Kezdőlap Címkék Magyarország

Címke: Magyarország

HAZAI KORONAVÍRUS JELENTÉS, MEGJEGYZÉSEKKEL – 2021. szeptember 20. hétfő

Hazánkban a hétvégén 289 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki  az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) jelent. Ezzel 818.520 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, ami a hét nappal ezelőtti adathoz képest közel 23%-os ugrást jelent. Vagyis a járvány terjedése egyre gyorsul.

Az elmúlt 24 órában 5 beteg hunyt el hunyt el COVID 19 fertőzéstől.  A fertőzéstől elhunytak száma 30.141.

Az aktív fertőzöttek száma 7.639. Kórházban 401 koronavírusos beteget ápolnak, közülük  45-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 4.302-en vannak.

Koronavírustesztből 9.892-t végeztek el – összesen eddig 6.815.778-at –, amelyeknek 2,92 százaléka lett pozitív.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

626 ezren már a 3. oltást is megkapták.

Az a kormány amelyik koronavírus világjárvány idején képes pusztán politikai, vagy éppen szavazatszerzési okokból felülírni a járványügyi megelőzés, védekezés szabályait, képes tömegrendezvények sokaságával biztos táptalajt adni az egyébként is vészesen közeledő  negyedik hullámnak, az a kormány 

 Nem csak felelős, hanem bűnös is!

1 (azaz egy) Magyarország

Az a nagy büdös helyzet, hogy 1 (azaz egy) Magyarország van. Tehát 1 (azaz egy). Ennek a Magyarországnak – tetszik, nem tetszik – e pillanatban még nem tudni, mekkora százalékban, de óvatos becsléssel is igen jelentős százalékban, része az ellenzék,  tokkal-vonóval.

Az összes ellenzéki politikus, mind egy szálig, szeretem vagy nem szeretem, magánügy, az összes ellenzéki szimpatizáns, mind egy szálig, valamennyi ellenzéki választó, fiatal és öreg, diplomás és nem diplomás, szegény és gazdag, Fradi drukker és a foci szó hallatától okádni képes honfiú és honleány, kirándulni szerető és az is, aki néha kinéz az ablakán, satöbbi: az is, aki egzisztenciáját féltve és mindentől rettegve legfeljebb csak otthon, zárt ajtók és ablakok mögött, a borotválkozó tükörnek meri halkan megvallani, hogy nem stimmel itt semmi sem, s az is, aki naponta bátran el-elordítja, le-leírja, hogy Magyarország történetének egyik legmocskosabb, legzüllöttebb és leghazugabb hatalma regnál éppen.

A fentiek tehát mind egy szálig Magyarország részét képezik. Magyarország nemcsak Orbáné, Semjéné, Rogáné, Ráhelé, Tiborczé, Mészárosé, hanem Lacié és Marié is, Pistáé és Kareszé is, Edité és Ibolyáé is, viceházmesteré és akadémikusé is, magyarul is csak középfokon beszélőé is, meg azé is, aki hét nyelven képes elküldeni a hatalmon lévőket oda, ahová épp kedve kerekedik.

Szóval Magyarország 1 (azaz egy).

Ha pedig ez így van, márpedig így van (legalábbis mindaddig, amíg az ország hatalmasai nem vélekednek úgy, hogy ezek, azok vagy amazok valójában nem is részei az országnak, amiért aztán hazafias kötelességüknek tekintik, hogy e hon múltjából vett példák nyomdokain járva – sok-sok megoldás kínálkozik – gondoskodjanak a fent említettek eliminálásáról), szóval, ha Magyarország e pillanatban még 1 (azaz egy), akkor a kormánynak és a Pisták, Marik, Kareszok, Ibolyák pénzéből jóllakatott csicskásainak, propagátorainak, bérért és fizetésért csatasorba állított szószólóinak nem gúnyolódniuk kellene a tegnapi előválasztási kudarcon, hanem elemi kötelezettségük lenne azonnali hatállyal szigorú vizsgálatot követelni, s kivizsgáltatni a történteket.

Ugyanis a tegnapi napon Magyarországot (ami 1 – azaz egy) nemzetbiztonsági támadás érte, mégpedig igen súlyos. Olyan támadás, amely komoly erőket és még komolyabb anyagi forrásokat feltételez, s amelyhez hasonló beláthatatlan következményekhez vezetne.

Ez a támadás történhetett országon belülről, de történhetett országon kívülről. Ám akárhonnan is, az 1 (azaz egy) ország nemzetbiztonsága megköveteli az eset teljeskörű vizsgálatát és feltárását.

Ez minden valamire való országban így történne: a valamire való országokon kívülieket pedig a jó ízlés okán meg sem érdemes említeni, még akkor sem, ha a jelenlegi magyarországi hatalom legszűkebb baráti, üzleti és politikai érdekközösségének meghatározó részét is képezik. Az USA-ban például különleges ügyész, hatalmas stábbal, két éven át vizsgálta az orosz beavatkozást.

Minden további megnyilatkozás, amely tehát nem a történtek kivizsgálását sürgeti, hanem az ellenzék bénaságán, ügyetlenségén vagy felkészületlenségén élcelődik, valójában indirekt bizonyítéka annak, hogy a hatalom, saját kezével vagy mások mocskos mancsát igénybe véve belemaszatolt az előválasztás számítógépes rendszerébe.

