Kezdőlap Címkék Magyarország

Címke: Magyarország

Magyarország ma: két valóság – 2019. június

Mintha két párhuzamos világ lenne: felsőosztályúak és rendszerpártolók, alsóosztályúak és demokráciaszeretők. Mindkettőben erősödik a diktatúra elfogadása, miközben a NER megkötni látszik. Befagyott mobilitás, látszat és valóság.

Működik a kitartó – mind egyoldalúbb – propaganda, a NER egyre szélesebb körben képes elfogadtatni magát. Kinél azzal, hogy anyagilag előnybe hozza, kinél azzal, hogy a valósággal ellentétben elhiteti vele, hogy neki is jobb a sora. És közben minden berendezkedés között a kádári a legjobbnak ítélt, és a diktatórikus berendezkedés elfogadottsága előretört.

A stabilitás érzete

Nagyjából ezzel foglalható össze A magyar társadalom és a politika, 2019 című kutatási eredmény, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában készült Gerő Márton szociológus és Szabó Andrea szociológus-politológus szerkesztésében.

Nem tudni, mire gondolt Orbán, amikor a minap a stabilitás erényeit (nálunk) állította szembe az egy nap alatt kormánybukást elszenvedett Ausztria példájával. Ez a stabilitás cseng vissza az MTA kutatóinak munkájából. Pontosabban ennek érzete a társadalom nagyobb részében, azokéban is, akik esetében ez csupán látszat. Úgy tűnik ez az összetartó ereje a NER-nek.

Demokrácia: de kiké?

A kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a lakosság többsége demokráciatámogató, 2015-höz képest 48-ról 56 százalékra nőtt arányuk. De mintha

kétféle demokrácia lenne az országban:

az orbáni rendszert szeretőké-elfogadóké, és az ezt elutasítóké.

A grafikon arról tanúskodik, hogy pár év alatt az elmúlt esztendők legnagyobb vesztesei és legfeljebb enyhe nyertesei körében nőtt a demokratikus berendezkedés híveinek aránya, az igazán sokat gyarapodóknál viszont szignifikánsan csökkent, de még így is jelentős többséget alkot. (A kutatók most azt nem vizsgálták, a válaszolók szemében mi a tartalma a demokratikus rendszernek.)

Diktatúra: a győzteseké?

Megdöbbentő az elnyomó rendszer elfogadottságának előretörése. Az talán nem, hogy az alsóosztályban – egyszerre a demokráciával – többen lettek ennek hívei. Annál feltűnőbb, hogy az iskolázottságban és tájékozottságban „erősebb”

felsőosztályok tagjai pár év alatt mennyivel többen találják vonzónak a diktatúrát.

A kérdések erre se terjedtek ki, ezért legfeljebb feltételezéseink lehetnek az okokról. Az valószínű, hogy a 2010 óta tartó berendezkedés társadalomképének és gyakorlatának súlyos győztesei tisztában lehetnek azzal: további gyarapodásuk össze van kötve a rendszer fennmaradásával.

A kétféle Magyarország képe bontakozik ki abból is, ahogyan a demokrácia működésével való elégedettség társadalmi osztályok és pártszimpátia szerint megítéltetik. Az még teljesen normálisnak tekinthető, hogy az alsó osztályban lévők kétharmada elégedetlen ezzel, a felső osztályban lévők ugyanilyen arányban elégedettek (a teljes mintában 50 százalék az arány).

Ha azonban a pártszimpátiát nézzük, mintha nem ugyanabban az országban élnénk.

A kérdésekre adott válaszok alapján bátran kijelenthetjük, hogy a lakosság többségében, egészen pontosan

a Fidesz-híveken kívül masszív elutasításban részesül a demokrácia jelenlegi állapota.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, milyen mintákat követnek az emberek, pontosabban mely berendezkedéseket tartanak jónak, rossznak néhány életminőségi szempont alapján.

Kádár hosszú árnyéka

Ebben magasan a Kádár-kor a nyerő, 42 és 47 százalék közti arányokban ezt a kort tartják a legjobbnak. A rendszerváltás utáni 20 év a vesztes 14-18 százalékkal, a jelenlegit pedig 20-27 százalékkal a második legjobbnak tartják.

Nem meglepő módon a felsőosztályúak messze az orbáni érát helyezték legelőre, a magukat fideszesnek vallók pedig szinte azonosan (35-37 százalékban) tartják a két államközpontú berendezkedést a legjobbnak.

A propaganda: a valóság és amit az emberek éreznek

A bevezetőben említett stabilitás mint jellemző magyarázata alighanem azokban a válaszokban rejlik, amiket azokra a kérdésekre adtak az emberek, amelyek azt kutatták, milyen hatással van rájuk a folyamatos propaganda.

Ezek pedig azt mutatják, hogy

„átment a NER”,

sikerrel hitetett el a valósággal is szemben álló értékítéleteket és üzeneteket.

Változó ellenségkép

Az egyik az, hogy mit-kit tartanak legfőbb ellenségnek. A kutatók 2017-ben azt tapasztalták, hogy a társadalom szemében az oktatás, az egészségügy leromlása, a korrupció volt a legaggasztóbb, de ekkor már ide emelkedett a bevándorlás és a terrorizmus. Tavalyra ezek vesztettek súlyukból, noha az oktatás-egészségügy helyzete széles körben vált egyre súlyosabb állapotúvá.

Ezekkel szemben

előrekerült a kormánypropagandában sulykolt

nemzeti szuverenitás elvesztésének veszélye („Brüsszellel” szemben), valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a brüsszeli bürokraták, és a Soros György és az általa támogatott szervezetek.

Megfordult veszteségérzékelés vs öröklődő egyenlőtlenség

A kutatók felidézték a korábbi évtizedek eredményeit. Az 1990-2010 közti időben a többség helyzetének romlását érzékelte, ezzel szemben az elmúlt években éppen fordítva, azt mondták, hogy szüleikéhez képest javult a helyzetük. Annak ellenére, hogy az alsó osztályokba tartozóknál legfeljebb a közmunka hozott némi stabilitást, egyértelmű javulást csak a felső két osztályban lévők tapasztalhattak.

Vagyis miközben kimutathatóan nőtt az egyenlőtlenség az országban, mégis egyre többen érezték úgy, helyzetük javult az előző generációéhoz képest. Sőt, annak ellenére megvan ez a szubjektív érzet, hogy az adatok azt mutatják:

szinte teljesen befagyott a társadalmi mobilitás.

Az egyenlőtlenségek – lehetőségben, jövedelemben, vagyonban – már nemzedékről nemzedékre öröklődnek.

Ha ez volt a „mesterterv”, akkor a NER hosszú életű lehet. Az alul lévőkkel elfogadtatni helyzetüket, mi több, szubjektíve még ennek javulását is elhitetni velük.

Kérdés persze – ahogyan azt a kötet bemutatóján is elhangzott -, mi lesz akkor, ha leáll a rendszert tápláló külső (uniós) pénz bőséges áramlása, netán valamilyen visszaesés is bekövetkezik a külvilágban.

Magyarország elveszett – 2019. április

Magyarország elveszett” – ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valódi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.

A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével, és a többi tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a 20. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.

A szélsőjobb eszmék újraéledéséről az EU is tehet, mert az unió a be nem avatkozás jelszavával pénzt szivattyúz az országba, és ezzel biztosítja egy olyan politikai vezető uralmát, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.

Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét:

az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak.

Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem is volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat. Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és – egyelőre – nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégiscsak a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.

Orbán tevékenységének fő célja a társadalmat megosztó témák keresése, és ennek érdekében beterítette az országot a második világháború óta példátlan, fasisztoid gyűlöletkampányokkal, amelyekkel hosszabb ideje az Európai Unióból való távozást készíti elő arra az esetre, ha már nem igazán fizetődik ki számára asz uniós tagság.

Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekhez nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – azaz a zsidók – ellen uszít. Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is tartozik. A Jobbik időközben rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő számára, hisz azt a teret a Fidesz tölti ki.

A társadalmi táborok között a jobboldal minden egyes győzelmével mélyült a szakadék, amelynek eredete a messze múltba nyúlik vissza, amikor az idegen megszállás a „mi” és a többiek közötti megkülönböztetés mentalitását segítette elő.

A másik oldalon álló árulók és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, mint ők; és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is. Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása a rafináltság jele és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha az személyes előnyöket szül. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik. Vagyis: huszároknak érzik magukat, de úgy élnek, mint a betyárok.

A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja:

a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel.

Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét. Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.

Rámutatott:

2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg, és terjeszthette ki hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió zavarba ejtő mértékét hozta létre.

Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.

A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de

a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.

„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.

Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.

Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be.

„Így Magyarország a széthullás felé sodródik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével szorítaná sarokba Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá, hogy kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondoskodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alapjoghoz.

És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.

Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.

Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat. Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még – figyelmeztetett a szerző.

Magyarország a német fegyverek legnagyobb vásárlója

Rekordot dönt idén a fegyver export Németországban, ahol a legutolsó statisztikai adatok szerint 7,95 milliárd euró a bevétel, de valószínű, hogy a 2019-es év összegzése túllépi majd a 8 milliárd eurót.

Az utóbbi három évben csökkent a fegyver export Németországban, de idén radikális fordulat következett be: januártól decemberig 65%-os növekedés következett be!

Németország nemcsak fegyvert ad el külföldön, de licencet is. Ezen a téren is megdőlt minden rekord: tavaly 5,3 milliárd eurót hozott ez a konyhára, idén ennél máris többet.

Magyarország 1,77 milliárd euróval messze az első

A második helyen álló Egyiptom /802 millió euró/ és a harmadik helyezett USA /483 millió euró/ együtt nem importált annyit idén mint Magyarország. Mindez összefügg azzal, hogy Trump elnök egyre jobban sürgeti: minden NATO állam teljesítse kötelezettségét és költse a GDP két százalékát katonai célokra. Trump persze haza beszél: elsősorban amerikai fegyvereket akar eladni NATO szövetségeseinek. Lengyelország és Románia jeleskedik is ezen a téren. Ez a két állam az USA stratégiai szövetségese a térségben. Magyarország viszont úgy növeli katonai kiadásait, hogy európai fegyvereket vásárol. Erősítve ezzel a kapcsolatait Németországgal, amely ettől függetlenül is hazánk legfőbb gazdasági partnere. Orbán Viktor miniszterelnök tisztában van az ilyen döntések stratégiai jelentőségével éppúgy mint partnerei Berlinben és Washingtonban.

Németország és az USA szövetségesi viszonya egyre hűvösebb. Jellemző a német közvéleményre, hogy egy friss felmérés szerint Trump nagyobb veszélyt jelent Németországra mint Putyin vagy Kim Dzsongun észak-koreai elnök!…

Az illiberalizmus határai

Ezzel a címmel írt vezércikket a párizsi Le Monde a magyarországi és a lengyelországi választások kapcsán. Lengyelországban a PiS minden eddiginél nagyobb győzelmet aratott, de az ellenzék így is megszerezte a szavazatok 55%-át vagyis, ha összefogott volna, akkor más lett volna a végeredmény.

A szenátusban így is többsége van az ellenzéknek, mely így fékezheti a Kaczynski rendszer nyomulását. Lengyelországban a nagyvárosok többsége eddig is ellenzéki kézben volt, Magyarországon most következett be a változás: Budapesten és néhány fontos városban az ellenzék győzött. Mindez azt mutatja, hogy az illiberális rendszerek eljutottak a felső határig, de a leolvadásuk még nem kezdődött meg. Miért nem ?

A vidéket nem tudja megszólítani az ellenzék

Ez egyaránt probléma Lengyelországban és Magyarországon. Az ellenzék nem képes egy olyan hiteles gazdasági alternatíva felmutatására, melyet vidéken is szívesen fogadnának. Ráadásul az ellenzék megosztott: ezért is veszített Lengyelországban. Magyarországon épp azért győzött, mert összefogott – hangsúlyozza a Le Monde, mely rámutat arra: nagyon heterogén ez az ellenzéki koalíció , amelyikben a korábban antiszemita Jobbik is benne van.

Mind Lengyelországban mind Magyarországon sokan mentek el szavazni. Ez is mutatja, hogy a demokrácia eleven ezekben az országokban – hangsúlyozza a Le Monde vezércikke a lengyel és a magyar választások kapcsán.

Foszlányaim – Rövid kommentár Orbán tegnap elejtett mondatához

0

„a jogállamiság ezért Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés.”

A fenti mondatból levezetve egyenesen következik: Orbánék becsületén sokezernyi csorba esett, így aztán rajtuk számonkérni a jogállamiságot finoman szólva is vak remény vagy balgaság, a realitás talajának teljes mértékű elveszítése, de ha nagyon pontos definíciót akarok találni akkor oltári nagy baromságnak nevezném.

Mai kérdés – A mai Magyarországot felvennék az Európai Unióba?

0

 

A mai Magyarországot felvennék az Európai Unióba?

Magyarország 2019

Nem tudunk mit mondani…

Az édesanya:

Oly korban élek én e földön, mikor a gyermek hangja mit sem ér…

Így vitette el gyermekemet otthonunkból – ahol éltünk 10. éve szeretetben, boldogságban, harmóniában, bántalmazástól mentesen – az őt bántalmazó apukája, akivel éppen ezért soha nem éltünk együtt, amíg én elmentem az általa szülői felügyelet megváltoztatása iránt indított perben folyamatban lévő első fokú bírósági tárgyalásra 2019.03.01. napján.

Én az események végére értem haza.

Mentőt hívtak gyermekemhez, hogy benyugtató injekciózzák és úgy viszik el, ha továbbra is sír, zokog, ellenáll és könyörögve kér segítséget mindenkitől, hogy ne tegyék ezt vele, ő nem megy sehova, értsék meg… és arra ítélik, hogy éljen az őt bántalmazójával, azért, amiért látni sem akarta ezért.

Gyermekem kétségbeesetten súgta a fülembe amikor elvitték: „Anya, kérlek harcolj értem! Azt hittem már minden jóra fordul.”

Elkérte a sálamat a nyakamból és azt szorongatta, hogy legalább az legyen vele, ha én már nem lehetek vele.

Nem kaptunk jogvédelmet a minket bántalmazóval szemben.

Az erőszak győzedelmeskedik.

A gyermek jogait, kívánságát, akaratát, véleményét sárba tiporják, figyelmen kívül hagyják, miközben mindenki a gyermekek jogairól beszél.

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Sophia-művelet leállítva

Európa esélye az egység, mindegy minek hívjuk, uniónak, egyesült államoknak vagy egyszerűen Európának.

Az EU leállítja a Földközi-tengeren a Sophia-műveletet, noha az idáig csaknem 50 ezer embert mentett meg a vízbefulladástól. Pedig minden nemzetnek jogi és erkölcsi kötelessége, hogy kimentse a tengeren bajbajutott embereket. A Sophia látványosan jelenítette meg az európai egységet, egyben hatékony módszer volt a példátlan menekültválság kezelésére. A többieknek azután segíteniük kellett volna a déli államoknak, ám erre csak a németek és a svédek voltak hajlandóak, a magyarok, lengyelek és csehek egyszerűen visszautasították még az igen minimális kvótát is. De nem tündököltek a franciák sem. Az olasz kormány leállította minden menekült befogadását, így maradt a program beszüntetése, ahelyett, hogy a tagállamok megállapodtak volna: megosztják a költségeket, együtt dolgozzák fel a kérelmeket, illetve elosztják a befogadott menekülteket.

A Frontex ügyében megfigyelhető huzavona példaszerűen illusztrálja: kudarcot vallott az unió menedékpolitikájának reformja. Állítólag az egyik legfontosabb témáról, a külső határok védelméről van szó. Az egyetértés hiánya miatt felfüggesztik a hivatalosan az embercsempész-hálózatok felderítését végző hajók járőrözését. A misszió így a légi támogatásra, a líbiai parti őrség kiképzésére és a Líbiával szembeni fegyverembargó betartásának ellenőrzésére korlátozódik – mondta a szóvivő. “Világos, hogy tengeri erők nélkül nem lehet teljes körűen végrehajtani a misszió mandátumát” – fogalmazott egy illetékes.

Ennek ellenére csak 2027-re töltik fel 10 ezer emberrel a határőrizeti erőket. Néhány tagállamnak “túl gyors” volt a Bizottság által javasolt tempó. Így az embercsempészek nyugodtak lehetnek, van idejük kidolgozni a megfelelő üzleti modellt, hogy tovább működtethessék jövedelmező vállalkozásukat: az embercsempészetet.  Ráadásul a mostani döntés nem ér semmit, ha nem határozzák meg, hogy mi legyen a menedékérőkkel. Ki az illetékes, hová küldjék ezeket az embereket? Igaza van Macronnak: „Schengen ára a menedékkérők befogadása”. Ha valaki fenn akarja tartani a szabad mozgást, mint Magyarország és Lengyelország is, akkor az nem vonhatja ki magát állandóan a közös felelősségből, ha a migránsok befogadásáról van szó.

Magyarul, ha Európa meg akarja oldani egyre sűrűsödő gondjait a májusi választás után – bármi is legyen az eredmény –, olyan döntési mechanizmusokat kell életbe léptetni, ami a sorból kilógókat képes rövid úton szankcionálni és az egység útjára visszaterelni.

Miért sikertelen nemzet a magyar? Van-e kiút?

Évente 60-70 ezer kilométert autózom Magyarországon keresztbe-kasul; nem hiszem, hogy sokan lennének közöttünk, akik az utak, az árokpartok és épületek állapotától a boltokon, a benzinkutakon, a gyárakon és a szállodákon át a legkülönbözőbb rendű és rangú emberekig több közvetlen információval rendelkeznének az országról, mint én. Nagyon nem vagyok fideszes, de nagyon nem vagyok egy balos pártnak se a híve. Jól ismerem a Nyugatot és Közép-Kelet Európát, ahol korábban többet, de ma is még néhány hetet eltöltök évente munka kapcsán, emberekkel és gépekkel. Közben szegről-végről szakmám a történelem és a filozófia. A véleményem kiegyensúlyozott – és patrióta.

Esünk szét.

Megint miért? Mindig miért?

A magyar nemzet sikertelensége legkésőbb a klasszicizmusunk és a felvilágosodás óta – kétszázötven éve – a patrióta magyar értelmiség legfontosabb témája. Sokan sokféle magyarázatot találtak már a kérdésre, többen bele is őrültek, rengetegen itt hagyták az országot, legalább ennyien az életüket adták érte vagy az áldozatává váltak. A nemzetről való folyamatos önáltatás és hazudozás közepette a nemzetről való igazság kergetése Berzsenyitől Széchenyin át Esterházyig a színvonal ismérve is. Alul a zagy, felül – a fájdalmas élveboncolásban – a keserű igazság.

Az igazságkeresés hitelét kétségtelenül rombolta a XX. században az igazságot nélkülöző agresszió az öröklött tehetetlenség ellen a bolsevikok oldaláról, amelyet sajnos a mai progresszivista szemlélet részben tovább éltet. De az utóbbiak elutasítása csak a zagy szemében indokolja a nemzeti romantikát és kritikátlanságot; csak a zagy véli úgy, hogy a hazaszeretet ismérve a nemzeti dicsőség magasztalása egy nemzet füstölgő romjain. Márpedig a romok romok, a füst füst, a mélyben munkáló ismeretlen erőkkel való szembenézés változatlan. [*]

Nem akarok és nem tudok organikus magyarázatot adni itt mindenre, erre részben itt van a blogom eddigi csaknem 1400 bejegyzése és itt van megannyi írás jó néhány színvonalas magyar értelmiségi tollából. Inkább sorolom a romlás hátterének darabjait, amiről jóval kevesebb vita van a populáris nyilvánosságban (a mozifilmeken, a TV-ben, a szépirodalomban, az iskolákban, vitaklubokban stb.), mint a magyar gőggel lenézett Amerikában a saját – még mindig – feldolgozásra váró nemzeti traumáikról.

Ismeretlen témák…

Ilyen – a nagy nyilvánosságban hajmeresztően ismeretlennek számító, feldolgozatlan, de mitikus, torz formájukban a kultúránkat meghatározó – darabok a magyar etnicizmus, a nemzeti gőg és a nemzeti sérelmek dinamikája, a nemzeti nagyság tévképzetei, a magyar nemzeti szocializmus, a nemzet és a modernizáció konfliktusai, a polgárosodás és a hazafiság elkülönbözése és ellentétbe kerülése, Trianon és Auschwitz összefüggései, az egykori nemzetiségeink látószöge, kommunizmus és zsidóság, a magyar történeti mitológia, az elmaradt polgárosodás ismérvei, a kapitalizmus és a jólét viszonya, a liberális demokrácia, a szabadság és az államiasság konfliktusai, az az adófizetés és a polgári erkölcs stb., stb. Ezek jórészt ismeretlen témák a magyar nyilvánosság említett és nem említett fórumain, ezekről és más alapvető kérdésekről semmiféle alapos vita nincs, ami előre vihetné a közös dolgainkat, a zagy széndioxidot és ként dob fel, életünk tavai haldoklanak, mert nem bírják már tovább a beléjük folyó mérget és a vízforgás hiányát.

Akinek van szeme, látja: ami jó történik, az nagy nagy többségben magántőkéből jön létre; a közszolgáltatásaink ezzel szemben gyorsulva romlanak, az állam nevében bűnözők élősködnek a nemzet testén aljas módon legitimálva a tolvajlást Európa kétségkívül rosszul menedzselt problémáival és a zagynak nincs tudása a jelenségek szétszálazásához. Mivel a lényegi kérdések feldolgozatlanok, a kormány és ellenzéke egyformán rombolja a nyilvánosságot, amit egy hatalmas pöcegödörnek látnak, amelyet – azt gondolják – folyamatosan megtölteni hivatottak az ürülékükkel, az előbbi jórészt számításból, az utóbbi jórészt tudatlanságból dolgozik a nép további romlásán, miközben a magyarok fogynak a határainkon belül, a több évszázados áthúzódó problémáinkra nincs szem és fül, azt hisszük, meg lehet úszni a velük való szembenézést, ha még egyszer nemzetet akarunk látni a füstölgő romok helyén. Nem lehet. Hányszor kell még bebizonyítania a sorsnak, hogy zagyon nem lehet várat építeni?

A címben feltett második kérdésre, hogy mi a megoldás: nem tudom.

Van-e kiút? Nem látok. Annak a zagynak kellene – a puszta számaránya miatt – a kiút felé vennie az irányt, amely a minőségénél fogva képtelen erre. Addig pedig, amíg ez a csoda be nem következik, az erkölcstelenség marad. A rombolás marad.

[*] Az egyik utolsó érv a nemzeti kritikátlanságtól, hogy “már az is csoda, hogy megmaradtunk”, ez is a nagyszerűségünket bizonyítja. Kérem, ugyan miért? Objektíven nézve Magyarország (a Magyar Királyság) a XIV. században élte a fénykorát és máig tartóan folyamatosan veszítette el a befolyását, a legnagyobb időre a függetlenségét, a gazdasági és katonai erejét, a kulturális befolyását, majd a területe nagy részét (amikor nem mellesleg nyugati politikai döntés volt az is, hogy a románok és a cseh-szlovákok nem foglalhatták és számolhatták fel egészen), ma pedig roppant bölcsen a Nyugat ellen harcol, ahova mindig is igyekezett.

Eközben államok alig tűntek el Európában, inkább létrejöttek, nem kevés éppen a mi nemzetiségeinkből vagy azokkal egyesülve, ami éppen nem a kivételes erőnket bizonyítja, hanem a relatív erőtlenségünket. A konzisztens erőtlenségünket. Ezt nemzeti nagyságnak hazudni az okok keresése helyett: cinikus, aljas és nemzetellenes. Mindenkor mindenhova ellenséget vizionálni, majd önsajnálatba és önsorsrontásba menekülni hatékony politika helyett felveti a nemzeti értelem teljes megbomlásának gyanúját..

Trump kereskedelmi háborúját a világ ellen Magyarország is nagyon megszívhatja

0

Ez derül ki a Eurofound közgazdászainak modelljéből, melyben azt vizsgálták: a büntető vámok hogyan befolyásolják a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot a világ országaiban.

A legrosszabbul az Európai Unió tagállamai és Kína járhatnak, ahol lényegesen kisebb lehet a GDP és a foglalkoztatottság mint abban az esetben, ha a világkereskedelemben fennmaradnak az alacsony vámok. Minél nyitottabb egy gazdaság a világra, annál rosszabbul járhat. Különösen akkor, ha kereskedelmi többlete van mint Németországnak, Hollandiának vagy épp Magyarországnak. A Eurofound modellje szerint ez a három állam veszítene a legtöbbet a kereskedelmi háborúskodásból.

Magyarország -2 százalék

Ha Donald Trump folytatja a vámok bevezetését illetve a fenyegetőzést, akkor ez komoly mínuszt jelentene Hollandiának (-2,1), Magyarországnak (-2) és Németországnak (-1,9) a GDP arányában 2030-ban. A protekcionizmus kínos következményeit tehát a magyar gazdaság is komolyan megérezné.

A foglalkoztatottságban -0,3 százalék lenne a hatás az EU-ban

Vagyis a negatív következmények a foglalkoztatottságban kevésbé látványosak, de mindenképp fennállnak. Ha ugyanis például Trumpnak sikerül korlátoznia a németek autóexportját az Egyesült Államokba, akkor annak negatív hatását azok az uniós államok is megérzik, ahol sok német összeszerelő üzem működik (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország stb.)

Trump és a visegrádiak

Miközben tehát Trump politikáját a visegrádi államok sokkal nagyobb jóindulattal nézik, mint a nyugat-európaiak, a kínos gazdasági következmények őket éppúgy sújthatják. Sőt, talán még jobban, mert a német autógyárak jóval nagyobb szerepet játszanak ezeknek a kis országoknak a gazdaságában, mint magában Németországban.

Összefog-e az EU és Kína az USA ellen?

Pekingben ezt javasolják arra hivatkozva, hogy Trump America First protekcionista gazdaságpolitikája épp e két gazdasági nagyhatalomnak a legkellemetlenebb. A Huawei-ügy világos teszt: az USA meg akarja akadályozni, hogy a kínaiak exportálják Európába a maguk ötödik generációs technológiáját. Mike Pompeo külügyminiszter ezért járt nemrég Európában. Trump küldöttje jött, látott és vesztett. Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt közölte vele, hogy csak Berlin és Párizs politikáját követjük, amikor együttműködünk a Huaweijel.

Trump a tűzzel játszik, mert tíz éve nem volt ilyen nagy az USA kereskedelmi deficitje, mint most. Vagyis miközben megsértette legfontosabb partnereinek érdekeit, a célját egyáltalán nem érte el, mert Amerikának nem sikerült csökkentenie a kereskedelmi mérleg hiányát. Ehelyett az negatív rekordot döntött. A Eurofound tanulmányából kitűnik : a protekcionizmus negatív következményei meglehetősen világosak, ám a haszna annál kevésbé. Jól tulajdonképp senki sem jár, de a legrosszabb azokkal történik, akik a legsikeresebbek a globális kereskedelemben mint Kína, Németország, Hollandia vagy – a maga szintjén – Magyarország.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK