Franciaországban ismét diákok vonulnak utcára, többet követelve az oktatásnak egy olyan pillanatban, amikor az államkassza kiürülőben van, a költségvetés körül politikai háború zajlik, és Emmanuel Macron elnök mandátumának vége felé látványosan fogy a mozgástér. A tantermek zsúfoltsága miatt kirobbant tiltakozás így jóval több egyszerű oktatási vitánál: tünete annak a sokrétű válságnak, amely a francia politikát, gazdaságot és társadalmat egyszerre feszíti.
A francia diákmozgalmaknak történelmi hagyományuk van. Amikor a középiskolások és egyetemisták tömegesen utcára vonulnak, Franciaországban mindig felmerül a kérdés: vajon csupán egy konkrét követelés áll a háttérben, vagy egy mélyebb társadalmi elégedetlenség tör felszínre?
Most inkább az utóbbiról van szó.
A középiskolák túlzsúfoltsága, a tanárhiány és az oktatási rendszer forráshiánya régóta ismert probléma, de a diákok követelései ezúttal egy olyan gazdasági helyzetben hangzanak el, amikor a kormány mozgástere minimálisra zsugorodott. A kabinet éppen megszorításokat tartalmazó költségvetést próbál elfogadtatni, miközben a befektetők mind idegesebben figyelik a francia államadósság és a költségvetési hiány alakulását.
A piacok bizalmatlanságát jól jelezte, hogy a tízéves francia államkötvény hozama átmenetileg az 5 százalékos szint fölé emelkedett. Ez nem csupán pénzügyi adat: annak jelzése, hogy egyre többen kérdőjelezik meg a francia állam képességét a problémák kezelésére.
Macron helyzetét súlyosbítja, hogy parlamenti többség nélkül kénytelen kormányozni. A politikai közép, amelynek elnöki pályafutását köszönhette, látványosan gyengül, miközben a politikai spektrum két széle erősödik.
Két oldalról szorongatják az Élysée-palotát
A francia politika ma szinte példátlan helyzetben van. A radikális baloldal és a nemzeti jobboldal ugyan szinte minden kérdésben egymás ellenfele, de egy fontos dologban egyetértenek: Emmanuel Macron korszakának véget kell vetni.
Jean-Luc Mélenchon mozgalma nyíltan támogatja a diákok követeléseit, csakúgy, mint a szakszervezetek és a zöldek. Az ellenzéki baloldal számára a tiltakozások kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy társadalmi elégedetlenséget szervezett politikai erővé alakítsák.
A másik oldalon Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés várja a lehetőséget. A szélsőjobboldal narratívája szerint Franciaország problémáinak jelentős része a bevándorlásból és az integráció kudarcából fakad. Az oktatás, a lakhatás és a közszolgáltatások túlterheltségét is ebbe a keretbe illesztik.
A két politikai pólus között Macron egyre inkább elszigetelődni látszik.
A hatvannyolcas árnyék
A francia közéletben minden jelentősebb diáklázadás óhatatlanul felidézi 1968 emlékét. A legendás jelszó, a „Légy realista, követeld a lehetetlent!” máig része a francia politikai kultúrának.
Persze a mostani helyzet korántsem azonos az akkori forradalmi hangulattal. Ugyanakkor létezik egy fontos párhuzam: akkor is egy generáció elégedetlensége jelezte előre, hogy a fennálló politikai rendszer elveszítette vonzerejét. Charles de Gaulle rendszere ugyan nem a diáktüntetések miatt omlott össze, de azok jól mutatták, hogy a társadalom jelentős része már más Franciaországot képzel el.
Sokan ma is hasonló figyelmeztető jelnek tekintik a mostani tiltakozásokat. Nem azért, mert a diákok képesek lennének megbuktatni az elnököt, hanem mert megmutatják a politikai rendszer legitimitásának kopását.
Európa gyenge pontja
A francia válság túlmutat Franciaország határain.
Az Európai Unió második legnagyobb gazdaságáról van szó, amely hagyományosan meghatározó szerepet játszik az integráció alakításában. Az elmúlt években azonban a Macron által sürgetett mélyebb európai reformok rendre elakadtak. A francia elnök nagyobb politikai és gazdasági integrációt szeretett volna, de sem Berlin, sem a többi tagállam nem mutatott megfelelő lelkesedést.
Közben az Európai Unió fokozatosan lemaradt az amerikai és ázsiai technológiai versenyben. A versenyképességről szóló jelentések egyre gyakrabban figyelmeztetnek arra, hogy Európa elveszítheti gazdasági súlyát, ha nem képes gyorsabban reagálni a világ átalakulására.
Ebben az összefüggésben Franciaország problémái már nem pusztán nemzeti ügyek. Ha Párizs politikailag megbénul, az az egész európai projektet gyengítheti.
Több mint oktatási vita
A keddi diáktüntetések kimenetele önmagában valószínűleg nem dönti el Franciaország jövőjét. A kérdés inkább az, hogy az utcára vonuló fiatalok egy átmeneti elégedetlenséget képviselnek-e, vagy egy szélesebb társadalmi hangulat előőrsei.
Macron számára a probléma éppen az, hogy ma már szinte minden konfliktus ugyanabba az irányba mutat. A gazdasági nehézségek, a költségvetési kényszerek, a társadalmi feszültségek és a politikai polarizáció egyszerre erősödnek.
A francia elnök még hivatalban van, de politikai örökségéért folytatott küzdelem már megkezdődött. Az utcákon pedig egyre többen teszik fel a kérdést: ki fogja vezetni Franciaországot Macron után? A válasz jelenleg két radikális kihívó, Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon erősödő árnyékában rajzolódik ki.
