Még nincs hatással a turizmusra a török válság

0
743

Nem látható, hogy befolyásolná a magyarok utazásait a török gazdaság csődközeli állapota. Ebben a helyzetben csapással érne fel, ha tényleg felszámolnák az all inclusive szállodai ellátási formát. A válságban az ország a nyugatiaknak is egyre olcsóbb.

Több éves mélypontról (terrorista merényletek, katonai puccs kísérlete után) kezd talpra állni a török turizmus, idén 35 milliárd dollár bevételt várnak az ágazatban. Mindeközben állt fejre a török gazdaság: meglódult az infláció, a török líra pedig elvesztette értékének nagyjából felét pár hónap alatt.

A Törökországba utazók ebből eddig leginkább azt vették észre, hogy magukkal vitt pénzük egyre többet ér a lírával szemben.

A török líra és a forint árfolyamának alakulását szemlélteti a következő grafikon.

Forrás: MNB

Látható, hogy az év legelején 68,13 forintot kellett adni egy török líráért, e hét kezdetén viszont már csak 45,68-at. Ez egyharmados leértékelődés, a dollárral összevetve ennél lényegesen nagyobb, mert időközben a forint kurzusa is elszállt mintegy tíz százalékkal az amerikai devizához képest.

Azt még nem lehet megmondani, hogyan befolyásolja a turizmus forgalmát és bevételét, ha fennmarad, netán élesedik az amerikai-török-viszály, amely egy amerikai lelkipásztor bebörtönzése és az erre válaszul adott kereskedelmi büntetőintézkedések súlyosbítanak.

Ebben a helyzetben nem jött jókor az a javaslat a török kereskedők és kézművesek kamarája részéről, hogy

szüntessék meg az ország szállodáiban az all inclusive szolgáltatást,

mivel az „rombolja az ország autentikus vendéglátását”.

Indokuk szerint az egész napos étel-ital-ellátás (és egyéb szórakoztató kínálat) miatt a turisták nem hagyják el szállodáikat, ami komolyan sújtja a kiskereskedőket. A turisták bezárkóznak szállodáikba, ismeretlen marad számukra a török kultúra vagy éppen a konyha – mondta a kamarai elnök.

A török idegenforgalmi vállalatok azonnal nemtetszésüket jelezték a javaslattal kapcsolatban, és úgy vélték, hogy ha ezt a szállodai szolgáltatást felszámolják Törökországban, akkor a külföldiek máshová utaznak.

A török kulturális és idegenforgalmi miniszter szerint az idegenforgalmi bevétel évi mintegy 35 milliárd dollár, a hazai össztermék (GDP) 4 százaléka. Reményei szerint a bevétel a duplájára nő azáltal, hogy a turisták a jövőben többet költenek szállodáikon kívül.

Törökország szállodáiban a 90-es évek első felében vezették be az all inclusive szolgáltatást, ami különösen az országba érkező orosz, német és brit turisták körében népszerű. De így van ez a magyarokkal is. Ha csak nem kap valamilyen állami támogatást az ötlet, nehéz elképzelni az all inclusive szolgáltatáscsomagok megszüntetését, mert a Törökországba utazó nyugati turisták – köztük a magyarok –

túlnyomó többsége ezt veszi igénybe

– mondta a Független Hírügynökségnek a Neckermann utazási iroda ügyvezetője. Békefi Veronika ehhez hozzáteszi, hogy nem is nagyon van olyan kiépült vendéglátó infrastruktúra az üdülőhelyeken a szállodákon kívül, azok közelében, amellyel kiváltható lenne az egész napos ellátás. Törökországban a szállodák a turizmus központi elemei, erre találták ki az all inclusive formát.

A tavasz végi-nyár eleji török gazdasági krach

egyelőre semmilyen hatással sincs az ottani turizmusra:

az utakat az irodák és az utasok egyaránt előre kifizetik, az irodai foglalások ráadásul euróban történnek – mondta Békefi Veronika. Azt természetesen nem lehet kizárni, hogy – ha fennmarad a jelenlegi bizonytalan helyzet – a jövőben bekövetkezik némi változás, bár az utasok ebből inkább azt veszik észre, hogy sokkal többet ér a pénzük, mint pár hónapja, ha a bazárban vagy másutt vásárolnak. De éppen az all inclusive ellátás is tompítja a hatást, mert az ilyen nyaralók sokkal kevesebben mennek más szórakozóhelyre, mindent megkapnak a szállodában.

Mindenesetre a magyarok törökországi utazási kedve is visszatérőben van. Sok tízezernyien mennek (hetente 20-40 charterjárattal) nyaralni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .