Mianmar: újabb áldozatai vannak a taposóaknáknak

0
988
MTI/EPA/Nyunt Win

Két újabb akna robbant ma fel, így már három, a rohingják menekülőútvonala közelében fekvő területről tudni, ahova a mianmari hatóságok szárazföldi aknákat telepítettek. A mai egyik robbanásban egy fiatal férfi lába leszakadt.

A húszas éveinek elején járó bangladesi farmer egy Baish Bari nevű falu mellett lépett az aknára ma reggel, amikor a csordáját terelte. A szemtanúk szerint egy rohingja férfit pedig egy bangladesi kórházba szállítottak, miután egy másik akna a bangladesi Amtali falu mellett felrobbant ma alatta.

Minden jel arra mutat, hogy

a mianmari hatóságok szándékosan azokra a helyekre rakták az aknákat, ahol a rohingja menekültek átkelnek a határon.

Ez egy kegyetlen és aljas lépés, amely csak tovább növeli az üldözött emberek szenvedését.” – mondta Tirana Hassan, az Amnesty International krízisekkel foglalkozó kutatója, aki a határon van.

A mai tragikus események csak megerősítik, hogy ez a probléma nem fog magától véget érni. A mianmari hatóságoknak

azonnal véget kell vetniük ennek a szörnyű gyakorlatnak,

és meg kell engedniük, hogy az aknamentesítők megtisztítsák a terepet.”

A mai robbanások is a határ mellett történtek, ahol az ENSZ becslése szerint az elmúlt két hétben már 290 000 rohingja menekült kelt át. A helyiek szerint a mianmariak gyakran járőröznek a környéken.

A mianmari hadsereg Észak-Korea és Szíria mellett egyike még azoknak a kevés országoknak, amelyek nyíltan használnak taposóaknákat. Ezeket a fegyvereket 1997-ben egy nemzetközi egyezmény betiltotta.

Szeptember 8-án az Amnesty International megerősítette, hogy a mianmari hatóságok taposóaknákat telepítettek a Bangladessel közös határ északi részére, két forgalmas útvonalra Taung Pyo Let Wea (másnéven Tumbro) közelébe.

Legalább hárman, köztük két gyerek súlyosan megsérült.

A robbanások mindegyike nagy forgalmú utak mellett következett be.

Ahelyett, hogy tagadják a felelősségüket, a mianmari vezetésnek garantálnia kell az emberek biztonságát. Jó oka van, hogy a taposóaknákat betiltották: válogatás nélkül gyilkolják és bénítják meg az embereket, hiszen nem tudnak különbséget tenni katonák és civilek között.” – mondta Tirana Hassan.

Az ENSZ szakértőit be kell engedni a területre, hogy kivizsgálhassák a Rakhine államban történt jogsértéseket, köztük a betiltott aknák alkalmazását. A felelősöket bíróság elé kell állítani.”

Forrás: Amnesty International Magyarország

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .