Kína a mentor és a szponzor szerepére készül Afganisztánban

0
470
twitter.com

Hamarosan nemzetközi tanácskozást tartanak Pekingben Afganisztán jövőjéről – írja a kínai kommunista párt angol nyelvű portálja, a Global Times. Kabulban tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszter a tálib vezetőkkel.

Az Új Selyemút immár Afganisztánba is elvezet. Vang Ji külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Kína az egyetlen nagyhatalom, amely nem ártott Afganisztánnak. Finom célzás ez Afganisztán szovjet illetve amerikai megszállására. Az amerikaiak és szövetségeseik tavaly nyáron meglehetősen sietve húszéves megszállás után hagyták el Afganisztánt, teljes káoszt hagyva az országban. A tálibok visszavették a hatalmat, de megörökölték a gazdasági – társadalmi csődöt. A koldusszegény ország egyetlen export cikke a heroin, amelyben viszont Afganisztán világelső. A tálibok is ebből finanszírozták mozgalmukat annak ellenére, hogy a Korán tiltja a kábítószerek fogyasztását. Az imámok azzal adnak feloldozást, hogy a drog külföldre megy vagyis “csak a hitetleneknek árt”.

Afganisztán gazdasági problémáját súlyosbítja , hogy arany készlete az Egyesült Államokban van, és Biden elnök egyáltalán nem siet visszaadni azt az iszlamista táliboknak, akik teljhatalmat gyakorolnak Afganisztánban.

A pekingi Global Times szerint a 7 milliárd dollár visszatartása “égbekiáltó rablás”.

Miért érdekli Kínát Afganisztán?

76 kilométeres közös határa van a két országnak, és Pekingnek fontos, hogy Afganisztán ne exportálja az iszlamista terrorizmust Kínába, ahol jelentős muzulmán kisebbség él. Közülük az ujgurok egy része fogékonynak bizonyult a dzsihádra is. Ezt pedig a kínai hatóságok vaskézzel igyekeznek megakadályozni. Épp ezért hat alapelvben állapodott meg Vang Ji külügyminiszter a tálib vezetőkkel – közölte a külügy Pekingben. Eszerint a kínaiak elismerik Afganisztán függetlenségét, szuverenitását  és területi integritását, a tálibok viszont garantálják, hogy nem exportálják a dzsihádot Kínába. Peking nem avatkozik be Afganisztán belügyeibe, nem akarja az országot bevonni a befolyási övezetébe. A kínaiak viszont nagyon is érdeklődnek az ásványi kincsek iránt.

Több mint 3000 milliárd dollárra becsülte a Reuters Afganisztán ásványi kincseinek az értékét.

Az arany, a vas, a lítium  és a réz a föld mélyén rejtőzik, kitermelésük hatalmas összegbe kerül. Nem is beszélve a technológiáról, amellyel a kínaiak rendelkeznek. Ezért is ajánlotta fel Vang Ji külügyminiszter az együttműködést ezen a területen.

Egy hét múlva konferenciát rendeznek Pekingben, ahol az Afganisztánnal szomszédos országok külügyminiszterei tárgyalják meg a koldusszegény ország jövőjét (a lakosság többsége napi 2 dollárnál kevesebb pénzből kell, hogy kijöjjön). Ez már a harmadik ilyen tanácskozás, de az első kettőn a tálibok nem vettek részt. Most viszont igen. Ezért is tárgyalt Afganisztánban Vang Ji külügyminiszter – írja a pekingi Global Times.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .