Lesz gyógyszer a vírus ellen?

0
1479
CDC

Influenza és HIV elleni szerek kombinációjával kísérleteznek thai kutatók. Közben Hongkong újabb határátkelőket zár le Kína felől. Éjfél óta 17 500 körül jár a koronavírus fertőzöttjeinek száma, a halálos áldozat 362.

Thaiföldi orvosok sikeresen kezeltek súlyos új koronavírusos megbetegedéseket influenza- és HIV-vírus elleni gyógyszerek kombinációjával, az első eredmények jelentős javulást mutatnak a betegeknél a kezelés után 48 órával. A bangkoki Rajavithi Kórház orvosai közölték, hogy új megközelítésük a koronavírus kezelésében javította a gyógyításuk alatt álló több beteg, köztük egy 70 éves kínai nő állapotát, akinél 10 napja diagnosztizálták a koronavírust.

Nem gyógyítja meg a beteget, de jelentősen javít állapotán,

a 10 napja pozitív vírustesztű betegeknél a kombinált gyógyszer alkalmazása után 48 órával negatív lett a vírusteszt – mondta Kriangska Atipornwanich, a kórház tüdőgyógyásza újságíróknak. Jók a kilátások, de még több kutatás szükséges annak megállapítására, hogy ez lehetséges-e alapkezelésként – tette hozzá.

Thaiföldön eddig 19 új koronavírusos megbetegedést észleltek. Közülük nyolcan már felépültek, 11-en még kórházban vannak.

A koronavírus-térképen tovább nőtt a fertőzöttek száma, 17 485-re. Halálos áldozat eddig 362, a felgyógyultak száma viszont jelentősen nőtt, egy nap alatt csaknem 160-nal 506-ra. Ahogyan eddig, a legtöbb fertőzött Kínában található, 17 302, ebből a centrum Hupej tartományban (amelyen belül Vuhan a gócpont) 11 177.

Hongkong holnaptól tovább korlátozza az átjárást Kínából

a járvány megfékezésére – jelentette be Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán. Az újabb intézkedéseknek köszönhetően kedd éjfél után Kína és a különleges közigazgatási övezetének számító Hongkong között már

csupán két határátkelőn át lehet közlekedni,

és zavartalanul üzemel tovább a város nemzetközi repülőtere is. Lam elmondta: már eddig is felére csökkent a városba utazók száma azzal, hogy csütörtök éjféltől hat határátkelőhelyet lezártak, és egyéb forgalomkorlátozásokat is életbe léptettek Hongkong és az anyaország között.

A hongkongi vezető emellett hangsúlyozta az újabb karanténtáborok kialakításának fontosságát az esetleges fertőzöttek, valamint a velük kapcsolatba került emberek elkülönítésére. Mivel helyi lakosok tiltakoztak a táborok ellen amiatt, hogy azokat a lakónegyedekhez túlságosan közel kívánják kialakítani a hatóságok, Lam felszólította a lakosságot és a körzeti vezetőket arra, hogy hagyjanak fel az ellenállással.

A kormányzó megköszönte azoknak az egészségügyi dolgozóknak a munkáját, akik nem csatlakoztak a sztrájkoz, amellyel a szervezők a hongkongi-kínai határ teljes lezárását kívánták kieszközölni. A sztrájkban több, mint 2400 kórházi dolgozó vesz részt. Lam egyúttal biztosította az egészségügyben dolgozókat arról, hogy elegendő védőfelszerelés fog a rendelkezésükre állni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .