Adósságválság kezelés másképp: nyersanyag kötvényekkel lehetne enyhíteni a krízist

0
838
twitter.com

Adósságválsággal küzd a nyersanyagok kiviteléből élő államok legnagyobb része, melyek kötvényeket bocsáthatnának ki a problémák áthidalására – javasolja Jeffrey Frankel, a Harvard egyetem professzora a Project Syndicate oldalon.

61 feltörekvő ország, a Nemzetközi Valutaalap államainak mintegy egyharmada küszködik az adósságválsággal, melyet nehezít az áringadozás a globális piacon. A G20 államok kidolgoztak egy rendszert ennek az adósságválságnak a megoldására, de az eredmények egyelőre váratnak magukra. Zambia például csődbement 2020-ban, és nem tudta meggyőzni a hitelnyújtókat az adósság átütemezéséről. Miért? Mert a kínaiak, az egyik legfontosabb hitelnyújtók nem csatlakoztak a Párizsi Klubhoz.

Csádnak sikerült 2021-ben átütemeznie az adósságát, és ezzel azt bizonyította, hogy működhet a G20 által kitalált rendszer. Ghána 2022-ben jelentett csődöt, de már jó úton jár az adósság rendezésével. Angola, amely 2020-ban megállapodott egy hároméves adósság rendezési csomagban, még mindig bajban van.

Miért ilyen nehéz az adósság átütemezése? Elsősorban azért, mert a nagy globális ársokkok mint az olaj árának változása rendkívül sebezhetővé teszik a gyenge gazdaságokat.

Angola, Csád és Nigéria teljes mértékben az olaj exporttól függ. Zambia kereskedelmi mérlegét a réz ára határozza meg. Ghána exportjának alapja az olaj, az arany és a kakaó. Etiópia esetében a kávé világpiaci ára határoz meg mindent. Ebből az következik, hogy amennyiben az ország nyersanyag exportjának értéke a felére csökken az árváltozás miatt, akkor az export aránya adóssághoz automatikusan megnövekszik vagyis az illető államnak sokkal többet kellene exportálnia.

Mit lehet tenni?

Az adósságtörlesztést nem dollárban vagy más valutában  hanem az exportcikk árában kellene meghatározni. Hogy menne ez a gyakorlatban? Zambia kibocsáthatna réz kötvényeket Angola pedig olaj kötvényeket. Ez nem igazán új ötlet, de eddig nemigen alkalmazták az érintett országok, mert attól tartanak: a piacon ezekre a kötvényekre nem lenne elegendő kereslet. Csakhogy most új helyzet állt elő – érvel a szerző – a légitársaságok vagy az energia óriások ma másképp ítélnek meg egy hosszútávú olaj kötvényt mint korábban hiszen a globális energia válság megkeverte a kártyákat. Más területeken is nagy a bizonytalanság: az elektronikai ipar számára a réz beszerzése folyamatos probléma éppúgy vannak ezzel a csokoládé óriások, melyek nem lehetnek biztosak a kakaó árában.

Hogy működne ez a gyakorlatban?

A Világbank vagy a kínai bank óriások nem dollárban adnának kizárólag kölcsönöket hanem például olaj kötvényeket vásárolnának, melyeket Angola, Csád vagy Nigéria bocsátana ki. Így létrejöhetne egy kötvény piac, mely előnyére válna a nyersanyag exportáló államoknak éppúgy mint a vásárlóknak. A Világbank persze óvatos, és nem kívánja kockára tenni AAA besorolását a folyamatosan ingadozó olaj piactól, de kibocsáthatna ő maga egy olyan kötvényt, mely egy elismert olajár indexhez kötődik. Ily módon a Világbank közvetítő szerepet játszhatna, és csökkenthetné a piaci kockázatot.

A légitársaságok vagy a csokoládé óriások nincsenek jelen közvetlenül a befektetési piacon, de létrehozhatnának, kockázati alapokat – hedge fund -, és ily módon mindenki jelentős mértékben csökkenthetné a piaci kockázatot.

Első pillantásra a javasolt megoldások furcsának tűnhetnek, de az ilyen kötvényeket minden bizonnyal könnyebb lenne értékesíteni a piacon mint az államkötvényeket, melyek az érintett országok GDP-jéhez kapcsolódnak.

A nyersanyag kötvények azért is előnyösebbek lennének mint az államkötvények, mert nehezebb manipulálni őket mint a GDP statisztikákat.

Persze ez a megoldás sem univerzális hiszen azoknak az adósságválsággal küszködő országoknak, melyek nem nyersanyag exportőrök, nem jelent megoldást. Továbbra is fennáll az alapvető probléma, hogy Kína, az egyik legnagyobb hitelnyújtó a globális piacon, nem csatlakozik a többiekhez a Párizsi Klubban, de mindezek ellenére nagy segítség lenne Afrika, Ázsia és Latin Amerika nyersanyag exportáló államainak, és a nyersanyagokat felvásárló cégeknek is – hangsúlyozza Jeffrey Frankel, a Harvard Egyetem professzora, aki a Project Syndicate oldalon fejtette ki a gondolatait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .