A muszlimellenes szélsőjobb politikus áttért az iszlámra

0
687

Arthur Wagner lemondott vezetőségi tagságáról a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland pártban, mely a legutóbbi választáson bekerült a parlamentbe Németországban. Magánjellegű okokra hivatkozott, de a baloldali Tagespiegel kinyomozta: a muszlimellenes politikus áttért az iszlámra.

Ez különösen azért érdekes most Németországban, mert az Alternative für Deutschland épp azzal szerzett sok szavazót magának, hogy az „iszlámveszéllyel” riogatta a németeket. Angela Merkel kancellár döntése alapján 2015 óta csaknem 1,5 millió bevándorló érkezett Németországba. A javarészük muszlim. Ráadásul Németországban már korábban is élt jelentős muszlim közösség, elsősorban a török vendégmunkások. Az AfD azt állította, hogy a gyorsan szaporodó muszlim kisebbség előbb vagy utóbb komoly befolyásra tesz szert Németországban és egész Európában.

Arthur Wagner furcsa figura, Szovjetunióból érkezett Németországba. A Szovjetunió bukása után az ott élő németek százezerszámra választották a kivándorlást őseik földjére. Arthur Wagner először Angela Merkel pártjába lépett be, de azt nem tartotta eléggé radikálisnak „a nyugati értékek védelmében”. Ezért vette az irányt az Alternative für Deutschland felé. A párt egyik fontos vezetője lett Brandenburg tartományban. Elsősorban vallási ügyekkel foglalkozott, ezen belül kiemelten az iszlámmal.

Wagner nem volt hajlandó áttérésének okáról nyilatkozni. Korábban az Alkotmányvédő Hivatal gyanította, hogy a Szovjetunióból érkezett bevándorlók között lehetnek olyanok, akik kapcsolatokat ápolnak az orosz titkosszolgálattal, amely aktívan támogatja a szélsőjobboldalt mindenütt Európában – így Németországban is.

Maga az érintett nem nyilatkozott, de az AfD szóvivője igen: nem lát semmi különöset abban, hogy egyik politikusuk áttért az iszlámra. Arra hivatkozott, hogy a szélsőjobb pártban vannak muszlimok, melegek és más kisebbségek képviselői is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .