Megemlékezés az ukrajnai holokauszt több mint egymillió áldozatáról

0
3247
Facebook

Az Emlékezet megőrzése címmel kiállítás nyílt Berlinben, ahol Heiko Maas külügyminiszter Ukrajna nagykövetének társaságában emlékezett meg arról, hogy a nácik több mint egymillió zsidót gyilkoltak meg a mai Ukrajna területén.

A kivégzéseket elsősorban az SS sonderkommandói hajtották végre, de részt vettek benne a Wehrmacht katonái is. Ukrán SS alakulatok is szerepet játszottak a zsidók kiirtásában. A leghíresebb vesztőhely Kijev közelében volt Babij Jarban. Erről Jevgenyij Jevtusenko költeményt is írt.

Ennek ellenére a világ szinte semmit sem tud erről a holokausztról. Míg a lengyelországi haláltáborok szörnyűségei a történelem tankönyvek részei lettek, az ukrajnai népirtásról alig tud ma már valaki. Ukrajna berlini nagykövete, Andrij Melnyik megnyitó beszédében elmondta: fia német iskolába jár, ahol senki sem hallott arról, hogy a nácik több mint egymillió zsidót öltek meg a mai Ukrajna területén.

Ukrajnának most először zsidó elnöke van, aki szorgalmazza a megemlékezéseket. Emléktáblákat helyeznek el a tömeggyilkosságok helyszínein. Ezt a programot a német külügy 2 millió euróval támogatja. Az Emlékezet megőrzése kiállítást később bemutatják más német városokban, sőt a tervek szerint Ukrajnában is, ahol nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy honfitársaik egy része is részt vett a zsidók tömeges legyilkolásában 1941 és 1944 között.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .