Orbán és Amerika

0
50

„A magyar fél által kezdeményezett külügyminiszteri szintű találkozó nem több, mint apró eleme annak a kampánynak, amely már a választások, azaz az április 8-a előtti hónapokban elkezdődött. És melynek céltalansága mindenki előtt világos lehet, aki ismeri az amerikai és az orbáni célokat, amelyek még a végtelenben sem találkoznak.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Nemrég (egyik) kedvenc amerikai lapomban, a The New Yorker-ben megjelent egy karikatúra ezzel a szöveggel: „Everybody hates us – THAT’S our foreign policy.” („Mindenki utál minket – EZ a mi külpolitikánk”). Tulajdonképpen szó szerint ugyanez elmondható a magyar külpolitikai stratégiáról is: a magyar diplomácia lázasan keresi mindenütt azokat az ügyeket, melyeken keresztül konfliktust gerjeszthet maga körül. Különösen a szélesebb térségben, azaz az Európai Unióban romlott le végzetesen a magyar presztízs. A legfájdalmasabb és legmegmagyarázhatatlanabb, hogy elsősorban azokban a meghatározó országokban, amelyek a magyar gazdaság számára vitális befolyással bírnak, így Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában.

Nyomasztó a környező államokkal kialakult – vagy épp az V4-en belül tapasztalható – magyar elszigetelődés, befolyáscsökkenés és permanens konfliktus is. Ez azért hordoz magában különösen aggasztó következményeket, mert közvetlenül érinti a határon túli magyarokat, azok politikai érdekérvényesítési képességét.

Ugyanakkor már a biztosra vett áprilisi választási győzelmet jóval megelőzve mozgásba lendült a washingtoni magyar nagykövetség és a jól megfizetett, de eddig semmilyen érdemi eredményt felmutatni nem tudó lobbycégek egész sora, hogy újrapozícionálják Orbán Viktort és az ő Fideszét az Egyesült Államokban. Az elgondolás arra épült, hogy az április 8-án várható ismételt győzelem ad majd annyi legitimitást, hogy az illetékes amerikai szervek újragondolják a bilaterális viszony átformálását, különösen annak fényében, hogy Orbán már 2030-ig tartó országlást vizionál. A magyar célok között első helyen szerepelt az amerikai intézmények által Donald Trump köré vont Orbán-ellenes védvonal áttörése. Mi másnak szólhatott az, egyébként Trumpot még ma is támogató alt-right olyan kétes prominenseinek Budapestre csalogatása és szerepeltetése, mint Steve Bannon és Milo Yiannopoulos?!

Persze talán óvatosabbá, de legalábbis realistábbá tehette volna a magyar-amerikai kapcsolatok jövőéjéről szőtt álmokat az a tény, hogy a látogatást követően Bannon állítólag valami olyasmit mondott bizalmas körben: „Végre itt megértő fülekre talált mindaz, amivel, ha Amerikában előállok, hülyének néznek.” Ja persze, Amerikában nem lehet a fél világsajtót kitiltani egy rendezvényről, mint ahogy történt az a magyar kormány által szervezett rendezvényen.

Hogy mire lesz elég a Bannonékkal való közös szereplés és mire nem, azt egyelőre nehéz megmondani. Az amerikai szélsőjobb szemében ugyan az ilyen aktusok vonzóak lehetnek, de a szélsőjobb tengeren túli befolyásáról sokat elmond az, hogy micsoda különbség mutatkozik Trump érkezése és a folytatás között. Az elnök igen keveset tudott megvalósítani kampányígéreteiből, amiket mégis sikerült, azokon látszik, hogy kompromisszumokra kényszerült, illetve, hogy hatásuk Amerika jövőjére felér több katasztrófával. Ráadásul ez a szélsőjobb igen megosztott, reprezentánsai versenyben állnak egymással, vitáik pedig sorra bekerülnek a botránykrónikákba. Propagandahálózatuk elégséges volt ahhoz, hogy eladja a fehér középosztály lecsúszott részének a Trump megszemélyesítette összes őrültséget, de hogy a lelkes elkötelezettséget életben is tartsa, ahhoz minden bizonnyal kevés.

Ha az a magyar cél, hogy nem érdekes amerikai szövetségesünk politikai minősége és társadalmi befolyásának csekély és tovább csökkenő volta, a fő az, hogy valaki ott szóba álljon velünk, akkor valamelyest érteni vélem a diplomáciai és egyéb erőfeszítéseket. Ám ettől még Orbán Viktor trumpi kebelre-ölelése aligha várható…

Már csak azért sem, mert egyre terjednek a hírek arról, hogyan vásárolta be magát egy orbáni oligarcha-csoport a balkáni médiavilágba. Nyugati diplomáciai körökben máris gyakori téma, hogy a pénzforrások mögött, amelyek révén Orbán oligarchái Macedóniában, Szlovéniában s egyebütt szélsőjobbos médiavilágot teremtenek, hamis hírekkel (fake news), a liberális értékeket romboló stílussal és a demokrácia ócsárlásával, bizony Moszkva áll. Vagyis Orbán csak végrehajtó – egész pontosan az orosz intenciók térségi végrehajtója. Ennek részleteit a mindig nagyon jól értesült nyugati diplomaták ma már biztosan ismerik, nekünk viszont kell még egy kis idő, hogy tisztán lássunk.

Különösen tisztában lehet ezzel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki korábban a CIA igazgatójaként igencsak széles rálátással bírt a Putyin jelentette biztonsági kihívásra. Pompeo május 30-án történt találkozója Szijjártó Péterrel sem fog többről szólni, mint azok a találkozók, amelyeket a magyar vezérdiplomata Victoria Nuland államtitkárral (miniszterhelyettessel) folytatott korábban. Akkor erőteljes kritikát volt kénytelen végighallgatni a magyar diplomata. Pompeo – habitusából fakadóan – meglehet, más hangnemet üt meg (vagy nem), de a kritikai tartalom biztosan ugyanaz marad. A magyar fél által kezdeményezett külügyminiszteri szintű találkozó nem több, mint apró eleme annak a kampánynak, amely már a választások előtti hónapokban elkezdődött. És melynek céltalansága mindenki előtt világos lehet, aki ismeri az amerikai és az orbáni célokat, amelyek még a végtelenben sem találkoznak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..