Már pénzmosással is vádolják a bukott kormányfőt

0
773

Minden idők egyik legnagyobb korrupciós ügyével vádolják a volt malajziai miniszterelnököt: az állami befektetési alapból 4 és fél milliárd dollár tűnt el, Nadzsib Razak és családja pedig jachtokat, repülőket, amerikai szállodákat, festményeket vett.

Az új vád szerint pedig 42 millió ringgitet, vagyis 10 millió dollárt helyezett el illegálisan a magánszámláin. Razak korrupciós ügyeiről régóta beszéltek, de csak azután indult ellene vizsgálat, hogy tavasszal elvesztette a választást. A vizsgálat már kiterjedt Szingapúrra és Svájcra is.

Az állami fejlesztési alap elvileg azt a célt szolgálta, hogy elősegítse Malajzia gazdasági fejlődését, csakhogy a sajtó hamar lebuktatta:

a miniszterelnök számláján is találtak több százezer dollárt,

melyet az alap utalt át a számára.

Razak először mindent tagadott, de a botrány miatt korábbi mentora, a már 93 éves Mahathir Mohamed is visszatért a politikába, és elindult ellene a választáson, méghozzá ősi ellenségével, Anvar Ibrahimmal szövetkezve.

A bukott kormányfőt letartóztatták, útlevelét elkobozták. Az új vád, a pénzmosás miatt 15 év börtönre számíthat, a korrupció miatt 20 évre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .