Magánszponzor a balti tengeri gázvezeték robbantás mögött?

0
1037
Nord Stream / Facebook

Az ukrán – a feltételezések szerint a balti-tengeri orosz gázvezetékek szabotázsát finanszírozó magánszponzor – nevét a nyugati titkosszolgálati körök hónapok óta ismerték, de Ukrajna védelme érdekében szándékosan elhallgatták – írta a londoni The Times.

Az újság szerint már egy héttel az Északi Áramlatok felrobbanása után Brüsszelben egy meg nem nevezett skandináv delegáció munkatársai titkosszolgálati információkat kaptak arról, hogy nem amerikaiak, oroszok vagy lengyelek állnak a robbanások mögött, hanem Ukrajna magánkezdeményezése. A diplomatáknak közölték, hogy ezt az információt nem hozzák nyilvánosságra.

Mint a lap írja, a szabotázs magánszponzorának – egy meg nem nevezett ukránnak – neve nem kötődik Zelenszkij elnök kormányához. Meg is magyarázzák miért döntöttek úgy, hogy eltitkolják az ukrán szponzor nevét:

„Úgy tűnik, a NATO-tisztviselők meg akarták menteni Ukrajnát a Németországgal való nyilvános vitától, amely késleltette a létfontosságú katonai segélyek szállítását, beleértve a Leopard 2 harckocsikat és az IRIS-T légvédelmi rendszereket.

Ez teljesen érthető, de ennek ellenére tudniuk kellett, hogy ki a felelős. Az ukrán elnöki adminisztrációt vagy a kijevi védelmi minisztériumot „megdöbbentette” a jelentés, és makacsul tagadják, hogy érintettek volna” – áll a The Times.

Az újság megjegyzi, hogy a műveletet finanszírozó „befolyásos személyiségnek” nem állt szándékában a német fegyverszállítás kritikusainak pozícióját erősíteni, akik nyomást gyakorolnak Olaf Scholz kormányára. 

Az összetett művelet során jachtot, elit búvárokat, hamisított útleveleket, valamint halmozott robbanóanyag tölteteket vásároltak, amelyek csak a gáz- és olajipar számára érhetők el – külön engedély alapján – és  akkor is csak nagyon drágán.

Kedden a The New York Times tekintélyes amerikai liberális újság  forrásokra és titkosszolgálati adatokra hivatkozva  közölt egy cikket, azt sugallja, hogy nem kormányzati csoportok, köztük oroszok és ukránok állnak a robbantás hátterében. 

A német sajtó szerint pedig a németországi nyomozás azonosított egy hajót, amellyel 2022 őszén a balti-tengeri orosz Északi Áramlat gázvezetékeket szabotálták, és úgy vélik, hogy ez így vagy úgy, de kapcsolódik  Ukrajnához.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója  elmondta, hogy Ukrajna nem vett részt az orosz Északi Áramlat gázvezetékeken történt robbantásokban, és nincs információja arról, hogy ukrán-barát ügynökök megtehették volna.

„A neve mindenképpen ki fog derülni, főleg, ha belegondolunk, hogy egyfajta névjegykártyát hagyott maga után”

– összegzi a lap.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .