Olaf Scholz (SPD) kancellár kedden Berlinben közölte: felkérte a szövetségi gazdasági minisztériumot a szükséges adminisztratív lépések megtételére, nevezetesen, hogy a gázvezeték üzembe helyzéshez feltétlenül szükséges tanúsítványt egyelőre ne adják ki.
„E tanúsítvány nélkül az Északi Áramlat 2 nem léphet üzembe.” Egyértelmű, hogy most újra kell értékelni a helyzetet, és „minden minket érintő kérdést figyelembe kell venni”.
Amint azt a SPIEGEL korábban kormányzati körökből megtudta, Robert Habeck (zöldek) szövetségi gazdasági miniszter kedd délelőtt levélben utasította a neki beszámoló Szövetségi Hálózati Ügynökséget, hogy vonja vissza az eredetileg pozitív tanúsítványt.
Az előző kormány által október végén kiadott tanúsítvány Németország földgázellátási
biztonságáról szól, amit az akkori álláspont szerint nem veszélyeztetett az Északi Áramlat 2 üzembe helyezése. A levél szerint ez a geostratégiai helyzet újraértékelése és a kelet- ukrajnai eszkaláció miatt már nem így van.
„Ezen bizonyítvány nélkül a jóváhagyás nem lehetséges”
– állítják minisztériumi körök.
Habeck alkancellár hónapok óta készült erre a lépésre, tekintettel az orosz csapatok ukrán határon való telepítésére. Habeck elvileg soha nem osztotta a régi kormány nézetét. Az elmúlt hetekben meggyőzte Scholz kancellárt és koalíciós partnerét, az SPD -t.
A szövetségi gazdasági minisztérium a következő hetekben alaposan meg kívánja vizsgálni a geopolitikai fejlemények és a kelet-ukrajnai helyzet hatásait az ellátás biztonságára.
Az Északi Áramlat 2 óriási jelentőséggel bír Oroszország számára – azért is, mert az orosz gázt a Balti-tengeren és így Ukrajnán túl Németországba kívánja vezetni. Az 1230 kilométeres kettős vezeték ugyan elkészült, de a vezetéken még nem folyt földgáz. A tanúsítási folyamat nemrégiben felfüggesztésre került. A Szövetségi Hálózati Ügynökség tavaly novemberben felfüggesztette az eljárást, és követelte, hogy az üzemeltető társaságot a német jog szerint szervezzék meg. A Nord Stream 2 AG német leányvállalat alapításával kíván eleget tenni a követelménynek
A Balkán csodálattal szemléli a magát mindenhatónak mutató, felvágós Orbánt, aki provokálja Brüsszelt és Berlint, ugyanakkor ellopja az onnan érkező támogatásokat.
Orbán Viktor nem csupán minden hájjal megkent hatalompolitikus, hanem az „illiberális demokráciáról” szóló ideológiájával regionális hatalmi központot épít „a liberálisok EU-ban érvényesülő hegemóniájával szemben” – írja a Neue Zürcher Zeitung.
Már senkit nem lepnek meg az olyan húzások, mint a magyar országgyűlésben múlt szerdán elfogadott alkotmánymódosítás és törvénycsomag.
A lépés összhangban áll az évek óta követett idegengyűlölő politikával,
amely sikeresen akadályozza meg a migránsok érkezését, és minden kompromisszumtól elzárkózva arra törekszik, hogy a menekültügy újra nemzeti hatáskörbe kerüljön.
A tekintélyes svájci lap megállapítja, hogy Orbán a 2015-ös menekültválság idején Merkel ellenpólusát játszotta, amíg Sebastian Kurz osztrák kancellár el nem vette tőle ezt a szerepet.
Orbán nincsen benne a Kurz által tervezett „készségesek tengelyében”,
amely radikális eszközökkel szándékozik fellépni az illegális migráció ellen az európai külső és belső határokon. A tengelyhez Bécs és Róma mellett esetleg Berlin is csatlakozik, amennyiben a kancellár végső kudarcot vall a közös európai menekültpolitika projektjével. Magyarország nyilvánvalóan azért nem tartozik a tengelyhez, mert Orbán bezárkózása következtében a menekültek már rég elkerülik az országot.
A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbán ettől még nem elszigetelt. Ellenkezőleg:
meghatározó szerepe van az európai jobboldalon,
és gulyás-nacionalizmusa modellnek számít a délkeleti periférián. Orbán nem csak hatalompolitikus, hanem termékeny ideológus is: ezt bizonyította, amikor 2014-ben meghirdette az illiberális demokráciát, amelyet ma sok helyen gyakorolnak Délkelet-Európában. Fontos szövetségesnek tekinti a jobboldal Szerbiában, Szlovéniában és Horvátországban. A Balkán csodálattal szemléli a magát mindenhatónak mutató, felvágós Orbánt, aki provokálja Brüsszelt és Berlint, ugyanakkor ellopja az onnan érkező támogatásokat – írja a lap.
Orbán célratörően épít regionális hatalmi központot, amelynek segítségével szembe akar szállni a liberális nyugat-európaiak unióban gyakorolt hegemóniájával. Nem lenne helyes alábecsülni ebben a szerepben a kicsi Magyarországot – figyelmeztet a svájci lap.
Észak-Koreából befutott a Kim-dinasztia vonata a kínai fővárosba – jelentette a Nippon News Network japán hírügynökség. A sárga sávos vonat korábban Kim Ir Szent, a kommunista rendszer alapító diktátorát vitte külföldre, ezzel jött Magyarországra is a nyolcvanas években.
A veterán kommunista vezér félt a repüléstől, és attól még jobban, hogy a gépet lelövik. Ezért ragaszkodott a vonathoz. Éppúgy, mint fia, a dinasztia második uralkodója, Kim Dzsongil, aki 2011-ben meghalt. Ekkor került hatalomra Kim Dzsongun, aki Svájcban végezte középiskolai tanulmányait, majd otthon, a Kim Ir Szen egyetemen tanult. Hivatalosan eddig sehol sem járt külföldön.
Most viszont találkozóra készül Dél-Korea elnökével, majd pedig Donald Trumppal. Illene tehát, hogy előbb találkozzon egyetlen szövetségesével, a kínai elnökkel. Pekingben gyanakodva figyelik a ténykedését, hiszen ők reformokat javasoltak háborús politika helyett. Kim Dzsongun viszont korábban kivégeztette nagynénje férjét, aki Kína emberének számított.
A bizalom tehát nem mondható teljesnek, de mindkét félnek szüksége van a másikra.
Észak-Korea külkereskedelmének 80 százaléka Kínára jut. Az illegális ügyek jórészét is kínai fedőcégeken keresztül bonyolítja le az észak-koreai titkosszolgálat. Peking mindenképp szeretné elkerülni a háborút a koreai félszigeten.
A fő kérdés most az: ki utazott a Kim-család vonatán Pekingbe? Hivatalosan senki sem mond semmit. Korábban is az volt a szokás, hogy csak utólag jelentették be az észak-koreai diktátor látogatását Kínában. Akkor is csak egy semmitmondó közlemény jelezte a csúcstalálkozó megtartását, de senki sem tudta, hogy valójában miről is tárgyaltak.
A külföldi tudósítók szerint valószínű, hogy maga Kim Dzsongun érkezett a kínai fővárosba, de néhányan úgy vélik: a húga, Kim Jodzsong képviseli a családot. Az előfutár szerepet ő már betöltötte, amikor a téli olimpián képviselte Észak-Koreát. Ezzel megtört a jég, és lehetővé vált a koreai csúcs éppúgy, mint a találkozó Donald Trumppal.
A hazatérő Kim Jodzsongot annak idején nemzeti hősként fogadták Phenjanban. Ő volt ugyanis a Kim-család első tagja, aki Dél-Koreában járt.
Kim Jodzsong egyébként nem akárki a hierarchiában: tagja a Politikai Bizottságnak, és ő a felelős a propaganda irányításáért.
„Hazánk történetének ez egy sötét lapja. Arra késztet bennünket, hogy megkérdezzük: lehetett-e volna többet tenni azért, hogy megakadályozzuk a holokausztot?
„Az áldozatok nevének visszaadása”
Tudatában kell lennünk annak, hogy az antiszemitizmus még ma is létezik” – hangsúlyozta Mark Rutte miniszterelnök az emlékmű felavatásán, melyen résztvett Hollandia királya, Vilmos Sándor is. Az emlékmű minden tégláján a holland holokauszt zsidó és roma áldozatának neve szerepel, valamint születési dátumuk és életkoruk a halál idején.
A főként adományokból finanszírozott emlékmű Amszterdam belvárosában, a zsidó negyed közelében található.
Daniel Liebeskind lengyel-amerikai zsidó építész tervezte az emlékművet a holland Auschwitz bizottság felkérésére.
