Latin-Amerika legnagyobb állama ismét politikai fordulóponthoz érkezett. A brazil elnökválasztás első fordulója után úgy tűnik, hogy a jobboldal visszatérése már nem pusztán lehetőség, hanem reális forgatókönyv. A kérdés azonban túlmutat a Bolsonaro család politikai felemelkedésén vagy Lula esetleges vereségén. A tét valójában az, hogy Brazília folytatja-e az elmúlt évek viszonylag önálló külpolitikai útkeresését, vagy egyértelműen visszatér Washington geopolitikai vonzáskörébe. Ennél is fontosabb kérdés azonban, hogy egyáltalán változtat-e bármit az ország sorsán a hatalomváltás egy olyan régióban, amely kétszáz éve keresi a felzárkózás útját.
A brazil választási kampány hivatalosan az elnökjelöltekről szól, valójában azonban két eltérő világkép verseng egymással. Az egyik oldalon a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva áll, aki politikai pályafutása során következetesen nagyobb nemzetközi mozgásteret próbált biztosítani Brazíliának, és a BRICS egyik alapító tagországának vezetőjeként alternatív kapcsolatokat keresett a nyugati dominanciával szemben. A másik oldalon a Bolsonaro-család politikai öröksége sorakozik fel, amely sokkal szorosabb együttműködést képzel el az Egyesült Államokkal, különösen Donald Trump külpolitikai elképzeléseihez igazodva.
Az első forduló eredményei alapján a jobboldal bizakodhat. Flávio Bolsonaro jelentős előnnyel végzett Lula előtt, és a politikai elemzők többsége szerint ezt a különbséget nehéz lesz ledolgozni a második fordulóban. A választás ugyanakkor nem csupán egy jelölt sikeréről szól. A Bolsonaro család szinte teljes politikai hálózata jól szerepelt: családtagjaik a szenátusban és a képviselőházban is jelentős pozíciókat szereztek. Mindez azt jelzi, hogy
a korábbi elnök személye körüli botrányok és jogi eljárások ellenére a bolsonarizmus továbbra is Brazília egyik legerősebb politikai mozgalma.
Különös fordulat, hogy miközben Jair Bolsonaro hosszú börtönbüntetését tölti, politikai öröksége minden korábbinál erősebbnek tűnik. Ha a jobboldal a törvényhozásban is meghatározó pozíciókat szerez, akkor a korábbi elnök közvetlen vagy közvetett befolyása ismét jelentőssé válhat. Több elemző szerint Brazília akár ahhoz hasonló családi politikai modell felé is elmozdulhat, amelyet az Egyesült Államokban Donald Trump környezetében láthatunk.
A brazil választás jelentőségét növeli, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó. Az elmúlt években Latin-Amerika számos országában erősödtek meg a jobboldali, gyakran populista és nemzeti szuverenitást hangsúlyozó politikai erők. Argentínában Javier Milei győzelme jelentette a látványos fordulatot, de más országokban is megfigyelhető egyfajta politikai átrendeződés. Mindez arra utal, hogy a régióban egyre többen csalódtak a baloldali kormányok felzárkózást ígérő programjaiban.
Ugyanakkor a választási kampány mögött húzódó valódi probléma sokkal mélyebb annál, mint hogy éppen jobb- vagy baloldali kormány kerül hatalomra.
Latin-Amerika kétszáz éve keresi a gazdasági felemelkedés receptjét. A kontinens országai katonai diktatúrákat, baloldali forradalmakat, neoliberális reformokat és populista modelleket egyaránt kipróbáltak, mégsem sikerült tartósan csökkenteniük a távolságot a világ legfejlettebb államaihoz képest.
Brazília ennek a kudarcokkal terhelt történetnek talán a legjobb példája. Óriási területe, hatalmas nyersanyagkincse, jelentős mezőgazdasága és több mint kétszázmilliós lakossága ellenére továbbra sem vált olyan gazdasági nagyhatalommá, amilyennek sokan évtizedek óta várják. Exportjának jelentős része ma is nyersanyagokból és mezőgazdasági termékekből áll, miközben a tudásalapú gazdaság, a technológiai innováció és a magas hozzáadott értékű iparágak csak korlátozott mértékben alakultak ki.
A régió egyik legnagyobb problémája, hogy a tehetséges fiatalok jelentős része külföldön próbál boldogulni.
A legjobb egyetemek, kutatóközpontok és innovációs ökoszisztémák továbbra is Észak-Amerikában, Európában vagy Kelet-Ázsiában találhatók. Az agyelszívás következtében Latin-Amerika sok esetben éppen azokat a rétegeket veszíti el, amelyek a modernizáció motorjai lehetnének.
Ebben a helyzetben a brazil választás egyik legfontosabb kérdése nem az, hogy Lula vagy Bolsonaro nyer-e, hanem az, hogy képes-e bármelyik oldal új fejlődési pályát kínálni az országnak. Lula politikája az elmúlt években a nemzetközi egyensúlyozásra épült: Brazília egyszerre próbált jó kapcsolatokat ápolni Washingtonnal, Pekinggel és a BRICS-partnerekkel. A jobboldal ezzel szemben egyértelműbb geopolitikai orientációt ígér, amelyben az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés kapná a főszerepet.
Csakhogy a külpolitikai irányváltás önmagában nem oldja meg Brazília strukturális problémáit. A termelékenység alacsony, az oktatási rendszer egyenetlen teljesítményt nyújt, az állami bürokrácia gyakran túlterhelt, a gazdaság pedig továbbra is erősen függ a nyersanyagpiacok ciklusaitól.
Ezekre a kihívásokra sem a baloldal, sem a jobboldal nem kínált eddig meggyőző választ.
Ezért lehet, hogy a brazil választás valódi tanulsága nem a Bolsonaro család felemelkedése vagy Lula esetleges bukása lesz. Sokkal inkább az a kérdés, hogy Latin-Amerika legnagyobb országa képes-e végre kitörni abból a félperifériás helyzetből, amelyben a politikai rendszerek váltják egymást, miközben a gazdasági alapvetések alig változnak. A választók most ismét dönthetnek bal és jobb között. Arra azonban egyelőre senki sem adott meggyőző választ, hogy Brazília hogyan válhatna valóban fejlett országgá a 21. században. Ez a dilemma jóval tovább élhet, mint bármelyik választási ciklus vagy politikai vezető.
