Kiállt a Fidesz Ukrajna mellett az Európai Parlamentben, de miért?

0
1024
fidesz.hu

A magyar külügyminiszter nemrég Fehéroroszországban erősítette meg a magyar diplomácia oroszbarát külön útját. Ehhez képest érdekes, hogy a Fidesz egyik képviselője az Európai Parlamentben keményen bírálta az orosz agressziót.

“Egy éve tart Oroszország agressziója, jogtalan háborúja Ukrajna ellen. Ezt határozottan elítéljük, minden fórumon kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett. Mindent meg kell tennünk a béke érdekében” – jelentette ki Bocskor Andrea, aki Kárpátalját képviseli a Fidesz frakcióban. A hivatalos Fidesz narratívától eltérően azt állította, hogy

“az Ukrajnában élő magyarok, románok és más nemzetiségek éppúgy elszenvedői az orosz agressziónak mint az ukránok, és ezért vállvetve harcolnak velük.”

Bocskor Andrea természetesen megemlítette, hogy a nyelvtörvény Ukrajnában hátrányos a nemzetiségek számára:

“A múlt decemberben elfogadott ukrán törvény nem felel meg a jogegyenlőség elvének, azért ezt módosítani szükséges, és az Európai Uniónak erre oda kell figyelnie.”

Az ukránok azt követően módosítottak a korábbi nyelvtörvényen, hogy Zelenszkij elnök az USA-ban járt, és ott erre is felhívták a figyelmét.

Biden Európába látogat

Háromnapos látogatást tesz az Egyesült Államok elnöke Lengyelországban az Ukrajna elleni orosz agresszió első évfordulóján. Joe Biden minden bizonnyal találkozik Zelenszkij ukrán elnökkel is Lengyelországban. Az Egyesült Államoknak az a célja, hogy erős lengyel-ukrán katonai szövetséget hozzon létre Oroszországgal szemben. Ezért az USA önti a fegyvereket mind a két országba. Az ukrán katonákat jelentős részben Lengyelországban képezik ki a nyugati fegyverek használatára.

Mi marad így a visegrádi együttműködésből és a hagyományos magyar-lengyel barátságból?

Orbán Viktor egyelőre kitart az oroszbarát politikai vonal mellett, de kérdés, hogy meddig? Figyelmeztető jel lehet számára az izraeli külügyminiszter kijevi látogatása. Izrael eddig igyekezett semleges maradni az orosz-ukrán konfliktusban hiszen Oroszország nagyon is jelen van a Közel Keleten mindenekelőtt Szíriában. Iránnal pedig Putyin egyre szorosabb kapcsolatot épít ki. Benjamin Netanjahu miniszterelnök tart Oroszországtól, de mégiscsak elküldte Kijevbe a külügyminisztert, mert rájött arra: az USA hosszú távon játszik arra, hogy Ukrajnából erős támaszpontot építsen ki Oroszországgal szemben. Netanjahu nemrég fogadta Blinken amerikai külügyminisztert, aki világossá tette a számára, hogy az Egyesült Államok hosszútávú stratégiájának része egy erős nyugatbarát Ukrajna megteremtése. Benjamin Netanjahu nem kockáztatja az USA rosszallását Putyin miatt. Orbán, akinek fontos politikai szövetségese az izraeli miniszterelnök azóta, hogy lehetővé tette számára, hogy Trump fogadja őt a Fehér Házban, egyelőre kitart a különutas magyar diplomácia mellett pedig az most már nettó ráfizetésnek látszik.

Biden persze béketervet is hozhat magával hiszen az Egyesült Államok elsőszámú ellenfele nem Oroszország hanem Kína. Az USA nem akar két fronton harcolni. Az európai háborút már megnyerte: mindenki felsorakozott mögötte Oroszországgal szemben kivéve Orbán Viktort. Akit viszont Washingtonban figyelembe sem vesznek hiszen az amerikai stratégia a térségben Lengyelországra, Ukrajnára illetve Romániára koncentrál. Úgyhogy Orbán Viktor felkiálthat:

“már meg sem akarják ölni Bástya elvtársat ?!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .