A menekültek kérdésében egyetért Kurz és Orbán, több másban nem

0
47

A migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést Európa jövőjére, ezt mondta Orbán Viktor Bécsben, miután Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozott. Kurz szerint nem működik a menekültek európai uniós elosztásának rendszere. Szóba került Paks II is, ami miatt Ausztria perli Magyarországot, és ami miatt tüntettek is a magyar miniszterelnök látogatása alatt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán szerint van egy keresztény kultúra, „az a mód, ahogy élünk”, szerinte ezt az életormát kell megvédeni. Azt mondta: a schengeni rendszert meg lehet védeni, „ha meg akarjuk”. Szerinte

a külső határoknak zárva, a belső határoknak pedig nyitva kell lenniük.

Egyetértettek abban Kurzcal, hogy a kvóta nem megoldás. Szerinte nem maradhatnak Európában azok, akik törvénytelenül érkeztek ide.

Orbán Viktor azt mondta, nem látja az erős elkötelezettséget jó néhány, belső területen fekvő államban, hogy segítsenek megvédeni a schengeni szabályokat. Úgy látja, a szétosztási mechanizmus is rombolja Schengent. Szerinte nemcsak a menekültekre vonatkozó szabályozás kérdésével kell foglalkozni, hanem a határok védelmével is.

Orbán szerint Európában komoly átrendeződés zajlik,

ennek egyik eleme, hogy Közép-Európa egyre látványosabban válik az unió gazdasági motorjává. Arról is beszélt, hogy Közép-Európában “ami állandó, rendkívül értékes”. Szerinte meg kell becsülni a stabilitást, és hosszú ideig dolgoztak azon, hogy a V4 stabil legyen, ezért nem akarják bővíteni, de szeretnének együttműködni Ausztriával.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Szóba került Paks II és az emiatt Ausztria által indított per is. Orbán azt mondta, a beruházás nem osztrák-magyar kérdés, ez európai ügy, amelyre európai jogi fórumokon keresik a megoldást.

Paks II miatt Orbán érkezésekor a Greenpeace aktivistái tüntetést is tartottak.

Sebastian Kurz arról beszélt, hogy Ausztria és Magyarország “egy irányba megy” az EU külső határainak védelmében. “Én olyan Európában nőttem fel, amelyben nincsenek belső határok, ez nagyon fontos eleme Európának. Közösen a külső határok védelméért fogunk fellépni” – mondta.

Kurz szerint az Európai Unióban nőttek a feszültségek,

de Ausztria híd szerepet akar betölteni, mert mindenkinek az együttműködés az érdeke. A bevándorlásról azt mondta, új rendszert kell létrehozni, a fogadó országoknak kell eldönteniük, kiket akarnak befogadni.

Kurz azt is elmondta, hogy voltak a megbeszélésen olyan témák is, amelyekben nem értettek egyet a magyar miniszterelnökkel. Paks II ügyéréről azt mondta, hogy az atomenergia nagyon veszélyes technológia lehet, kifogásolják az állami támogatást, amelyet szerintük felül kell vizsgálni. Ahogy fogalmazott:

„Ha jogsértés történik, akkor Ausztria él a jogorvoslati lehetőségeivel.”

A családtámogatási rendszer osztrák változásaival kapcsolatban azt mondta, szerinte ez az ügy nem terheli meg a kétoldalú kapcsolatokat, mert ez elsődlegesen nem bilaterális téma. Ezt a döntést az európai joggal összhangban hozták meg, mert igazságosabbá akarták tenni a rendszert, de elismerte, hogy ez sok más ország, köztük Magyarország ott dolgozó állampolgáraira is hatással van. “Az életviteli költségekhez igazodunk, nem valaki, nem egy bizonyos nemzet állampolgárai elleni intézkedésről van szó” – mondta.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar kormányt viszont az nyugtalanítja, hogy a változásokat követően jelentős összegtől eshetnek el azok a magyar állampolgárok, akik Ausztriában dolgoznak, ott igényelték a juttatást, de gyerekeik Magyarországon élnek.

Az illiberális demokráciáról feltett kérdésre Kurz úgy válaszolt:

örül annak, hogy Ausztriában szilárd és erős demokrácia van, szerinte ez a megfelelő államforma,

nemcsak számukra, hanem a világ valamennyi országa számára.

A visegrádi négyekhez való esetleges osztrák csatlakozással kapcsolatban azt mondta, hogy ez a vita csak a médiában zajlik, sem a csoport bővítése, sem az ahhoz való csatlakozás nincs napirenden.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..