Miért csak most?
Hollandiában – éppúgy mint sok más országban – csak meglehetős késéssel állítottak emlékművet a holokausztnak. Ennek elsősorban belpolitikai okai voltak: a holland hatóságok is részt vettek a zsidók összegyűjtésében és vagonokba zsúfolásában.
Hasonló volt a helyzet Franciaországban, ahol csak 1995-ben avattak nemzeti holokauszt emlékművet Párizsban.
Jacques Chirac akkori köztársasági elnök beszédében kitért arra is, hogy a francia hatóságok is felelősek voltak a zsidók üldözésében.
Azt a rendőrkapitányt, aki ezt az országos kampányt irányította, évtizedekkel később egy zsidó áldozat hozzátartozója lelőtte Párizsban évtizedekkel a holokauszt után.
Ma Franciaországban él Európa legnépesebb zsidó közössége, és Hollandiában is újjászerveződött a zsidóság, amelynek üldöztetéséről Anna Frank naplója oly hiteles képet nyújtott a holokauszt idején.
Erről nyilatkozott a Welt am Sonntag című lapnak a kémelhárítás vezetője. Christof Gramm elmondta: 550 katona ellen személyre szóló vizsgálat folyik, ezenkívül van még a Bundeswehrnek 360 olyan tagja, akit egyelőre csak megfigyelnek szélsőséges kapcsolatai miatt.
Különösen aggasztó, hogy az elit egységekben sok az olyan katona, aki kapcsolatba került szélsőséges szervezetekkel.
A különleges erőknél ötször magasabb az arány
KSK a rövidítése a speciális parancsnokságnak, ahol a kémelhárítás főnöke szerint különösen sok katona fogékony a szélsőséges eszmékre. A kémelhárítást különösen egy kínos eset miatt kritizálták: Franco A. szír migránsnak adta ki magát miközben elit osztaggal szolgált a Bundeswehrben. Terrorakciót készített elő, melyet migráns merényletnek próbált volna meg beállítani.
Van-e valamiféle „árnyék hadsereg?” – tette fel a kérdést több honatya ennek kapcsán a Bundestagban. Így aztán a kémelhárítás is vizsgálat tárgya lett, mert sok parlamenti képviselő úgy látja, hogy nem megfelelőképp ellenőrzik a Bundeswehr katonáinak politikai nézeteit. A kémelhárítás főnöke most elmondta a Welt am Sonntagnak, hogy parancsba adták a Bundeswehrben: minden katonának kötelessége jelenteni, ha egy másik katona olyan kijelentéseket tesz, melyek az alkotmányba ütköznek!
Hamarosan nemzetközi tanácskozást tartanak Pekingben Afganisztán jövőjéről – írja a kínai kommunista párt angol nyelvű portálja, a Global Times. Kabulban tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszter a tálib vezetőkkel.
Az Új Selyemút immár Afganisztánba is elvezet. Vang Ji külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Kína az egyetlen nagyhatalom, amely nem ártott Afganisztánnak. Finom célzás ez Afganisztán szovjet illetve amerikai megszállására. Az amerikaiak és szövetségeseik tavaly nyáron meglehetősen sietve húszéves megszállás után hagyták el Afganisztánt, teljes káoszt hagyva az országban. A tálibok visszavették a hatalmat, de megörökölték a gazdasági – társadalmi csődöt. A koldusszegény ország egyetlen export cikke a heroin, amelyben viszont Afganisztán világelső. A tálibok is ebből finanszírozták mozgalmukat annak ellenére, hogy a Korán tiltja a kábítószerek fogyasztását. Az imámok azzal adnak feloldozást, hogy a drog külföldre megy vagyis „csak a hitetleneknek árt”.
Afganisztán gazdasági problémáját súlyosbítja , hogy arany készlete az Egyesült Államokban van, és Biden elnök egyáltalán nem siet visszaadni azt az iszlamista táliboknak, akik teljhatalmat gyakorolnak Afganisztánban.
A pekingi Global Times szerint a 7 milliárd dollár visszatartása „égbekiáltó rablás”.
Miért érdekli Kínát Afganisztán?
76 kilométeres közös határa van a két országnak, és Pekingnek fontos, hogy Afganisztán ne exportálja az iszlamista terrorizmust Kínába, ahol jelentős muzulmán kisebbség él. Közülük az ujgurok egy része fogékonynak bizonyult a dzsihádra is. Ezt pedig a kínai hatóságok vaskézzel igyekeznek megakadályozni. Épp ezért hat alapelvben állapodott meg Vang Ji külügyminiszter a tálib vezetőkkel – közölte a külügy Pekingben. Eszerint a kínaiak elismerik Afganisztán függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, a tálibok viszont garantálják, hogy nem exportálják a dzsihádot Kínába. Peking nem avatkozik be Afganisztán belügyeibe, nem akarja az országot bevonni a befolyási övezetébe. A kínaiak viszont nagyon is érdeklődnek az ásványi kincsek iránt.
Több mint 3000 milliárd dollárra becsülte a Reuters Afganisztán ásványi kincseinek az értékét.
Az arany, a vas, a lítium és a réz a föld mélyén rejtőzik, kitermelésük hatalmas összegbe kerül. Nem is beszélve a technológiáról, amellyel a kínaiak rendelkeznek. Ezért is ajánlotta fel Vang Ji külügyminiszter az együttműködést ezen a területen.
Egy hét múlva konferenciát rendeznek Pekingben, ahol az Afganisztánnal szomszédos országok külügyminiszterei tárgyalják meg a koldusszegény ország jövőjét (a lakosság többsége napi 2 dollárnál kevesebb pénzből kell, hogy kijöjjön). Ez már a harmadik ilyen tanácskozás, de az első kettőn a tálibok nem vettek részt. Most viszont igen. Ezért is tárgyalt Afganisztánban Vang Ji külügyminiszter – írja a pekingi Global Times.
300 millió Covid ellenes vakcinát kapnak az uniós tagállamok a második negyedévben – ígérte Ursula von der Leyen asszony, aki a Der Standardnak nyilatkozott. A brüsszeli bizottság elnöke elmondta: a közös vakcina program legfőbb erénye az, hogy a tagállamok nem estek egymásnak azért, hogy mindenki a maximális mennyiséget kapja a másik rovására. Elismerte ugyanakkor , hogy felmerültek problémák, és sok tagállamban nincs elég vakcina. Ezért nem kárhoztatják Magyarországot azért, hogy Oroszországtól és Kínától is beszerez vakcinákat.
Nem érti viszont Ursula von der Leyen asszony, hogy a magyar oltási program miért nem tart előrébb hiszen óriási oltóanyag mennyiség állna rendelkezésre, mert az uniós szállítmányokhoz hozzájönnek az orosz és a kínai oltóanyagok.
Jelenleg csak annyi embert oltottak be Magyarországon amennyit az uniós szállítmányok is lehetővé tettek volna!
Hol vannak a plusz vakcinák?
Digitalizáció az egészségügyben
Ursula von der Leyen asszony, aki maga is orvos, az interjúban kiemelte Izrael példáját. Ott tart legelőrébb az oltási kampány: a felnőtt lakosság több mint 90%-a kapott már vakcinát a Covid-19 vírus ellen. Persze fel kell készülni arra is, hogy az új mutációk ellen esetleg egyik vagy másik vakcina nem eléggé hatékony. Ezért az EU tartalékokat képez, hogy kisegíthesse azokat a tagállamokat, melyek hirtelen válsághelyzetbe kerülnek.
Izrael kapcsán Ursula von der Leyen azt is kiemelte, hogy azért volt ott olyan sikeres és gyors az oltási kampány, mert az ország egészségügyi rendszere teljesen digitalizálva van. Arra buzdította az EU tagállamait, hogy maguk is törekedjenek erre, mert a digitalizált rendszer nagyon megkönnyíti a pandemia elleni harcot minden országban.
Több milliárd dollárt moshatott tisztára Donald Trump és Jared Kushner, akik a Deutsche Bank VIP ügyfelei voltak nem sokkal azelőtt, hogy az elnökválasztási kampány megkezdődött volna az Egyesült Államokban.
A New York Times értesülései szerint a Deutsche Bank belső ellenőrzése jelezte a főnökségnek: a két VIP ügyfél több milliárd dolláros kétes pénzügyi manővereket folytat. Az igazgatóság megkapta a jelentéseket, de nem tett semmit. Nem értesítette a hatóságokat. Miért nem? – tette fel a kérdést a hétvégén a New York Times, mely Trump elszánt ellenfelei közé tartozik.
Trump nemigen kapott már hiteleket az Egyesült Államokban, ezért fordult európai bankokhoz. A Deutsche Bank szívesen látta a milliárdos vállalkozót és jelentős összegeket kölcsönzött neki annak ellenére, hogy a korábbi tapasztalatok nem voltak épp kedvezőek. A Deutsche Bank azonban nagyon megégette magát Amerikában: a 2008-as pénzügyi válság idején hatalmas veszteségeket szenvedett el, melyet azután súlyosbítottak különböző hatósági bírságok is.
A Deutsche Bank vezetői minden bizonnyal arra gondoltak, hogy számukra nem lenne különösebben előnyös, ha bíróság elé citálnák az Egyesült Államok leendő elnökét. Bár Trump elnöki esélyei kezdetben szerénynek látszottak, de a Deutsche Bankban tudtak egy fontos támogatóról: Vlagyimir Putyinról! Az oroszok jótálltak Donald Trumpért, sőt az adósságai egy részét is megvásárolták. Ezért szeretné azt a demokrata ellenzék, hogy a Deutsche Bank közzétenné információit Trump és veje pénzügyeiről. Érthető módon ehhez sem Trump sem pedig Kushner nem ragaszkodik különösebben. Mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a Deutsche Bankot a kérdéses pénzügyek ismertetésében. Jared Kushner egyébként nemcsak veje Trumpnak, de kampányának egyik szervezője volt. Most pedig közel-keleti főtanácsadó a Fehér Házban. Neje, Ivanka Trump is főtanácsadó, és washingtoni pletykák szerint arra készül, hogy ő váltsa apját a Fehér Házban 2024-ben.
„Ázsia Mandelája”, a „Kelet Clintonnéja” és „Mianmar békehozója” – ilyen és ehhez hasonló nevekkel illették korábban az ország miniszterelnök-asszonyát, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Csít. Most azonban a dél-ázsiai országban zajló, etnikai tisztogatásnak minősített katonai akciók tükrében úgy tűnik, hogy a korábban Nyugaton piedesztálra emelt politikusnő eszményképe a porba hullott.
Állandó célkeresztben
Mianmarban, vagyis a régi, és egyes országokban gyakran használt országnevén Burmában, már lassan több mint három hete tart a helyi muszlim közösség ellen indított durva támadássorozat. A bengáli népcsoportba tartozó, a dél-ázsiai ország nyugati részén fekvő Rakhine tartományban tömörülő és az ország az mindössze 5-6 százalékot kitevő rohingyákat a kormány nem tartja önálló kisebbségnek, ezért nem is hajlandó őket megvédelmezni az atrocitások ellen.
Sőt, a rohingyáknak most nemcsak a szélsőséges buddhista szerzetesek által feltüzelt burmai lincselőkkel kell szembenézniük, hanem a mianmari hadsereg szervezett fellépésével. Épp azért az sajnos
korántsem számít újdonságnak, hogy a népcsoport ellen pogromokat hajtanak végre
(ilyen történt 2012-ben és 2013-ban is), de ilyen intenzitású és kiterjedt üldöztetésre korábban még nem volt példa.
A mostani üldöztetést egy rendőrörs elleni támadás váltotta ki, amelyben 12-en vesztették életüket. Az incidensért a hadsereg a rohingyai szélsőségeseket tették felelőssé és a kezdeti büntetőakciókból már-már népirtás határát súroló hadműveletek lettek.
Az ENSZ szerint augusztus 25-e óta erőszak áldozatainak száma 3000 főt is meghaladhatja,
több mint 10 000 házat gyújtottak fel és közel 320 000 rohingya menekült át a szomszédos Bangladesbe.
Rohingya menekülttábor. Az ENSZ szerint közel 100 millió dollár nagyságú élelmiszer és gyógyszersegélyre lenne szükség. A kép forrása: flickr.
Azonban nemcsak az etnikai tisztogatás mértéke az, amely miatt a mianmari események a figyelem középpontjába kerültek. Ugyanis nagyon sok beszámoló, elemzés és véleménycikk rámutatott arra, hogy a korábbi nyugati ideál, még ha csak közvetve is, de felelős a mostani atrocitásokért. Aung Szan Szú Csíról, Mianmar kormányfőjéről van szó.
Mianmari demokráciaépítés: illúzió vagy valóság?
Először viszont szükséges röviden kitérni az ország történelmére, amely magyarázattal szolgál arra nézve, hogy Szú Csí miért számított az ázsiai országok mintapéldaképének, amelyet illett volna minden Nyugat-barát államfőnek illet volna követnie.