Förtelmes előjelek 2022-re. Ha az eset kivizsgálatlanul marad, akkor az Orbán-rezsim – akár külső erők támogatását is igénybe véve – hideg polgárháborút hirdetett meg.

Foszlányaim – Magyarország-Andorra 2-1

1

Győztes mérkőzés után ritkán hallani ilyen őszinte véleményt: Szalai Ádám, csapatkapitány:

“Megpróbálok nem nagyon őszinte lenni, mert rögtön a meccs után felfokozott az emocionális állapot: ez szörnyű volt. Óriási köszönet mindazoknak, akik kilátogattak erre a meccsre és végignézték. A labdával való játékunk borzalmas volt.”

Szerintem a csapatnak himnuszéneklés jobban megy mint a foci.

Az EU-nak meg kell szüntetnie Magyarország tagságát

A Nyugat afganisztáni összeomlása azt mutatja, hogy demokratikus intézményeket nem lehet erőszakkal és külföldi segélyekkel létrehozni. A tanulság az Európai Unió számára egyértelmű kell, hogy legyen: ha nem jár elöl jó példával, és nem zárja ki a határain belül létező autokratákat, akkor a demokrácia melletti kinyilvánított elkötelezettsége semmit sem fog jelenteni.

Miután Magyarország tavaly júniusban elfogadta az iskolákban az “LMBTQ-tartalmakat” tiltó törvényt, Mark Rutte holland miniszterelnök megállapította, hogy az országnak “nincs helye többé az EU-ban”. Igaza van. Az Európai Uniónak el kellene kezdenie Magyarország kizárását, majd meg kellene fontolnia, hogy ugyanezt tegye Lengyelországgal is – írja Daron Acemoglu a Project Syndicate portálon.

Az elmúlt évtizedben Magyarország és Lengyelország következetesen aláásta a jogállamiságot és a demokratikus intézményeket, amelyek elvileg az európai projekt középpontjában állnak.

  Orbán Viktor magyar miniszterelnök önjelölt “illiberális demokráciája” téves elnevezés: már nem beszélhetünk demokráciáról.

A bíróságok egyre inkább Orbán Fideszének ellenőrzése alatt állnak, a médiának alig maradt szabadsága, a civil társadalmi szervezetek folyamatos fenyegetés alatt működnek, az egyetemeket pedig már megfosztották attól a kevés autonómiától is, amivel rendelkeztek.

Lengyelországban eközben a hasonlóan autoriter kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nyíltan Orbán nyomdokaiba lépett. Bár a civil társadalmat és az ellenzéket még nem félemlítette meg ugyanilyen mértékben, folyamatosan aláássa az ország demokratikus intézményeit.

Az EU szemszögéből nézve a két ország elutasítja az az új vezetésű Európai Ügyészségbe történő belépést, ez az utolsó csepp a pohárban.

A júniusban indított EPPO feladata a csalás, a sikkasztás és az uniós pénzekkel kapcsolatos egyéb bűncselekmények kivizsgálása és üldözése. Nem meglepő, hogy bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, amely mind a Fideszt, mind a PiS-t ilyen visszaélésekbe keveri.

Azzal, hogy Magyarország és Lengyelország megtagadja az EPPO hatáskörének elismerését, miközben továbbra is kapnak uniós forrásokat, az az európai projektet és mindent, amit az képvisel, nevetségessé teszik.

Ráadásul most egy újabb érv szól az EU mellett, hogy fellépjen Magyarország és Lengyelország ellen. A tálibok afganisztáni győzelme után már nem kétséges, hogy a demokrácia és a jogállamiság erőszakkal és külföldi segélyekkel történő megteremtésére irányuló nyugati erőfeszítések kudarcot vallottak. Mostantól kezdve a nyugati országoknak példát kell mutatniuk. Ahogy Jimmy Carter amerikai elnök mondta beiktatási beszédében:

“A legjobb módja annak, hogy más országokban növeljük a szabadságot, ha itthon is megmutatjuk, hogy a mi demokratikus rendszerünk követésre méltó”.

Nicolás Ajzenman, Cevat Giray Aksoy, Martin Fiszbein, Carlos Molina és én több mint 110 ország adatait vizsgáló új kutatásunkban kimutattuk, hogy a demokratikus intézmények nagyobb bizalmat keltenek, ha megbízhatóan biztosítják a gazdasági növekedést, a békét, a stabilitást és a közszolgáltatásokat. Az elmúlt négy évtized bizonyítékai arra utalnak, hogy a demokratizálódás regionális hullámokban zajlik, részben azért, mert a demokrácia iránti igény egyik országról a másikra terjed.

A demokrácia visszaesése hasonló mintát követett. Amikor a meglévő demokráciák kevésbé tűnnek utánzásra érdemesnek, a demokratikus intézmények kevésbé valószínű, hogy elterjednek.

Ezek a megfontolások kétszeresen érvényesek az EU-ra, mivel az EU küldetése a demokratikus intézmények létrehozása nemzetek feletti szinten.

Egy olyan időszakban, amikor a globális együttműködésre nagyobb szükség van, mint valaha, az EU eredendő történelmi kísérletét sikerként kell értékelni.

A második világháború végén a kontinens lepusztult és gazdaságilag kiüresedett, miután minden erőforrását a fegyverkezésre fordította. Míg az Egyesült Államokban a modern technológiák, például a hűtőszekrények, a központi fűtés, a belső vízvezetékrendszerek és a polgári közlekedési rendszerek elárasztották a világot, addig Európában ezek sehol sem voltak.

Nagy-Britanniában, amely jobban járt, mint a kontinens többi része, 1947-ben csak a házak felében volt meleg víz vagy beltéri vízvezeték. Németországban számos nagyváros – köztük Hamburg, Köln, Düsseldorf, Drezda és Berlin – romokban hevert a szövetségesek bombázásai után. Mintegy 20 millió német hajléktalanná vált, és az ország háború előtti lakosságának 10%-a meghalt. Európa többi része alig volt sokkal jobb helyzetben. A megszállt Franciaország, Belgium és Hollandia hosszú felépülés elé nézett, miután a nácik kegyetlenül kifosztották őket.

Mindennek tetejébe a történelmi ellenségeskedés – különösen Németországgal szemben – minden idők legmagasabb szintjén állt. Sokan azt feltételezték, hogy a kommunizmus vagy a konzervatív diktatúrák nagyobb valószínűséggel fognak teret nyerni, mint a demokrácia. A békét a legjobb esetben is bizonytalannak tartották.

De mint ma már tudjuk, a béke győzött, és a demokrácia gyökeret vert és kivirágzott egész Nyugat-Európában, kivéve Spanyolországot és Portugáliát (amelyek a későbbi évtizedekig saját kvázi-fasiszta diktatúrájuk alatt maradtak).

Gazdasági szempontból a helyzet hihetetlen ütemben javult; a háborút követő három évtizedet „les trente glorieuses” – a dicsőséges 30 év – néven emlegették.

A közelmúltban az EU közép- és kelet-európai terjeszkedése kezdetben szintén sikeres volt. Nehéz elképzelni, hogy Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a balti országok ilyen gyors demokratikus átalakuláson mentek volna keresztül az uniós csatlakozás és finanszírozás lehetősége nélkül. És ugyanilyen valószínűtlen, hogy Lengyelország az EU nélkül a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává vált volna.

A keleti terjeszkedés azonban most úgy tűnik, hogy Európa Achilles-sarkává vált.

Magyarország és Lengyelország az EU működési zavarainak és intézményi gyengeségeinek szimbólumai lettek.

Magyarország kizárása és Lengyelország hiteltérdemlő megrendszabályozása komoly döntés, amelyet nem szabad elhamarkodottan meghozni. Bármelyik tagállam választhat olyan kormányt, amely megpróbálhatja gyengíteni a demokratikus intézményeket (ahogyan Olaszország tette Silvio Berlusconival, és ahogyan Nagy-Britannia tette Boris Johnsonnal). Általában a legjobb módja a leendő tekintélyelvűekkel szemben az, ha hagyjuk, hogy a demokratikus intézmények végezzék a munkájukat, és bízunk abban, hogy a választók eltávolítják a veszélyes politikusokat.

Magyarország azonban a szabályt erősítő kivétel lett. Miután több mint egy évtizede Orbán Fidesz pártja irányítja Magyarországot, úgy tűnik, hogy a demokrácia halálos sebet kapott, ami kétségessé teszi, hogy a választók valaha is el tudják távolítani a jelenlegi rendszert.

Minél tovább kezeli az EU Magyarországot normális demokráciaként, annál nagyobb kárt okoz saját magának. El kellene kezdenie a szabályok megváltoztatását, hogy felléphessen Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, még akkor is, ha ezek az országok megpróbálnak vétójogukkal visszaélni.

Első lépésként az Európai Unióról szóló szerződés hetedik cikkelyére hivatkoznia fel kell függeszteni Magyarország szavazati jogát, majd leállítani az uniós pénzek folyósítását az országnak, s közben a tagság megszüntetésének jogi kereteit megteremteni.

Hacsak nem történik valami csoda, hogy az utolsó pillanatban visszatér a demokrácia, Magyarországnak távoznia kell, hogy az európai projekt fennmaradhasson.

ford.: Ara-Kovács Attila

Elég volt a brüsszeli töketlenkedésből!

Holnap rendkívüli ülést tart az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló testület (Elnökök Értekezlete = CoP), hogy egyéb sürgető ügyek mellett döntés szülessen a magyar- és lengyel jogállamisággal kapcsolatos lépések szükségszerű folytatásáról – erről számol levelében Ujhelyi István EP képviselő.

Súlyos feszültségeket okoz az uniós intézmények között: az Európai Parlament képviselői korábban nagy többséggel két olyan állásfoglalást is megszavaztak, amely akár a források befagyasztásával is járó jogállamisági mechanizmus konkrét elindítását sürgeti az Európai Bizottság részéről Magyarország és Lengyelország kormányaival szemben. Erre ugyanis már év eleje óta lehetősége lenne a brüsszeli testületnek, az azonban tesze-toszáskodik, pestiesebben szólva töketlenkedik az ügyben. A tagállamok állampolgárainak milliói által megszavazott és felhatalmazott Európai Parlament már perrel is megfenyegette a Bizottságot a késlekedés miatt, ez a fenyegetés hamarosan formális testet is ölthet az EP vezetőinek várható döntése nyomán.

Mert, hogy

meguntuk a töketlenkedést.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor legutóbb felvázolt európai (agyrém)víziója szerint az Európai Parlamentet inkább fel kellene számolni és a nemzeti parlamenteknek átadni a szerepét; a magyar miniszterelnök ugyanis ezt szokta csinálni: ha valaki neki nem tetsző módon beszél, viselkedik, esetleg kérdez, ellenszegül vagy csak felveszi a kesztyűt, akkor azt gyorsan beszántja, megbünteti, bezáratja, jobbik esetben felvásároltatja valamelyik strómanjával és csak azután záratja be – fogalmaz meglehetősen sommásan Újhelyi.

Orbán úr el van szokva attól, hogy van olyan uniós intézmény, amely nem húzza be fülét-farkát, hanem kiáll a jogállamiság és a szabályok betartása mellett, ha kell, akkor ezért akár bíróságra is megy. Nem mondom, hogy a leggyorsabb eljárás, de legalább következetes, hiteles és biztos a végeredménye. Nem mellesleg ez több százmillió európai, köztük magyar polgár akarata – hiszen a demokratikusan megválasztott Európai Parlament felhatalmazását és legitimitását csak nem kérdőjelezik meg.

Legyen világos: a magyar kormány EU-ellenes és a jogállamiság szabályaiba ütköző politikája miatt kerül Magyarország olyan helyzetbe, hogy a nekünk járó források kifizetését – a végső kedvezményezettek általunk rögzített védelme mellett – befagyaszthatják, extrém esetben megvonhatják.

Ha a Fidesz-kormány nem sértene törvényt és nem lopná el az európai – köztük a magyar – adófizetők pénzét, akkor ez a helyzet elő sem állhatott volna. Látni és érteni kell, hogy a homofób törvény és a teljesen abszurd, holmi nemváltoztató műtétekről szóló népszavazás sem szól másról, mint elterelni a figyelmet a hamarosan elinduló jogállamisági eljárásokról.

Az Európai Parlament nem fogja hagyni, hogy az európai – köztük a magyar – polgárok érdekei sérüljenek, ezért mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a szabályszerű és szükséges eljárások megtörténjenek. A magyar kormány ezt pofon egyszerűen el tudja kerülni: hagyja abba a lopást! Pont.

KÖVÉR, KORCOK, HAVEL, BRANDT

Kövér László, aki nemcsak a Fidesz alelnöke, de a magyar Országgyűlés elnöke is, a szlovákiai Somorján avatott emlékművet a háború után kitelepített magyaroknak.

Kövér e szavakkal emlékezett:

„A bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor elfelejtik. Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt. Ha az áldozatok utódai elfelejtik az elődeik ellen elkövetett történelmi bűnöket, akkor a bűnök a jövőben megismétlődhetnek, és az utódok ismét bármikor védtelen áldozatokká válhatnak. (…) van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében.”

Ismerjük el, ezek önmagukban véve szép és igaz mondatoknak tűnnek. Amit Ivan Korčok szlovák külügyminiszter írt erre a maga Facebook-oldalán, az egyáltalán nem rokonszenves. Saját fordításomban idézek belőle:

„Arra kérem Magyarország felső vezetőit, hogy tiszteljék a Szlovák Köztársaságot. Semmiképp nem vonom kétségbe Magyarország jogát, hogy a maga módján szemlélje a történelmet, de azt kérem, hogy a történelmi események kezelésében tartsák tiszteletben Szlovákiát.

Ahogy Magyarország felső vezetői újra meg újra felvetik a történelmi kérdéseket, az ellentétben áll a Szlovákiához fűződő jó kétoldalú kapcsolatok kinyilvánított törekvésével.

(…) Csalódott vagyok amiatt, ahogy Budapestről folyamatosan célozgatnak és kioktatnak bennünket a közös történelemről. (…) A háború utáni rendezés lezárt téma, és kapcsolatainkat a jelenre és a jövőre tekintve kell alakítanunk. Ennek része a magyar kisebbséghez tartozó honfitársainkkal való megbékélés is. Arra kérem ezért a magyar vezetőket, hogy mérlegeljék, hogy mit mondanak, ne veszélyeztessék ezt a megbékélést, és tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot.”

Időközben a szlovák külügyminisztérium hivatalos jegyzékben is megismételte ezt.

Korčok külügyminiszter azt mondja, amit a szlovák politikusok évtizedek óta mondanak. Kövér László pedig azt, amit a szlovákiai magyar és a magyarországi politikusok radikálisabb része mond. Ebből az persze

igaz, hogy a szlovákiai magyarok teljes jogfosztása és kitelepítése kegyetlen, embertelen, az emberi jogokat súlyosan sértő eljárás volt.

A korabeli csehszlovák elit bosszúja volt a német és magyar kisebbséggel szemben, bosszú azért, hogy e kisebbségek léte hivatkozási alap volt Hitler és Horthy számára a csehszlovák állam szétverésére. Alaptalan bosszú volt még a Szudéta-vidéken élő németekkel szemben is, akiknek csak egy kisebbsége játszott aktív szerepet a müncheni egyezményhez vezető folyamatban, de különösen alaptalan volt a szlovákiai magyarokkal szemben.

Bizony akkor járna el helyesen a szlovák politikai osztály, ha ezt hét évtized elteltével elismerné – de nem teszi.

Csehországban legalább Havel elnök tett – még csehszlovák szövetségi elnökként – ilyen gesztust, amiért a csehek közül sokan nehezteltek is rá, majd Václav Klaus miniszterelnöksége idején Helmuth Kohllal tettek egy közös politikai nyilatkozatot, amelyben a cseh fél legalább a kitelepítés során történt atrocitások – és nem maga a kötelező kitelepítés – miatt fejezte ki sajnálkozását. (Az ellenzékben levő szociáldemokraták nem is szavazták meg a dokumentum ratifikációját a cseh parlamentben.)

Lengyelország idáig sem ment el, a tizenkétmillió német kitelepítését a lengyelek mindmáig helyénvalónak tekintik.

Persze, Lengyelország esetében mégis csak arról van szó, hogy a németeket a háborús vereség nyomán, a határok gyökeres átrendezése, Lengyelország nyugatra tolása kapcsán, a szövetséges nagyhatalmak közös döntésével űzték el erőszakkal az Odera–Neisse-határtól keletre (nagyobb részt Lengyelországhoz, kisebb részt a Szovjetunióhoz) került területekről. Hasonlóképpen a szövetséges nagyhatalmak döntöttek a szudétanémetek kitelepítéséről is Csehszlovákiából. Willy Brandt 1969-70-ben elindított új keleti politikájával elfogadta az Odera-Neisse határt, és sem Lengyelországgal, sem Csehszlovákiával vagy mással szemben sem veti fel a német állam a kitelepített németek millióit ért jogtalanság kérdését.

Brandt fontosabbnak tartotta a megbékélést Németország keleti szomszédjaival, s így gondolkodnak mindmáig a német politikusok.

A Beneš-dekrétumok a németek jogfosztásával a nagyhatalmi döntéseket fordították le csehszlovák jogszabályokra, s Csehország mindmáig számíthat az ügyben a szövetséges nagyhatalmak támogatására. A szlovákiai magyarok ügyében azonban a nagyhatalmak nem járultak hozzá hasonló eljáráshoz, ezért próbálkoztak annak idején „lakosságcserével”, és telepítettek magyarokat kényszerrel az elűzött németek helyére, kényszermunkára Észak-Csehországba.

Kétségtelen, hogy indokolt lenne, ha a demokratikus szlovák állam legalább valamilyen gesztust tenne az ügyben.

A jogsértések 1948-tól, a kommunista hatalomátvételtől megszűntek, a Csehországba deportáltak visszatérhettek szülőföldjükre, a magyarok állampolgári jogait visszaadták, de az elvett tulajdont nem, s a történtek jogsértő voltát sem korábban a csehszlovák, sem 1993 után a szlovák állam nem ismerte el.

Mindamellett nem jó, ha akár a szlovákiai magyar politikusok, akár a magyar állam vezetői ezt újra meg újra felvetik.

Hiába igaz, hogy a Szlovákia és Magyarország közötti határ az első bécsi döntés nyomán került a legközelebb az akkori nyelvhatárhoz, az első bécsi döntést a két fasiszta nagyhatalom hozta, és a külvilág joggal sorolja ezt a határváltozást is a második világháborúba torkolló folyamat állomásai közé.

A csehszlovákiai magyarok jogfosztását sem különbözteti meg világosan a németekétől. Abban sajnos Korčok külügyminiszternek van igaza, hogy az ilyen fellépés árt a szlovákiai magyarok helyzetének ma Szlovákiában. Ahhoz, hogy valamikor a szlovák állam ezt maga megtegye, a szlovák demokraták körében, mindenekelőtt a politizáló szlovák értelmiségben kell erre megérnie a helyzetnek. A magyarországi politikusok fellépése ezt inkább hátráltatja, mintsem, hogy segítené.

Nem értékrendi hanem jóléti határ van Európa keleti és nyugati része között

Az Eurostat jelentéséből derül ki, amely azt vizsgálja, hogy mi mennyibe kerül az Európai Unió 27 tagállamában és milyen órabéreket kap valaki Magyarországon vagy Németországban.

A kínos igazság az, amelyről mindenki tud, de az uniós vitákban alig kerül említésre, hogy egy magyar diplomás kevesebbet keres mint egy képzetlen migráns segédmunkás Németországban! 17 évvel azután, hogy Magyarország belépett az Európai Unióba – abban a reményben, hogy az olló összezárul, de erről szó sincs! Az Eurostat reálértékben számol vagyis mindig figyelembe veszi azt, hogy mennyit ér a megkeresett munkabér abban az országban, ahol az uniós polgár lakik.

Keleten minden olcsó

Ha 100-nak vesszük a 27 uniós tagállam árszintjét, akkor Dánia volt a legdrágább 2020-ban, mert 32%-al volt magasabb az árszínvonal. A legolcsóbb Bulgária. Az Európai Unió legszegényebb országában “csak” 64%, Magyarországon 70%.

Bulgária, Lengyelország, Magyarország és Románia az Európai Unió négy legolcsóbb országa. Ahol minden olcsó – beleértve a munkaerőt is. Nem véletlen, hogy ezekből az országokból oly nagy a kivándorlás – különösen a diplomás fiatalok körében.

Érdekes, hogy miközben a magyar közvélemény magasnak érzi az alkohol és a dohány árát addig ez kifejezetten alacsonynak számít az Európai Unióban. Csak Bulgáriában lehet olcsóbban rágyújtani vagy berúgni mint nálunk.

A bruttó órabérek összehasonlítása kifejezetten siralmas képet mutat. Az uniós átlag fölött egyetlenegy keleti tagállam sincsen. Az egykori szocialista országok mind a sereghajtók csoportjába tartoznak. Magyarország hátulról a negyedik vagyis csakis Bulgária, Románia és Litvánia teljesít rosszabbul ezen a téren. Magyarországon, Romániában és Bulgáriában minden olcsó – beleértve a munkaerőt is. Nem véletlen, hogy ez a három állam vezeti a Transparency International korrupciós listáját az Európai Unióban.

Frusztráció a szegényházban

A magyar, a lengyel, a bolgár és a román elit eltérő stratégiát alkalmaz Brüsszellel szemben: Budapest és Varsó szembeszáll míg Bulgária és Románia szervilisen alkalmazkodik. Egyikük se jutott túlságosan sokra: továbbra is ők a legszegényebbek az Európai Unióban, és jó esélyük van rá, hogy ez így marad hosszú távon is.

A perifériák lecsúszása globális trend – jól látható ez az Eurostat jelentéséből is. Görögország és Portugália is megérkezett az uniós szegényházba. Őket már Szlovénia – a legjobban teljesítő keleti tagállam – is megelőzi.

Ebben a helyzetben nem könnyű perspektívát mutatni a választópolgároknak: Bulgáriában ez nem is sikerül. Boriszov miniszterelnök korrupt rendszerét sem elviselni sem leváltani nem tudják. Eléggé hasonló a helyzet Magyarországon és Lengyelországban is. Romániában az elit ügyesebben lavírozik: európai szósszal önti le a szegényes táplálékot, amely a lakosság többségének jut. Emiatt Brüsszelben és Washingtonban jó pontokat kapnak, és nem éri őket bírálat. Csakhogy Románia továbbra is az Európai Unió második legszegényebb állama, melyet alig előz meg Magyarország.

Brüsszel megindítja az eljárást: a magyar kormány sok pénzt kockáztat

Magyarország 7,2 milliárd eurót, Lengyelország pedig 23,9 milliárd eurót kapna az uniós válságkezelő alapból – emlékeztet a New York-i Bloomberg – de most mindez kérdésessé vált, mert az EU brüsszeli központja megindította a kötelezettségszegési eljárást mindkét ország  ellen.

Magyarország esetében a pedofi törvény csapta ki a biztosítékot, míg Lengyelország esetében az, hogy Varsóban közölték: a hazai jog felülírja az uniós jogot! Mindkét esetben nemcsak a konkrét ügy az érdekes hanem a folyamat, melynek végén ez lehet az utolsó csepp a pohárban.

Ursula von der Leyen csapdában

A brüsszeli bizottság elnökasszonya minden tagállam fővárosába maga viszi a pénzes borítékot. Budapestre és Varsóba egyelőre nem siet. Csakhogy a válságkezelő alapot Magyarország és Lengyelország csak úgy fogadta el, hogy nem lesznek kikötések a pénzes boríték mellett!

Az Európai Parlament azonban közbeszólt, és arról döntött, hogy igenis legyen kapcsolat a pénzek kiutalása és aközött, hogy a szóbanforgó állam mennyiben tartja be az európai értékrendet. Patthelyzet van, mert Magyarország és Lengyelország az Európai Bírósághoz fordult az ügyben.

Azóta viszont négy frakció az Európai parlamentben felszólította Ursula von der Leyent, hogy ne adjon pénzt Magyarországnak a pedofil törvény miatt, melyet a brüsszeli bizottság elnökasszonya szégyenletesnek nevezett.

Viktor Ursulára vár

Bár Varga Mihály pénzügyminiszter nemrég úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány vígan elvan a brüsszeli pénzek nélkül is, de ez korántsincs így! Orbán miniszterelnöknek égetően szüksége van az uniós milliárdokra, hogy megvásárolja a szavazók jóindulatát a jövő évi választásokra. Varga Mihály ugyanis elismerte: a magyar gazdaság másfél év alatt éri el a válság előtti szintet! Vagyis 2022 tavaszán alacsonyabb lesz mint 2019-ben. Ez aligha lelkesíti a választópolgárokat. Még egy ok, ami miatt Magyarországnak szüksége lehet Brüsszel jóindulatára. Erre épp Matolcsy György a jegybank vezére mutatott rá a Magyar Nemzetben. A jövőt fürkésző Matolcsy arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar forintot erőteljes külföldi támadás érheti a nemzetközi piacokon! Elsősorban a galoppozó hazai infláció és a gyorsan növekvő államadósság miatt. A nemzetközi piacon a szakértők mindig mérlegelik, hogy milyen erők állnak egy fizetőeszköz mögött? A forint mögé mindig odaképzelik az Európai Uniót. Ha az egyre látványosabb szakítás miatt késik az uniós pénzes boríték, akkor a Matolcsy által megjósolt erőteljes nemzetközi támadás megindulhat. Orbán Viktor egyedül aligha állíthatna meg egy ilyen lavinát, amely a forint leértékelődéséhez és az életszínvonal csökkenéséhez vezethet el épp a választások előtt…

Orbán kultúrája

Orbán megkérdeztette magától a kormánytévé újságírója által, hogy mit gondol a magyar–ír meccsen a térdeléssel kapcsolatban történtekről, az írek letérdeléséről és a magyar nézők általi kifütyüléséről.

Világos választ adott.

„Nekem van határozott véleményem. Megmondom őszintén, ezzel a térdelősdivel a legkevésbé sem szimpatizálok. Szerintem semmi helye az ilyesminek a sportpályákon, a sport az másról szól. Egyébként is az ilyen gesztusoknak az értelme kultúrafüggő. Az a kulturális kontextus határozza meg, hogy mit helyes és mit nem helyes tenni, amely egy-egy nemzetnek a történelmében kifejlődött. Valószínűleg mi egészen másképpen gondolkodunk az ilyen gesztusokról, mint ezek szerint a britek vagy az írek. Ugye a magyar kulturális összefüggésben három esetben engedett meg sőt várt el az ilyen gesztus.

A magyar ember az a jóisten előtt térdel le, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelmének a kezét, akkor még az a harmadik eset.

Minden más esetben ez Magyarországon egészen egyszerűen kultúraidegen.

(…) Az is igaz ugyanakkor, hogy nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan, mert van e mögött egy ilyen valóságos morális történelmi megfontolás. Végül is, ha megnézzük, hogy kik találták azt ki, vagy hogyan jött ez be itt az életünkbe, akkor azt fogjuk látni, hogy alapvetően volt rabszolgatartó országok találták ki. Mi magyarok nem látjuk ennek a súlyát meg a terhét, mert Magyarország sosem volt rabszolgatartó ország. De ha belegondolnak, hogy milyen nehéz erkölcsileg és történelmileg szembesülni egy országnak a saját rabszolgatartó múltjával úgy, hogy a rabszolgák leszármazottai ott élnek közöttük, hát az azért egy nehéz, egy komoly morális teher. De ezeket

a terheket mindenkinek, minden népnek magának kell elhordoznia.

Ezeknek a terheknek az elhordozásában mi, akik nem voltunk rabszolgatartók, nem tudunk nekik segíteni, hiába hozzák fel ezt a terhet a futballpályákra, ez nem szabadítja meg őket ettől. Ezt nekik maguknak le kell rendezni a saját kulturális összefüggésrendszerükben és a saját történelmükben kialakított módszerekkel. Ez nem megoldás szerintem, úgyhogy én a szurkolókkal értek egyet…”

Orbán és az íreket kifütyülő szurkolók valóban más kultúrát képviselnek, mint az írek, angolok, franciák, osztrákok, finnek és mások.

Két tekintetben is.

Az egyik: Orbán kultúrája az önzés kultúrája. Abban is, hogy a hátrányos megkülönböztetés áldozatai nem érdekelnek bennünket, legyen szó színesekről, elesettekről, rokkantakról, munkanélküliekről, melegekről, menekültekről. Az, hogy nem engedünk be menekülteket az országba, az, hogy tagadjuk a jóléti államot és támogatni csak azt vagyunk hajlandók, aki gazdaságilag aktív (dolgozik), vagy az volt, ugyanehhez a kultúrához tartozik.

Magyarországon valóban nem volt rabszolgatartás, csak jobbágyság volt, nincstelenség volt, és az egykori jobbágyok utódai Magyarországon is itt élnek velünk, a nincstelenség itt van velünk,

és Orbán kultúrájában „akinek amennyije van, az annyit is ér”, ahogy egyik leghűségesebb követője fogalmazta, és ez tetten érhető Orbán politikájának minden elemében.

A másik: Orbán kultúrája a nemzeti kizárólagosság kultúrája, azt a hagyományt követi, amelyet az Extra Hungariam non est vita, et si est, non est ita szállóige képvisel, s amelyet a Fidesz a Trumptól magyarított Nekünk Magyarország az első szlogennel hirdet nap mint nap. A mai nyugati világ abból indul ki, hogy nemcsak saját államunk lakóiért vagyunk felelősek, hanem közösen felelősek vagyunk az egész emberiség sorsáért. Ez jelenik meg abban, hogy az EU régi tagjai támogatják a felzárkózásban az új tagországokat, az Európai Unió támogatja az afrikai országokat.

A genfi egyezmény szerint a biztonságos országok menedéket nyújtanak a háborús övezetből vagy elnyomó rendszerekből jövő menedékkérőnek. Ez a kultúra Orbántól és követőitől idegen.

Nem volt ez mindig így, amikor az ellenzéki Fidesz a kínai követség előtt tibeti zászlóval tüntetett, akkor még Orbán is a nyugati kultúra alapján állt és tudta, hogy a tibetiek elnyomása a mi ügyünk is. Ma az ujgurokat sújtó elnyomás nem érdekli, és megakadályozza, hogy magyar tüntetők kínai vezető közelébe jutva tiltakozhassanak, vagy hogy az EU közös nyilatkozatban ítélje el azt. A letérdelés sem azért idegen tőle, mert a magyarok nem voltak rabszolgatartók és nem voltak gyarmataik. Az osztrákoknak ugyanígy nem, a finneknek ugyanígy nem, sőt az íreknek sem. Azért idegen tőle a letérdelés, mert csak a saját magyarországi hatalma érdekli.

A szolidaritás fogalmát csak a magyar kisebbségek és az üldözött keresztények tekintetében ismeri, de abban a tekintetben is csak azért, mert hatalompolitikájának nemzetieskedő és kereszténykedő oldalát támasztja vele alá,

maguk a kisebbségben élő magyarok és a világ távoli pontjain nehéz helyzetben élő keresztények (vagy akár a keresztény örmények) egyáltalán nem érdeklik.

Az oltási politikában is az eltérő kultúrák jelennek meg. Az Európai Unió közösen szervezi meg a vakcinabeszerzést és a vakcinák engedélyezését, hiszen a járvány elleni védekezés közös ügy, és ezen a beszerzés hibái sem változtatnak. A COVAX a világ szegény országait igyekszik vakcinával ellátni, mert szervezői tisztában vannak vele: a járvány csak akkor lesz igazán legyőzve, ha nemcsak Európában és Észak-Anerikában oltják be az embereket, de Afrikában és Latin-Amerikában is.

Orbán ezzel szemben a maga választási kampányát építi arra, hogy megbízható ellenőrzés nélkül forgalomba hozott orosz és kínai vakcinával gyorsítja fel az oltási kampányt, nem törődve sem azzal, hogy vagy félmillió idős magyar talán csak látszólag élvez védettséget,

és azzal sem, hogy a két keleti nagyhatalom a maga külpolitikai befolyásépítő törekvései érdekében vonja el saját lakossága elől a Magyarországra szállított vakcinamennyiséget. Extra Hungariam non est vita.

Magyarország 1989-ben a nyugati kultúra mellett döntött. A magyarok egy része mindig is a nyugati kultúrához vonzódott, a „vigyázó szemetek Párizsra vessétek” kultúrájához, Széchenyi és Petőfi kultúrájához. Orbán egy másik, szintén létező magyar kulturális hagyományhoz tér vissza.

Orbán rémálma

Az  USA Európa keleti felén próbálja ki a korrupt rendszerek megbuktatásának technikáját. A szankciók korrupt oligarchákat és titkosszolgákat érintik elsőként Bulgáriában.

Hét oligarcha és titkosszolgálati vezető valamint 64 cég szerepel a washingtoni feketelistán. Az USA határozottan fellépett a korrupció ellen Bulgáriában, mközben mélyen Brüsszel hallgat. Vajon miért? – tudakolja a Politico.

A Transparency International szerint Bulgária az Európai Unió legkorruptabb állama. Az oligarchák a titkosszolgálatokon keresztül befolyásolják a politikai rendszert. Maga a miniszterelnök is a titkosszolgálatoknál kezdte pályafutását: Todor Zsivkovnak, az utolsó kommunista diktátornak a testőre volt! Boriszov miniszterelnök viszont remek kapcsolatot épített ki Merkel kancellárral, és Brüsszelben mindig mindent megszavaz. A brüsszeli Politico szerint ez magyarázza, hogy az Európai Unió oly elnéző a bolgár korrupcióval szemben.

Az amerikaiakat viszont rendkívüli mértékben zavarja, hogy a bolgár elit kiváló kapcsolatot ápol Oroszországgal. Nemrégiben több orosz kém hálózat is lebukott Bulgáriában, de egyiket sem a hazai elhárítás fedezte fel hanem az amerikaiak illetve a britek.

Az orosz kapcsolat

Az egyik kulcsember egy oligarcha, Vaszil Bojkov, aki 2020 óta az Egyesült Arab Emirátusokban él. Ott ugyanis nincsen kiadatási egyezmény. Pénzével viszont Bojkov továbbra is befolyásolja a bolgár politikai életet. Az általa támogatott párt ugyan alig több mint 3%-ot szerzett az áprilisi választásokon, de a zűrzavaros patthelyzetben játszhat némi szerepet az orosz érdekek képviseletében Bulgáriában.

Média és titkosszolgálat

Még jobban zavarja az amerikaiakat egy másik oligarcha, aki a bolgár FBI főnöke is volt. Deljan Pejevszkij fordulatos pályafutásáról a francia közszolgálati RFI írt röviden. Eszerint az oligarcha, aki a médián keresztül befolyásolja a közvéleményt Bulgáriában, 2013-ban a bolgár FBI főnöke lett! Szófiában már sokmindent láttak, de ez még ott is kicsapta a biztosítékot: többen lemondtak a kormányból. Még kínosabb, hogy az oligarcha jobbkeze ma is a titkosszolgálat egyik vezetője. Ilko Dimitrov Zseljazkov korábban a lehallgatásokat irányította Bulgáriában, most pedig azt a hivatalt vezeti, mely a titkosszolgálatok anyagi ellátását felügyeli. Gazdája, a média oligarcha rajta keresztül minden dossziéhoz hozzájuthat. Ily módon zsarolhatja a közélet illetve az üzleti világ fontos embereit. Most mindketten szerepelnek az amerikaiak fekete listáján. Deljan Pejevszkij természetesen dühösen cáfol mindent.

“Semmi sem igaz abból, amit az amerikaiak mondanak”

– idézi a lebukott bolgár média mágnást a brüsszeli Politico.

Bukarest és Szófia után Budapest következik?

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója többször is kifejtette azt a washingtoni véleményt, hogy az autokrata rendszereket leginkább a korrupció leleplezésével lehet megfogni vagy épp megbuktatni.

Június 14-én a NATO csúcson mondja el Biden európai szövetségeseinek, hogy milyen szép új világot képzel el az amerikai diplomácia. Utána június 16-án találkozik Putyin orosz elnökkel. Elrettentés és dialógus – ez Washington és a NATO politikája Oroszországgal szemben. Kérdés, hogy illeszkedik ebbe Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kiváló kapcsolata.

Kína nem ellenség, de – nyilatkozta Jens Stoltenberg NATO főtitkár, aki hangsúlyozta: semmiképp sem szerencsés, ha a kínaiak kulcsfontosságú beruházásokat hajtanak végre az infrastruktúrában Európában. Ez nyílt utalás a Huawei 5G rendszerére, amelyet Magyarország bevezet, de ezért az USA-ban végképp nem lelkesednek.

Szóval ez lehet Orbán Viktor rémálma!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK