Az Afrika Hadtest Száhel-beli jelenlétét nem a helyi közösségek védelme, hanem a pénz, a büntetlenség és egy mélyen gyökeredző rasszista erőszakkultúra határozza meg. Miközben a junták a gyarmati múlt iránti haragot kihasználva kiszorították a nyugati hatalmakat, a térség háborúi egyre inkább az ukrajnai front logikáját követik: drónok, kazettás bombák, civil áldozatok és elhúzódó patthelyzetek. A mérleg nyertese Moszkva: becslések szerint dollárszázmilliók folynak az orosz gépezetbe, miközben a vérontásnak nem látszik a vége.
A Száhel-övezetben egymás után emelkedő junták a korábbi gyarmatosítók iránti népi haragot politikai tőkévé alakítva szorították ki a nyugati jelenlétet. A keletkező vákuumba az Afrika Hadtest lépett, amelynek parancsnokai aligha mutatnak érdeklődést afelé, mi lesz azokkal az országokkal, amelyek védelmét vállalják. A szervezet működését mindenekelőtt a haszonelvűség írja le: Maliba érkezésük óta mintegy egymilliárd dollárnyi díj és aranybevétel áramlott az orosz félhez, miközben a helyi junta az amerikai Kongresszus becslése szerint havi tízmillió dollárt fizet. Ez a pénz nem szeretetet vásárol az ország vagy népe iránt; sokkal inkább egy olyan haderőt tart fenn, amelyet megdöbbentően rasszista belső kultúra hat át.
E kultúra egyik legsötétebb lenyomata a „Fehér Nagybácsik” néven ismert hálózat és annak Telegram-csatornái, amelyek alaphangját a dehumanizáló gúny és a brutalitás adja. Oknyomozó újságírók zárt csoportokba jutva megrendezett gyilkosságok, nemi erőszak, csonkítások és kannibalizmus leírásait és képeit tárták fel; a résztvevők egymást túllicitálva „pontokat” gyűjtöttek a felháborító tettek dokumentálásáért. A dokumentáció nem csupán morális mélypont, hanem pontosan jelzi, milyen büntetlenségérzet és intézményesült megvetés hatja át az alakulathoz köthető köröket.
A harctéri magatartás ehhez igazodik. Amikor nehézre fordul a helyzet, az orosz erők hajlamosak gyorsan hátat fordítani: 2019-ben Mozambikban súlyos veszteségek után sietve vonták ki magukat, észak-Maliban pedig az idei események mutatták meg, milyen készséggel fordulnak sarkon. Szudánban mindkét oldallal összefonódva jelentek meg a rivális hadseregek közötti küzdelemben, ami a lojalitás gazdasági természetét és a politikai-erkölcsi megfontolások alárendelését jelzi. Közben az Afrika Hadtestnél szolgáló alacsonyabb rangúak Maliban havi 2500–3000 dollárt keresnek, és jellemzően Bamakó laktanyáiban maradnak, ritka járőrök és konvojkíséretek kivételével — a kitettség minimalizálása a működés lényegévé vált.
A hadműveleti minta a civil lakosságra nézve a legpusztítóbb. Az orosz Szu–24-esekről ledobott kazettás bombák távoli falvakat és városokat érnek, miközben a drónok szerepe mindkét oldalon folyamatosan nő. Az orosz fél Orion felderítő és Lancet kamikaze rendszereket vet be, amelyek egy gyanútlan járműre is képesek csapást mérni; velük szemben a tuareg Azawad Felszabadítási Front és a dzsihadista JNIM távirányítású drónokba fektet, és állítások szerint ukrán technológiára is számíthat. Az ég tele van pilóta nélküli eszközökkel, a földön pedig patthelyzet alakult ki — a kép zavarba ejtően emlékeztet a kelet-ukrajnai Donbászra.
Mindeközben a nyugati hatalmak aggodalma nő: attól tartanak, hogy a junták által felkorbácsolt ellenimperialista retorika és a biztonsági űr a Száhel teljes övét az iszlamista csoportok felé billenti. A regionális dinamika így egyszerre belső hatalmi játszma és külső befolyásszerzés terepe. Moszkvában, amíg a birodalmi gondolkodás szelleme él, a Kreml új tereket keres a kivetülésre. Ha és amikor a lázadók áttörnek, kevés jel utal arra, hogy az oroszok könnyeket hullatnának: gyors továbblépés, új megbízók, új aranybányák — a kör újratermeli önmagát.
A végeredmény egy sötét egyenleg: anyagi haszon, intézményesített rasszizmus és a civileket sújtó erőszak, amelyet a modern haditechnika aszimmetriái csak hatékonyabbá tesznek. Az Afrika Hadtest jelenléte nem stabilitást hoz, hanem egy olyan kockázatkerülő, mégis brutális hadviselést, amely a felelősséget kiszervezi, a kitettséget minimalizálja, és a háborút a társadalom legvédtelenebbjeire terheli. Az elsötétült Afrika — ismét — európai hatalmi játszmák terepévé vált, csak épp más szereplőkkel, mint akikre elsőként gondolnánk. A vérontás végét ma még nem lehet belátni.
I. K.