Burmában 1962-ben Ne Win tábornok hatalomátvételével kezdődött meg a diktatúra időszaka, amely során egyfajta helyi szocializmust próbáltak megvalósítani. Ugyan a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan itt is összeomlott a szocialista rendszer 1989-ben, de
a katonai junta megmaradt.
Az ország nevét Burmáról Mianmari Unióra módosították (egyes országokban, mint például Nagy-Britanniában, hivatalosan a mai napig Burmának hívják az államot). Az ország ez idő alatt teljesen elszegényedett, az ellenzéket üldözték, a lakosságot pedig elszigetelték a világ nagy részétől.
Ezek az állapotok egészen a 2007-es „sáfrányos forradalomig” maradtak fenn, ami bár nem vetett véget a katonai diktatúrának, de rámutatott arra, hogy a hatalmuk ilyen formában nem tartható fenn sokáig. Ezért 2010-ben választásokat írtak ki, amit ugyan a hadsereg pártja, az USPD (Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja) nyert meg – csalással – de az országot irányító Thein Szeinnek reformokat kellett bevezetnie, nehogy polgárháborúba sodródjon az állam.
Reménnyel töltve: A 2007-es sáfrányos forradalom tüntetői. A kép forrása: wikimedia
Az első reformintézkedések egyike volt, amikor körülbelül 7000 politikai fogolyt engedtek szabadon, aki között Aung Szan Szú Csí is ott volt. Egyike volt a katonai rezsim legnagyobb ellenzőinek és bírálóinak. A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként már egy választási győzelmet is aratott 1990-ben, de akkor a katonai vezetés nem volt hajlandó átadni a hatalmat. Ő azonban korántsem nyugodott bele a helyzetbe: folyamatosan publikált, beszédeket tartott, az erőszakmentességre és a demokrácia bevezetésére szólított fel.
Demokrácia védőszentje
Hírneve átlépte a dél-ázsiai ország határát is: politikai tevékenységéért és eszméiért
1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
A külföldi anyagi támogatásokból nemcsak a pártját erősítette, hanem a segélyszervezeteket hozott létre a hátrányos helyzetű vagy éppen a politikai véleményük miatt üldözött mianmariak számára. A katonai junta idővel túl nagy veszélyt látott a hatalmára nézve: 1996-ban egy ellene intézet sikertelen merénylet után 15 évnyi házi őrizetre ítélték.
Szú Csí az amerikai feminista mozgalom legfontosabb lapjának számító Ms. borítólapján. A kép forrása: wikimedia.
Ez azonban semmit nem vont Szú Csí megítéléséről, sőt, pont ellenkezőleg: jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat egyfajta példaképpé tegye, Ázsia nagy emberjogi harcosává avassa a politikust.
Számtalan nemzetközi díjjal és elismerő oklevéllel tüntették ki.
Az Európai Parlament a Nobel-békedíjjal egy évben Szaharov-díjjal ismerte el a tevékenységét (de személyesen 2013-ig nem vehette át); Bill Clinton a Szabadság Elnöki Medálja kitüntetést és tíz évvel később a Kongresszus aranymedált adományozott neki; több egyetemen díszdoktori címet kapott, ahogyan egy ösztöndíjat is elneveztek róla.
Ennél sokkal érdekesebb, hogy
a nyugati popkultúrában jóval nagyobb kultusz kezdett kialakulni Szú Csí körül, mint a politikai körökben.
Az U2 ír zenekar frontembere egy dalt is írt a mianamari politikusnőnek (Walk on) címmel. Sőt, 2009-es turnéjuk során Szú Csí arcképét kivetítve és maguk elé tartva léptek fel. 2011-ben Luc Besson francia rendező pedig egy filmet készített Szú Csí életéről és harcáról (ami viszont nem lett nagy siker, még Oscarra vagy bármilyen más díjra sem jelölték), de sorozatokban vagy bollywoodi filmekben szintén felbukkant a karaktere. A Mirca Art művészei – köztük magyarok is – egy könyvet hoztak létre Szú Csí számára adózva „az emberi szabadságjogokért való küzdelemért”.
Éppen ezért, amikor 2010 után Mianmar lassan, de biztosan elindult a demokratizálódás útján, az Egyesült Államok minden segítséget megadott a korábban amerikai embergókkal sújtott országnak. Ugyanis Barack Obama igyekezett kihasználni a Szú Csí körül kialakult kultuszt a saját külpolitikájának igazolására: ő volt a legfontosabb szimbóluma az új amerikai „nem katonai alapú demokráciaexport legnagyobb sikerének” és a Demokrata Párt ideológiai irányelveinek megtestesítőjének. Épp ezért nemcsak az előző amerikai elnök járt többször dél-ázsiai országban (először 2012-ben, majd legutoljára 2016-ban), hanem az Obama-adminisztráció összes jelentősebb államtitkára és fő eszmei képviselője is egymás pózolt vele. Például Hillary Clinton, aki többször azt nyilatkozta Szú Csíről, hogy a környezetében lévő embereken kívül ő volt rá a legnagyobb inspiráló hatással…
„Teréz anya és Margaret Thatcher között”
Amikor még egy hullámhosszon pendültek: Obama és Hillary Szú Csí házában. A kép forrása: wikimedia.
Csakhogy, amikor 2015-ben az NLD megnyerte a választásokat, kezdett megkopni a politikusnő korábbi fénye. Mindenki arra számított, hogy Aung Szan Szú Csí folytatja a demokratizálódást, ehelyett azonban
a sovinizmus és egyfajta szélsőséges „buddhista nacionalizmus” kezdett el terjedni
a politikai vezetés hallgatólagos beleegyezése mellett. A hadsereg felett pedig továbbra sem sikerült kiterjesztenie a teljes kontrollt, hiszen nem egy kormányzati döntést megvétózhatnak, vagy a vezetés beleegyezése nélkül indítottak katonai akciókat.
Már igazából 2010 és 2015 között zajlott rohingyák elleni pogromok során felmerült a neve és szerepe. Csakhogy ekkoriban még a Nyugaton azzal érveltek, hogy Szú Csínek nem sikerült megerősítenie a hatalmát, továbbra is a régi elit irányítja az államot. Ugyanúgy gyakran lehetett azt hallani, hogy hát nem volt neki ajánlatos felszólalnia a rohingyák védelmében, mert azzal csak indokot szolgáltatott volna az ellenségeinek arra, hogy lejárassák, a szavazói ellen fordítsák és végül megbuktassák őt. Ekkoriban már kezdődött árnyalódni róla a kép: az egyik interjújában megjegyezte, hogy ő
„egyáltalán nem vagyok olyan, mint Teréz anya, de olyan sem, mint Margaret Thatcher. Csak egy politikus vagyok.”
Azonban ez már nem magyarázat Szú Csí 2017-es viselkedésére. 2016-ban ugyanis nemcsak miniszterelnökké nevezték ki, hanem ő lett Mianmar külügy- és iskolaügyi minisztere is, szóval elég nagy hatalom összpontosult a kezében. Ezért először a hallgatást választotta, majd amikor nagy nemzetközi nyomás nehezedett rá, akkor megszólalt, de nem úgy, ahogyan azt Nyugaton elvárták volna egy Nobel-békedíjjal rendelkező és demokrácia hősének nyilvánított politikusról.
„Egy kicsit ésszerűtlen azt várni, hogy 18 hónap alatt megoldjuk a kérdést. A helyzet Rakhinében évtizedek óta ilyen. A gyarmati kor előtti időkben kezdődött”
– mentegetőzött az egyik interjújában.
Hivatalos nyilatkozataiban és interjúiban továbbra is kerülte a rohingya megnevezést, muszlimok által elkövetett atrocitásokról beszélt, és minden mianmari kormány által elkövetett etnikai tisztogatásról szóló hírrel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok szándékos dezinformációk, amelyekkel alá akarják ásni a hatalmát. A mianmari miniszterelnök-külügyminiszter a felszólalásaiban megvédte a kormányzati lépéseket, nem volt hajlandó elmenni az ENSZ-közgyűlésre, és a nemzetközi szervezetek és emberjogi csoportokat nevezte meg felbujtóknak. Nem maradhatott el a kötelező sorosozás sem, igaz, ezúttal az orosz média részéről hangzott el. (Ettől függetlenül a Soros alapítványok valóban pénzelték az ún. Burma Projektet, amelynek Aung Szan Szú volt a legnagyobb haszonélvezője. Erről a projekt irányítója számolt be a Magyar Narancsnak adott 1996-os interjújában).
Ezek miatt
a Szú Csí körül kialakult kultusz egy csapásra szertefoszlott.
A korábbi szövetségesei és támogatói hirtelen ellene fordultak. A nyugati média, amely pár éve ajnározta, most már azt követeli, hogy vonják meg a mianmari miniszterelnök-asszonytól a Nobel-békedíjat. A szintén Nobel-békedíjjal rendelkező személyek, mint például a pakisztáni Malala Júszafzai vagy a a dél-afrikai Desmond Tutu, követelték, hogy Szú Csí tegyen valamit az üldözések érdekében, különben nem méltó a kitüntetésre. A dalai láma szintén figyelmeztette Mianmar vezetőjét, hogy
„emlékezzenek Buddhára, mert ő – látva szenvedéseiket – segített volna a rohingyákon”.
Novemberben pedig Ferenc pápa Mianmarba látogat és minden jel szerint felszólal majd a rohingyák védelmében. Törökországtól egészen Indonéziáig pedig folyamatosan tüntetnek a mianmari helyzet miatt, ami jó alapot szolgáltat egyes muszlim politikusnak, mint például Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy a Nyugatot okolják a tétlenségéért és a saját megerősödésükre fordítsák az etnikai tisztogatásokat.
Aung Szan Szu Csí 2013-ban beszédet tartott az Európai Parlamentben. Ekkor kapta meg Martin Schulztól a Szaharov-díjat kép forrása: wikimedia
A nyugati politikai elit szintén kezd ráébredni arra, hogy ideje változtatniuk a korábbi hozzáállásukon. Szeptember 14-én EP-képviselők csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elítélték és Szú Csít tették felelőssé az etnikai tisztogatásért és a Szaharov-díj visszavonhatóságról vitáztak. Szú Csí legfontosabb külföldi szövetségesei, mint Nagy-Britannia vagy Egyesült Államok is felszólította a miniszterelnök-asszonyt, hogy tegyen valamit, ne engedje visszatérni a tábornokokat az ország élére, különben annak súlyos következményei lesznek az országra nézve, többek között visszatérhet az Obama-adminisztráció által 2016-ban eltörölt embargó. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is arról beszélt, hogy a rohingyák elleni támadások elfogadhatatlanok, a népcsoport katasztrofális helyzetbe került és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is sürgős lépéseket követelt az erőszak megfékezéséért.
Mivel
a nemzetközi nyomás ellenére korántsem enyhültek a rohingyákkal szembeni atrocitások és a represszió,
ezért már elhangzanak olyan vélemények, hogy Mianmarban zajló események az „újabb srebrenicai mészárlást, ruandai népirtást, vagy egyenesen 21. századi holokausztot jelentik. Ezt pedig a Nyugatnak nem szabadna tűrnie, hanem be kellene avatkoznia, akár katonai erővel is. Csakhogy vajon erre képes lesz egy olyan államfő esetében, akit nemcsak segített hatalomra juttatni, hanem egyfajta követendő mintaként állított be minden demokratizálódni vágyó ország számára?
Budapest, Pozsony, Prága és Varsó élén liberális polgármesterek állnak, akik azt szeretnék, ha pénzügyileg nem a populista kormányzattól függenének hanem szeretnének közvetlenül pénzt kapni Brüsszeltől. Erről nyilatkozott Varsó polgármestere a német közszolgálati Deutsche Wellenek azt követően, hogy Berlinben találkozott Budapest, Pozsony és Prága első emberével. A négy visegrádi főváros szeretne paktumot kötni egymással.
Szabad városok egyezsége
Ez egyelőre még csak egy ötlet, de dolgozunk a közös egyezményben – mondta Rafal Trzaskowski varsói polgármester. Aki megemlítette, hogy Karácsony Gergely megválasztása után ő volt az első külföldi, akit Budapest első embere felhívott. Rafal Trzaskowski, aki a liberális Polgári Platform politikusa tavaly nagy győzelmet aratott Varsóban: mindjárt az első fordulóban legyőzte kormánypárti ellenfelét. Lengyelországban hasonló a helyzet mint Magyarországon: a főváros és sok nagyváros az ellenzék kezén miközben a vidék támogatásával a PiS illetve a Fidesz bebetonozza hatalmát. Ez ellen akarnak tenni valamit a kis Visegrád program prominens politikusai, akik Brüsszelhez fordultak.
„A populizmus arra kényszerít bennünket, hogy együttműködjünk. A politikában ez nagyon fontos dolog. Vannak konkrét céljaink is: tárgyaltam Brüsszelben arról, hogy közvetlenül kapjunk pénzeket Brüsszeltől ne pedig a populista kormányon keresztül. Az EU politikusai biztosítottak arról, hogy ez lehetséges!”- nyilatkozta Rafal Trzaskowski, Varsó polgármestere a Deutsche Welle közszolgálati portálnak Berlinben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
