Kezdőlap Címkék Illiberalizmus

Címke: illiberalizmus

Orbán neoliberális ordo nacionalista

FüHü
-
1
Orbán neoliberális ordo nacionalista

Egy kanadai politológus, aki a CEU-n tanitott, közvetlen közelről figyelhette a nemzeti együttműködés rendszerének a kialakulását. Dorit Geva szerint Orbán Viktor felismerte a globalizáció jelentőségét vagyis alkalmazkodik a neoliberális korszakhoz.

Orbán rendszerét a kanadai politológus poszt neoliberálisnak nevezi, mert erőteljesen korrigálja mindazt, amit Thatcher asszony Nagy Britanniában vagy Ronald Reagan az USA-ban alkalmazott.

Klasszikus neoliberális alapelv például az adócsökkentés, amely miatt a magyar kormány szembekerült Biden és szövetségesei elképzelésével az általános társasági minimum adó bevezetésével az egész globális gazdaságba. A közszolgálati Deutsche Welle ezzel kapcsolatban rámutatott: a renitens országok mint Magyarország vagy Írország kénytelenek lesznek alkalmazkodni a nagyhatalmakhoz vagy szankciókkal kell számolniuk.

Ordo nacionalizmus

Orbán belföldre ezt használja. Ez a kanadai politológus szerint azt jelenti, hogy erős állam jön létre, mely jelentős részben kontrollálja a piacot és a társadalmat is. Ez az amit Orbán illiberális demokráciának nevez.

Orbán előtte járt Trumpnak vagy Netanjahunak – állitja a kanadai politológus, aki innovatív politikai gondolkodónak tartja a magyar miniszterelnököt. A nemzeti együttműködés rendszere azért vált sikeressé, mert Orbán nem egy víziót akart megvalósítani hanem pragmatikusan fokozatosan változtatta meg a dolgokat. Mindig tanulva a saját hibáiból. Az internet adó esetében például a hatalom gyorsan megtanulta: a magyar társadalom számára a fogyasztás szent! Aki azt korlátozni akarja, az politikailag elveszett.

Orbán újítása a gazdasági szférában az, hogy az államot teszi meg döntőbírónak a tőkefelhalmozási folyamatokban.

Minden a fogyasztókért

A kanadai politológus szerint ez Orbán Viktor jelszava a gazdaságban, ahol az állam szabályozza a hozzáférést a tőke javakhoz és a munkaerőhöz nem pedig a piac. A munkaalapú társadalom üres blöff, melyet a szerző retorikai zsenialitásnak nevez. Arra gondol, hogy

miközben Orbán a munkavállalók képviselőjének tünteti fel magát, a valóságban maximálisan kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket.

Akik épp e kiszolgáltatott helyzetben érezhetik úgy, hogy állami támogatás nélkül nem lenne biztos megélhetésük. Ily módon lehet biztosítani a nemzeti együttműködés rendszerének politikai alapját.

Míg az USA és az EU szerepe leértékelődik Magyarországon addig Oroszországé és Kínáé föl – állitja a kanadai politológus. Aki szerint Moszkva azt olcsó energiával járul hozzá Orbán rendszerének stabilitásához míg Kína fogyasztási cikkekkel árasztja el a magyar piacot.

A szerző szerint a kínaiak valószínűleg olyan pénzeket is adnak Orbán Viktornak, amelyekről csak igen kevesen tudnak, de amelyek nagyon fontosak lehetnek a nemzeti együttműködés rendszerének a stabilitása szempontjából.

Macron: harcolni kell az illiberalizmus ellen

Polonius
-
0
Macron: harcolni kell az illiberalizmus ellen

A francia elnök a kétnapos uniós csúcs tanulságát vonta le, mert a fő téma a magyar pedofil törvény volt noha ez nem is szerepelt a napirenden.

Emmanuel Macron, aki Merkel kancellár fő szövetségese az Európai Unióban, rámutatott arra, hogy az illiberalis mozgalmak értékrendje nem egyeztethető össze azzal, amit az uniós államok többsége vall. A francia elnök ugyanakkor óvott attól, hogy a vitát leszűkítsék Orbán Viktor politikájára hiszen nyilvánvalóan másutt is megtalálható tendenciákról van szó.

Fenyegethet az európai szélsőjobb

Emmanuel Macronnak legfőbb politikai ellenfele Franciaországban Marine Le Pen, akinek a nézetei sokban közel állnak az illiberalis tanokhoz. Orbán Viktor a francia szélsőjobboldali mozgalmat is be akarja vonni abba a nagy illiberalis szervezetbe, amely az EU hasonló gondolkodású pártjait egy koalícióba terelné az Európai Parlamentben. Ez persze nem problémamentes vállalkozás, mert az Alternative für Deutschland pártot sokan nem tudják elfogadni a szélsőjobb mozgalmak közül sem.

Miért támogatják sokan Orbán illiberalis politikáját?

Macron francia elnök szerint ez a fő kérdés. Ha ugyanis választ talál erre a centrum, a jobboldal és a baloldal Európában, akkor felléphet az illiberalis politika ellen mindenütt az Európai Unióban. A mostani vitában csak Lengyelország és Szlovénia támogatta Orbán Viktor álláspontját, de Brüsszelben tudják, hogy sok más tagállamban is osztják komoly politikai erők a magyar kormányfő illiberalis nézeteit. Miért?

A liberális demokrácia harminc éve nem hozta meg a várt életszínvonal emelkedést az egykori szocialista országokban. Emiatt nagy a kiábrándulás, és ezt a populista politikusok könnyen kihasználhatják. A globális kapitalizmus elmúlt évtizedei nem hoztak életszínvonal emelkedést a bérből és fizetésből élőknek a fejlettebb államokban sem miközben az elit rohamtempóban gazdagodott. Ez sem gyarapította a liberális demokrácia híveinek a számát.

A liberális migráns politika sem váltott ki egyértelmű együttérzést a bérből és fizetésből élők körében, akik úgy látják: azért akarnak tömegesen olcsó munkaerőt importálni az Európai Unión kívülről, hogy ily módon elkerüljék a béremelést megőrizve a gazdaság globális versenyképességét.

A pandémia okozta világválság a gazdaságon túl is kérdéssé tette a liberális demokrácia hatékonyságát a problémák kezelésében és megoldásában. Ebben a helyzetben Macron elnöknek és társainak mielőbb pozitív példát kellene mutatniuk, melyet azután más tagállamok követhetnének. A francia elnök sok reformot jelentett be megválasztása után, de ezekből nem valósult meg semmi sem. Igaz, hogy a pandémia közbejött, de Macron most sem bővelkedik megvalósítható pompás ötletekben. Pedig Merkel kancellár távozása után neki kellene átvennie az EU centrumának vezetését, de ehhez jelenleg mind a koncepció mind pedig a politikai támogatás hiányzik.

Az illiberalizmus határai

Polonius
-
0
Az illiberalizmus határai

Ezzel a címmel írt vezércikket a párizsi Le Monde a magyarországi és a lengyelországi választások kapcsán. Lengyelországban a PiS minden eddiginél nagyobb győzelmet aratott, de az ellenzék így is megszerezte a szavazatok 55%-át vagyis, ha összefogott volna, akkor más lett volna a végeredmény.

A szenátusban így is többsége van az ellenzéknek, mely így fékezheti a Kaczynski rendszer nyomulását. Lengyelországban a nagyvárosok többsége eddig is ellenzéki kézben volt, Magyarországon most következett be a változás: Budapesten és néhány fontos városban az ellenzék győzött. Mindez azt mutatja, hogy az illiberális rendszerek eljutottak a felső határig, de a leolvadásuk még nem kezdődött meg. Miért nem ?

A vidéket nem tudja megszólítani az ellenzék

Ez egyaránt probléma Lengyelországban és Magyarországon. Az ellenzék nem képes egy olyan hiteles gazdasági alternatíva felmutatására, melyet vidéken is szívesen fogadnának. Ráadásul az ellenzék megosztott: ezért is veszített Lengyelországban. Magyarországon épp azért győzött, mert összefogott – hangsúlyozza a Le Monde, mely rámutat arra: nagyon heterogén ez az ellenzéki koalíció , amelyikben a korábban antiszemita Jobbik is benne van.

Mind Lengyelországban mind Magyarországon sokan mentek el szavazni. Ez is mutatja, hogy a demokrácia eleven ezekben az országokban – hangsúlyozza a Le Monde vezércikke a lengyel és a magyar választások kapcsán.

Orbán már tizenöt évre tervezi, az egyén szabadságának csorbítását

Bak Mihály
-
0
Orbán már tizenöt évre tervezi, az egyén szabadságának csorbítását

Orbán Viktor az egész EU számára írt elő feladatot. Azt, amit ő itthon szeretne 15 év alatt: az illiberalizmus jegyében az egyén és a közösség egyenjogúságának felszámolását. Válságot is lát, már jövőre.

A 30-ik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában ország-világ megtudhatta Orbán Viktortól, hogy a magyar nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, biztató pályán van,

további fejlődését pedig nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély.

A miniszterelnök mindjárt 15 évre szóló feladatokat, pontosabban az ő terveit ismertette, világossá téve, hogy végleges politikai berendezkedést építettek ki az „illiberális demokrácia” néven, és azt szeretné, ha ez válna uralkodóvá egész Európában.

Rendszerváltások sora

Megtudtuk, hogy a rendszerváltó nemzedéknek az volt a feladata, hogy kivívja az ország függetlenségét és szabadságát.

  • 1990 és 1994 között következett az első, „liberális rendszerváltás”, a tőkés piacgazdaság, illetve egy demokratikus jogi és politikai intézményrendszer felépítése.
  • 1994 és 2010 között a szocialista rendszer és internacionalista segítőik visszatért utódcsapatait kellett legyőzniük.
  • A második, „nemzeti rendszerváltás” tervrajza a 2006-2010 között készült el, majd be kellett vezetni, ki kellett építeni az új, közösségelvű nemzeti rendszert, az ehhez szükséges politikai győzelmet – a kétharmadot – ki kellett vívni.

Most pedig következik 15 év feladata.

Előtte lesznek kihívások, már jövőre

Szerinte az ország önrendelkezését visszaszerezték, a Nemzetközi Valutalap „hazament”, Brüsszellel sikeresen vívták meg küzdelmüket és a határokat is megvédték a migrációval szemben. És bár minden rendben van,

  • Magyarország ma biztató pályán van,
  • rendezett pénzügyek,
  • csökkenő adósság,
  • erős növekedés,
  • emelkedő bérek,
  • izmosodó kis- és középvállalatok,
  • gyarapodó családok
  • és lendületes nemzetépítés,

az ország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély, ezeket a támadásokat kell elhárítani.

Sőt, ha a jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésük,

már 2020 tavaszán egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is.

Ezeknek a versenyképességet kell javítaniuk

Feladatszabás az Európai Bizottságnak

Ezután megszabta az Európai Bizottság feladatait azután, hogy „bonyolult manőverek eredményeképpen” sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az EB élére, és hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe. Az EB-nek

  • abba kell hagynia a politikai aktivizmust,
  • mert nem politikai testület,
  • nem dolga, hogy programja legyen,
  • nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamokkal szemben.

Ezzel szemben az irányt meghatározó, stratégiai döntéseket a választott miniszterelnökökből álló Európai Tanács hozza meg, az EB-nek ki kell vonulnia a migráció témaköréből és a schengeni övezethez tartozó tagállamok belügyminisztereiből létrehozandó tanácsnak kell átvennie a migrációval kapcsolatos összes jogkört és teendőt.

Az ideológiai szembenállás

A „15 éves terv” kerete egy elvi-ideológiai szembenállás. Az, hogy a nemzetközi közvélekedés szerint a világban liberális demokráciáknak kell működniük, ezeknek egyfajta liberális internacionalizmust megvalósítaniuk, ebből egy liberális birodalomnak kell kikerekednie. Az EU pedig nem más, mint ennek megtestesülése.

„Nyilvánvaló, hogy ami Magyarországon történik, az valami más.”

Orbán szerint amikor 2010-ben arra kellett felelni, hogy a megörökölt problémák megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül, azt válaszolták, hogy ezeken a kereteken belül nincs jó válasz, mást kell létrehozni. Úgy ítélték meg: fenn kell tartani a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni. Ez nem más, mint az, hogy „demokrácia igen, liberalizmus nem”.

Az egyén nem egyenlő a közösséggel

Fontos vonulata az orbáni ideológiának az egyén és a közösség viszonya. Mint  mondta,

új elvi alapokra helyzeték a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát.

A liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint viszont a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, felkészíteni a világban való közös helytállásra és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja.

Az elismerésre méltó teljesítmény pedig nem magánügy.

Ilyen például az öngondoskodás, a munka, a saját egzisztencia megteremtése, az adófizetés, a családalapítás, a gyermeknevelés, valamint a nemzeti önreflexióban való részvétel.

Orbán maga is arról beszélt, hogy

Magyarországon létrejött egy illiberális állam és egy valódi államelméleti, politikaelméleti modell,

sajátos keresztény-demokrata állam.

És hogy világos legyen, mit jelent ez a fentiekkel összefüggésben, kifejtette: az illiberális gondolkodásmód szerint

az egyén szabadságra való hivatkozása nem írhatja felül a közösség érdekeit.

Kijelentette: illiberális az, aki védi a határait, védi a nemzeti kultúráját és elutasítja a külső beavatkozást és a birodalomépítési kísérleteket. Az illiberális politika értelme tehát nem más, mint a keresztény szabadság, a keresztény szabadságért dolgozó politika pedig arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek.

Vagyis a következő 15 évet „azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal, mert Magyarországot csak így tudjuk megerősíteni”. Bár „a pálya feléjük lejt”.

Márpedig dönteni köll

FüHü
-
0
Márpedig dönteni köll

„A politikai korrupció az általános erkölcstelenségnek csak az egyik oldala; az erkölcsi érzék mai színvonalát nem egyszerűen egyes korrupt egyének erkölcsisége határozza meg. A magasabb rendű erkölcstelenség az (…) elit szerves ismérve; a tömegtársadalom jellegzetes vonása pedig, hogy ebbe az erkölcstelenségbe beletörődik.” (C.W. Mills, 1956)

A román és benne a rommagyar politikában is „helyzet van” és ezzel a közhelyszerű kifejezéssel (ugyan mikor nincs a politikában helyzet?) arra utalok, hogy az uralkodó PSD-ALDE pártkoalíció formálisan is elveszítette képviselőházi többségét, hogy egy jól előkészített és idejében benyújtott bizalmatlansági indítványnak reális esélye van arra, hogy többségi szavazatot gyűjtsön, és hogy el lehessen zavarni az elhiteltelenedett kormányt. Ennek folytán pedig a Fidesz itteni fiókpártjai a mérleg nyelve szerepbe csúsznak, mint ismeretes jelenleg egy „különös paktum”, melyet a leginkább egy félig-meddig titkos „hamis realizmus” szószólói (Bibó), illetve „az őrület realistái”(Mills), egy paranoid, alternatív valóság építgetői és hívői hoztak létre és akadozva ugyan, de működtettek ezidáig. És ne feledjük, hogy ezt nem is elsősorban – legalábbis remélhetően nem – saját döntésként, hanem budapesti nyomásra (és más, a Weltanschauungra való hivatkozással) követték és követik el.

Nos, most hosszú távra eldőlhet, hogy elég bátrak-e és van-e kellő mértékű önállóságuk még a politikai mainstream tagjainak ahhoz, hogy váltsanak; hogy felmondják az amúgy ki tudja milyen titkokon és félreértett küldetésen alapuló egyezségeket, és a morálisan megtámogatott ráció, de a fő koalíciós párt rommagyar szavazók körében mérhető népszerűtlenségén alapuló döntést hozni. A kérdés úgy is újrafogalmazható, hogy van-e elég demokrata a rommagyar politikai elitben, aki egy ilyen sarkalatos kérdést a jó, a távlatos, a morálisan is tartható irányba döntsön el, vagy becsődöl az a demokratikus kezdemény is, mely eddig többé-kevésbé – és főként a politikai nyugat nyomására, igazodási kényszerből, stb. – még létezett? És hadd tegyek itt egy kis kitérőt a demokrata, és vele szemben a populista-demagóg vezetői típus jellemzéséről, hogy jobban megérthessük a döntéshelyzetet és a várható forgatókönyveket.

A demokrata és ekként felelős vezető nem fél az értő és értelmes közösségre építeni, őt igyekszik megszólítani, diskurzusával megcélzott közösségének központi szereplőjeként tekinteni rá, még akkor is, ha ilyen közösségek mindenkor kisebbségét jelentik az össztársadalomnak. A demokrata szemében a morális személyiség, az „átlagpolgár”, akit megszólít, érti azokat a dolgokat, melyek első látásra akár bonyolultaknak is tűnnek, de legalábbis képes gyorsan és hatékonyan tájékozódni, valamint megkülönböztetni az álságos információt, a fake newst a valóstól; a demokrata az értelmes és tájékozott, sőt kulturált embert, annak morális tartását, viselkedési éthoszát célozza meg, még akkor is, ha tudja, egy (szavazói) kisebbséghez szól.

Arra törekszik, hogy ezt a kisebbséget tegye uralkodóvá, hogy maga is terjessze az öntudatos polgár, a civil társadalom, a kulturált társadalom morális erejének eszményét, amire azután demokratikus társadalmat lehet fölépíteni és folyamatosan újratermelni. A tartásos, integráns és a ráció, valamint a kulturáltsággal megtámogatott, tájékozott, kritikus és gondolkodó „kisebbséget”, mint egyszerű, sőt hanyagolható, szavazói kisebbséget – a középszer nevében – kiseperni a politikai mezőnyből, mondván, hogy a többség nem ilyen, populista és demagóg eljárás.

Márpedig a populista önmagában is gyanúsan szövegel, hiszen, amikor megalkotja a „nép” fogalmát – bár paradox módon valóban az ignoráns többséget helyezi közepébe – a legkevésbé értő és értelmes, valamint tájékozott, polgárokhoz igazítja üzeneteit. És ezzel máris a demokratikus folyamatot gyengíti, az autokrácia valamely formája fele viszi el a politikai kultúrát, a közbeszédet és magát a politikai diskurzusok rendjét. A populista elit valójában mélységesen lenézi népét, ignoránsnak, tudatlannak véli, és ezzel egyúttal el is téríti a képviseleti demokrácia lényegét, azt, hogy a közjót képviselje a mainstream, mégpedig a racionális, az értő és értelmes, valamint morális nép nevében, és számonkérhető módon.

A demokrata „nem fél” a más véleményűektől (Bibót parafrazálva), sőt attól sem, hogy egy megalapozott, racionális, tényeken alapuló és főként morálisan érvényes álláspont nevében, másik hatalomtól nem rettegve hozzon döntést. S, mint köztudott, a szavazói elvárások, vagy ha úgy tetszik más összefüggésben, populista politika megalapozására használt rommagyar többségi álláspont, most a PSD-ALDE-től való elválást támogatná. Nem kétséges, hogy kevés nálunk felé a demokrata, talán, ha valamiféle „demokraták nélküli demokrácia” a hatalmi elit tudatos és belátó ténykedése pótolhatja ezt. Ezért a paktumot fölmondani félni nem kell, sőt jó lesz, ugyanis Dragnea és társai egyre inkább az illiberalizmus, és azzal karöltve a ceausizmus irányába menetelnek. Nem én mondom, hogy egyre világosabb: Románia nemzeti projektje néhány bűnöző fölmentésében merül ki. A rommagyarságnak erről le kellene válni, még akkor is, ha a budapesti pénzen hízlalt „a magasabb rendű erkölcstelenségnek” elkötelezett politikai klientúra budapesti pozíciói kerülnének veszélybe. Ha másért nem azért, mert a morális meggondolásokat gyakran a gyakorlati haszon, a közvetlen érdek elé kell helyeznie annak, aki hatalmat gyakorol, mert demokrácia (értsd liberális, azaz valódi) másképpen nem építhető.

A magasabb rendű erkölcstelenség és strukturális felelőtlenség, mely a politikai elitet időről-időre elkapja – néha bal, illetve jobboldali diktatúrák formájában, most éppen az alt right és a jobboldali populizmus formájában – azt akadályozza meg, hogy tanulni tudjunk történelmünkből. Márpedig az antidemokrácia bármely formájának útján eddig semmiféle pozitív nemzeti, vagy más projekt ki nem kerekedett, viszont nagyravágyó nemzetek és közösségek tűntek el – örökre vagy időszakosan – a történelem süllyesztőjében.

Tartok tőle, hogy a kocka el van vetve, a rommagyar politikai elit lejtőn van és képtelen lesz visszatérni a demokrácia ösvényére, kimondani viszont, hogy rossz úton jár, hogy vesztére/vesztünkre tesz, kötelesség. Dragnea and Co, és a budapesti illiberalizmus harcában elveszni cseppet sem dicsőség: most tévedni több mint bűn, végzetes politikai hiba.

Magyari Nándor László

Trump nem lehet az amerikai Orbán

FüHü
-
0
Trump nem lehet az amerikai Orbán

A magyar és a lengyel illiberális demokrácia e két ország különleges történelmében gyökeredzik, nem törvényszerű, hogy ugyanez játszódjon le a bejáratott demokráciákban is.

A Financial Times kommentárja azt hangsúlyozza, hogy meg kell menteni a szélsőségektől a liberális demokráciát, vagyis a személyes szabadságjogok és a civil akciók törékeny ötvözetét. E rendszerek feltűnő jellemzője, hogy korlátozzák a kormány és a többség hatalmát, egyben minden győzelem csupán időleges. Ám a Freedom House nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy

veszélyben a demokrácia, sőt világszerte visszaszorulóban van.

Nem csupán a volt szocialista táborban, így Magyarországon és Lengyelországban, hanem még az USÁ-ban is.

Az illiberális demokráciákban túl gyenge a liberalizmus: demagógok szerzik meg az uralmat egy dühös többség nevében, amelynek azt mondják, hogy ti vagytok az igazi nép. Ez a rezsim tekintélyuralomba torkollik. A szerző idézi Yascha Mounkot, aki szerint nagyrészt a gazdasági liberalizmus a felelős az illiberális demokrácia felemelkedéséért, mert a politika jelentős részéből kizárja a demokratikus érvelést.

A Financial Times szerint az biztos, hogy

a liberális gazdaság nem teljesítette reményei bizonyos hányadát, amit csak megfejelt a migráció.

Emellett megszűntek vagy nem töltik be feladatukat a szakszervezetek, illetve a középtől balra álló pártok, amelyek az átlagemberek tömegeit képviselték. Továbbá a politikában a magasan képzett, ám a köztől távollevő rétegek kerültek a kormányrúdhoz. És a közvélemény észlelte mindezt.

De a magyar és a lengyel illiberális demokrácia e két ország különleges történelmében gyökeredzik, nem törvényszerű, hogy ugyanez játszódjon le a bejáratott demokráciákban is. Vagyis Trump nehezen lehetne az amerikai Orbán Viktor. Mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a nyomást, a tömeges elégedetlenséget és nyugtalanságot. Vagyis az eliteknek kevesebb liberalizmust kell nyomatniuk a lap szerint, ezzel szemben több tiszteletet kell mutatniuk az embereket összekötő kapcsok iránt, és több adót kell fizetniük. Mert különben a lakosság úgy érzi, hogy kizárták az örökségből és az túl veszélyes. A nagy kérdés az, lehetséges-e az ilyesfajta újrakiegyensúlyozás.

Financial Times/Szelestey Lajos

Orbán üres gyökerei

FüHü
-
0
Orbán üres gyökerei

Orbán nagy valószínűséggel továbbra is a jobboldali populisták és a bevándorlást ellenzők hőse lesz, de legutóbbi beszéde nyomán fel kell hagyni azzal az elvárással, hogy képes lenne megalkotni a politikai liberalizmus átfogó alternatíváját.

Orbán Viktor nem az az illiberális forradalmár, akinek gondolják, de még a vele rokonszenvezők is jól teszik, ha nyitva tartják a szemüket – írta a The American Conservative című lapban egy Magyarországon dolgozó angol tanár (Will Collins). A magyarok joggal büszkék vallási örökségükre, de ezt nem szabad összetéveszteni az igazi spirituális meggyőződéssel. A nagy egyházak gyakorló híveinek a száma csökken, és a vallási ünnepeket felszívta a magyar kultúra szélesebb értelemben vett ünneplése, amelyben sok a keresztény díszítő elem, de hit lényegében alig van benne. A karácsonyi vásárokról van szó, és nem az éjféli misékről.

Ezen egyre inkább szekuláris háttér előtt hirdette meg Orbán Viktor az „illiberális demokráciát”, egy meglehetősen homályosan megfogalmazott politikai projektet, amelynek célja egyebek között Magyarország keresztény identitásának felépítése is. „Orbán politikai napirendjében legalább egy közös vonás van a magyar történelmi egyházakkal: mindkettő mély benyomást keltő épület, amely elrejti az üres gyökereket” – állapította meg a szerző. Orbán legutóbbi tusványosi beszéde, az eddigi legkonkrétabb megfogalmazása annak, hogy mi is az az „illiberális demokrácia”. A miniszterelnök szövege – a szerző szerint – csupán olyan elvek banális felsorolása volt, amelyeket egyetlen európai, vagy amerikai középjobb párt sem kifogásolhatna. Orbán nagy valószínűséggel továbbra is a jobboldali populisták és a bevándorlást ellenzők hőse lesz, de legutóbbi beszéde nyomán fel kell hagyni azzal az elvárással, hogy képes lenne megalkotni a politikai liberalizmus átfogó alternatíváját – állapította meg a cikk írója, majd részletesen ismertette az idei tusványosi beszéd legfőbb pontjait.

Úgy ítéli meg, hogy az öt fő pont kívánatos voltáról lehet vitatkozni, de egyik sem különösebben forradalmi, sőt, nem is új. Miért tálalta Orbán a politikai elveit – amelyek bármely más összefüggésben aligha keltettek volna izgalmat –, a nyugati liberalizmus szélesebb kritikájaként? Erre három lehetséges magyarázat kínálkozik. Az első az, hogy „a liberalizmus” mindössze retorikai kód bizonyos baloldali eszmékre, amelyek Orbánnak nem tetszenek. A másik lehetséges magyarázat, hogy az „illiberális demokrácia” nyelvének célja csupán az, hogy intellektuális súlyt kölcsönözzön egy pusztán opportunista politikai fordulatnak, racionalizálja azt, ami mögött nem ideológia, hanem puszta számítás áll. Orbán retorikájának harmadik lehetséges magyarázata aggasztóbb. Magyarországot a nemzetközi sajtóban sok bírálat éri amiatt, hogy a tekintélyelvűség felé tolódik. Ezek a bírálatok gyakran túlfűtöttek, de így is elég olyan figyelmeztető jelzés akad, amely elgondolkodásra késztetheti még a rokonszenvezőket is. Egy bármilyen marginális akadémiai szaktárgy betiltása egyértelmű támadás a tájékozódási szabadság ellen.

Aggasztó tendenciákat mutat a magyar sajtó is. Orbán hangsúlyozza a nyugat- és a közép-európai szociális és politikai modell eltéréseit. Abszurd lenne a nyugat-európai partnerek szolgai követése, de a közép-európai megközelítés hangsúlyozása harmadik világbeli autokraták retorikáját idézi, akik azzal indokolják elnyomó politikájukat, hogy országaikban egyszerűen nem működőképes a liberális demokrácia. És egyben ez a retorika elfedi Magyarország liberális hagyományait, hiszen a 19. század nagy magyar államférfiúi mind klasszikus liberálisok voltak. Óvatosságra int Magyarország 19. század végi aranykorának hirtelen letűnése, amelyet a nemzetközi bizonytalanság, a szélsőséges nacionalizmus és a fokozódó gazdasági rettegés okozott.

Orbán politikai nyelvezete ezt a korszakot idézi: az első világháború után a tekintélyelvű magyar rezsim ugyancsak „keresztény és nemzeti” jellegét hangsúlyozta, ami akkoriban John Lukacs amerikai professzor szerint azt jelentette, hogy „nem zsidó, nem kozmopolita, nem marxista”. Orbán számos bírálója abszurd retorikai szélsőségekben fogalmaz, hiszen a szabad társadalom megőrzésének nem feltétele a nyitott migrációs politika, vagy az abszolút lojalitás az EU iránt. Ám bőven van elég aggodalomra intő jel, még azok számára is, akik egyébként rokonszenveznek Orbán politikájával. Csak remélhetjük, hogy az „illiberális demokráciáról” szóló beszéd csupán szó marad – írta a szerző.

Washington Budapest útjára lép?

FüHü
-
0
Washington Budapest útjára lép?

Ha a republikánusok szerzik meg novemberben az ellenőrzést a törvényhozás mindkét házában, akkor az USA gyorsabban követheti a magyar és a lengyel példát, mint ahogy az bárki képzeli – ezt írja egy Nobel-díjas közgazdász. Amerikában a fehér nacionalizmus elszabadult.

Paul Krugman a New York Times-ban fejti ki: az Egyesült Államok már nagyon közel jár ahhoz, hogy Magyarország, illetve Lengyelország sorsára jusson. A közgazdász-elemző, aki 10 éve nyerte el a Nobel-díjat, azzal érvel, hogy a Fehér Ház által propagált illiberalizmus igencsak megerősödőben van Kelet-Európában, így a magyaroknál és a lengyeleknél, akik még az Európai Unió tagjai, ám

a demokráciájukról az a közkeletű vélekedés, hogy az már halott.

A Fidesz és a PiS olyan rendszert alakított ki, amelyben vannak választások, de a két párt felszámolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, elnyomta a szabad sajtót, intézményesítette a korrupciót és hatékonyan törvényen kívül helyezte az ellentmondás jogát. A következmény a jelek szerint az, hogy belátható jövőn belül marad az egypárti uralom.

Mindez Krugman szerint könnyedén megtörténhet az USA-ban is. A Republikánus Párt kész, sőt nagyon szeretne a magyar, illetve a lengyel kormánypárt amerikai változata lenni, hogy bebetonozza hatalmát. Helyi példák sokasága bizonyítja: a GOP

nem érzi, hogy köteleznék a demokratikus eszmények,

megtesz mindent, amit csak szükségesnek tart, hogy uralmát kiterjessze.

Országos szinten riasztó igazán a helyzet. Ha a republikánusok szerzik meg novemberben az ellenőrzést a törvényhozás mindkét házában, akkor az USA gyorsabban követheti a magyar és a lengyel példát, mint ahogy az bárki képzeli. Amikor a múlt héten elítélték az elnök volt kampányfőnökét, az ügyvédje pedig vádalkut kötött, a párt minden eddiginél jobban összezárt Trump mögött. Vagyis mindent megtesz, hogy megvédje őt, illetve megszilárdítsa a hatalmát.

Amerikában a fehér nacionalizmus elszabadult, ennélfogva az Egyesült Államok ugyanattól a bajtól szenved, mint ami már gyakorlatilag felszámolta a demokráciát több más nyugati országban. És az Egyesült Államok Krugman szerint nagyon közel áll ahhoz, hogy visszavonhatatlanul rátérjen erre az útra.

Mélyáramlatok fordulása

FüHü
-
0
Mélyáramlatok fordulása

Azt hiszem a Fidesz itteni legfontosabb fiókpártja kétszeresen félreérti a helyzetét, illetve csapdába került. Egyfelől mert a rommagyarság (legalábbis egyelőre) úgy “Orbán-párti”, hogy közben “Európa-párti”, vagy legalábbis nyugatosodni akar.

A román politikai osztályt, az eliteket, és az egész mezőnyt megosztó alapvető törésvonal, az elmúlt negyed évszázadra vetítve, nem ideológiai jellegű, viszont sokkal inkább egy gyakorlati (realpolitik) törésvonal jellemezte, melynek két oldalán strukturálódott, mintegy tükörben, szimmetrikusan, egymást utánozva, nagyon hasonlóan viselkedett a jobb és baloldal, hatalmon, illetve ellenzékben. És a váltógazdaság következtében szinte minden párt megfordult egyik és másik oldalon, egyaránt. A vízválasztó mindenkor a kormányon vagy ellenzékben levés volt (i), és ez volt a konfliktusok alapja is, ezt próbálták így vagy úgy, a palettán elfoglalt helyzetüknek megfelelően, tematizálni a román politikai pártok.

A kifejlődőben levő új/régi és egyre mélyebb törésvonal, az alapvető konfliktus az illiberális demokrácia és euroszkepticizmus, valamint az azt ellenzők között bontakozik ki. A konfliktus új, hiszen trendfordulót jelez, annak a törékeny konszenzusnak a feladását, mely egy generáción át működött, mely a nyugathoz való fölzárkózásnak (ii) – a késői modernizációnak – nem látta alternatíváját. Bizonyos értelemben visszatért a két világháború közötti modernizációs vita és konfliktus, ami eldöntetlen maradt, hiszen a szovjet típusú államszocializmussal gyakorlatilag megszűnt, illetve kitiltották a közéletből. A kérdés akkor is a nyugati nyitás és az elzárkózáspártiak (“prin noi înșine”) között folyt, ezt újra fölvetette, egészen más kontextusban, a késői Ceausizmus, a nacionálkommunista protokronizmus. Végül a ‘89-es változást követően a “nyugatosodáspártiak” (idézőjelben, mert egyszer fontos lehet kielemezni azt is, hogy kik és mit értettek a politikai nyugat fogalmán a kilencvenes években és egészen az EU csatlakozásig, és mit jelentett az a törékeny konszenzus, ami azt lehetővé tette) kerültek hatalomra. Nem rögtön és csak súlyos kompromisszumok árán (lásd. Iliescu-éra), de ez a konszenzus máig, úgy ahogy, kitartott. Most meg – bár az illiberalizmus modellje külföldről, jelesen és elsősorban Magyarországról jön -, az inga visszalendül, a vita és konfliktus visszahelyeződik a modernizáció- és EU-pártiak, illetve az elzárkózás- és nacionalizmus-pártiak közé. Ez egy hosszabb távú játszma, mely túlmutat az eddigi egyszerű számításokon és helyezkedésen, azon. hogy ki fogja nagy valószínűséggel megnyerni a választásokat, ezúttal korszakos jelentőségű a versengés és a dominancia.

A jogállamiság-vita és a korrupció-ellenes harc, csak a fölszíne ennek a mélyebb konfliktusnak, a tét az ország hosszútávú irányultságának, a kialakítandó szövetségi rendszernek és végső soron Románia jövőjének a programja: a merre tovább? Értik vagy nem értik a szereplők (a politikai ágensek, sokszor az az érzés alakulhat ki, hogy a legtöbben nem akarják érteni) és a drukkerek, a közvetítők, és a két tábor holdudvarának balekjei stb., a konfliktus nem (csak) Dragnearól szól. A korrupció-ellenes harc magába sűríti az alapvető konfliktust: maradjon meg az EU-s úton az ország, vagy csatlakozzon a magyar-lengyel (és egyre több régióbeli állam) “visszafordulók”, az elzárkózók, euroszkeptikusok és nacionalisták csoportjához? (iii)

És alapvető váltás van a rommagyar politikai elit és mezőny belpolitikai helyezkedésében is. Hiszen, nem mellesleg az RMDSz, amíg még önálló szervezetként működött, tehát olyan 2012-ig, mindvégig a nyugatosodás oldalán állt, azóta pedig – budapesti elvárásnak megfelelve – az “illiberális demokrácia”, az elzárkózó etnonacionalista vonal, sőt bizonyos helyzetekben és kérdésekben, a reakciós alt-right szóvívője. Ez tartja a fővonalat a jelenlegi kormánypártok mellett, és már nem az amúgy sem érzékelhető, kisebbségpolitikai engedmények. És innen a kibontakozó belső konfliktus, a kiábrándulás, a passzivizmus (demobilizáció), és az elfordulás a politikától.

Azt hiszem a Fidesz itteni legfontosabb fiókpártja kétszeresen félreérti a helyzetét, illetve csapdába került. Egyfelől mert a rommagyarság (legalábbis egyelőre) úgy “Orbán-párti”, hogy közben “Európa-párti”, vagy legalábbis nyugatosodni akar. Vannak túlbuzgó propagandisták, akik (főként mert a magyar médiákat fogyasztják, széles körben és szinte kizárólag jutnak el hozzájuk a propagandagépezetként működő magyarországi adók, illetve a szociális médiában megjelenő hasonló tartalmakat fogyasztják) megpróbálják az illiberális demokrácia “eszméit”, a magyarországi gyűlölöletkampányokat és Brüsszel-ellenességet (még a sorosozást is) átplántálni viszonyaink közé, de egyelőre sikertelenül. Lehetetlen vállalkozás “egyben tartani a tábort” és közben engedni a budapesti nyomásnak, közvetíteni az illiberális demokrácia üzeneteit, a rommagyarság és Bukarest fele. Az önállóság elvesztése, nem manifeszt módon, hiszen a párt igyekszik leplezni azt (iv), hanem de facto, szétszakítja az eddig monolitikus, pluralizmus-hiányban szenvedő, de foglyul ejtett rommagyar szavazóbázist.

Másrészt pedig hibázik a főpárt, amikor azt hiszi, hogy egyszerre lehet továbbra is fönntartani a politikai mezőny etnikai burkát, az etnopolitizálás kis mezőjét, és azon belül megőrizni saját hegemóniáját. Márpedig ilyesmivel kísérleteznek, akkor is, amikor az alternatív választási küszöböt átvitték a választási törvényben, akkor is, amikor a kezesbárány MPP-t kooptálták, és gyakorlatilag (kis helyi ellenálló körzetektől eltekintve) beolvasztották/eltűntették. Miután a “belső választások” megszervezése, a kiskörű pluralizmus, megbukott, az etnikai mezőnynek numerus clausus, proporcionális választási rendszer kialakításával lehetett volna viszonylagos önállóságát megtartani, illetve “befele” megnyitni. Ha a létrejövő rommagyar politikai formációknak lehetőségük lett volna versengeni, fenntartott – mondjuk a demográfiai adatokhoz igazodó – 6,5 százaléknyi parlamenti helyre. Ennek hiányában viszont marad a passzív ellenállás, az etnikai átszavazás, illetve esély egy sikeres transzilván vegyes-párt létrehozására, melytől a leginkább tart a Fidesz itteni fő fiókpártja.

A román politikai mezőny átrendeződésének áldozata lesz a rommagyar politikai mezőny viszonylagos egysége, ezzel, vagy így vagy úgy lezárul egy korszak. És egy kiszolgáltatott politikai (és kevés kivétellel kulturális) elit képtelen szembenézni azzal, hogy hosszú távú érdekeink ellenében cselekszik: az illiberalizmusban (ahogy azt Orbán Viktor viselkedéséből, sőt szíves közléséből tudjuk) nincsen helye a kisebbségeknek, és visszaút – már a demográfiai folyamatokat figyelembe véve – sincs.

I. A jelenséget magam is leírtam, később olvastam George Tibil, 2014-ben megjelent tanulmányát, mely a román politikai elitek megosztottságát elemzi, és hasonló következtetésre jut (Conflictul elitelor si instabilitatea politica in evolutia moderna si contemporana a Romaniei – http://revistapolis.ro/conflictul-elitelor-si-instabilitatea-politica-in-evolutia-moderna-si-contemporana-a-romaniei/), a rendszerváltás után “a legfontosabb választóvonalat a hatalomhoz való viszony képezi, aminek függvényében a politikai elit két ellentétes táborra oszlott: akik kormányoznak és az ellenzékiek”.

II. A dolog bonyolultabb, mint itt kifejthetném, de mindent összevetve az elmúlt két évtizedben sikerült az Iliescu-pártiakat (és szavazóik jórészét is) rávenni a konszenzus fontosságára, ebben – tetszik nem tetszik – Emil Constantinescu mellett, Adrian Năstase, vagy Mircea Geoană, Markó Béla, de Traian Băsescu, Călin Popescu Tăriceanu és Klaus Johannis, stb., is fontos szerepet játszott.

III. A választóvonal két oldalán, egyelőre, összemérhető erők sorakoznak, és ez egyfajta ismét csak nagyon törékeny, egyensúlyhelyzetet eredményez. Az elnök és a körülötte még ott mozgó ellenzék, illetve aktív civilek, nem utolsó sorban az erejét megmutatni készülő ún. “diaszpóra”, és a politikai nyugat befolyása, stb., kitart az eredeti európai projekt mellett. De, a dolog változhat (a Fidesz itteni fiókpártjainak egyértelmű elköteleződése az illiberális oldalon ezt elősegíti), mégpedig az ortodox-nacionalista vonal javára. A “családdefiníciós” harcok ezt jól előre vetítik, és megjósolható: Románia sokkal hamarabb kerül fekete listára (a magyar és lengyel példák okán is, de mert létezik egy monitoring rendszer (MCV), ami a csatlakozás feltételeként jött létre), mint az elzárkózás szóvívői gondolnák.

IV. Azok a politikusok és propagandisták, akik egyfelől az elfogadott salátatörvények és módosítások mellett érvelnek, mégpedig azzal az átlátszó trükkel, hogy azokban vannak elfogadható módosítások/előírások, és elrejtik/elhallgatják az alkotmányelleneseket, és elfogadhatatlan, egyéneknek címzetteket, az önállóság hiányát próbálják palástolni. Ezt teszik azok is, akik úgy próbálnak érvelni, minden esetben, ha a koalíciós partnereket bírálni merészelik, hogy “de hát a PNL-vel”? vagy egyéb ellenzéki párttal, s főként Johannissal sem lehet menetelni (ez emellett nehéz érvelni, hacsak a saját korruptak mentegetése végett nem teszik). Az önálló rommagyar politizálás lenne – természetesen – a megoldás, és ennek hiányát igyekeznek manipulációval elfedni, lenézve (palimadárnak tekintve) választóikat.

Szerző: Magyari Nándor László

Orbán veri szét az EU-t?

FüHü
-
0
Orbán veri szét az EU-t?

Az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket.

Ivan Krasztev, bolgár politikai elemző a Foreign Affairs-ben állapítja meg, hogy Kelet-Európa hosszú úton, az illiberális forradalommal jutott el a demokrácia hanyatlásához, és alighanem ez a legriasztóbb veszély, amely a liberális demokráciát fenyegeti a világban. A magyaroknál és a lengyeleknél a konzervatív populisták nagy győzelmet arattak a választásokon, miközben befeketítették az ellenfeleket, bűnbaknak tettek meg kisebbségeket és aláásták a fékeket, ellensúlyokat. Krasztev szerint az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A fordulat okai országról országra változnak, mint ahogy az ilyen kormányok politikája is különbözik a régión belül. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket. A lengyelek hasonló ösvényen járnak, de náluk nem akkora a korrupció.

Valamennyiben közös az idegengyűlölő nacionalizmus. a lényeg a többség joga.

Ha bárhol hatalomra jutnak, azt arra használják ki, hogy elmélyítsék a kulturális és politikai megosztottságot, a politika paranoid stílusát képviselik. Azaz, ahogy Krasztev írja, az összeesküvés-elméletekre építenek, lásd a Soros-tervet. Hasonló nyelvezetet alkalmaznak, ők jelenítik meg a nemzet hiteles hangját a külső és belső ellenséggel szemben. További jellemzőjük, hogy ambivalensen viszonyulnak az EU-hoz. A lakosság nagy mértékben támogatja a tagságot, mégis igencsak euroszkeptikus pártokra voksol. Brüsszelt ezek a kormányok retorikai homokzsáknak tekintik, miközben rengeteget profitálnak annak anyagi nagyvonalúságából. Sikerük a rendszerváltás örökségéből fakad, amihez hozzájárult az USA meggyengülése, valamint az unió válsága, amely beindította a populista robbanást. Majd a menekülthullám a fő erővé tette a populizmust a térségben.

Napjainkban az alapvető különbség a Kelet és a Nyugat között Krasztev szerint nem a gazdagság színvonalában, hanem a kulturális és etnikai sokszínűségről vallott álláspontban jelentkezik. Utóbbit Kelet-Európában létveszélynek tekintik, elutasítása alkotja az új illiberalizmus magját. Ami azért paradoxon, mert ezekben az országokban a határok megnyitásának követelése volt az egyik legfőbb tényező, ami azután elvezetett a szocializmus bukásához. Az emberek normális életet akartak maguknak. Viszont utána nagyon sokan kivándoroltak.

Magyarország pl. az utóbbi 10 évben elvesztette lakossága 3 %-át, fiatal és tehetséges embereket,

miközben a népesség már amúgy is fogyott és igen alacsony az új születések száma. Ez alapozta meg a demográfiai pánikot, amihez társult a félelem a bevándorlással szemben. E kettő adja a legjobb magyarázatot a nacionalista populizmus kelet-európai fellendülésére. Azon kívül ezek az országok újabban érvényesíteni kívánják az érdekeiket, így elutasítják, hogy parancsokat fogadjanak el Brüsszeltől. Nem szeretnék, ha másodrendű polgárokként kezelnék őket, újra felfedezik a hagyományokat, a szülők kultúráját.

Az illiberális fordulat utolsó összetevője a geopolitikai bizonytalanság, ami mindig is áthatotta a régiót, ahogyan azt Bibó már megírta a Kelet-európai kis államok nyomorúságában. Mert ezek az államok jelentős sérelmeket szenvedtek el a történelem során, főként külső erők miatt, amint azt Trianon példáján látni. Így azután az csapódott le bennük, hogy a szabadság mindig keresztezi a nemzeti ügyet. Megtanulták, hogy gyanakodni kell a kozmopolita ideológiával szemben. Ráadásul leginkább azok mentek el Nyugatra, akik valószínűleg a leginkább védenék a liberális demokráciát. Így a feladat ez ügyben mind inkább az EU-ra és az Egyesült Államokra hárult. Csakhogy, ahogy Krasztev írja, idővel mindkettőt egyre inkább a többségi hatalom gátjának gondolták a térségben. Így megkérdőjelezték Brüsszel és Washington befolyását, ami egybeesett Putyin tervével, hogy regionális hatalomként erősítse meg Oroszországot. Orbánnak már egyébként is tele volt a hócipője a liberalizmussal, ennélfogva modellként szolgált számára a putyini tekintélyelvűség, illetve nyugat-ellenes ideológia.

A magyar modellt azt teszi különösen veszedelmessé, hogy az autokrácia a demokrácián belül fejlődött ki.

Az új populisták nem fasiszták, írja Krasztev. Nem bíznak az erőszak átalakító erejében és megközelítőleg sem annyira elnyomóak, mint a nácik voltak. De közönyösek a fékek és ellensúlyok iránt, nem tartják szükségesnek a hatalom alkotmányos korlátait. Miközben azok az uniós jog szerves részét képezik. Ily módon azután a fő fenyegetést az EU összefogása számára jelentik. Mind több ország fordul az illiberalizmus felé, így egyre inkább viszályba kerülnek Brüsszellel, kóstolgatják a szervezet befolyásának korlátait. A nagy kockázat az, hogy széteshet az integráció, Európa pedig megosztottá válik és elveszti szabadságát.

121. oldal a 2-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan