Progresszivizmus az őrület és a fasizmus közötti pályán

0
498
facebook

Teljesen hihető – hiszen számos forrásból ismerhető -, hogy ha valaki adott volna egy interjút száz éve arról, hogy a születésétől fogva rá jellemző férfi jegyek ellenére nőnek képzeli magát, akkor még aznap megérkezett volna a háza elé egy rácsos autó nagy dudával és elvitték volna a legközelebbi zárt intézetbe. Harminc éve már nem vitték volna el, csak elkerülik az utcán. Tíz év múlva minden jel szerint hozzá fog tartozni a civilizáció (nyugati) fogalmához, hogy a összes munkahelyen LMBTQx kvóták lesznek (ti. a hozzáértésé mellett vagy akár vele szemben) és aki nem kezd el támogatóan vélekedni hangadó identitáskisebbségek elismeréshez való jogáról – tehát nem egyszerűen az emberek egymást összekötő erkölcsi és jogi egyenlőségéről – és nem támogatja ezt nyilvánosan érzékelhetően (lásd még békeharc, identitássztahanovizmus, életmódpozitivizmus, konfesszionális közösségek, felszabadítási teleológia) akár a saját kárára is az önérvényesítésben, az fasiszta. Jóllehet ez a helyzet maga lesz a fasizmus.

Tisztázzuk: liberalizmus akkor van, ha eldönthetem, hogyan vélekedem, és képviselhetem a véleményemet a nyilvánosságban,      amíg másnak nem ártok vele (fizikailag).

(Tehát a liberális nem lehet rabszolgatartó, de gondolhat és mondhat bármit a feketékről, ha nem uszít vele tettlegességre, legfeljebb magát járatja le stb.) Progresszivista gyökerű fasizmus ezzel szemben akkor van, ha csak egyféleképpen vélekedhetek, nota bene ezt kötelességemmé teszik és konfessziókat kell tartanom róla, ellenkező esetben magamnak ártok vele (akár fizikailag). A fizikai ártáson túlmenő képzelgések a károkról már mind erősen véleményesek. Annak kiderítésére, hogy mikortól ártok valakinek, ha nem bántom tettlegesen, ma ott vannak a személyiségjogi perek, és az ilyen sérelmeknek megvan a – meglehet, erősen labilis -tényállása a jogrendekben. De

az, hogy valakinek akkor is ártok, ha neki fontos ügyekben ütközik a véleményem az övével és ezt szóvá is teszem, az nonszensz.

Mégis ennek elkerülésére alakultak ki a mai “biztonságos terek” a hópihék által látogatott, pl. felsőoktatási intézményekben, de ennek megelőzése része gyakorlatilag az összes világcég etikai kódexének is, amelynek megszegése súlyos következményekkel jár az elkövetőkre. Az előbbi furcsa, de még mindig indokolható volna (vannak érzékenyebb lelkű embertársaink), ha nem terjedne ki pl. az egyetemi nyilvánosságra is és nem befolyásolna az állások és a grantek odaítélésétől kezdve a “helyes” fogalmáig mindent. Az utóbbi – corporate policy – viszont színtiszta üzleti érdek. Így ér össze egymással a rendszerint a progresszivizmussal együtt élő antikapitalizmus a kapitalista érdekekkel a nyugati világ legfontosabb inkorporált intézményeiben, az egyetemeken és a nagyvállalatokban, hogy egymást erősítve terjesszék – a szabadságellenességet. (Érzékelhetően ebben a posztban nem akármelyik életforma jogi elismerése, hanem kulturális totalitása és a mögöttes módszer ellen érvelek.)

A konfesszionális közösségekben, amikké a progresszivisták a nyugati társadalmakat akarják szervezni, az egyenlőségi napirendre rákerülő kritikus identitás- és életmódkérdésekben egyféle álláspont/módszer/nyelv (vö. egyenlőség, inkluzivitás, klíma, sex vs gender, emberi méltóság, társadalmi igazságosság, elfogadás vs. elnyomás, a fehér ember történelme stb.) lehetséges, amely azonban mégcsak nem is az összességben elérhető véleményének ütköztetésével alakul ki, hanem a nyilvánosságot uraló kisebbség programja/konstrukciója alapján. Ennek a programnak pedig egy algoritmusa van: a homogenitásé. Amelybe egyébként -a baloldal okulására – nem tartozik bele az anyagi (vagyoni, jövedelmi, hozzáférési, vagy akár az esély-) egyenlőség ügye.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .