Közel került az Iszlám Állam a piszkos bomba elkészítéséhez

0
1121

Erősen radioaktív anyagok is voltak Moszulban, amely közel három évig volt az Iszlám Állam kezén. Ezt csak most, a város visszafoglalása után hozták nyilvánosságra. Dzsihádista szervezetek régóta gondolkodnak azon, hogy tudnának piszkos bombákat létrehozni.

2014 nyarán foglalta el az Iszlám Állam Moszult, a második legnagyobb iraki várost. A világ nagy része ekkor döbbent rá, mekkora fenyegetést jelent a gyakorlatilag romjaiból feltámadt dzsihádista szervezet.

A terroristák több száz millió dollárt szereztek a moszuli bankokból és hatalmas fegyverarzenálhoz is jutottak:

kézifegyverekhez, rakétákhoz, harckocsikhoz, de olyan alapanyagokhoz is, amelyekkel az egész világot fenyegethették volna. A Washington Post szerint ugyanis rendkívül radioaktív kobalt-60-as is volt a városban.

A kobalt-60-at a gyógyászatban sugárkezelésre használják, a rákos sejteket pusztítják el vele – ezért volt belőle Moszulban is.

Kobalt-60-nal történő kezelés
Forrás: G. Terry Sharrer, Ph.d. National Museum Of American History

Ugyanakkor az úgynevezett piszkos bombák alapanyagaként is használható. Az ilyen bombák hagyományos robbanószerkezeteket használnak arra, hogy radioaktív anyagot juttassanak a levegőbe, lehetőleg sűrűn lakott területen.

A Washington Post információi szerint a nyugati titkosszolgálatok tisztában voltak a fenyegetéssel. Szakértők elemzéseket kezdtek írni arról,

mekkora pusztítást okozhat, ha a dzsihádisták ilyen fegyvert vetnek be.

Ugyanakkor még bíztak abban, hogy az Iszlám Állam vezetői valójában nem tudják, milyen veszélyes anyag került a kezükbe.

Az Institute for Science and International Security (IfSIS) nevű szervezet már 2015-ben elkezdte kutatni a berendezések hátterét. Olyan dokumentumokat szereztek, amelyek szerint a kobalt-60 az 1980-as években került Moszulba, de még 2009-ben is szereztek hozzá új alkatrészeket.

A szervezet szerint kilenc gramm tiszta kobalt-60-as volt a berendezésekben. Ez akkora sugárzást képes kibocsátani, amely egy méteren belül kevesebb mint három perc alatt halálos lehet. Ha pedig valaki 10 centin belül kerül hozzá, néhány percen belül meghal.

A jelentést azonban nem hozták nyilvánosságra.

Nem voltak biztosak ugyanis abban, hogy a dzsihádisták tudják, mi is került a kezükbe. Éppen ezért, bár a Washington Post már tavaly megszerezte a jelentést, ők sem írtak róla egészen Moszul felszabadításáig.

A Moszulért harcoló iraki hadseregnek az egyik célja az volt, hogy visszafoglalja azokat az épületeket, ahol a kobaltot tárolták. Ez az év elején sikerült is nekik. A kobaltot is megtalálták – azokban a tárolókban, ahol eredetileg is volt. A jelek szerint nem is nyúlt hozzá senki.

Moszul a dzsihádisták elűzéses után
Fotó: MTI/EPA

Hogy a terroristák miért nem használták fel, arról egyelőre csak találgatások vannak. Az egyik feltevés szerint arra nem jöttek rá, hogy hogyan tudnák kiszedni az anyagot a tárolókból. A másik feltevés szerint azonban egyszerűen nem találták meg a tárolókat. Az iraki hatóságok ugyanis Moszul visszafoglalása után bejelentették, néhány éve a berendezéseket elvitték korábbi helyükről, és az egyetem egyik épületében helyezték el őket. Az IfSIS szerint az is elképzelhető, hogy azért vártak a kobalt felhasználásával, mert

az Iszlám Állam vezetői a harcok miatt mással voltak elfoglalva, és nem volt idejük pontos tervet kidolgozni.

David Albright, az IfSIS elnöke szerint terrorszervezetek már régóta gondolkodnak azon, hogyan lehetséges piszkos bombát előállítani. Naszír bin Hammad al-Fahd szaúdi dzsihádista teoretikus már 2003-ban kiadott egy vallási rendeletet, amelyben jóváhagyta a nukleáris és radioaktív fegyverek használatát a „hitetlenek” ellen. Al-Fahd ugyan egy szaúdi börtönben ül, de innen két éve hűséget fogadott az Iszlám Államnak.

Egy ilyen bomba felrobbantása egy város közepén nem feltétlenül járna sok halálos áldozattal, de

az okozott pánik biztosan hatalmas lenne, márpedig a terroristák fő célja ez.

A The Atlantic cikke szerint viszont a dzsihádisták azért nem vetettek be még ilyen piszkos bombát, mert céljaikat egyszerűbb módszerekkel is elérik: például, ha tömegbe hajtanak egy teherautóval, vagy azzal, ha válogatás nélkül késelnek meg embereket. Így ugyanis közel ugyanakkora félelmet és pánikot generálnak, mint egy hónapokig tervezett robbantásos merénylettel, és az ilyen merényletek jóval olcsóbbak és különösebb tervezést sem igényelnek.

Ennek ellenére, a piszkos bombás támadás veszélye nem múlt el. A Washington Post szerint több száz hasonló, erősen radioaktív anyagot tartalmazó berendezés van a világban, amelyekhez könnyen hozzáférhetnek a dzsihádisták. Andrew Bienawski, a Nuclear Threat Initiative alelnöke szerint ez globális fenyegetést jelent.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .