Orbán Viktor  2547 napja kormányoz rendeleti úton

0
1145
twitter.com

Azért nem hívták meg Washingtonba a demokrácia csúcstalálkozóra Magyarországot – hangsúlyozta David Pressman amerikai nagykövet – mert az Unión belül Orbán Viktor 2547 napja rendeleti úton kormányoz, ami ugyebár nem egészen demokratikus módja egy uniós ország irányításának.

A NATO tagállamok közül csak Magyarország és Törökország nem szerepel a meghívottak között, mert mindkét államban jelentős “a demokrácia deficit”. Magyarországon először a pandémia miatt hirdetett veszélyhelyzetet Orbán Viktor, majd pedig következett Putyin agressziója Ukrajna ellen.

A probléma az, hogy mindkettő sok európai államot érintett, de sehol nem hirdettek vészhelyzetet csak Magyarországon.

A vészhelyzet az állampolgári jogok jelentős felfüggesztését teszi lehetővé, és felhatalmazza arra a kormányt, hogy a hadsereget bevonja a belpolitikába. A Covid járvány idején katonák is részt vettek az oltási kampányban, ezt mindenki láthatta is. Azt viszont, hogy a katonák éles lőszert is kaptak a pandemia idején nem sietett közölni a kormány. Kire lőttek volna a katonák a pandémia idején? A Covid vírusra?

Mire hivatkozik az Orbán kormány?

Arra, hogy Washingtonban a Biden adminisztráció utálja Orbán Viktort, mert a magyar miniszterelnök Donald Trumpot támogatja. Hasonló helyzet alakult ki Izraelben, ahol Benjamin Netanjahu miniszterelnök részben Orbán Viktor hatására reformokat kezdett, amelyek korlátozták volna a Legfelső Bíróság hatáskörét, de a nagy tüntetések hatására felfüggesztette a változtatásokat.

Biden amerikai elnök telefonon beszélt Netanjahuval, hogy rávegye a reformok leállítására. Az izraeli miniszterelnök, aki jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral azért akarja korlátozni a Legfelső Bíróság hatáskörét, mert korrupciós vizsgálatok folynak ellene és ebbe belebukhat.

- Hirdetés -

Orbán is ettől tart bár semmiféle korrupciós vizsgálat sem folyik ellene jelenleg, de erre bármikor sor kerülhet.

Az amerikai nagykövetség szorgosan gyűjti az adatokat, és már igen vastag a korrupciós dosszié, amely Orbán Viktor családjának vagyonosodását dokumentálja. Bukarestben Laura Codruta Kövesi főügyész épp az amerikai nagykövetség dossziéira támaszkodva vizsgálódott az elit köreiben, és sok korrupt román vezetőt le is buktatott. A román politikai elit végül őt is megbuktatta, de megválasztották európai főügyésznek. Orbán Viktor óvatosan távol tartja az országot  az európai főügyészségtől, mert tudja, hogy egy alapos vizsgálat a politikai halálát jelentené. Polt Péter magyar főügyész Orbán embere, ő nem indít vizsgálatot. Az amerikai nagykövetség folyamatosan figyelmezteti Orbán Viktort: eddig és ne tovább!

Orbán azért ül biztosan a nyeregben, mert nincs hozzá képest politikai alternatíva Magyarországon. 

Egyelőre…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .