Lázár János nem egyszerűen a parlamentből távozik: egy választási vereség után identitását, hitelét és jövőképét vesztett pártot próbálhat újjászervezni. Csakhogy a Fidesz válsága nem kommunikációs hiba, hanem egy tizenhat éves rendszer politikai és erkölcsi mérlege – ezen pedig még egy rutinos hatalomtechnikus sem tud pusztán szervezéssel változtatni.
Jézus Krisztus csodát tett, amikor feltámasztotta Lázárt. Lázár Jánosnak is valami hasonlóra lenne szüksége, ha ismét életképes politikai erőt akar faragni a Fideszből.
Az április 12-i megsemmisítő vereség óta ugyanis nem pusztán az a kérdés, miként térhet vissza a párt a hatalomba. Előbb azt kellene eldöntenie, hogy mit képvisel Orbán Viktor nélkül, és mit képviselhet még Orbán Viktorral. A Fidesznek jelenleg nemcsak új stratégiája nincs: új története sincs önmagáról.
Még Orbán Viktor sem adott meggyőző választ a legegyszerűbb kérdésre: sto gyelaty, vagyis mi a teendő? Pedig a választási vereség óta eltelt időben éppen ezt kellett volna tisztázni. Ehelyett maradt a sértettség, az ellenségkeresés és a régi reflex: ha a valóság kellemetlen, még hangosabban kell ismételni a korábbi jelszavakat.
Lázár kilépett a parlamentből, de belépett az örökségi háborúba
Lázár János augusztus 20-i hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Saját közlése szerint lezárta 25 éves parlamenti pályafutását, miközben olyan döntéseket sürgetett, amelyek a Fidesz új ellenzéki politizálását segíthetik.
Ez aligha egyszerű visszavonulás. Lázár nem eltűnik a politikából, hanem pozíciót vált. Kiszáll abból az intézményből, ahol a Fidesz már nem kormányzó többség, és megpróbálhatja megszervezni azt a politikai gépezetet, amely egyszer még visszajuthat oda.
Csakhogy a szervezeti újjáépítés önmagában kevés. A Fidesz nem azért veszített, mert nem volt elég aktivistája, plakátja vagy központilag kiküldött üzenete. Azért veszített, mert a hatalomról alkotott története összeütközött a társadalom tapasztalataival.
A párt azt állította, hogy megvédi az országot, miközben sok választó romló közszolgáltatásokat, megélhetési bizonytalanságot és látványos vagyoni különbségeket érzékelt. Azt mondta, hogy rendet teremtett, miközben a rendszer vezetőinek gazdagodása mind nehezebben volt elválasztható magától a politikai hatalomtól. Azt hirdette, hogy Magyarország erősödik, de egyre több ember számára éppen a lemaradás vált személyes élménnyé.
A korrupció nem kommunikációs probléma
Lázár önkritikája szerint a Fidesz későn és erőtlenül reagált a korrupciós vádakra, a luxusra és a politikusait érő támadásokra. Ez azonban csak félig önkritika. A mondat azt sugallja, hogy elsősorban a válasz volt rossz, nem pedig az, amire válaszolni kellett volna.
Pedig éppen ez a Fidesz válságának lényege. A korrupciós vádakat azért nem lehetett egy újabb kampánnyal semlegesíteni, mert azok sok esetben egybeestek a társadalom tapasztalatával. Az urizálás, a közpénzből felépült magánvagyonok, a politikai kapcsolatokból születő üzleti birodalmak és az állam foglyul ejtése nem pusztán ellenzéki szlogenként jelent meg. A rendszer látható működésmódjává vált.
A Fidesz sokáig azt hitte, hogy minden botrány kezelhető, ha van elég médiafelület, elegendő pénz és megfelelően kiválasztott ellenség. Ez volt a hübrisz: nem egyszerűen túlzott magabiztosság, hanem annak feltételezése, hogy a politikai kommunikáció tartósan felülírhatja az emberek saját életét.
Nem írhatta felül.
„Új irány és új irányítás”
Lázár legfontosabb mondata az, hogy új irányra és új irányításra van szükség. Ez látszólag általános megfogalmazás, valójában azonban alig burkolt hatalmi állítás.
Ha új irányítás kell, akkor a régi irányítás megbukott. Ha pedig a régi irányítás megbukott, akkor Orbán Viktor vezető szerepe sem lehet magától értetődő. A Fidesz előtt ezért nem egyszerű személyzeti kérdés áll, hanem egzisztenciális választás:
| Lehetséges út | Következmény |
|---|---|
| Orbánnal folytatni | Megmaradhat a kemény mag, de vele együtt tovább él a vereséget okozó rendszer teljes terhe. |
| Orbán nélkül újrakezdeni | Lehetőség nyílhat a megújulásra, de kérdéses, marad-e Fidesz az a párt, amelyet alapító vezére nélkül szerveznek újjá. |
| Látszatváltást végrehajtani | Új arcok kerülhetnek előre, miközben a hatalmi és gazdasági rendszer változatlan marad – ezt azonban a választók gyorsan felismerhetik. |
Lázár tehát nem egyszerűen pártot építhet. Orbán politikai örökségének felszámolása és megmentése között kellene egyensúlyoznia. Ez szinte feloldhatatlan ellentmondás: a régi vezér nélkül széteshet a tábor, vele együtt viszont aligha lehet hitelesen új korszakot hirdetni.
A radikalizálódás nem jövőkép
A vereség után Orbán nem önkorrekcióval, hanem további jobbratolódással próbálta egyben tartani a táborát. Ez érthető védekezési reflex, de nem feltétlenül alkalmas egy választási többség visszaszerzésére.
A politikai radikalizmus ugyanis képes megőrizni a legelkötelezettebb híveket, de nehezen szólítja meg azokat, akik működő államot, kiszámítható gazdaságot és nyugati beágyazottságot várnak. A törzsi identitás megtartja a maradékot, de nem feltétlenül épít új többséget.
Ugyanez igaz az oroszbarát külpolitika változatlan folytatására. A Fidesz évekig szuverenitásként adta el a nyugati szövetségi rendszeren belüli különutasságot. A választóknak azonban joguk van feltenni a kérdést: mit nyert ebből Magyarország? Nagyobb biztonságot, gyorsabb felzárkózást és erősebb alkupozíciót – vagy inkább elszigetelődést, befagyasztott uniós forrásokat és romló szövetségi kapcsolatokat?
Az önmagáért gyakorolt különállás nem stratégia. A dac nem nemzetpolitika.
A pénz már nem elég
A Fidesz újjászervezéséhez aligha hiányzik majd a pénz, az infrastruktúra vagy a kapcsolati tőke. Megmaradt a helyi hálózat jelentős része, rendelkezésre állnak a médiabirodalom elemei, és a korábbi rendszer gazdasági hátországa sem tűnt el egyik napról a másikra.
A legfontosabb azonban nincs meg: egy hihető válasz arra, miért lenne jó Magyarországnak a restauráció.
Nem az a kérdés, hogy a Fidesz képes-e újra plakátokat ragasztani, adatbázist építeni és országjárást szervezni. Erre nyilvánvalóan képes. Az a kérdés, képes-e megmagyarázni a választóknak, miért kellene visszaadniuk a hatalmat azoknak, akik tizenhat éven át már gyakorolták.
Mit ígérhetne? Több szuverenitást egy kölcsönös függőségekre épülő világgazdaságban? Újabb kultúrharcot a kórházak, az iskolák és a vasút helyett? Még szorosabb kapcsolatot autoriter hatalmakkal? Vagy azt, hogy ugyanaz a rendszer ezúttal majd önként megfékezi saját mohóságát?
Ezek nem válaszok. Legfeljebb a múlt visszhangjai.
Lázár problémája maga a Fidesz
Lázár János energikus, tapasztalt és gátlástalanul pragmatikus politikus. Érti a vidéki Magyarországot, tud szervezetet építeni, és Orbán környezetében azon kevesek egyike, akiknek önálló politikai karakterük maradt. Ez azonban nem feltétlenül előny.
Lázár ugyanis nem kívülről érkezik, hogy megtisztítsa a rendszert. Ő maga is annak egyik építője, működtetője és haszonélvezője volt. Nehéz hitelesen szakítani egy olyan politikai világgal, amelynek kialakításában az ember vezető szerepet játszott.
Ezért a Fidesz feltámasztásához nem elég új vezető, új logó vagy új kampányszöveg. Be kellene ismerni, hogy nemcsak hibák történtek, hanem maga a rendszer jutott zsákutcába. Szét kellene választani a pártot az államtól, a politikát az üzleti klientúrától, a nemzeti érdeket a vezetők magánérdekétől.
Csakhogy ha ezt valóban megtennék, az már nem a régi Fidesz feltámasztása lenne, hanem annak felszámolása.
Lázár János előtt ezért lehetetlennek tűnő feladat áll. Úgy kellene megmentenie a pártot, hogy közben lemond annak lényegéről; úgy kellene leváltania az orbáni korszakot, hogy ne veszítse el Orbán híveit; és úgy kellene hitelességet ígérnie, hogy ő maga is a hitelvesztés korszakának egyik meghatározó alakja volt.
A bibliai Lázár feltámadt. A politikai Lázárnak viszont előbb azt kellene bebizonyítania, hogy van még mit feltámasztani.
