A szérumból „mindenki egyaránt vehet”

0
1829
Pinterest
A Sanofi francia gyógyszergyártó csoport csütörtökön a vezérigazgató korábbi kijelentését megváltoztatva közölte, hogy készen áll a Covid-19 oltás gyártására és minden ország számára elérhetővé teszi – mondják néhány órával azután, hogy a cég vezérigazgatója közölte: „Az Egyesült Államok elsőbbséget élvez.”
A Sanofi vezérigazgatója, Paul Hudson közlése dühödt reakciót váltott ki a francia kormány illetékeseitől. Agnes Pannier-Runacher ifjúsági gazdasági miniszter a Sud Rádióban kijelentette:

„számunkra elfogadhatatlan, hogy egy ország elsődleges hozzáférést kapjon  a vakcinához.”

A csütörtökön kiadott nyilatkozatában Sanofi kijelentette:

„elköteleztük magunkat, hogy oltásunkat mindenki számára hozzáférhetővé tegyük”.

Sanofi szerint az amerikai BARDA ügynökséggel folytatott együttműködés teszi lehetővé a vállalat számára, hogy „a lehető leghamarabb megindítsa a termelést”. Ez az  orvosbiológiai kutatási és fejlesztési hatóság finanszírozta a vakcina kifejlesztését.

Hudson korábban azt mondta a Bloombergnek, hogy az Egyesült Államok először fér majd hozzá hozzá a francia cég Covid-19 oltáshoz. „Az Egyesült Államok kormányának joga van a legnagyobb előrendeléshez, mert ők jelentős tőkét fektettek be nem kis kockázatot  vállalva” – mondta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .