Orosz szakértő: még öt év kell Észak-Koreának

0
523

Az iráni nukleáris egyezményből való amerikai kilépés az orosz generális szerint alapvetően megváltoztathatja Észak Korea álláspontját is, amely ugyan állandóan háborúval fenyegeti a világot, de valójában közvetlenül tárgyalni szeretne az Egyesült Államokkal.

Az orosz rakéta erők nyugalmazott parancsnoka, Viktor Jeszin vezérezredes Párizsban egy nemzetközi konferencián kifejtette: az észak-koreai rakéták 2018 és 2020 között jutnak el abba a stádiumba, hogy képesek lesznek elérni az USA csendes-óceáni részeit. Négy vagy öt év kell még ahhoz, hogy az Egyesült Államok szárazföldi részeire is képesek legyenek csapást mérni – mondta az orosz tábornok. Ehhez képest Kim Dzsongun már idén azt állította, hogy az USA bármelyik részére képesek lennének csapást mérni.

Az orosz tábornok szerint Észak Koreának 20-30 nukleáris bombája lehet.

Hogy lehetne csökkenteni a feszültséget, mely véletlenül is háborúhoz vezethet a koreai félszigeten?

Viktor Jeszin tábornok szerint Washingtonnak el kellene fogadnia az orosz-kínai közös javaslatot a helyzet rendezésére. Ennek az a lényege, hogy

Észak Korea leállítja nukleáris és rakéta kísérleteit, ha cserébe az Egyesült Államok és Dél Korea nem rendez nagyszabású hadgyakorlatokat.

Ezt jelenleg egyik fél sem fogadja el.

A másik fontos tényező az, hogy Amerika ne mondja fel a nukleáris egyezményt Iránnal. Ha ugyanis ez megtörténik, akkor jelentősen csökken az USA szavahihetősége. Erre különben már az amerikai hadsereg vezérkari főnöke is felhívta a figyelmet. Donald Trump október 15-ig nyilatkozhat arról, hogy szerinte megfelel-e az Iránnal megkötött nemzetközi egyezmény az Egyesült Államok érdekeinek? Ha nemmel válaszol, akkor a washingtoni kongresszuson a sor, hogy döntsön: kilép-e a nemzetközi szerződésből, melyet hat nagyhatalom kötött Iránnal vagy sem. A kilépés az orosz generális szerint alapvetően megváltoztathatja Észak Korea álláspontját is, amely ugyan állandóan háborúval fenyegeti a világot, de valójában közvetlenül tárgyalni szeretne az Egyesült Államokkal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .