Kezdőlap Címkék Washington

Címke: washington

Irán feltétele a tárgyalóasztalhoz való visszatéréshez

0

Teherán kész a tárgyalásokra Washingtonnal, amennyiben az Egyesült Államok feloldja az Irán elleni szankcióit – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az NBC televízió kedd éjjeli híradójának New Yorkban adott interjújában.

Zaríf az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) ülése alkalmával tartózkodik New Yorkban.

Az interjújában leszögezte: Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal, de Donald Trump elnöknek meg kell szüntetnie az általa bevezetett szankciókat, ha meg akarja nyitni az utat a tárgyalások előtt. Meggyőződése szerint sem Irán, sem az Egyesült Államok nem akar fegyveres konfliktust, és nem fenyeget a háború közvetlen veszélye közöttük.

“Azt gondolom, hogy az amerikai elnök nem akar háborút, de a körülötte lévők nem bánnák”

– jelentette ki. Szerinte ezek a háborút szorgalmazók nem érik el, amit akarnak, mert – mint mondta – “végül mindig az óvatosság győzedelmeskedik. Az emberek tudják, hogy Irán nagy és büszke ország és nem vennénk könnyedén egy katonai támadást”.

Nem Irán, hanem az Egyesült Államok ásta alá a diplomáciai erőfeszítéseket azzal, hogy egyoldalúan felmondta a 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodást az iráni atomprogramról – jelentette ki.

“Az Egyesült Államok állt fel a tárgyalóasztaltól, de mindig örömmel fogadjuk a visszatérését”

– fogalmazott.

Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta: országának nem érdeke, hogy atomfegyvert fejlesszen ki, jóllehet, ezt eddig is megtehette volna, ha akarja, mert képes rá.

Mohamed Dzsavád Zaríf vasárnap érkezett meg az ENSZ-konferenciára, de szinte az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy megkapja-e az amerikai vízumot, mert az amerikai kormány a múlt hónapban még a beutazását megtiltó szankcióval fenyegette meg. Végül mind Zaríf, mind az őt kísérő delegáció beutazhatott, de mozgásukat az amerikai kormányzat alaposan korlátozza. Csakis az ENSZ-palota, az iráni ENSZ-képviselet, az ENSZ-nagyköveti rezidencia és a Kennedy repülőtér közötti úton mozoghatnak.

Az ENSZ hétfőn aggasztónak nevezte e korlátozásokat. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a The Washington Post című lapnak adott interjújában azzal próbálta megvédeni a kormány döntését, hogy “az amerikai diplomaták sem bóklásznak Teherán utcáin, így semmi okát nem látjuk annak, hogy iráni diplomaták szabadon sétáljanak New Yorkban”.

Pompeo megvádolta az iráni külügyminisztert azzal, hogy “rosszindulatú propaganda terjesztésére használja fel az Egyesült Államokban tapasztalható szabadságot”. Hozzátette: elfogadna egy ajánlatot, hogy szerepeljen az iráni televízióban. “Elmondanám, hogy támogatjuk az iráni népet, és tisztában vagyunk azzal, hogy ez a forradalmi teokrácia nem az ő érdekeiket szolgálja” – mondta Pompeo a lapinterjúban.

Habony és Orbán együtt repült Amerikába?

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor kormányfővel egy időben Habony Árpád informális kormánytanácsadó is Washingtonba látogatott. A Magyar Liberális Párt szeretné megtudni, hogy vajon Habony is az elnöki géppel repült-e Amerikába? Szeretnénk megtudni, hogy kik kísérték pontosan a magyar kormányfőt, kik voltak a tárgyalódelegációban és milyen céllal utaztak a miniszterelnökkel? Ezért ki fogjuk kérni az elnöki gép utaslistáját is.

Sajtóinformációk szerint Habony Árpád nemcsak a tengerentúlon, de itthon is ügyködik a magyar-amerikai kapcsolatok építésén. Többször járhatott az amerikai nagykövetségen, hogy Orbán Viktor és  David Cornstein között közvetítsen. Szeretnénk tudni, hogy járt-e bármikor a magyar kormány vagy a kormányfő megbízásából Habony az amerikai követségen? Ha járt, akkor milyen célból, kinek az érdekében, és miről egyeztetett pontosan? Ebben a kérdésben is közadat-igénylést indítunk.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar kormányfőnek egy jogerősen elítélt, kétes hátterű tanácsadója van, aki befolyást gyakorolhat hazánk külpolitikájára is.

Magyar Liberális Párt – Liberálisok 

Macedónia a NATO kapujában

0

„Minden attól függ, mint »tanácsolnak« Orbánnak Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.” – Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete

Ma – 2019. február 6.-án – a jelek szerint semmi akadálya nem lesz már annak, hogy a 29 NATO-tagállam külügyminisztere aláírja azt a szerződést, mely az országot a szervezet 30. tagállamává teszi.

Németország 1955-ös NATO felvétele óta nem volt még ilyen kényes és bonyolult helyzet. Akkor számos, a második világháborúban nagy veszteségeket szenvedő nyugati államot kellett a gondolattal megbékíteni, igaz, akaratuk megváltoztatását megkönnyítette a hidegháború. Most újra hidegháborús helyzet van kifejlődőben Oroszországgal – és részben Kínával –, különösen, hogy Washington, majd Moszkva is felmondta a rövid- és közép-hatótávolságú rakétaszerződést, ugyanakkor létezik három olyan NATO-tagállam, amelyik bonyodalmakat okozhat.

Az egyik, a legérintettebb Görögország beleegyezését a jelek szerint sikerült megszerezni. Macedónia felvételét – Montenegró után immáron a második a volt jugoszláv tagköztársaságok közül – elsősorban maga az állam-elnevezés akadályozta. Mint tudjuk, a legészakibb három görög régió tekinti magát az ókori Makedónia – II. Fülöp király és Nagy Sándor – örökösének. A volt jugoszláv területnek valóban semmi köze sincs az ókori történethez, hisz az ország létrejötte jól példázza azt, hogyan lehet államokat teremteni papíron, pusztán a politikai szándékra alapozva. Annak idején a balkáni háborúkban alulmaradt Bulgária veszítette el ezt a területet, annak dacára, hogy lakosai lényegében a bolgár nyelvet beszélő bolgárok voltak.

Miután a hatalmat birtokló, nyugat-orientált koalíciónak végül sikerült a parlamentben keresztülvinnie azt, hogy a Macedón Köztársaságról Észak-Macedóniára módosítsák az ország nevét, nem kis görög parlamenti ellenszéllel dacolva a Cíprasz-kormány végül elfogadta a helyzetet, s a jelek szerint a hét végén Athénban is parlamenti többséget kapnak majd a macedón NATO-tagságba belenyugvók.

Holnaptól tehát az ország a NATO tagja lesz, de nem teljes tagsággal, a szavazásokon és az egyéb döntéshozatalban addig nem vehet részt, amíg a NATO közgyűlése nem határoz ebben. Erre valószínűleg júliusban fog sor kerülni. És ez sem lesz egy könnyű menet.

Odahaza a kormánypártoknak a jelek szerint elég többségük van, hogy megfékezzék a Gruevszki testvérek Oroszország által mozgatott – s így a NATO-tagságot is ellenző – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO-DPMNE), melynek egyébként több más vezetője is már börtönben ül lopásokban, sikkasztásban és hatalommal való visszaélésben elmarasztalva.

Viszont ellenzi Macedónia felvételét Törökország és főként Magyarország. Mindkét kormány végül is Moszkva céljainak a kiszolgálója, s még szavazhatnak a csatlakozás ellen a júliusi csúcson.

Ankara magatartása e téren teljességgel kiszámíthatatlan: ha ott tovább mélyül a politikai és főként gazdasági válság, bármi megtörténhet; az ország egyébként sem viselkedik már úgy, mint egy NATO-tagország. Sem politikailag sem pedig biztonságpolitikailag Törökországra már nem lehet számítani.

A magyar helyzet bizonyos fokig más. Vannak olyan hírek, hogy Orbán Viktor végleg elhatározta: nem írja alá Washingtonnal a megújításra váró védelmi együttműködési megállapodást (DCA), cserében viszont tesz néhány olyan „engedményt”, amikkel igyekszik tompítani Washington és a NATO rosszallását. Bár bizonyos források korábban arról beszéltek, hogy Orbán – nem kis részben a Magyarországon bújtatott Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnök ügyét kihasználva – blokkolja a NATO-tagság megadását Macedóniának, meglehet, hogy most hallgatólagosan mégis igennel szavaz júliusban. Minden csak attól függ, mint „tanácsolnak” neki Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.

Washington Budapest útjára lép?

0

Ha a republikánusok szerzik meg novemberben az ellenőrzést a törvényhozás mindkét házában, akkor az USA gyorsabban követheti a magyar és a lengyel példát, mint ahogy az bárki képzeli – ezt írja egy Nobel-díjas közgazdász. Amerikában a fehér nacionalizmus elszabadult.

Paul Krugman a New York Times-ban fejti ki: az Egyesült Államok már nagyon közel jár ahhoz, hogy Magyarország, illetve Lengyelország sorsára jusson. A közgazdász-elemző, aki 10 éve nyerte el a Nobel-díjat, azzal érvel, hogy a Fehér Ház által propagált illiberalizmus igencsak megerősödőben van Kelet-Európában, így a magyaroknál és a lengyeleknél, akik még az Európai Unió tagjai, ám

a demokráciájukról az a közkeletű vélekedés, hogy az már halott.

A Fidesz és a PiS olyan rendszert alakított ki, amelyben vannak választások, de a két párt felszámolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, elnyomta a szabad sajtót, intézményesítette a korrupciót és hatékonyan törvényen kívül helyezte az ellentmondás jogát. A következmény a jelek szerint az, hogy belátható jövőn belül marad az egypárti uralom.

Mindez Krugman szerint könnyedén megtörténhet az USA-ban is. A Republikánus Párt kész, sőt nagyon szeretne a magyar, illetve a lengyel kormánypárt amerikai változata lenni, hogy bebetonozza hatalmát. Helyi példák sokasága bizonyítja: a GOP

nem érzi, hogy köteleznék a demokratikus eszmények,

megtesz mindent, amit csak szükségesnek tart, hogy uralmát kiterjessze.

Országos szinten riasztó igazán a helyzet. Ha a republikánusok szerzik meg novemberben az ellenőrzést a törvényhozás mindkét házában, akkor az USA gyorsabban követheti a magyar és a lengyel példát, mint ahogy az bárki képzeli. Amikor a múlt héten elítélték az elnök volt kampányfőnökét, az ügyvédje pedig vádalkut kötött, a párt minden eddiginél jobban összezárt Trump mögött. Vagyis mindent megtesz, hogy megvédje őt, illetve megszilárdítsa a hatalmát.

Amerikában a fehér nacionalizmus elszabadult, ennélfogva az Egyesült Államok ugyanattól a bajtól szenved, mint ami már gyakorlatilag felszámolta a demokráciát több más nyugati országban. És az Egyesült Államok Krugman szerint nagyon közel áll ahhoz, hogy visszavonhatatlanul rátérjen erre az útra.

Bajban Trump emberei

0

Hathónapos börtönbüntetést javasol George Papadopoulos ügyvédnek, Trump egykori kampány tanácsadójának Robert Mueller különleges ügyész, aki a 2016-os választási kampány orosz szálai után kutat.

A vizsgálat során kiderült, hogy George Papadopoulos kapcsolatban állt egy orosz professzorral, aki minden bizonnyal a titkosszolgálat megbízásából Hillary Clinton ellen felhasználható dokumentumokat adott át neki. George Papadopoulos hazudott ezzel kapcsolatban, és ezt sikerült rábizonyítani.

A bíróság szeptemberben hirdet ítéletet az ügyében.

Trump kampány csapatának három másik embere is bajban van. Michael Flynn tábornok, akit Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának nevezett ki, szintén hazudott orosz kapcsolatairól. Ezért mennie kellett a Fehér Házból. Richard Gates kampányfőnök-helyettes ugyancsak sáros orosz ügyekben, és ugyancsak hazudott ezekről.

A legkínosabb helyzetben az egykori kampányfőnök, Paul Manafort van.

Őt Trump már a kampány alatt kénytelen volt meneszteni orosz kapcsolatai miatt. Most a bíróság előtt kell felelnie azért, mert dollármilliókat kapott az oroszbarát Janukovics elnöktől Kijevben, és erről „elfelejtett” beszámolni az amerikai adóhatóságnak.

Hillary Clinton az elbukott elnökválasztás után vereségének fő okát abban nevezte meg, hogy az oroszok támogatták Donald Trumpot. Emiatt is vizsgálat folyik Washingtonban. A republikánus többségű kongresszus próbálja akadályozni a vizsgálatot éppúgy, mint maga Trump elnök.

Az ellenzéki demokraták viszont sürgetik az eredményt. Novemberben választásokat tartanak az Egyesült Államokban és megváltozhat a washingtoni kongresszus összetétele. Ha a demokraták megerősödnek, akkor Robert Mueller vizsgálatai is nagyobb hangsúlyt kaphatnak, Trump pedig sarokba szorulhat.

Az elnök egyelőre magabiztos: nemrég őseinek szülőföldjén Skóciában bejelentette, hogy indul a 2020-as elnökválasztáson.

Vagyis 2024-ig a Fehér Házban akar maradni függetlenül attól, hogy milyen eredményre jut Mueller Trump orosz kapcsolatairól.

A nemzetállami bandázás vége

0

„Az Orbán által oly gyakran magasztalt nemzetállami szuverenitás, a kültelki praktikák már az uniót, s ezen keresztül a transzatlanti biztonsági rendszert veszélyeztetik. Ezt ismerték fel Washingtonban és Brüsszelben, Párizsban és Berlinben. És ezt ismerte fel az a befolyásos nyugati sajtó is, melyet egyetlen egy vezető politikus sem hagyhat figyelmen kívül, és amely ma már olyan hangon ír Orbán Viktorról, mint ahogyan egykoron Slobodan Miloševićről és Nicolae Ceauşescuról írt.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Bár, mint utóbb kiderült, a magyar kormány diplomáciai úton megüzente a hozzá közelálló külföldi politikai, gazdasági és sajtótényezőknek, hogy „a Fidesz győzelme garantált, sőt a kétharmad sem zárható ki”, mégis meglepetést okozott, hogy az ellenzék – összességében – mintegy 100 ezer szavazattal többet kapott a kormánypártnál. A jobboldali és szélsőjobboldali körökben az is csalódást okozott, hogy a győzelem nem a Fidesz újrázó képességének volt köszönhető – leszámítva a gyanítható csalásokat –, hanem az ellenzék megosztottságának. Ennek megfelelően április 8-a után

Orbán Viktor olyan figyelmeztetéseket kapott, hogy a kockázatok, ami elé a Fidesz a jövőben néz, csak növekedni fognak.

A nemzetközi térben ugyanakkor azok is csalódtak a végeredményben, akik nem kívánták Orbán újabb győzelmét, bár eleve látták, hogy tulajdonképpeni alternatívája ennek nincsen, mert ha az ellenzék mégis győzni tudna, kormányzati (koalíciós) összhangra képtelen lesz. Ráadásul Orbán szélsőségesei – karöltve a teljesen orbanizált erőszakszervezetekkel – rövid úton és könnyen megbuktathatnák a demokratikus kormányt; lásd 2006-2007 vonatkozó tapasztalatait.

Ha csak a fenti megfontolásokból indulunk ki, a Fidesz politikai dominanciája egyértelmű: nincs még egy ilyen rendpárti módon szervezett erő a magyar politikai arénában, amely ráadásul élvezi is az olyan helyzeteket, amelyek demokráciákban tiltott eszközök és módszerek után kiáltanak, ugyanakkor semmilyen gátlás sem korlátozza cselekedeteiben.

Ám vannak más megfontolások is, s azok, akik szeretnék az orbáni korszak végét siettetni, egy ideje okkal hozakodnak ezekkel elő.

Az elsődleges ilyen szempont egyértelműen biztonsági, s főként Washington számára okoz egyre nagyobb fejfájást. Bár Trump megjelenése a Fehér Házban sok tekintetben leszűkítette az Egyesült Államok mozgásterét, már most látszik, hogy az ország gazdasági érdekeit mélyen sérti a katonai nyomásképesség csökkenése, s nem csoda, hogy a kormányzat igyekszik ezen változtatni. Nem véletlen, hogy a NATO szerepének korábbi megkérdőjelezése lekerült a napirendről, a sorok összezárása Oroszországgal szemben pedig példátlan méreteket öltött. A Baltikum, Lengyelország, Románia katonai szerepe Washington és a NATO oldalán új dimenziókat kapott, Csehországban ma már prioritást élvez az orosz hírszerzési manipulációk felderítésének ügye és az orosz beavatkozás megfékezése. Szlovákia pedig inkább meghúzza magát s igyekszik nem gátolni a vonatkozó nyugati lépéseket. Kelet-Európa súlya ismét megnőtt az összeurópai biztonság szempontjából, a NATO stratégiákban pedig azt követően, hogy Recep Tayyip Erdoğan politikai kalandorsága miatt a szervezet gyakorlatilag elveszítette Törökországot.

Eközben a magyar kormány egyre nyíltabban áll Moszkva oldalára,

s nem kétséges, hogy készséggel kiszolgáltatna neki minden olyan információt, melyekhez – NATO-tagként – egyébként okkal hozzájuthatna. Csakhogy ilyenekhez egy ideje már nem juthat hozzá. Washingtonban nyíltan megfogalmazott érvek hangzanak el nap, mint nap, hogy ez a helyzet nem tolerálható, s fontolgatják, mikor jön el az a pillanat, amikor lépni kell.

A magyar kormány ugyanakkor nem látszik változtatni az eddigi politikán, ám lássuk be, ha akarna ilyesmit, akkor sem tehetné már meg. Vannak helyzetek, amelyek még a politikában sem visszafordíthatók, különösen nem, ha egy politikai erő szövetségesek nélkül marad, minthogy elveszített a vele szembeni teljes szövetségesi bizalom.

A sokak által jó taktikusnak tartott Orbán egy dolgot kihagyott a számításból:

a Nyugat számára a magyar különutasság stratégiai fenyegetést jelent,

Oroszország számára viszont ez a különutasság csak taktikai és pillanatnyi előnyökkel bírt. Az orosz-ukrán konfliktus idején még jól jött Putyinnak az európai szélsőjobbal kollaboráló Orbán, ám egy kiszélesedő nyugat-keleti hidegháborús korszak küszöbén, az egyébként összes korábbi szövetségesét eláruló Magyarország már egyre csekélyebb jelentőséggel bír. Nem így a Nyugat számára, melynek ebben a konfliktusban nagyobb szüksége van és lesz az egységre, mint valaha.

A 2010-2018 közötti nyolc évben a magyar politika a leépülő demokráciáról, a jogtiprások legitimációjáról szólt. A nemzetközi közösség, lássuk be, bár aggódva figyelte a fejleményeket, de végül is elfogadta: ha a magyarok mindenáron ártani akarnak maguknak, tegyék, s részesüljenek a fájdalmas következményekben.

2018 után viszont már egy olyan korszakba lépett a világ,melyben a Nyugat belső kohéziója, biztonsága és a transzatlanti kapcsolatok újult megerősítése vált nélkülözhetetlenné.

Az Orbán által oly gyakran magasztalt nemzetállami szuverenitás, a kültelki praktikák már az uniót, s ezen keresztül a transzatlanti biztonsági rendszert veszélyeztetik. Ezt ismerték fel Washingtonban és Brüsszelben, Párizsban és Berlinben.

És ezt ismerte fel az a befolyásos nyugati sajtó is, melyet egyetlen egy vezető politikus sem hagyhat figyelmen kívül, és amely ma már olyan hangon ír Orbán Viktorról, mint ahogyan egykoron Slobodan Miloševićről és Nicolae Ceauşescuról írt.

Egy 7, 1 hét, egy hét – Ott, ahol a párt szakad

  • Dúró Dóra hiába közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

  • Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

  • A hét legfontosabb belpolitikai eseményére nem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor.

Ez a hét megint nem az ellenzéké volt. A Jobbik kizárta a párt parlamenti frakciójából Dúró Dórát, és felszólította, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Dúró, lapzártánkig legalábbis, erre nem volt hajlandó, így az ügynek nyilván még lesz folytatása.

Dúró Dórát több jobbikos vezető is pártjuk egyik legnépszerűbb politikusának tartja,

és emiatt sajnálják is, hogy nem dönthettek másképp. A Jobbikból évekkel korábban már eltávolított Novák Előd feleségének egyetlen bűne – legalábbis a Jobbik szempontjából – az volt, hogy a Jobbik-frakció egyetlen tagjaként az elnökválasztáson alulmaradt és emiatt új platform létrehozásán ügyködő  Toroczkai Lászlóval tartott volna.

A Jobbik elnöksége azonban nem díjazta Toroczkai platformalapítási törekvéseit, közölték, hogy ez ellentétes az alapszabállyal, és fegyelmi eljárás indul vele szemben. Amikor ezt követően Dúró Dóra közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

Az LMP házatáján sincs ok az unalomra. Róna Péter bejelentette, hogy szakít a párttal A közgazdászprofesszor az LMP politikai mindennapjaiban az utóbbin évben már nemigen vett rész, távozása tehát inkább szimbolikus jelentőségű  – annak viszont igencsak erős. Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

Szél Bernadett, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Érdekesség egyébként, hogy

sorra kapják a fegyelmiket azok az egykori LMP-s képviselőjelöltek, akik a választási kampány során visszaléptek más ellenzéki pártok jelöltjei javára.

Ez a persze csak azok számára meglepő, akik komolyan vették, hogy lehet más a politika, azaz, az LMP által (is) támogatott összefogás.

A Momentum sem úszta meg távozás nélkül. Bár a párt jelenleg távolról sem annyira jelentős, mint az előbb említett két másik – azok sem túlságosan izmosak, és a jövőbeni kilátásaik sem túl bíztatók– de vélhetően Fekete-Győr András pártjából is távoznia kell egy embernek. Galgóczi Péterről van szó, akinek a fegyelmi eljárás lefolytatása után azért kell majd mennie, mert a választási kampányban Pest megye 11. számú választókerületében visszalépett az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Kücsön Sándor javára.

A visszalépéssel akkor nem volt baja a Momentumnak, mint március végén kelt közleményükben írták, „A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése mellett. A Momentum vezetősége ismét leszögezte: mindent megteszünk a kormányváltásért, és addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan.”

Ez volt március végén, de most már június eleje van, és Galgóczi ellen eljárás zajlik a párton belül – ha az ügyét vizsgáló grémium úgy dönt, ki is zárhatják a Momentumból.

A hét legfontosabb belpolitikai eseményére mégsem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor – Szijjártó Péter ott találkozott ugyanis amerikai kollégájával, Mike Pompeoval.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Washingtonban, (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A találkozás magyar szempontból nagy diplomáciai sikernek számít, hiszen

2010 óta ilyen szinten nem fogadtak magyar politikust az Egyesült Államokban, nem is szólva egy esetleges Orbán-Trump találkozóról.

Pedig ez utóbbi lenne Orbán Viktor álma, hiszen ezzel olyan politikusnak tűnhetne, akivel Trump elnök és úgy általában az amerikai politika is számol.

És bár a mostani külügyminiszter találkozó bíztató jelnek mondható, elbizakodottságra nincs ok. A két ország ugyan hagyományosan jó viszonyt ápol egymással – ezt egyik fél sem szokta kifelejteni a közleményeiből –s Magyarországot megbízható NATO szövetségesnek tartják, ám sok megoldatlan probléma van, amelyek nehezítik Orbán számára, hogy az épp regnáló amerikai elnökkel találkozhasson. Most épp a Stop Soros törvénycsomag és a CEU körüli méltatlan huzavona az ütközőpont, nem mellesleg pedig a mindkettővel összefüggő emberi jogok helyzete Magyarországon, különös tekintettel a civil szervezetek kormányszintű vegzálására, valamint a sajtószabadság kérdésére. E két utóbbira az amerikaiak hagyományosan és különösen kényesek.

Pompeo és Szijjártó találkozója után nem volt közös sajtótájékoztató, közlemény azonban igen. A magyar fél beszámolójából kimaradt, hogy az amerikaiak nyomatékosan figyelmeztették Szijjártón keresztül a magyar kormányt a Putyinnal való barátkozás veszélyeire, és arra, hogy mennyire aggódnak a civil társadalom elleni támadások miatt. E két utóbbi gondolat nem szerepelt a magyar változatban – tálán a kormány, és hű fegyverhordozója, a  Magyar Távirati Iroda, nem akarta ilyen szomorú megfogalmazásokkal beárnyékolni a magyar emberek egyre derűsebbnek mutatott mindennapjait.

Ettől eltekintve még minden lehet, ha Trump elnök hajlandó találkozni az észak-koreai vezetővel – és most megint úgy néz ki, hogy június 12-én összefutnak Szingapúrban – akár még az is előfordulhat, ami ma nem látszik nagyon valószínűnek, hogy egy nap Orbán Viktor is meghívást kap a Fehér Házba.

Orbán és Amerika

0

„A magyar fél által kezdeményezett külügyminiszteri szintű találkozó nem több, mint apró eleme annak a kampánynak, amely már a választások, azaz az április 8-a előtti hónapokban elkezdődött. És melynek céltalansága mindenki előtt világos lehet, aki ismeri az amerikai és az orbáni célokat, amelyek még a végtelenben sem találkoznak.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Nemrég (egyik) kedvenc amerikai lapomban, a The New Yorker-ben megjelent egy karikatúra ezzel a szöveggel: „Everybody hates us – THAT’S our foreign policy.” („Mindenki utál minket – EZ a mi külpolitikánk”). Tulajdonképpen szó szerint ugyanez elmondható a magyar külpolitikai stratégiáról is: a magyar diplomácia lázasan keresi mindenütt azokat az ügyeket, melyeken keresztül konfliktust gerjeszthet maga körül. Különösen a szélesebb térségben, azaz az Európai Unióban romlott le végzetesen a magyar presztízs. A legfájdalmasabb és legmegmagyarázhatatlanabb, hogy elsősorban azokban a meghatározó országokban, amelyek a magyar gazdaság számára vitális befolyással bírnak, így Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában.

Nyomasztó a környező államokkal kialakult – vagy épp az V4-en belül tapasztalható – magyar elszigetelődés, befolyáscsökkenés és permanens konfliktus is. Ez azért hordoz magában különösen aggasztó következményeket, mert közvetlenül érinti a határon túli magyarokat, azok politikai érdekérvényesítési képességét.

Ugyanakkor már a biztosra vett áprilisi választási győzelmet jóval megelőzve mozgásba lendült a washingtoni magyar nagykövetség és a jól megfizetett, de eddig semmilyen érdemi eredményt felmutatni nem tudó lobbycégek egész sora, hogy újrapozícionálják Orbán Viktort és az ő Fideszét az Egyesült Államokban. Az elgondolás arra épült, hogy az április 8-án várható ismételt győzelem ad majd annyi legitimitást, hogy az illetékes amerikai szervek újragondolják a bilaterális viszony átformálását, különösen annak fényében, hogy Orbán már 2030-ig tartó országlást vizionál. A magyar célok között első helyen szerepelt az amerikai intézmények által Donald Trump köré vont Orbán-ellenes védvonal áttörése. Mi másnak szólhatott az, egyébként Trumpot még ma is támogató alt-right olyan kétes prominenseinek Budapestre csalogatása és szerepeltetése, mint Steve Bannon és Milo Yiannopoulos?!

Persze talán óvatosabbá, de legalábbis realistábbá tehette volna a magyar-amerikai kapcsolatok jövőéjéről szőtt álmokat az a tény, hogy a látogatást követően Bannon állítólag valami olyasmit mondott bizalmas körben: „Végre itt megértő fülekre talált mindaz, amivel, ha Amerikában előállok, hülyének néznek.” Ja persze, Amerikában nem lehet a fél világsajtót kitiltani egy rendezvényről, mint ahogy történt az a magyar kormány által szervezett rendezvényen.

Hogy mire lesz elég a Bannonékkal való közös szereplés és mire nem, azt egyelőre nehéz megmondani. Az amerikai szélsőjobb szemében ugyan az ilyen aktusok vonzóak lehetnek, de a szélsőjobb tengeren túli befolyásáról sokat elmond az, hogy micsoda különbség mutatkozik Trump érkezése és a folytatás között. Az elnök igen keveset tudott megvalósítani kampányígéreteiből, amiket mégis sikerült, azokon látszik, hogy kompromisszumokra kényszerült, illetve, hogy hatásuk Amerika jövőjére felér több katasztrófával. Ráadásul ez a szélsőjobb igen megosztott, reprezentánsai versenyben állnak egymással, vitáik pedig sorra bekerülnek a botránykrónikákba. Propagandahálózatuk elégséges volt ahhoz, hogy eladja a fehér középosztály lecsúszott részének a Trump megszemélyesítette összes őrültséget, de hogy a lelkes elkötelezettséget életben is tartsa, ahhoz minden bizonnyal kevés.

Ha az a magyar cél, hogy nem érdekes amerikai szövetségesünk politikai minősége és társadalmi befolyásának csekély és tovább csökkenő volta, a fő az, hogy valaki ott szóba álljon velünk, akkor valamelyest érteni vélem a diplomáciai és egyéb erőfeszítéseket. Ám ettől még Orbán Viktor trumpi kebelre-ölelése aligha várható…

Már csak azért sem, mert egyre terjednek a hírek arról, hogyan vásárolta be magát egy orbáni oligarcha-csoport a balkáni médiavilágba. Nyugati diplomáciai körökben máris gyakori téma, hogy a pénzforrások mögött, amelyek révén Orbán oligarchái Macedóniában, Szlovéniában s egyebütt szélsőjobbos médiavilágot teremtenek, hamis hírekkel (fake news), a liberális értékeket romboló stílussal és a demokrácia ócsárlásával, bizony Moszkva áll. Vagyis Orbán csak végrehajtó – egész pontosan az orosz intenciók térségi végrehajtója. Ennek részleteit a mindig nagyon jól értesült nyugati diplomaták ma már biztosan ismerik, nekünk viszont kell még egy kis idő, hogy tisztán lássunk.

Különösen tisztában lehet ezzel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki korábban a CIA igazgatójaként igencsak széles rálátással bírt a Putyin jelentette biztonsági kihívásra. Pompeo május 30-án történt találkozója Szijjártó Péterrel sem fog többről szólni, mint azok a találkozók, amelyeket a magyar vezérdiplomata Victoria Nuland államtitkárral (miniszterhelyettessel) folytatott korábban. Akkor erőteljes kritikát volt kénytelen végighallgatni a magyar diplomata. Pompeo – habitusából fakadóan – meglehet, más hangnemet üt meg (vagy nem), de a kritikai tartalom biztosan ugyanaz marad. A magyar fél által kezdeményezett külügyminiszteri szintű találkozó nem több, mint apró eleme annak a kampánynak, amely már a választások előtti hónapokban elkezdődött. És melynek céltalansága mindenki előtt világos lehet, aki ismeri az amerikai és az orbáni célokat, amelyek még a végtelenben sem találkoznak.

Diplomáciai áttörés?

Amerikai részről egyfajta diplomáciai karanténban tartották évekig az Orbán-kormányt. A mai washingtoni külügyminiszteri találkozó ilyen szempontból mindenképpen áttörésnek számít. Egyelőre csak a magyar fél nyilatkozatát ismerjük. A State Department honlapján csupán egy twitter bejegyzés van egy videóval, amelyen Mike Pompeo és Szijjártó Péter, a protokoll szerint kezet ráznak.

Magyarország és az Egyesült Államok megerősítette stratégiai szövetségét – értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amerikai kollégájával folytatott megbeszélését.

A tárcavezető kiemelte: megerősítették, hogy

az Egyesült Államok természetes szövetségesesként tekint Magyarországra és az egész közép-európai térségre.

Szijjártó Péter biztosította amerikai partnerét arról, hogy “Magyarország nem fog beállni az Egyesült Államokat most már lassan hobbiszerűen bíráló európaiak sorába”.

Továbbra is együttműködnek rendkívül fontos külpolitikai kérdésekben, így az ENSZ-reform vonatkozásában és abban a tekintetben is, hogy Izraellel szemben tisztességes nemzetközi megközelítést szeretnének kivívni – mutatott rá. Hozzátette: együttműködnek továbbá az illegális migráció és a terrorizmus elleni küzdelemben, valamint abban is, hogy világszerte a keresztény közösségeket megvédjék.

A találkozót megelőzően az amerikai média nem nagyon foglalkozott az üggyel, kivéve a Daily Beast portált írását, amellyel a Független Hírügynökség is foglalkozott. A Háborog a State Department Szijjártó miatt című írás megállapítja: Attól függ, milyen üzenetet továbbít Pompeo. Ha arról beszél majd, hogy az USÁ-t aggasztja a magyar politika alakulása, akkor jó lesz, ha a vendég ilyen fontos forrásból hallja majd. De ha nem említi meg a magyar politika túlkapásait, akkor a legrosszabb magyar ösztönökre játszik rá.

A Daily Beast azt is írta, hogy „az amerikai Külügyminisztérium illetékesei fel vannak háborodva, mert főnökük (Mike Pompeo, külügyminiszter) úgy döntött, hogy találkozik magyar kollégájával, a Putyin-barát, antiszemita és iszlámgyűlölő magyar kormány képviselőjével”.

Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a cikkre reagálva védelmébe vette a találkozó jogosultságát és kifejtette:

Pompeo kategorikusan visszautasítja az antiszemitizmust.

„Magyarország egy fontos NATO szövetséges. Mi nagyra értékeljük ezt a partnerséget, de ez nem jelenti azt, hogy csupán azért mert szövetségesek vagyunk mindenben egyetértünk. Aggodalmainkat kifejezzük nyilvánosan – beleértve a most publikált emberi-jogi jelentésünket – és négyszemközt is, amikor magyar hivatalos személyekkel találkozunk.”

 

 

A Merkel-Trump találkozó rövidre sikerült

0

Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár visszafogott, alig fél órás találkozót bonyolított le Washingtonban. Közös sajtóértekezletükből annyi derült ki, hogy több globális kulcskérdésben próbáltak közös álláspontra jutni, vagy legalább is kijelölni a közeledés irányát.

Mindketten üdvözölték a Korea-Korea-csúcsot, de Trump a meleg szavak mellett arra is figyelmeztetett, hogy „nem fogjuk megismételni a korábbi amerikai kormányzatok hibáit”.

Azaz nem dőlnek be a mosolyoffenzívának, és fenntartják az Észak-Koreára gyakorolt erőteljes nemzetközi nyomást. De azt is elmondta, hogy várakozással tekint a Kim Dzsongunnal esedékes találkozóra.

Merkel igyekezett oldani a Trump által meghirdetett kereskedelmi háború feszültségét is. A kancellár bejelentette, hogy Németország máris csökkentette az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi többletét. Egyébiránt pedig amellett foglalt állást, hogy az Európai Unió kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal, mert szerinte a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) alkalmatlan a többoldalú megállapodások kimunkálására.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK