MSZP: háborúvá oldja az emlékezés

0
175
MTI

„A szocialista párt összezárt” – nyilatkozta Hiller István a választmány elnökeként a testület szombati ülése után. És persze vezetőként nem is nagyon tehetett mást; igyekezett a zártkörű tanácskozás után – és közben – a lehető legjobb képet felfesteni az MSZP-ről. Feltehetően akkora sikerrel, mint amikor Ferenc József a felbomlóban lévő Habsburg Birodalomról kijelentette: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

 

Hiller István természetesen szellemileg kiváló állapotban van, pontosan tudja, hogy a párt, amelynek egyik vezetője ő maga is, nincs a legjobb állapotban – ha talán még nincs is felbomlóban – és a legkevésbé lehet mindennel megelégedve.

Úgy helyes, ha azt gondoljuk: lényegében semmivel nincs megelégedve. Magával a választmányi ülés végeredményével sem. Mert a végeredmény, egy ilyen helyzetben, soha nem az, amit kifelé közvetítenek, nem az, amit láttatni akarnak és még csak nem is az, amivel maga pártparlament látszólag véget ért.

A Független Hírügynökség által összegyűjtött információk szerint Hiller joggal mondhatta azt, amit nyilatkozott, ha akarta – és miért ne akarta volna – a közel nyolc órás vitának akár ez is lehetett a rezüméje. Ha valaki így akarta hallani. És egy vezető, természetes, hogy ezt akarta kiolvasni a maratoni ülésből, neki az a dolga, hogy egyben tartsa a pártot, hogy csillapítsa az indulatokat, békét teremtsen, és megpróbálja kijelölni azt az utat, amely valóban kivezet a válságból, amely eltünteti a bomlás jeleit.

Eltünteti, és nem eltakarja.

Márpedig a nagy kérdés, hogy ez az összejövetel, a végeredményét tekintve, mit hozott, nyugalmat, látszólagos nyugalmat, kezelte a meglévő problémákat, megfelelő döntéseket hozott, vagy csak elodázta azokat.

Nos, másfél nappal az események után, akkor tájékoztatjuk helyesen az olvasót, ha azt mondjuk: a választmányi ülés csak látszólagos békét hozott, a megfelelő döntések elmaradtak,

a személyi konfliktusok egy része ugyan kiéleződött, de a szálak elvarratlanok maradtak, jó esély mutatkozik arra, hogy a hamu alatt tovább izzik a parázs.

A szereplők, akikkel sikerült szót váltanunk a legkülönfélébb módon reagáltak a történtekre. Abban az általános megítélésben nagyjából ugyan megegyeztek, hogy a tanácskozás se nem rontott, se nem javított az MSZP helyzetén, de mindegyiknek volt, akadt olyan sérelme, amelyet továbbcipelt magában és magával, és amely sérelem nem hagyja nyugodni, következésképp kezeletlen maradt.

Azt többen is megfogalmazták, s talán ez a legsúlyosabb tartalmi kifogás a vezetők ellen, hogy miközben még bőven tartott a vita, menet közben kiálltak sajtótájékoztatót tartani, és olyanokról számoltak be a médiamunkások számára, amelyekről a tanácsteremben ülők nem is tudtak. Így például e pillanatig nem igazolta vissza senki, hogy a párt parlamentje előtt szerepelt volna a külsős miniszterelnök-jelöltről való döntés; Molnár Gyula expozéjában ugyan felvetette ezt a kérdést, de a későbbiekben erről nem tárgyalták, így értelemszerűen nem is dönthettek róla. Ezzel együtt úgy tapasztaljuk, hogy a tagság többsége hasonlóan vélekedik, pusztán magát az eljárást nehezményezik. Mint ahogy azt is, hogy a listaállítás szempontjait sem vitatták meg, erről a kérdésről ugyan vitáztak, de döntést nem hoztak, valamikor október végén gondolnák az elvi kereteket meghatározni.

Márpedig az elvi keretekkel talán nem lesz baj, annál inkább a konkrétumokkal, a konkrét nevekkel. És itt most arra kell gondolni: kiket jelöl majd az MSZP olyan listás helyre, ahonnan szinte biztosan be lehet jutni a parlamentbe. (Ma egyébként a szocialisták, a belső háborúikkal, épp azt kockáztatják, hogy legyenek ilyen biztos helyeik…)

A legélesebb vita Molnár Zsolt személye körül alakult ki, pontosabban egy elég jól meghatározható kör szerette volna a nemzetbiztonsági bizottság elnökét bűnbakká avatni, mégpedig a Tarjányi Péter vonal beemelésével vádolva. A Tarjányi-Lattmann vita azóta is dúl, akadnak, akik az egész akció mögött a Fideszt szeretnék láttatni. (Vajh, ha így van, akkor miért tárgyalt velük, Molnár Zsolton kívül, a párt többi vezetője is?) A legerőteljesebb hozzászólást ez ügyben Szekeres Imre fogalmazta meg, de jellemző a megosztottságra, hogy a FüHü-nek beszámoló résztvevő közül néhányan szinte élete beszédeként aposztrofálták a volt miniszter felszólalását, mások viszont kifejezetten önmentegető, másokat vádoló, elterelő hadműveletként, beszédként értelmezték (Szekeres az egyik fő tanácsadójává vált Botka Lászlónak, mi több, akad, aki szerint Botka Lászlóból egyenesen Szekeres szólalt meg.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

És még mindig a zárójelen belül: most tűnik csak fel, hogy ebben az elemzésben először bukkan fel a volt miniszterelnök-jelölt neve, miközben az újabb belső válság is épp az ő kilenchónapnyi, erősen vitatható teljesítménye okán alakult ki, ezért vált szükségessé a választmányi ülés is.) A Botka-kör – ide sorolták Ujhelyi István, Hiszékeny Dezsőt, Steiner Pált, Varga Zoltánt – végül is kisebbségben maradt, ami nem jelenti azt, hogy a későbbiekben bele is nyugodnak a fiaskóba. Ezzel pedig azt is állítjuk: a kulisszák mögött máris tovább folyik a háború, kik legyenek rajta ama bizonyos listán, amely jó esélyt kínál a 2018 áprilisa utáni újabb négyévnyi képviselőségre.

És, amikor azt mondjuk, tovább folyik a háború, arról „szavazunk”, mi várható az MSZP-ben az elkövetkezendő időszakban. Hiszen itt tornyosulnak a megoldandó problémák, és azok megoldására nagyjából csak annyi válasz született, hogy meg kell őket oldani. Meg kell oldani, hogy – ha volt róla testületi döntés, ha nem -, kit támogat a párt miniszterelnök-jelöltként? Ha külsőst, van-e ilyen neve, amit a maga számára is elfogadhatónak tart, nota bene oda mer állni vele az esetleges partnerek elé. (Vannak egyébként jócskán olyanok, aki úgy vélik: önfeladás, ha az MSZP nem képes soraiból miniszterelnök-jelöltet állítani.) Meg kell oldani – és ez látszik kiváltani a legnagyobb vitákat -, kik lesznek azok a párttagok, akiket a lista előkelő helyeire javasolnak.

Meg kell oldani, hogy a 106 egyéni körzetet rivális mentessé tegyék, lehetőleg minél több demokratikus ellenzéki párttal kötött egyezség alapján. Meg kell oldani, hogy ha nincs is miniszterelnök-jelölt, ki legyen a listavezető, illetve ki képviselje a továbbiakban a pártot a nyilvánosság előtt.

(Molnár Gyulát, jóllehet számítottak rá, nem érte támadás a választmányi ülés alatt, de többen hibáztatták, inkább csak informális fórumokon, gyenge nyilvánosság-béli szerepléséért. Azért is kritizálták, hogy a párt elnöke a problémák egy részét az áprilisi választások után javasolja megoldani. Ebben persze ráismerünk az MSZP-tempóra; az elmúlt két évtizedben majdnem minden bajt így akartak elkenni a szocialisták; ezért is tartanak itt.) Meg kellene oldani aztán azt is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyeket nem abban a pillanatban akarnak darabjaira szedni a párt egymásnak feszülő csoportjai.

Ehhez viszont azt kellene megoldani, hogy a vezetők – túl a nyilvánosságnak szánt kincstári optimizmust sugalló szavaikon – olyan karizmával rendelkezzenek, amelyek képesek egymással és a tagsággal is szót érteni, döntésekre jutni.

Nos, ez az, amiben a választmányi ülésről hallottak a legcsekélyebb mértékben sem adnak biztatást a baloldali szavazóknak. Mindenesetre a visszaszámlálás megkezdődött; fél év múlva választunk. Ezt csak azért írjuk ide, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy mindenki tisztában van vele.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..