Macron: Trump barátom meggondolja magát klímaügyben

0
790

A francia elnök a CBS-nek adott interjút az újabb párizsi klímacsúcs előestéjén. Emmanuel Macron hangsúlyozta: nagyon agresszív döntés volt az USA elnökétől az, hogy egyedül kilépett a nemzetközi klímaegyezményből.

„Nem vagyok hajlandó újratárgyalni a nemzetközi klímaegyezményt, de bármikor kész vagyok Trump elnököt visszafogadni a nemzetközi együttműködésbe bolygónk megmentése érdekében”- hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki az első francia államfő, aki jól beszél angolul. Ha valamiért Trump változtat a véleményén, akkor az az amerikai közvélemény lesz. Jerry Brown, Kalifornia kormányzója nyíltan megvádolta az USA elnökét azzal, hogy miatta pusztítanak katasztrofális erdőtüzek az USA legnépesebb államában. Közben Párizsban megnyílt a második klímakonferencia.

Most mintegy 50 állam- és kormányfő próbál megoldást találni arra, hogy az Egyesült Államok kilépése után mi lesz a két éve meghatározott rendszerrel. Sokan – köztük Jim Yong Kim, a Világbank elnöke – abban bíznak, hogy vállalatok, bankok lépnek az államok helyébe.

Nemcsak államok feladata az, hogy küzdjenek a klímaváltozás ellen, hiszen az mindenkit érint. Ezért is vállalták azt a gazdag államok, hogy segítik a szegényebb országokat a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ebben a Világbanknak is fontos szerep jut.

Ma már egyre több helyen megértik azt, hogy nagy tétje van a klímaváltozásnak. Ezért mindenkinek tennie kell valamit, hogy a kedvezőtlen fordulatot megakadályozza – hangsúlyozta a Világbank elnöke, aki a Le Figaro-nak nyilatkozott. Mások is megértik, hogy milyen fontos a környezetvédelem – nyilatkozta a Világbank amerikai elnöke, aki maga is részt vállalt a csúcs szervezésében. Az Egyesült Államok viszont csak egy követségi tanácsost küld a csúcstalálkozóra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .