Ki vethet véget a háborúnak Ukrajnában?

0
1225
Facebook

David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete cinikusnak minősítette a magyar kormány állásfoglalását az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Egy magyar-ukrán beszélgetés során az USA nagykövete hangsúlyozta “csakis Putyin orosz elnök fejezheti be a háborút azzal, hogy kivonul Ukrajnából.” David Pressman idézte az Egyesült Államok külügyminiszterét, aki korábban kijelentette:

”ha Putyin véget vet a harcnak, akkor a háborúnak van vége, ha Ukrajna hagyná abba a harcot, akkor Ukrajnának lenne vége.”

Blinken amerikai külügyminiszter pontosan tudja, hogy Putyin nem vonulhat ki Ukrajnából anélkül, hogy kockára ne tenné a hatalmát sőt talán az életét is. Azzal, hogy az USA Ukrajna győzelmét saját céljának tekinti voltaképp megerősíti Biden akaratlan bejelentését:

“meg akarjuk buktatni Putyint!.”

Később visszavonták ezt, de elég nyilvánvaló, hogy Joe Biden nem véletlenül szólta el magát hiszen már hatalomra jutása után 2021-ben közölte: az USA-nak két stratégiai ellenfele van Oroszország és Kína.

A tűzszünet hívei

Az Egyesült Államokkal szemben Kína tűzszünetet akar Ukrajnában, erről tárgyalt egy órán keresztül Hszi Csin-ping elnök Zelenszkij ukrán államfővel telefonon. A kínai elnök ideje nagyon be van osztva, ezért az egyórás telefon arra utal, hogy Pekingnek komoly szándéka a közvetítés, melyet annál is könnyebben megtehet, mert Hszi Csin-ping elnök nemrég három napon át tárgyalt Moszkvában. Senki nem tudja, hogy pontosan miről, de az nyilvánvaló, hogy ő az egyetlen vezető a világban, aki nyomást gyakorolhat Putyinra, aki szorult helyzetében mindinkább rá van utalva Kínára. Macron francia elnök egyáltalán nem véletlenül Pekingben fogalmazta meg, hogy “nem leszünk az USA vazallusai”. Lula brazil elnök pedig Pekingben egyenesen felszólította a Nyugatot, hogy ne szállítson fegyvert Ukrajnának, és ösztönözze Zelenszkij elnököt a kompromisszumra. Válaszul Jake Sullivan USA nemzetbiztonsági tanácsadó szóvivője orosz propagandának nevezte a brazil elnök javaslatát.

- Hirdetés -

Kína párizsi nagykövete egy televíziós vitában azt találta mondani, hogy Ukrajnának el kell fogadnia: a Krím Oroszországhoz tartozik!

Diplomata ritkán mond ilyesmit felsőbb engedély nélkül. A kínaiak tesztelik a közvéleményt: mi az, amit elfogadhatónak tartanak Nyugaton?

Az USA-nak mind nehezebb elfogadtatni álláspontját a szövetségeseivel, mert immár senki sem hisz Ukrajna háborús győzelmében.

Az európaiak és a japánok megvétózták azt az amerikai javaslatot, mely a G7 csúcs minden résztvevőjét arra kötelezte volna, hogy szakítsa meg a kereskedelmi kapcsolatot Oroszországgal.

Sőt Berlinben bejelentették: hamarosan közös kínai-német kormányülés lesz Berlinben.

Biden diplomáciájának az a baja, hogy éppúgy zsákutcába jutott mint Putyin: nem győzhet, de nem is veszíthet. Közben pedig folyik a háború Ukrajnában, ahol már amerikai okos bombát is robbantottak Bahmut körül. Már csak okos döntéshozók hiányoznak Kijevben és Washingtonban – Moszkváról már nem is beszélve.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .