Az orosz-ukrán háború ötödik évében egyik fél sem áll közel a döntő győzelemhez, miközben a konfliktus már rég túlnőtt Ukrajna határain. Oroszország katonai és hibrid eszközökkel próbálja megtörni Kijevet és megosztani a Nyugatot, Európa mind nagyobb részt vállal Ukrajna finanszírozásából, az Egyesült Államok pedig egyszerre nélkülözhetetlen fegyverszállító és a gyors diplomáciai rendezés legfontosabb kezdeményezője. A béke felé vezető út valószínűleg nem egyetlen nagy alku, hanem ellenőrzött tűzszünet, hiteles biztonsági garanciák és tartós nyugati egység révén nyílhat meg.
Amikor Vlagyimir Putyin 2022 februárjában elindította Ukrajna teljes körű invázióját, feltehetően gyors politikai és katonai összeomlásra számított. Az ukrán állam azonban nem omlott össze, Kijev nem került orosz kézre, a Nyugat pedig a vártnál egységesebben reagált.
A háború ettől még nem fordult át egyértelmű ukrán győzelembe. Oroszország jelentős ukrán területeket tart megszállva, hatalmas ember- és eszközveszteségei ellenére képes folytatni a hadműveleteket, hadiiparát pedig hosszú konfliktusra állította át. Ukrajna fennmaradt, de erőforrásai szűkösebbek, lakossága kisebb, gazdasága külső finanszírozásra, hadserege pedig nagyrészt nyugati fegyverekre és lőszerre támaszkodik.
A konfliktus legfontosabb kérdése ezért már nem az, hogy valamelyik fél rövid időn belül teljes katonai győzelmet arathat-e. Sokkal inkább az, hogy melyikük képes tovább fenntartani a háborút, és milyen feltételek mellett érzi majd veszélyesebbnek a folytatást, mint a tárgyalást.
A front megmerevedett, a háború súlypontja áthelyeződött
A szárazföldi fronton továbbra is folynak a harcok, de a mozgások nem állnak arányban az elszenvedett veszteségekkel. Oroszország helyenként előrenyomul, Ukrajna pedig más térségekben visszaszerez kisebb területeket. Egyik fél sem mutatott olyan áttörési képességet, amely a teljes front összeomlását vetítené előre.
Az Institute for the Study of War értékelése szerint az orosz szárazföldi előretörés lassulása miatt Moszkva egyre inkább a nagy hatótávolságú légitámadásokra helyezi a hangsúlyt. A téli hadjárat célja az ukrán energiarendszer, a közlekedési hálózat és a gazdaság megbénítása, valamint a lakosság ellenállásának megtörése lehet.
Ukrajna közben drónokkal és más nagy hatótávolságú eszközökkel támadja az orosz olajfinomítókat, katonai létesítményeket, logisztikai útvonalakat és kikötőket. Ezzel egyrészt az orosz hadigazdaság költségeit növeli, másrészt azt igyekszik bizonyítani, hogy Moszkva nem tarthatja távol saját lakosságától és gazdaságától a háború következményeit.
A harc így részben állóképességi versennyé alakult. Oroszország előnye a nagyobb lakosság, a kiterjedtebb hadiipar és az autoriter rendszer mozgósítási képessége. Ukrajna előnye a motiváltabb védelem, a gyors technológiai alkalmazkodás és a nyugati támogatás. Az utóbbi azonban csak addig ér valamit, amíg megfelelő mennyiségben és időben érkezik.
Ukrajna legsebezhetőbb pontja a légvédelem
Az előttünk álló tél egyik döntő kérdése az ukrán légvédelem állapota. Oroszország egyre nagyobb drón- és rakétahullámokkal próbálja túlterhelni az elfogórendszereket, majd a drágább rakétákat az energiahálózat, az ipari létesítmények és a városok ellen használja.
Ukrajnának nemcsak korszerű légvédelmi ütegekre, hanem folyamatosan érkező elfogórakétákra is szüksége van. Ezekből világszerte korlátozottak a készletek, a gyártási kapacitás pedig nem minden esetben tud lépést tartani a felhasználással. Különösen fontosak az amerikai Patriot rendszerek és rakéták, amelyeket Európa egyelőre nem képes teljesen helyettesíteni.
Ez megmutatja a nyugati munkamegosztás alapvető problémáját. Európa ma már több pénzügyi terhet visel, de bizonyos kulcsfontosságú katonai képességekben továbbra is az Egyesült Államoktól függ. A Kiel Intézet adatai szerint Európa növelte támogatási vállalásait, ugyanakkor az európai katonai segítség továbbra is erősen támaszkodik amerikai gyártmányú fegyverekre.
Amennyiben a légvédelmi lőszerellátás akadozik, Moszkva úgy érezheti, hogy a polgári infrastruktúra elleni támadásokkal olyan nyomást gyakorolhat Kijevre, amelyet a szárazföldi hadsereg nem tudott elérni.
Moszkva célja nem csupán területszerzés
A három elemzett írás közös állítása, hogy Putyin céljai túlmutatnak a megszállt ukrán területek megtartásán. A Kreml Ukrajnát nem teljesen szuverén, önálló politikai közösségként, hanem az orosz befolyási övezet részének tekinti. Ennek megfelelően egy puszta területi kompromisszum önmagában nem oldaná meg a konfliktust.
Moszkva stratégiai céljai között szerepelhet:
- Ukrajna tartós semlegesítése, vagyis katonai és külpolitikai mozgásterének korlátozása.
- A NATO egységének megbontása, különösen az Egyesült Államok és Európa eltávolítása egymástól.
- Az európai támogatás visszaszorítása, hogy Ukrajna hosszabb távon ne tudja fenntartani védelmét.
- Az orosz befolyási övezet helyreállítása a volt szovjet térség legalább egy részén.
- Putyin rendszerének megőrzése, amely a háborút időközben saját legitimitásának részévé tette.
Ez magyarázza, miért olyan nehéz olyan megállapodást találni, amelyet mindkét fél tartósnak tekintene. Ukrajna attól tart, hogy egy rosszul biztosított tűzszünetet Oroszország csak hadereje újjászervezésére használna fel. Moszkva viszont nem akar olyan fegyverszünetet, amelynek eredményeként egy még jobban felfegyverzett, gazdaságilag az EU-ba integrálódó Ukrajnával találja magát szemben.
A háború Európában már nem csak a fronton zajlik
A konfliktus második színtere maga Európa. Kiberakciók, információs műveletek, gyújtogatások, infrastruktúra elleni szabotázsok, GPS-zavarás és légtérsértések alakítják azt a bizonytalan területet, amely még nem nyílt NATO-Oroszország háború, de már nem is hagyományos béke.
Az uniós és nemzeti hatóságok több műveletet közvetlenül Oroszországhoz kötöttek, más ügyekben azonban továbbra is vizsgálat folyik. Emiatt fontos különbséget tenni a bizonyított orosz műveletek, a megalapozott gyanú és az egyelőre ismeretlen hátterű incidensek között.
A politikai összkép ennek ellenére világos. Az EU szerint Oroszország tartós hibrid kampányt folytat, ezért az uniónak növelnie kell a kritikus infrastruktúra védelmét, fel kell lépnie a dezinformáció és a fedett hálózatok ellen, valamint szorosabban kell együttműködnie a NATO-val.
Ezeknek a műveleteknek több céljuk lehet. Fizikailag zavarhatják az Ukrajnába irányuló szállításokat, költségesebb védekezésre kényszeríthetik az európai államokat, és félelmet kelthetnek a lakosságban. Politikai értelemben azt az üzenetet közvetítik, hogy Ukrajna támogatása miatt Európa is veszélybe kerül.
Moszkva számára már az is eredmény, ha egy drónincidens vagy szabotázsakció után az európai közvélemény nem Oroszország megfékezését, hanem Ukrajna támogatásának visszafogását követeli.
Európa fizet, Amerika továbbra is nélkülözhetetlen
Az EU és az Egyesült Államok érdeke alapvetően közös: egyikük sem akar orosz győzelmet, Ukrajna összeomlását vagy közvetlen NATO-Oroszország háborút. A prioritásaik és eszközeik azonban eltérnek.
Európa számára a háború közvetlen biztonsági kérdés. Egy orosz győzelem növelné a katonai fenyegetést a kontinens keleti részén, újabb menekülthullámot indíthatna el, és azt üzenné, hogy fegyveres erővel megváltoztathatók Európa határai.
Az EU ezért egyre nagyobb részt vállal Ukrajna pénzügyi működtetésében és védelmében. Az uniós intézmények és a tagállamok által nyújtott katonai támogatás becsült összege elérte a 93 milliárd eurót, az összes támogatás pedig – a pénzügyi, humanitárius és menekültügyi segítséget is beleszámítva – meghaladta a 227 milliárd eurót. Az EU emellett 90 milliárd eurós hitelkeretet hozott létre Ukrajna 2026-2027-es költségvetési és védelmi szükségleteire.
Washington eközben olyan hírszerzési, légvédelmi és nagy hatótávolságú képességekkel rendelkezik, amelyeket Európa rövid távon nem tud pótolni. Ugyanakkor Donald Trump kormánya a terhek nagyobb részét Európára hárítaná, és láthatóan nagyobb hangsúlyt fektet a gyors tűzszünetre, mint több európai kormány.
A munkamegosztás tehát nagyjából így alakul: Európa biztosítja a hosszú távú pénzügyi hátteret és egyre több hagyományos fegyvert, Amerika pedig a kritikus katonai technológiát, a hírszerzést és a diplomáciai közvetítés súlyát.
Van-e közös nyugati béketerv?
Teljesen kidolgozott, minden részletében egyeztetett amerikai-európai béketerv egyelőre nem látható. Van azonban egy közös nevező: először meg kell állítani a harcokat, utána pedig olyan biztonsági rendszert kell létrehozni, amely megakadályozza a háború újrakezdését.
Az EU teljes, azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet követel, és olyan rendezést támogat, amely a nemzetközi jogon, valamint Ukrajna szuverenitásán alapul. Az unió egyben jelezte, hogy kész hozzájárulni a hiteles biztonsági garanciákhoz.
Az Egyesült Államok 2026 októberének végére háromoldalú, amerikai-orosz-ukrán technikai tárgyalásokat szorgalmaz. A napirend egyik lehetséges első eleme az energetikai létesítmények kölcsönös kímélése lehet. Kijev jelezte, hogy kész ilyen megállapodásra, ha azt Oroszország is betartja.
Ez még messze van az átfogó békétől, de részleges fegyvernyugvásként kipróbálhatná, hogy a felek hajlandók és képesek-e betartani egy ellenőrizhető megállapodást.
Mi kellene a háború lezárásához?
Egy működőképes rendezésnek legalább öt egymásra épülő eleme lenne.
1. Ellenőrizhető tűzszünet
A harcok befagyasztása csak akkor ér valamit, ha független megfigyelés, műholdas ellenőrzés, incidenskezelő mechanizmus és előre rögzített következmény társul a megsértéséhez. A pusztán politikai ígéretek egyik fél számára sem lennének elegendők.
A folyamat akár szakaszosan indulhatna: az energetikai infrastruktúra, a fekete-tengeri hajózás és a polgári célpontok elleni támadások kölcsönös korlátozásával.
2. Ukrajna valós biztonsági garanciái
Kijev számára a legfontosabb kérdés nem csupán az, hol húzódik a fegyverszüneti vonal, hanem az, mi történik, ha Oroszország néhány év múlva ismét támad.
A garanciának ezért katonailag értelmezhetőnek kell lennie. Szükség lenne tartós fegyverellátásra, légvédelemre, hírszerzési együttműködésre, kiképzésre, az ukrán hadiipar fejlesztésére, valamint előre rögzített nyugati válaszra egy újabb orosz támadás esetén. A megállapodás erejét az határozná meg, hogy a megsértése milyen automatikus következményekkel járna.
3. A területi kérdés elválasztása a tűzszünettől
A megszállt területek végleges jogállásáról valószínűleg nem lehet gyors megállapodást kötni. Emiatt a katonai ellenőrzést és a jogi elismerést külön kell kezelni.
A front ideiglenes befagyasztása nem feltétlenül jelentené az orosz annektálások nemzetközi elismerését. Ez lehetővé tenné a harcok leállítását anélkül, hogy Ukrajnának azonnal, jogilag is le kellene mondania területeiről.
4. Feltételes szankcióenyhítés
A szankciókat nem lenne célszerű egyetlen lépésben megszüntetni. Fokozatos enyhítés kapcsolódhatna a tűzszünet betartásához, a hadifoglyok szabadon bocsátásához, az elhurcolt gyermekek hazatéréséhez és más ellenőrizhető vállalásokhoz.
A rendszernek visszafordíthatónak kellene lennie: súlyos szerződésszegés esetén a korlátozások automatikusan újra életbe lépnének.
5. Amerikai-európai egység
Washington közvetítői súlya és katonai képességei nélkül nehéz lenne hiteles egyezséget kialakítani. Európa nélkül viszont nem volna fenntartható Ukrajna finanszírozása, újjáépítése és hosszú távú védelme.
A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha az Egyesült Államok Ukrajna és Európa feje fölött próbálna gyors alkut kötni Moszkvával, vagy ha Európa olyan kötelezettségeket vállalna, amelyek teljesítéséhez nincs elegendő katonai képessége. A működő megoldás feltétele, hogy Amerika tárgyaljon, Európa finanszírozzon és biztosítson, Ukrajna pedig maga dönthessen az elfogadható feltételekről.
Putyin csapdája nem azonos a közelgő békével
Putyin saját háborújának foglyává vált. A teljes győzelem egyre nehezebb, de egy szerény eredménnyel járó visszavonulás politikailag veszélyes lehet számára. Minél több emberéletet és pénzt áldozott Oroszország a háborúra, annál nehezebb megmagyarázni, hogy miért kellene kevés eredménnyel lezárni.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendszer rövidesen összeomlik. Oroszország továbbra is képes finanszírozni a háborút, katonákat toborozni, elnyomni az ellenzéket és gazdasági kapcsolatokat fenntartani a világ jelentős részével. Egy autoriter vezető katonai kudarca és politikai bukása között hosszú idő telhet el.
A nyugati stratégiának ezért nem Putyin közeli távozására kell épülnie. Arra kell törekednie, hogy Moszkva számára a háború folytatása egyre kevésbé, egy ellenőrizhető megállapodás pedig egyre inkább racionális választás legyen.
A tárgyalás és az elrettentés nem egymás ellentétei
A háború lezárását nem az hozza közelebb, ha a Nyugat választ a diplomácia és Ukrajna katonai támogatása között. A kettőnek együtt kell működnie.
Ha Ukrajna katonailag összeomlással fenyeget, Moszkvának kevés oka lesz kompromisszumot kötni. Ha viszont Oroszország azt látja, hogy idővel sem tud döntő győzelmet elérni, miközben a háború költségei nőnek, a tárgyalás értéke is emelkedik.
A reális cél ezért nem Oroszország feltétel nélküli kapitulációja, de nem is Ukrajna gyors rákényszerítése a területi engedményekre. Olyan katonai és politikai egyensúlyt kell kialakítani, amelyben egyik fél sem számíthat jobb eredményre a harc folytatásától, mint egy ellenőrzött megállapodástól.
A jelenlegi amerikai kezdeményezés elindíthat egy új tárgyalási szakaszt, de önmagában nem oldja meg a háborút. A tartós rendezéshez Ukrajnának túl kell élnie az orosz téli nyomást, Európának fenn kell tartania pénzügyi és katonai szerepvállalását, az Egyesült Államoknak pedig a gyors tűzszünet mellett annak betarthatóságát is garantálnia kell.
A béke valószínűleg nem látványos kézfogással kezdődik majd. Inkább kisebb, ellenőrizhető megállapodásokkal, amelyek fokozatosan csökkentik a támadások számát, miközben egyik fél sem veszti el teljesen a biztonságérzetét. Csak erre lehet később tartósabb politikai rendezést építeni.
