Keletre tart a használt német dízel?

0
1352

Sok német autókereskedő számolt be arról, hogy a használt dízelautókért keresik meg őket külföldről, elsősorban Kelet-Európából. A dízelválság azonban a számok tanúsága szerint kisebb, mint a hírekből látszik.

A dízelsokk ma is érezteti hatását, amióta kitört a Volkswagen körüli botrány 2015-ben – derül ki a Handelsblatt írásából. A manipulált mérési eredmények miatt szükségessé váló utólagos felszerelés-kiegészítés és a városok behajtási tilalmától való félelem miatt az eladási adatok összeomlottak, és az árak szintén estek – olvasható a német üzleti napilapban.

Nincs akkora dráma

A drámai felütést azonban nem igazolják a közölt számok. Azt igen, hogy a dízelüzemű járművek részesedése az értékesítésben romlott. Míg 2015-ben az új járművek közt a dízelek aránya 48 százalék volt, 2019 első tíz hónapjában csupán 32,2. Az is látható, hogy a kereskedők szempontjából a dízel továbbra is problémás. A lap idézi a járműipari információkat gyűjtő és feldolgozó Deutsche Automobile Treuhand (DAT) felmérését, amely szerint a dízelválságot csak minden ötödik megkérdezett autókereskedő volt képes legyőzni,

„de a helyzet egyre enyhül”.

A felmérés szerint a használt dízelek újkori értékük 52 százalékán kelnek el, ami nagyobb, mint a benzineseké. A DAT számaiból azonban kiderül, hogy a különbség nem drámai: a benzinesek 56,7 százalékát érik eredeti áruknak, és a két számsor két éve szinte pontosan párhuzamosan fut. Mindkét esetben három éves kocsikkal számoltak, 15-20 ezer kilométer éves futásteljesítménnyel.

A használt dízeles kocsik átlagosan 90 napot töltenek a kereskedőknél, míg új tulajdonosra találnak. Egy nap a kereskedőnek átlagosan 28 euróba kerül. Itt sincs szignifikáns differencia: októberben a benzines használt autók csak öt nappal hamarabb keltek el. Ráadásul a tendencia fordított az elmúlt időben: a dízelek kevesebb, a benzinesek több időt töltöttek a kereskedőknél, mint szeptemberben. Az azonban igaz, hogy 2018 eleje óta jellemzően számottevően tovább tart eladni a dízeleseket. Az olló éppen most ősszel látszik zárulni – ha így marad a tendencia.

Az adatok azt mutatják, hogy

a dízelek (újak és használtak is) forgalma legfeljebb enyhén csökkenőként írható le.

Tavaly év eleje óta az új kocsikból jellemzően 90-100 ezret adtak el havonta, a legalacsonyabb értéket (59 ezret) tavaly szeptemberben mérték, s idén ősszel éppenséggel növekedett 15 ezerrel 88 ezerre. Hasonló hullámzást mutat a használtak forgalma, 180-200 ezer hónaponként. És a szám itt is nőtt szeptember-októberben.

Keletről jőnek, kopogtatnak

A használtak forgalomnövekedésével összhangban van a DAT-felmérés eredménye. Eszerint a használt dízelek egyre népszerűbbek külföldön. A dízelgépjárművek „más csatornákon” keresztüli növekvő forgalmazását a kereskedők 60 százaléka erősítette meg, 38 százalékuk azt mondta, hogy közvetlenül külföldi kereskedők vették fel velük a kapcsolatot.

A használt dízeleket elsősorban Kelet-Európában értékesítik.

Ezek a számok tehát azt mutatják, hogy a dízelpiac eddig éppenséggel nem omlott össze, de az Euro-5-ös és 4-es (valamint korábbi) besorolású dízelautók köréből valószínűleg egyre több kerül ki a német utakról. Ezek többsége minden bizonnyal a mi térségünkbe gurul itteni kereskedők által. A közölt eddigi számok alapján ez évi több tízezerre is rúghat, akár később növekvően.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .