Márpedig dönteni köll

0
137
wikipedia

„A politikai korrupció az általános erkölcstelenségnek csak az egyik oldala; az erkölcsi érzék mai színvonalát nem egyszerűen egyes korrupt egyének erkölcsisége határozza meg. A magasabb rendű erkölcstelenség az (…) elit szerves ismérve; a tömegtársadalom jellegzetes vonása pedig, hogy ebbe az erkölcstelenségbe beletörődik.” (C.W. Mills, 1956)

A román és benne a rommagyar politikában is „helyzet van” és ezzel a közhelyszerű kifejezéssel (ugyan mikor nincs a politikában helyzet?) arra utalok, hogy az uralkodó PSD-ALDE pártkoalíció formálisan is elveszítette képviselőházi többségét, hogy egy jól előkészített és idejében benyújtott bizalmatlansági indítványnak reális esélye van arra, hogy többségi szavazatot gyűjtsön, és hogy el lehessen zavarni az elhiteltelenedett kormányt. Ennek folytán pedig a Fidesz itteni fiókpártjai a mérleg nyelve szerepbe csúsznak, mint ismeretes jelenleg egy „különös paktum”, melyet a leginkább egy félig-meddig titkos „hamis realizmus” szószólói (Bibó), illetve „az őrület realistái”(Mills), egy paranoid, alternatív valóság építgetői és hívői hoztak létre és akadozva ugyan, de működtettek ezidáig. És ne feledjük, hogy ezt nem is elsősorban – legalábbis remélhetően nem – saját döntésként, hanem budapesti nyomásra (és más, a Weltanschauungra való hivatkozással) követték és követik el.

Nos, most hosszú távra eldőlhet, hogy elég bátrak-e és van-e kellő mértékű önállóságuk még a politikai mainstream tagjainak ahhoz, hogy váltsanak; hogy felmondják az amúgy ki tudja milyen titkokon és félreértett küldetésen alapuló egyezségeket, és a morálisan megtámogatott ráció, de a fő koalíciós párt rommagyar szavazók körében mérhető népszerűtlenségén alapuló döntést hozni. A kérdés úgy is újrafogalmazható, hogy van-e elég demokrata a rommagyar politikai elitben, aki egy ilyen sarkalatos kérdést a jó, a távlatos, a morálisan is tartható irányba döntsön el, vagy becsődöl az a demokratikus kezdemény is, mely eddig többé-kevésbé – és főként a politikai nyugat nyomására, igazodási kényszerből, stb. – még létezett? És hadd tegyek itt egy kis kitérőt a demokrata, és vele szemben a populista-demagóg vezetői típus jellemzéséről, hogy jobban megérthessük a döntéshelyzetet és a várható forgatókönyveket.

A demokrata és ekként felelős vezető nem fél az értő és értelmes közösségre építeni, őt igyekszik megszólítani, diskurzusával megcélzott közösségének központi szereplőjeként tekinteni rá, még akkor is, ha ilyen közösségek mindenkor kisebbségét jelentik az össztársadalomnak. A demokrata szemében a morális személyiség, az „átlagpolgár”, akit megszólít, érti azokat a dolgokat, melyek első látásra akár bonyolultaknak is tűnnek, de legalábbis képes gyorsan és hatékonyan tájékozódni, valamint megkülönböztetni az álságos információt, a fake newst a valóstól; a demokrata az értelmes és tájékozott, sőt kulturált embert, annak morális tartását, viselkedési éthoszát célozza meg, még akkor is, ha tudja, egy (szavazói) kisebbséghez szól.

Arra törekszik, hogy ezt a kisebbséget tegye uralkodóvá, hogy maga is terjessze az öntudatos polgár, a civil társadalom, a kulturált társadalom morális erejének eszményét, amire azután demokratikus társadalmat lehet fölépíteni és folyamatosan újratermelni. A tartásos, integráns és a ráció, valamint a kulturáltsággal megtámogatott, tájékozott, kritikus és gondolkodó „kisebbséget”, mint egyszerű, sőt hanyagolható, szavazói kisebbséget – a középszer nevében – kiseperni a politikai mezőnyből, mondván, hogy a többség nem ilyen, populista és demagóg eljárás.

Márpedig a populista önmagában is gyanúsan szövegel, hiszen, amikor megalkotja a „nép” fogalmát – bár paradox módon valóban az ignoráns többséget helyezi közepébe – a legkevésbé értő és értelmes, valamint tájékozott, polgárokhoz igazítja üzeneteit. És ezzel máris a demokratikus folyamatot gyengíti, az autokrácia valamely formája fele viszi el a politikai kultúrát, a közbeszédet és magát a politikai diskurzusok rendjét. A populista elit valójában mélységesen lenézi népét, ignoránsnak, tudatlannak véli, és ezzel egyúttal el is téríti a képviseleti demokrácia lényegét, azt, hogy a közjót képviselje a mainstream, mégpedig a racionális, az értő és értelmes, valamint morális nép nevében, és számonkérhető módon.

A demokrata „nem fél” a más véleményűektől (Bibót parafrazálva), sőt attól sem, hogy egy megalapozott, racionális, tényeken alapuló és főként morálisan érvényes álláspont nevében, másik hatalomtól nem rettegve hozzon döntést. S, mint köztudott, a szavazói elvárások, vagy ha úgy tetszik más összefüggésben, populista politika megalapozására használt rommagyar többségi álláspont, most a PSD-ALDE-től való elválást támogatná. Nem kétséges, hogy kevés nálunk felé a demokrata, talán, ha valamiféle „demokraták nélküli demokrácia” a hatalmi elit tudatos és belátó ténykedése pótolhatja ezt. Ezért a paktumot fölmondani félni nem kell, sőt jó lesz, ugyanis Dragnea és társai egyre inkább az illiberalizmus, és azzal karöltve a ceausizmus irányába menetelnek. Nem én mondom, hogy egyre világosabb: Románia nemzeti projektje néhány bűnöző fölmentésében merül ki. A rommagyarságnak erről le kellene válni, még akkor is, ha a budapesti pénzen hízlalt „a magasabb rendű erkölcstelenségnek” elkötelezett politikai klientúra budapesti pozíciói kerülnének veszélybe. Ha másért nem azért, mert a morális meggondolásokat gyakran a gyakorlati haszon, a közvetlen érdek elé kell helyeznie annak, aki hatalmat gyakorol, mert demokrácia (értsd liberális, azaz valódi) másképpen nem építhető.

A magasabb rendű erkölcstelenség és strukturális felelőtlenség, mely a politikai elitet időről-időre elkapja – néha bal, illetve jobboldali diktatúrák formájában, most éppen az alt right és a jobboldali populizmus formájában – azt akadályozza meg, hogy tanulni tudjunk történelmünkből. Márpedig az antidemokrácia bármely formájának útján eddig semmiféle pozitív nemzeti, vagy más projekt ki nem kerekedett, viszont nagyravágyó nemzetek és közösségek tűntek el – örökre vagy időszakosan – a történelem süllyesztőjében.

Tartok tőle, hogy a kocka el van vetve, a rommagyar politikai elit lejtőn van és képtelen lesz visszatérni a demokrácia ösvényére, kimondani viszont, hogy rossz úton jár, hogy vesztére/vesztünkre tesz, kötelesség. Dragnea and Co, és a budapesti illiberalizmus harcában elveszni cseppet sem dicsőség: most tévedni több mint bűn, végzetes politikai hiba.

Magyari Nándor László

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..