Lapszem, 2018. április 6.

0
633

Péntek van, a hét utolsó munkanapja, a Vilmosok és a Bíborkák ünneplik a névnapjukat. Megnéztük, miről írnak a mai lapok.

Kósa kézírása szerepel a csengeri papírokon

A Kósa-ügyet folytató Magyar Nemzet szerint édesanyja bankszámlaszámát is megadta Kósa Lajos azon a lap birtokába került papíron, amelyet Kósa kézírással egészített ki anyja személyes adataival, lakcímével és telefonos elérhetőségével. A nem hivatalos dokumentumot Kósa vélhetően azzal a szándékkal készítette, hogy az 1300 milliárd forintos örökségével kecsegtető csengeri asszony

át tudja utalni az ígért 2,6 millió eurót.

Az ajándékozási szándékról hiteles közjegyzői okirat is készült, abban is szerepeltek Kósa édesanyjának banki adatai, amelyek azonosak a mostani papíron szereplő számlaszámmal.

Fidesz-iroda működik egy uniós támogatásból felépített látogatóközpontban

A Népszava ír arról a fehérgyarmati egykori látogatóközpontról, amelynek felépítését oktatási célok miatt támogatta az unió, most viszont a helyi Fidesz-iroda működik benne. A lap szerint

az OLAF érdeklődését is felkeltette a projekt.

Korábban egyébként a helyi Fidesz-iroda egy vegyesbolt udvarán volt.

Gulyás: A Fidesz nem köt koalíciót

A Fidesz–KDNP egyetlen ellenzéki párttal sem kötne koalíciót – ezt mondta a Magyar Időknek adott interjúban Gulyás Gergely. A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint az ellenzék győzelmével káosz, bevándorlás, gazdasági hanyatlás lenne, az országot pedig Soros György emberei irányítanák. Szerinte

azzal, hogy Simicska Lajos a Jobbikot támogatja, a kormánypártokat segíti a választáson.

Harmadával drágulhatnak az építkezések

A Világgazdaság szerint a házépítések igazodnak a település nagyságához, minél kisebb településen építkeznek, annál kisebb a családi házak mérete. Az elmúlt években folyamatosan nőtt az anyagköltség és a munkaerő költsége is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .