hiány – most viszont egyre kevesebb a mentsvár.
Münchausen báró Tusnádfürdőn
Képes lesz-e Orbán Viktor a hétvégén Tusnádfürdőn – mint Münchausen báró – saját hajánál fogva kirántani magát és szomorú politikai örökségét a mocsárból? Egykor huszonegyedik századi sámánként hirdetett nemzetpolitikát Erdélyben; a nagy bukás után azonban nehéz lesz koherens programmal előállni.
Aki semmiben sem hisz, csak úgy válhat mások számára „igeforrássá”, ha hatalmat, pénzt és sikert ígér.
Most egyik sincs kéznél. Fernando Pessoa több mint száz éve megírta: „a semmiből nem lesz semmi.” Ez a mondat ma kíméletlenül időszerű.
