2019 a korrekció éve volt a belvárosi ingatlanpiacon

0
1064

Közeledik az év vége, aktuálisak lesznek lassan az év végi elemzések. Ha pedig van olyan terület, amelyik igazán élénken pezsgett és sok változást hozott 2019-ben is, az minden bizonnyal az ingatlanpiac.

Erősebbé vált a vevők alkupozíciója

A legnagyobb változások és mozgások évek óta a Belvárosban voltak. A Central Home szakértője, Ben-Ezra Orran szerint a korábbi előrejelzéseik pontosak voltak, nem hozott meglepetést az idei év.

Számunkra nem hozott nagy meglepetéseket az idei év – mondja Ben-Ezra Orran  Budapest belvárosának legnagyobb és legerősebb ingatlanközvetítő hálózatának a Central Home Ingatlanközvetítő ügyvezetője – Az év elején azt prognosztizáltuk, hogy ebben az évben csökken az eddig látott hatalmas áremelkedések üteme, és 2019 inkább a korrekció éve lesz. A korrekció jelenlegi szintjéhez és mértékéhez nyilván hozzájárultak az állam által támogatott folyamatok, a GDP növekedése is. Pontosan úgy történt, ahogy előre lehetett látni: a külföldi befektetők számára kevésbé volt vonzó a magyar befektetési piac, új desztinációk léptek színre, így bizonyos külföldi vevőcsoportok száma megcsappant, így lehet mondani példaként, hogy az előző éveknél kevesebb kínai vevő érkezett, akik eddig dominánsak voltak a budapesti ingatlanpiacon. Erősödött viszont a vietnami vevőcsoport, a mi tapasztalataink szerint legalább háromszorosan nagyobb létszámban jelentek meg.

A Central Home szakértője úgy látja, hogy a magyar befektetők szerepe a vártnak megfelelően tovább nőtt a belvárosi területeken, tehát ahogy a külföldi vásárlói csoport aránya csökkent, egyre inkább előtérbe kerülnek a magyar vevők, viszont ők inkább várakozó álláspontra helyezkedtek, kicsit kivárnak a vásárlással, hiszen őket nem sürgeti az idő. Egy piaci korrekciónak mindig természetes, velejáró jellemzője, hogy a vásárlók a megfelelő ingatlanárakra várnak.

Ez a jelenség tökéletesen megmagyarázza azt is, hogy a piac dinamikáját 2019-ben már egyáltalán nem a hirdetett ingatlanok ára határozza meg. Amíg az elmúlt 3-4 évben inkább az eladók tudtak diktálni, jelenleg a vevők alkupozíciója lényegesen erősebbé vált, így tulajdonképpen egyre nehezebb az ingatlanok reális értékét megállapítani.

A befektetők felújítanak, a kiadó ingatlankínálat nőtt

A befektetőknek még mindig a felújítandó lakások a fő profiljuk, majd azok további, profitot termelő eladása. A külföldi vásárlókat tömörítő vevői és befektetőcsoportok inkább az Airbnb, szűk belvárosban levő ingatlanjait célozták.

A 2019-es év során a várakozások szerint a kiadó ingatlankínálat sokkal nagyobb lett, az előző évek felújításainak, befektetéseinek köszönhetően, így a bérlők számára is jóval kedvezőbb lehetőségek nyíltak. Mivel a budapesti Airbnb-hullám egy kicsit apadni tűnik, sok befektető döntött úgy, hogy a kisebb hozam már nem éri meg ezen a piacon a több befektetendő munkát, így lakásaikkal inkább a hosszú távú kiadási piachoz csatlakoztak, amely ily módon a kínálat bővülését eredményezte.

Ha a bérbeadási piacot vesszük szemügyre, az első, amit tapasztalhatunk, hogy a lakások árának növekedésével a bérlők fizetőképessége nem emelkedett arányosan, viszont mivel a bérleti piacon az ingatlanok kínálata megnőtt, a bérleti díjakat sem tudták a lakástulajdonosok az elvárásaik szerint emelni. Sokan tapasztalhatták, hogy azokat a lakásokat, amelyeket tavaly és előtte könnyedén lehetett kiadni, azonos bérleti díjjal már jóval nehezebb volt idén.

2019-ben nagyon sok újépítésű projekt és lakás átadására került sor Budapesten, ennek a hatásai viszont kevésbé voltak érezhetőek a belvárosban – elemzi Ben-Ezra Orran. Nem tapasztaltunk az idei évben számottevő központtól való távozási folyamatot a belvárosban (például, hogy a belvárosi lakosok nagyobb számban értékesítik ingatlanjukat, hogy magasabb színvonalú lakásba költözhessenek), se azt a szándékot, hogy a belvárosban vásároljanak. A tranzakciószám csökkenését inkább a magas árak okozták.

2020-ban a Central Home elemzései szerint további korrekció várható, de a belvárosi ingatlan, mint befektetési forma, továbbra is kedvezőbb pozícióban lesz más alternatívákhoz képest.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .