Vélemény

Balogh Lajos

Több mint harminc órája jeleztem, hogy bizonyos okok miatt egy darabig felfüggesztem Facebook-aktivitásomat.

Ám most történt valami, ami miatt meg kell szólalnom. Az imént érkezett a hír, hogy egyetemünk 28 éves hallgatója, Balogh Lajos roma emberjogi aktivista, roma folklór zenész, VIII. kerületi önkormányzati képviselő koronavírus-fertőzésben elhunyt.

Vádolom a magyar kormányt, melynek tagjai jól láthatóan semmibe veszik az emberi életet,

s felelőtlen és embertelen politizálásukkal elérték, hogy miközben a nyári időszakban kerti partizással, jachtozással és helikopterezéssel múlatták az időt, viselkedésükkel és szavaikkal azt a képzetet keltve az emberekben, mintha már túl lennénk a járványon, s mintha nem kellett volna számolni egy a szakértők által is jelzett második hullámmal, aközben még a vírusteszteken és a lélegeztetőkészülékeken is nyerészkedni próbáltak, s az országot eszközök és tartalékok nélkül hagyták.

A rezsim egyfajta emberkísérletet folytat a magyarokkal, a kormány elvesztette a kontrollt a járvány felett.

Világos és őszinte beszéd helyett a hatalom saját hazug és manipulált propagandájának hisz, szurkolókkal teli stadionokban futballmeccseket engedélyez a miniszterelnök szenvedélyét kielégítendő, miközben Magyarország szűkebb és tágabb környezetében ezek az események már rég zárt kapuk mögött zajlanak.

Vádolom a magyar kormányt, amely keresztényként identifikálja magát, ám ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének minden egyes emberi élet megóvására, amelynek

„abszolút elsőbbséget kell élveznie a nem kívánt gazdasági hátrányok és költségek számolgatásával szemben”

– mondja Jürgen Habermas, korunk egyik legjelentősebb filozófusa.

Márpedig az európai történelemnek emlékeztetnie kellene mindnyájunkat arra (hacsak nem veszítettük el emlékező képességünket, s nem hullottunk bele a hatalmi-politikai érdekek mentén átszabott és meghamisított történelmi múlt sötét amnéziájába), hogy

a múlt legaljasabb és leginfernálisabb diktatúrái miként áldozták fel emberéletek millióit a soha be nem teljesedő gazdasági remények és ígérvények oltárán.

Igaz, ebben az esetben a „keresztény” kormánynak elsősorban a veszélybe került családok, a szociálisan magukra maradt és tartalékaikat felélő emberek és a lehetetlen helyzetbe kerülő kisvállalkozások mellé kellett volna állnia, s nem éppen őket legelsőkként magukra hagynia reménytelen helyzetükben és kiszolgáltatottságukban, kitéve őket a teljes ellehetetlenülésnek, s az egyre drasztikusabb méreteket öltő inflációnak.

Vádolom a magyar kormányt, mert ha a kereszténységet nem ócska propagandaanyagnak tekintenék, hanem annak principális tanításait komolyan vennék, akkor, ha mást nem, annyit tudnának, hogy mit jelent

az emberi élet, a zsidó-keresztény hagyomány és az európai civilizáció legalapvetőbb és legfőbb értéke.

Ugyanis a magyar kormány tagjai, meglehet, úgy gondolják, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában veszi kezdetét, de keresztényként azt is tudhatnák, hogy a születéssel nem ér véget az ember élete, hanem továbbra is a legfőbb védendő, óvandó, oltalmazandó, és ha kell, támogatandó érték marad. Kereszténynek és zsidónak, cigánynak és nem cigánynak, feketének és fehérnek, idősnek és fiatalnak, szegénynek és gazdagnak, fideszesnek és nem fideszesnek egyaránt.

Vádolom a magyar kormányt, hogy kereszténynek hazudva önmagát, civilizációnk legalapvetőbb értékét mondja fel, s hagyja odaveszni.

Gyászolom egyetemünk hallgatóját, a tragikusan fiatalon elhunyt Balogh Lajost.
Emléke legyen áldott!

Gábor György

A Fidesz függősége

„Orbán nem csak Salvini visszatértében bízik, hanem abban is, hogy a Liga tovább tolódik a szélsőjobb felé, s ez nem csak alkalmasabbá teszi azt a Fidesszel való együttműködésre, de fokozva a Liga európai izolációját mintegy rá is fogja kényszeríteni az együttműködésre.”

Most ismét minden jel arra utal, hogy hamarosan lezárul az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz eddigi meglehetősen „bonyolult” kapcsolata – mégpedig szakítással. Erre mindkét oldalról megérett a szándék. Ahhoz, hogy a további fejleményeket számba tudjuk venni, érdemes újra áttekinteni a Fidesz Néppártól való egyre gyorsuló eltávolodásának rövid történetét.

Ennek legfontosabb eddigi állomása múlt márciusa, amikor a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát. Az előbbi jó szándékát – vagy inkább kiszolgáltatottságát – jelzi, hogy zokszó nélkül tudomásul vették Orbánék narratíváját arról, hogy maguk függesztették volna fel magukat. De ez a nyugati fővárosokból szemlélve nem volt túl nagy áldozat: ott ugyanis mindenki tudta, hogy a Fidesznek ajánlatos adni még egy esélyt, még ha az ahhoz fűződő esélyeket senki szem vette túl komolynak.

A lehetséges szakításra rácáfolni látszott, hogy a magyar kormánypárt ezt követően igyekezett valamelyest visszafordítani az addigi kurzust; maga a pártelnök jelentette ki, hogy a Fideszt továbbra is benn szeretné tartani a Néppártban.

Akkor még kevesen gondoltak viszont arra, hogy e „fordulatra” – pontosabban annak látszatára – csak azért volt szükség, hogy az eljövendő magyar biztos megválasztásának esélyeit növeljék, illetve, hogy a felfüggesztett Fidesz megkapja a vágyott pozíciókat az Európai Parlamentben.

E gesztusok persze nem sokat javítottak Orbánék helyzetén, amit ékesen bizonyított az is, hogy semmilyen érdemi pozíciót nem kaptak, s a biztosjelölt Trócsányi Lászlót már az első meghallgatásán kibuktatta az Európai Parlament egyik szakbizottsága. Utódját, Várhelyi Olivért pedig csak nagyon nehezen, harmadik meghallgatása után engedte át. (Az igazsághoz tartozik, hogy egyik jelölt képességeivel sem volt különösebb baj, a velük kapcsolatos kritikákkal az unió egyértelműen Orbánnak üzent.)

Hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik csak a biztos jelölésével kapcsolatos taktikának tekintették a Fidesz Néppártot illető kritikáinak tavaszi-nyári felfüggesztését, azt az azóta történtek nagyon is igazolják. Bár a háromtagú „Bölcsek Tanácsa” szeptemberben még úgy vélekedett, hogy a tagság felfüggesztésének meghosszabbítását és nem a Fidesz visszavételét javasolják majd a Néppártnak („különben Budapesten elszabadul a pokol”), álláspontjuk közzétételének elhalasztása novemberről most január végére azt sugallta: nincs minden rendben ezzel a javaslattal, s az EPP a Fidesz teljes eltávolítását fontolgatja.

E téren a Fidesz sem viselkedett másként: mintha tálcán kínálta volna ellenfeleinek a vele kapcsolatos bírálatokat. Az EPP újraválasztott frakcióvezető, Manfred Weber gyakorlatilag minden felszólalásában példátlan hevességgel bírálja egy ideje Orbán személyét és pártját, Donald Tusk, a magatehetetlen és elvtelen Joseph Daul helyébe lépő új néppárti elnökről pedig jól lehetett tudni, hogy talán még Webernél is jobban megveti Orbánt. Ez nem is csoda; ahogy nemrég egy interjúban fogalmazott: ugyan nincs senki a Néppártban, aki Orbánt a migrációs politikája miatt szeretné kívül látni a pártcsaládon, hisz az azt tömörítő pártok nézetei is nagyon megosztottak a kérdésben, de annál inkább szeretnék a Fideszt eltávolítani a jogállam leépítése, antidemokratizmusa és populista illiberalizmusa miatt.

A kérdés tavasz óta aktuális s nemigen látszott rá észszerű válasz:

mit akar a Fidesz, ha kívül kerül a Néppárton?

Az Európai Parlament a legalkalmasabb közeg, ami megmutatja, milyen számkivetett egy párt, ha elveszíti pártcsaládjának támogatását. Erre csak ráerősít az, hogy Orbán potenciális szövetségesei csúfosan leszerepeltek a múlt májusi európai választásokon.

Csakhogy ez a vereség Orbán szemében meglehetősen átmeneti. A felmérések azt jelzik: Matteo Selvini populista Ligája ismét az ország legerősebb pártja, s a következő választásokon minden eddiginél eltökéltebb visszatérésre készük. Kérdés persze, hogy egy magát nagy legitimációval újraválasztó olasz politikusnak kell-e egy olyan Orbán, akinek a legitimitását megkérdőjelezi a magyar választójogi törvény átalakítása az ellenzék rovására, illetve az a megtépázott reputáció, amivel a magyar miniszterelnök Európában rendelkezik?

Nehéz ezekre a talányokra választ találni, annál is inkább, mert Orbán állandó rögtönzései nem koherens rendszerre s nem stratégiai célokra utalnak, hanem a pillanat túlélésének szándékára. Tény viszont:

Orbán nem csak Salvini visszatértében bízik, hanem abban is, hogy a Liga tovább tolódik a szélsőjobb felé, s ez nem csak alkalmasabbá teszi azt a Fidesszel való együttműködésre, de fokozva a Liga európai izolációját mintegy rá is fogja kényszeríteni az együttműködésre.

Ám amilyen biztosnak tűnik ma Salvini visszatérése a hatalomba, olyan bizonytalan mindaz, amiben Orbán még reménykedhet. Az Európai Néppárt pedig legkésőbb a múlt nyáron – vagyis az Európai Parlamenti választások után – már felismerte ezt.

Ara-Kovács Attila

Egy félresikerült fesztivál margójára

A magyarországi Koreai Kulturális Központ

주헝가리 한국문화원

koreai fesztivált hirdetett meg a MOM Kulturális Központ a tegnapi napra. Az állami intézmény hivatalos Facebook oldalán jelezhették a részvételi szándékukat a vendégek, a belépés ingyenes volt.

Mindazonáltal csak délután kettőig bírta a tömeget, a pocsék szervezést, azt, hogy a kultúrát egy magára hagyott kajagüm képviselte, a dzsuszak ételeket pedig a kínai kifőzdék színvonala alatt mozgó étkezdék, ahová többnyire el sem jutott a vendég a hatalmas tömeg miatt.

Vajon tévedek, mikor azt mondom, hogy mi, akik Koreában élünk, épp harcot folytatunk az eldobható, egyszer használatos poharak, evőeszközök, tányérok ellen? Ugye nem? Akkor miért gondoljuk azt, hogy más országokban nyugodtan használhatjuk ezeket? 

Nem láttam a képeken „Junorit”, ami a dzsuszak elengedhetetlen része, láttam viszont magyar gyerekeket K-Pop csapatnak öltözve, más magyarokat, akik a koreai kalligráfiát mutatták be, és egy morcos szakácsot, aki épp olyan rizst lapátolt egyszer használatos sztiropol tálcába, amit itt nem enne meg senki. Attól tartok, hogy ez így, ebben a formában nem öregbítette Dél-Korea hírnevét.

Úgy hallottam, hogy este még volt egy séf bemutató, de azt már a legtöbben nem várták meg, nagyon sokan már a több órás várakozás közben feladták, és elmentek a helyszínről. 

Szervezőt nemigen láttak a kint várakozók, csak biztonsági embereket, akik már dél körül nem engedtek be senkit, illetve annyi embert, amennyi kijött, miközben kint hideg volt, szakadt az eső, igen hosszú sorban várakoztak a látogatók. 

Barátnőm gyermekei háromszor mentek vissza, mert nem jutottak ételhez, de mégis meg szerették volna szerezni mind a kilenc pecsétet, azaz meglátogatni mind a kilenc helyszínt, és részt venni a tombola sorsolásán. A pecsétek megszerzése nem sikerült, pedig náluk elszántabb fiatalok alig hiszem, hogy voltak, a kilencből mindössze hatot sikerült, és emiatt egész napjukat ott töltötték, miközben hazamentek enni, inni.

Sokan, nagyon sokan mentek oda vidékről, nem tudom, vajon a szervezők tisztában voltak-e azzal, mennyibe kerül a vonatjegy, és mekkora teher az a fiataloknak, vagy a szüleiknek, pláne, ha be sem jutnak a meghirdetett rendezvényre.

A minimum az lett volna, hogy a be nem jutottakat felírják, és kártalanítják, bocsánatot kérnek tőlük, és bejutási elsőbbséget biztosítanak a következő rendezvényre, persze, ha marad még valaki, aki ezek után el akar oda menni. 

Dél-Korea rendkívül népszerű ma Magyarországon, azonban még néhány hasonló szervezésű esemény, és nem lesz az. 

A Koreai Kulturális Intézetet közalkalmazottak működtetik, akik fizetést kapnak a munkájukért, az a dolguk, hogy népszerűsítsék a koreai kultúrát a tegnapi rendezvényekhez hasonlókkal, ám ez most nagy félresikerült.

Tudom, hogy sok Magyarországon élő koreai önkéntesen dolgozik, tanít ebben az intézményben, és megtesz minden tőle telhetőt, nem is nekik szól a kritika, hanem azoknak, akik a koreai állam pénzéből ezt a szégyenletes produkciót nyújtották Koreai Fesztivál címen.

Rosszul feldobott fehér lepedők, kínai nylonszatyrok az asztalokon, koreai ember még mutatóban is alig, egy rózsaszín hánbokba öltöztetett kislány, aki néha ráütött a dobjára, ez lenne a koreai kultúra, vajon így kéne ötezer év hozadékát népszerűsíteni Magyarországon, ahol a lakosság számához képest az egyik legnagyobb rajongótábora van Koreának? 

Büszkén olvastam pár hónapja, hogy Európa második legnagyobb Kulturális Központja nyílik Budapesten. Tudom, hogy klubok vannak Pécsett, és más vidéki városokban is, ezeket jórészt a magyarok érdeklődése tartja fenn.

Itt, Koreában ha valaki, bárki, egy ilyen szervezettségű eseményt hozna létre, és közben olyanokat posztolna a Facebookon, hogy „sajnos már nem tudunk senkit beengedni”, miközben kilométeres sor várakozik a bejutásért, nos az másnap már ebben az országban nem lenne közalkalmazott.

Tudom jól, hogy sokan azt gondolják, azzal, hogy elmentek külföldre dolgozni, a golfozáson kívül nagyon mással nem kell foglalkozniuk, de ma már ez nem így van, kicsi lett a világ, egy ekkora kudarc híre másodpercek alatt ide is elér, és szégyenbe hoz bennünket is, akik fáradtságot, energiát, időt nem kímélve valóban népszerűsítjük a koreai kultúrát, tájékoztatunk a Koreai-félsziget aktuális politikai helyzetéről, miközben látjuk, hogy olyan emberek, akik soha nem jártak itt, és nem is fognak tudni megfizetni egy utat ide, szívből szurkolnak, hogy legyen béke, hogy mi, itt boldogabban éljünk. Ők azok, akik sorozatokat néznek, akik koreai történelmet, és nyelvet tanulnak, akik K-POP csapatoknak csápolnak, és olykor mégis eljutnak ide, hogy életük talán legmaradandóbb emlékeire tegyenek szert itt. 

Kedves Szervezők! 

Illene talán megtisztelni ezeket az embereket azzal, hogy ha már önök meghirdetnek egy ilyen fesztivált, azt épp olyan gondosan szervezzék meg, mintha az itt, Koreában lenne.

Esett az eső? Meg kellett volna nézni mit mond a meteorológiai előrejelzés.

Sokan jöttek?

Ez komolyan érv lehet egy koreainak, aki ötven millió másikkal él együtt a hazájában, sokkal kisebb területen?

Nincs pénz?

Ez esetben nem kell fesztivált szervezni, de az, amit önök műveltek, szégyen. Szégyen minden koreaira nézve, szégyen a koreai kultúra képviselőire nézve, szégyen a közalkalmazottakra, és szégyen ránk, akik itt élünk külföldiként, és valóban azon dolgozunk, hogy ennek az országnak nagy, és korrekt legyen az ismertsége, méltó a kultúra bemutatása.

Nem kell messzire menni, csak tessék a saját Facebook oldalukon elolvasni a hozzászólásokat, és válaszolni rájuk, bocsánatot kérni a méltatlan szervezésért, a sok csalódásért, amit az önök hanyag, színvonaltalan munkája eredményezett, amit itthon egészen biztosan nem mertek volna megengedni maguknak.

Vajon ha Japán szervez hasonlót, az is így sikerül? 

Végül közlöm önökkel, hogy most sincs a központ Facebook oldalán még egy két soros bocsánatkérés sem, mintha minden a legnagyobb rendben ment volna, mintha a koreaiak így szerveznének minden eseményt.

Szégyen!

Száz Hegedűs Lacit, ezeret!

Lakossági fórumon kampányolt a Fidesz jelöltje mellett Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt vásárhelyi polgármester, otthon érezte magát a hazai pályán, amelynek – futballhasonlattal élve – minden fűszálát ismeri.

Ilyenkor az ember jobban elengedi magát, és még egy-két olyan trükköt is megenged magának, amelyet idegenben eszébe sem jutna kipróbálni.

Lázár János közlése szerint „170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.”

Nem tudjuk, hogy kicsoda Hegedűs Laci, utánanézhetnénk a Google-n, de annyira nem érdekes. Feltehetőleg olyan ember, aki nagyon meghajtja a közmunkásokat. Szigorú, de igazságos, nála nincs lógás, semmittevés, kamuzás, aki nála dolgozik, annak jártányi ereje sem marad a nap végére, örül, ha elvánszorog hazáig, hogy belerogyjon az ágyába, nemhogy munka után még lopni legyen kedve.

Aki fáradt és kimerült, az nem lop, akinek van energiája, az tolvaj. Ha az ország teli lenne Hegedűs Lacikkal, akkor már rég felszámoltuk volna a korrupciót.

A szocialisták persze rögtön rárepültek Lázár János mondandójára és lecsapták a magas labdát. Rövid közleményt adtak ki, melynek lényege, hogy az összes fideszes menjen el közmunkásnak, és akkor megszűnne a lopás.

Ha ez ilyen egyszerű lenne! Mert, és ezt már mi tesszük hozzá, hány Hegedűs Lacira és hány városházára volna szükség ahhoz, hogy ez a szép álom beteljesüljön? Ebben az országban ugyanis sokan és sokféleképpen lopnak, mindennek lába kél. És nemcsak annak, ami mozdítható, de azt is megfújják, amiről korábban azt hittük, hogy mozdíthatatlan.

Mondjuk, nem kellene ahhoz munkában megfáradt közmunkás, vagy az őket a jelek szerint keményen megdolgoztató Hegedűs Laci. Elég lenne, ha mindenki betartaná a törvényeket. És nemcsak azok, akikkel betartatják, de azok is, akik ezeket a törvényeket megalkotják, és a parlamentben megszavazzák.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 2.

Arról jutott eszembe, amit Csecsenföld idilli viszonyairól olvastam.

Ha lehet, ott még jobban virágzik a nemzeti együttműködés rendszere. Nem csoda: ott is Putyin egy kedvence uralkodik, ahogy nálunk. De sajnálattal kell megállapítanom, hogy együttműködésileg lepipáltak minket. Annyira dúl a csecsen polgárok között a szeretet és az összetartozás érzése, hogy amikor Ramzan Kadirov diktátor unokatestvére halálra gázolt egy három tagú családot, a rokonok maguk könyörögtek, nehogy a gázolónak bármi kellemetlensége legyen. Hiszen az egész Kadirov család annyi jót tesz a nemzetnek, isten ments, hogy valamelyiküknek bántódása essék. Majdhogynem megköszönték, hogy volt olyan kegyes a halálba küldeni az áldozatokat. Ez csecsenre fordítva kb. olyan, mintha nálunk az érintett városok lakói esdekelnének: hadd nyerjen még néhány pályázatot a miniszterelnök veje, ha nem világítanak a lámpák, hát nem világítanak, mi az a kis félhomály a fiatalember egyéb érdemeihez képest.

A nagyvonalúan megbocsátó csecsen rokonokat egyébként meg lehet érteni: Kadirovval ajánlatos jóba lenni. Gyanakodnak, hogy gyilkosságokat és emberrablásokat rendel meg. Nyíltan is vallja a kollektív családi büntetés elvét: ha valaki beáll az ellene harcolók közé, a hozzátartozói házát is lerombolják. Nemrég még Putyin, a nagy patrónus is szemére hányta: rosszul veszi ki magát, hogy koncentrációs táborba viteti és megöleti vagy megkínoztatja a melegeket. Kadirov viszont tökéletesen tisztázta magát, mondván, hogy országában egyáltalán nincsenek homoszexuálisok. Ami – könnyen lehet – áldásos közreműködése nyomán most már igaz is: élők nemigen maradtak.

Előbb-utóbb nálunk is…

Szóval az jutott eszembe, hogy előbb-utóbb nálunk is meg kell köszönni mindazt, amin normális körülmények között háborognánk. Legalábbis ez az elvárás. Szájunkba rágják, hogy az ilyesmi voltaképpen a mi javunkat szolgálja. Kár, hogy nem fér abba a buta fejünkbe. Kiderült, hogy a rabszolgatörvény a leendő rabszolgák, akarom mondani munkavállalók érdekét szolgálja. A szóvivő szerint eddig csak azért hagyták el százezrével az országot, mert itthon nem túlórázhattak eleget. (Aztán hogy csalódhattak szegények, hogy pl. Németországban évi 200 órában maximálták a többletmunkát!) De majd most! Az, hogy majd három év múlva kaphatnak fizetséget érte, nyilván szintén nekik lesz jó. Ha túl korán a zsebükben lenne, csak elszórnák butaságokra: ételre, rezsiszámlákra, a gyerek cipőjére. Aki úgyis hamar kinőné. Bezzeg milyen jól jön majd évek múlva: ki lehet fizetni a felgyűlt hátralékokat, aki sokat dolgozott, annak talán a kamatra is futja.

Az Állami Számvevőszéknek is csak a dolgozói jólétén jár az esze. Most karácsony előtt százat küldött el közülük, de csakis az ő érdekükben. Ezt hivatalos közleményben tudatták a közvéleménnyel: az elbocsátás „teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális és szalmai érdekeit, hozzájárul pl. a munkahelyi kiégés elkerüléséhez, valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához.” Istenem, milyen figyelmesek. A kirúgottak nyilván hálásak is érte. El is szégyelltem magam, hogy milyen érzéketlen bunkó vagyok. Eddig nem sokat törődtem pl. a miniszterelnök és a kormánytagok munkahelyi kiégésének veszélyével. Pedig mintha látszanának is már a jelei.

Tényleg csak az ő mentális és szakmai érdekükben vetem fel: nem kellene nekik is új karrierlehetőségek után nézniük? Például Csecsenföldön. Bizonyára ösztönzőleg hatna a nemzet szolgálatában kimerült mentális energiáikra a környezettel való teljesebb harmónia. Hétszentség, hogy ott kevesebb merev szabály béklyózza a szabadon szárnyaló karriervágyat is. Fogadni mernék, hogy túlórázni is korlátok nélkül lehet.

Erasmus

Mint azt mi, halandók Gulyás Gergely frakcióvezető úrtól tudjuk, egyes egyetemeinknek az Erasmus programból való kizárása egyszerűen csak egy „faji alapú”, illetve, ahogy később módosította, „magyarellenes” bosszú. Gulyás úr jogász, neki nem kötelező tudni, hogy az emberiség egyetlen faj, de azért helyes, hogy helyesbített.

Ezzel a bosszúval csak két gond van. Az egyik, hogy a nem alapítványi rendszerben működő magyar egyetemek nem lettek kizárva, azaz a kizárás kapcsán legfeljebb félbosszúról beszélhetünk. A másik, hogy Czeizel doktor vizsgálatai szerint a magyar lakosság genetikailag nem különböztethető meg a szomszédos országok lakosságától, azaz ez a kizárás egyben szlovák-, román-, osztrák-, szerb-, horvát-, szlovén- és az EU jelenlegi ukráninmádatát tekintve meglepő módon ukránellenes bosszú is. Hogy miért akarnak szegény magyarokon bosszút állni ezek a rosszarcú eusok, az egyelőre az ismeretlenség homályába burkolózik, mert Gulyás úr azt nem fejtette ki. Reméljük, pótolja majd. A fentieken persze nem kell fennakadni, ismerjük Gulyás úr szellemi képességeit, max. legyintünk egyet, oszt annyi.

Mint azzal bizonyára sokan tisztában vannak, a PÉK (magyartalanul P&K, azaz pártunk és kormányunk) azért szervezte ki az egyetemeket alapítványokhoz, mert az éhes szájakat etetni, a tanulóifjúságot meg a megfelelő irányba terelni kell… illetve nem! Nem azért, egyáltalán nem azért! Az rosszindulatú pletyka! Hanem mert

„… így szélesebb körű rendelkezési jog jelenik meg a saját tulajdonú vagyon felett, növekedhet a gazdálkodási szabadság, rugalmasabb eljárási és beszerzési szabályokat alkalmazhat az egyetem. Gyakorlatilag egy piaci alapon működő vállalati struktúra bevezetése valósulhat meg. Csökkenhetnek az adminisztrációs terhek, egyszerűbbé válhatnak a döntéshozatali mechanizmusok.

Mikor az ember ezt a kormány általi indoklást elolvassa, rögtön arra gondol, ugyan mijafenének kell egy egyetemnek vállalati struktúra, de aztán rögtön meg is válaszolja a kérdést: „növekedhet a gazdálkodási szabadság, rugalmasabb eljárási és beszerzési szabályokat alkalmazhat az egyetem”. Magyarán a kuratórium (nem ám az egyetem!), amely az oktatáson kívül minden egyébnek korlátlan ura (azért egy kicsit ura annak is az oktatói fizetések kézben tartásával), szabad kezet kap. Azt csinál, amit akar, arra ad pénzt, amire akar, azt bíz meg, akit akar, és úgy gazdálkodik, ahogy akar. Illetve „ahogy kell”, azaz ahogy elvárják tőle. Különösen, ha a kuratóriumban a megfelelő emberek ülnek, de a megfelelő ottülésekről a PÉK már eleve gondoskodott.

Eddig minden a szokott elvek szerint történt, ám hirtelen váratlanul a gonosz EU valamilyen ködös alapon alapon kezdte el fenyegetni a mimagyarokat (= a miniszterelnök úr egy személyben, de pszt, ez titok!). A fenyegetés abban mutatkozott, hogy az EU belengette az ország kizárását az Erasmus programból, mondván, hogy a gazdálkodás egyrészt átláthatatlanná válik, hiszen a vállalatként működő alapítványok nincsenek közbeszerzésre kötelezve, másrészt meg minden pénzkiadás láthatóan a PÉK által lesz vezérelve, mivel a kuratóriumban az ő beépített emberei ülnek. Ha az alapítványok magánpénzből gazdálkodnának, mint a piacon működő vállalatok, az EU nem szólhatna egy szót sem, viszont közpénzből gazdálkodnak, és az lehet akár EU pénz is, aminek laza és ellenőrizetlen elköltésétől a brüsszeli bürokraták igencsak ódzkodni szoktak.

Ilyen esetben az úri módon működő (ún. européer) kormányok rémülten és azonnal intézkedni kezdenek, a lehető legrövidebb időn belül visszacsinálják a dolgot, mégpedig teljes, azaz száz százalékos mértékben, utána meg kezüket-lábukat törve rohannak Brüsszelbe jelenteni, hogy az akadályokat elhárították, és ha kell még valami, azt is megteszik, mert nem akarják kockáztatni a magyar egyetemek kizárását a nemzetközi tudományos életből. Még véletlenül sem, hiszen az borzasztó kárral járna, mind az egyetemeket, mind a hallgatókat illetően, és ők jót akarnak nemzetüknek, tehát a kizárást nem engedhetik!

A hülyék! Nem ismerik ezek a pávatáncot! Pláne mimagyarok módra nem. A PÉK válasza ugyanis az volt, hogy néhány emberét lecserélte a kuratóriumokban (természetesen szintén fideszesekre, csak nem nyíltan fideszes nagyágyúkra), és intézkedett, hogy a Közbeszerzési Hatóság világosítsa föl már az EU-t, mi minden kérésnek eleget tettünk, tehát mindennek és mindenben megfelelünk (2021. július 22.). A KH természetesen összecsattantotta a bokáját, és azonnal lépett:

„Az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentésében tévesen állítják, hogy a vagyonkezelő alapítványok mentességet élveznek a közbeszerzési kötelezettség alól. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Kbt., valamint a hivatkozott módosító törvény nem erről, hanem ennek éppen az ellenkezőjéről rendelkezik. A közbeszerzési törvény hatályos rendelkezései ugyanis az ajánlatkérői minőség vizsgálata során ezekre az alapítványokra vonatkozóan is az általános – minden szervezetre irányadó – szabályok alkalmazását írják elő. Az általános szabályok alapján pedig a vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott felsőoktatási intézmények közjogi szervezetként ajánlatkérőknek minősülhetnek, a közjogi szervezetek pedig nemcsak az uniós forrásból finanszírozott, hanem valamennyi beszerzésük tekintetében közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek. Ennek hiányában az érintett alapítványok és felsőoktatási intézmények – támogatásból megvalósuló beszerzések esetén – a támogatás okán is ajánlatkérő szervezeteknek minősülhetnek. A fentiek tekintetében a Közbeszerzési Hatóság részletes magyarázatot adott az Európai Bizottság képviselőinek a jogállamisági jelentés előkészítése során, de ezt az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyta.”

Hát nem figyelmen kívül hagyták ezek a nyomorultak! A részletes magyarázatot! Bár lehet, hogy a feltételes móddal volt bajuk, és ha a szövegben a kiemelt helyeken az van, hogy „minősülnek”, azaz a közbeszerzés az alapítványok számára is minden esetben kötelező, akkor abbahagyják a kekeckedést és megnyugodva távoznak. De nem az van ám írva, hanem az, hogy „minősülhetnek”.

Hja, kérem, a pávatánc szabályai, ugyebár… jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is, így is lehet, úgy is lehet, egyet balra, kettőt hátra, satöbbi.

Ezután egy jó ideig csönd volt. Csak azt tudjuk, hogy a témát illetően kik nem csináltak semmit: Deutsch Tamás, Bocskor Andrea, Orbán Viktor, Navracsics Tibor meg a többiek, és bizony a 133 bátor emberrel működő törvényalkotás sem csinált semmit, pedig egyes esetekben fél nap alatt intézkedik. Várták, hogy mi lesz. Hátha a kiterjesztett faroktollak eltakarják a valót.

A reménnyel teli várakozás sajnálatos módon ért véget. Kizárással. Bocskor Andrea fideszes EP képviselő rögtön nyilatkozott is:

„Jogszerűtlen a magyar diákok kizárása a Horizont- és az Erasmus-programokból; a magyar egyetemek kétharmadán tanuló csaknem 180 ezer hallgató nem válhat Brüsszel politikai támadásainak áldozatává! Az Erasmus+ az Európai Unió évtizedek óta legnépszerűbb programja a fiatalok körében. A program célja, hogy minél több diák élvezhesse a külföldön tanulás előnyeit. Ezért is felháborító, hogy ezzel teljesen szembe menve a brüsszeli bürokraták politikai alapon hozott döntése közel 180 ezer magyar hallgatót zárna ki a programból. Magyar diákok ne legyenek Brüsszel politikai támadásának áldozatai!” – szögezte le.

Hogy mi van az alapítványi közbeszerzéssel, arról nem beszélt. Nyilván nem az ő kompetenciája. Mondták neki, hogy az marad, arról tehát kuss, tessék helyette politikai támadásokról delirálni.

A dolog néhányak szempontjából végül is jól végződött.

Az EU kizárta a magyar alapítványi egyetemeket a Horizon Europe és az Erasmus+ programokból, azaz biztonságban maradt a pénze, és Orbán is győzött, mert nem kellett neki az elképzelését módosítani.

Az alapítványok maradnak, az meg, hogy mi történik majd a magyar egyetemistákkal, egyetemekkel, oktatókkal ki a francot érdekel? A magyar nép is megnyugodhat, már megint a gonosz Brüsszel támadt ellenünk, és bár a hősies Orbán mindent megpróbált (kivéve az alapítványi rendszer EU által kért módosítását, viszont erről nem kell mindenkinek tudni), de sajnos nem sikerült neki. Ezek a brüsszeli bürokraták annyira magyarellenesek (illetve miniszterelnök úr ellenesek, de az ugyanaz), hogy leghelyesebb, ha megkezdjük az eltávolodást. A HUXIT első lépése a Pannónia Program meg a HU-rizont.

Azt, hogy mennyi keserves tragédia lesz még, ha nem váltjuk le ezt a (itt jelzők lennének, de kihúztam mindet) társaságot élén az egyszemélyes mimagyarokkal, arra gondolni sem merek. Akinek utódjai vannak, az félhet. A magyar értelmiségnek most már nem ártana valami közös pecsenyét sütögetni az összefogott ellenzéki pártokkal szövetségben… ha egyáltalán képesek rá.

A remény egyre fogy.

Szankciók, avagy Brüsszel a hibás mi csak megszavazzuk!

Szankció, szavalják már a gyerekek is, miközben sok ember zárja el a gázcsapot. Nem a gáz fogyott el, hanem az emberek pénze, mert sokan vagy esznek, vagy fűtenek.

Az oroszok elleni kényszerintézkedések nálunk minden alól felmentő okká léptek elő, és ha valaminek a korábbiaknál többszörösére nő az ára azért természetesen nem a kormány hibás, hanem a szankciók. Ezt harsogja a közpénzből forgatott kampányfilm a közpénzből  fizetett médiafelületeken.

A szankciók eredeti célja természetesen nem az, hogy hivatkozási ok legyen, de Orbánék jól felhasználják saját hibáik (bűneik) leplezésére, a NER kórus pedig nem csak bólogat, hanem hangosan ismételgeti is.

Egyértelmű, hogy Moszkva rablóhadjárata, melyben az agressziója mellett háborús bűnösként is tündököl, ellenlépésért kiált, mert láthattuk mi történik akkor, ha nincs ilyen. A Krím einstandolásakor szinte semmi ellenlépés nem történt ezért nem csoda, hogy Putyin vérszemet kapott.

Hja, mondogatta, ha ez ilyen egyszerű… és bizony, ha engedünk neki, akkor tényleg az. Ránéz a térképre, aztán int a csapatoknak: irány Kijev! Onnét már Berlin sincs olyan messzire.

További veszély a demokratikus országokra nézve, hogy a vérszem nem csak Putyinék sajátja –  ott van Kína Tajvan fájdalma, és ott vannak a terrorista meg a fanatizált államok (utóbbi kettő sokszor azonos), akik hagymázos álmaik megvalósításának hivatkozási alapjaként mutogathatnának a nagy testvérre.

A demokratikus világban bármely agresszív lépést válasz nélkül hagyni az agresszió létjogosultságának  elfogadását jelentené.

Az ezzel járó negatív gazdasági hatásokat vállalni kell.

Hungarikum, hogy ezt kies hazánkban milyen sok ember képtelen megérteni. Hatványozottan az, hiszen Miniszterelnök úr sem akarja érteni. Lehetséges persze, hogy ennek ellenére mégis érti, mivel az összes szankciót megszavazta, azaz az szankcióellenesség csak a szokásos nemzethülyítésre kell.

A szankció lehet politikai vagy gazdasági. Az első jelképes kárt okoz, például nem hívják meg az embert valahová, na bumm, a második viszont már kézzelfogható, így, ha a magyar kormányfő áldott jó szívének köszönhetően nem szeretné, hogy szegény Kirill pátriárka kihűlt leveskéje mellett dideregjen, az EU-val kell megküzdenie. Meg is tette „böcsülettel”, ezért a pátriárka ma is a halkan pattogó aranykandalló mellől nézi 4K tévén az ukránokat, ahogy menekülnek rommá lőtt, fagyos házaikból kis motyóikat cipelve.

Van még pár további orosz oligarcha, akiknek sorsát Miniszterelnök úr a szívén viseli, így a magyarok harca a putyinista elit jóléte érdekében eltarthat még egy darabig. Nekünk ez persze semmi, simán abszolváljuk mindegyiket. Szívósságunk legendás, nem csak köztudott.

„Mi, magyarok” -, kezdené szózatát büszke daccal szeretve tisztelt miniszterelnök urunk, ha a szívósságról kellene előadást tartani.

Az lenne ideális, ha szankció a kivetőnél nem járna semmiféle kárral, akire viszont kivetették, azt másodperceken belül tönkre teszi gazdaságilag. Nos, ilyen még Fülig Jimmy legnagyobb sajnálatára sem létezik.

Kevésbé ideális esetben a kivetőknél a szankciók okozta kellemetlenségek fokozottak, a fenyítettnek meg kimarad ugyan az import, és az ipar tényleg bukdácsolni kezd, de csak uszkve egy év után. Nagy ország esetén ez így törvényszerű, a megrendítő negatív hatásra várni kell.

Nálunk, mint kivetőknél felbukkannak további mellékhatások is.

Például az Európában a magas infláció. Ebben mi dagadó mellel jeleskedünk: nálunk majd háromszorosa az európai átlagnak. Csakhogy a kormány szokásához híven hazudik és állításával ellentétben ennek döntő részét nem a szankciók okozzák:

1./ Az energiadrágulás főként amiatt következett be, hogy Putyin elzárta a gázcsapot,
2./ a forintgyöngülés jócskán hozzájárult az energiaárak növekedéshez, amely a kormány sara,
3./ „jobb ha hosszútávú szerződést kötünk az oroszokkal” hazugságának köszönhetjük, hogy nem jutunk olcsóbban a piacról földgázhoz,
4./ ha kevésbé hagyatkoztunk volna az elmúlt 12 évben az olcsó orosz gázra (szigetelések, egyéb energiafelhasználást csökkentő beruházások), kevesebbet kellett volna az emelkedő árú energiafajtából vásárolni.

A fentiek alapján javasolnánk elsősorban Putyin (~50%), másodsorban a kormány (~30%) felelősségének firtatását, mert Brüsszel az előbbieknél jóval kisebb mértékben felelős
(~ 20%), és még ez a mondottnál jóval kisebb károkozás is (melyet Orbán is megszavazott) elengedhetetlenül szükséges válaszlépés volt úgy politikailag, mint gazdaságilag.

Egyébként, ha Putyin nem robbantja ki a háborút, akkor Brüsszel ezen okból történt magyarországi károkozása – szankciók híján – nulla lett volna, vagyis Putyinra fentebb rótt 50% jóval inkább 100%!

Persze a kormány mást mond, az átverésünk folyamatos. Miniszterelnök úr az elmúlt év augusztusánál ragadt le (addig voltak neki kedvezők az adatok), arra hivatkozva mantrázza még mindig, hogy  a szankciók nem érik el céljukat, mert például Moszkvában még mindig nagyon olcsó az élelmiszer, hogy dőzsölhetnek belőle az oroszok. Az véletlenül kimaradt ennek  magyarázatából, hogy az orosz mezőgazdaságra nincs hatása az Unió által megszavazott szankcióknak.

Ezek pont olyan átverések, mint a Miniszterelnök úr által korábban emlegetett 180.000 HUF/hó/háztartás rezsitámogatás, amelynek folyamatos fizetéséhez annyi pénzre lenne szükség, hogy félévenként csődölne be az állam, pedig már enélkül is befektetésre nem ajánlott, bóvli minősítésű kötvényeivel. Lehet, persze, hogy a múlt év valamelyik napján pár percig ennyi volt, de a bemondott összeg azelőtt és azóta is szégyenteljes hazugság, aminek már a leírása is kézgörcsöt okoz normál agyműködésű embereknél.

Nem kevés kell ám ahhoz, hogy egy értelmiségi vállalja az ostobaság hirdetését, de azért a NER lapokat nézve láthatóan van az a pénz.

Ma húsz éve hallgattatták el a Kurírt

Decens hölgyek és urak gyülekeztek pénteken este egy óbudai vendéglőben. Egy húsz évvel ezelőtti eseményre, egykori munkahelyük, a Kurír megszüntetésére emlékeztek.

A Kurír bezárása volt az első a sorban. Amolyan ujjgyakorlat a hatalom részéről, előjáték a Népszabadság, a Metropol, a Magyar Nemzet bezárásához.

Ma húsz éve, 1998. szeptember 30-án (akkor szerdára esett) jelent meg a Kurír utolsó száma. A megszűnés tágabb előzménye, hogy 1998-ban kormányváltás volt Magyarországon. Orbán Viktor lett a miniszterelnök, aki már akkor sem lelkesedett a szabad, tőle független sajtóért.

Október elsején még megjelent egy különszám, amelyet közösségi adományokból finanszírozott a szerkesztőség.

A közvetlen előzmény pedig az, hogy a lap szeptember 30-án cikksorozatot harangozott be az olvasóinak: oknyomozó riportereink az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól ígértek cikksorozatot. Ez az írás volt az utolsó csepp a pohárban, a cikksorozatnak csak az első része jelenhetett meg.

A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már döntően állami tulajdonban volt, így Orbán miniszterelnök megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet, hogy szüntesse meg az újságot.

A lapot kiadó P&B Média nevű céget akkor Németh Péter vezette, őt bízták meg azzal, hogy jelentse be: megszűnik a Kurír. Ő azonban ezt nem vállalta, ezért lemondott posztjától. Így végül a Postabank egyik vezető munkatársa, bizonyos Kőhalminé hívta össze a szerkesztőséget szerdán, a kora délutáni órákban és közölte a munkatársakkal, hogy másnap már nem jelenik meg az újság.

És akkor most jusson eszünkbe, amit az ember, aki még sohasem hazudott, a Sargentini-jelentés Európai Parlament-i vitájában mondott: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint a miénk.”

Felkészül: Index és mindenki más.

“Orbán nem jogszerűen szerezte vagyonát, ezért azt előbb vagy utóbb el fogják venni tőle”

Ungváry Krisztián történész, aki a Magyar Hang Kultúrtáj című podcastjában hangsúlyozta abbéli véleményét, hogy Orbán nem jogszerűen szerezte vagyonát. A Nemzeti Együttműködés Rendszere  és Vlagyimír Putyin rendszere között nincsen lényeges különbség “legfeljebb Magyarországon kevesebb az erőszak.”

A történész sarkos véleményéhez hozzátette, hogy

“szerencsére Magyarországra még nem importálták a Novicsokot.”

Ezt az idegmérget használja az orosz titkosszolgálat a legszívesebben, ha Putyin parancsára a rendszer ellenfeleit próbálja meg eltenni láb alól. Nagy Britanniában ezzel próbálták meggyilkolni az orosz titkosszolgálat híres árulóját és annak lányát. Az akció nem sikerült. Az orosz titkosszolgálat egykori személyzeti vezetője, aki mindössze 100 ezer dollárért adta el bajtársait a brit és az amerikai hírszerzésnek, ma rendőri védelem alatt él valahol Nagy Britanniában.

Mostanság Oroszországon belül a Windows programot kedveli Putyin titkosszolgálata: a nemkívánatos elemek kiesnek az ablakon. Például a Lukoil igazgató tanácsának elnöke, aki átjátszotta a Gazprombank szigorúan titkos listáját a brit hírszerzésnek. Putyin a Gazprombankon keresztül pénzeli külföldi barátait. Orbán Viktor is rajta lenne a listán? Erre egyelőre nincs bizonyíték. Ungváry Krisztián szerint

Putyinnak nem kell zsarolnia Orbánt hiszen a két rendszer nagyon hasonlít egymásra.

Andropov árvái

15 évig állt a KGB élén Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki 1956-ban a Szovjetunió budapesti nagykövete volt. 1965 és 1982 között állt a KGB élén, és ezalatt az idő alatt nem riadt vissza a politikai gyilkosságtól sem. Elődjét Szemicsasztnijt azért váltotta le Leonyid Brezsnyev, mert nem volt hajlandó likvidálni Nyikita Szergejevics Hruscsovot, a Szovjetunió bukott első emberét. Jurij Andropov – Brezsnyev utasítására – megszervezte a gyilkos merényletet II. János Pál pápa ellen a lengyelországi válság csúcspontján. Nem Andropovon múlt, hogy a pápa túlélte a merényletet. Magyarországon Andropov egykori 1956-os tolmácsa, Elbert János vált gyilkosság áldozatává.

Andropov szakértői dolgozták ki azt a hibrid modellt, melyet azután Putyin a gyakorlatban megvalósított. Ez azt jelenti, hogy a politikai hatalom a titkosszolgálat kezében van miközben a gazdaságban érvényesülhetnek a piaci trendek, de szigorú állami ellenőrzés mellett. Andropovnak nem volt ideje Oroszországban kipróbálni a modellt, mert csak rövid ideig állt a Szovjetunió élén 1982-84.

A modell Oroszországban is befuccsolt pedig az orosz gazdaság jóval kevésbé függ a külvilágtól mint a magyar. A Goldman Sachs moszkvai embere kínai típusú reformot javasolt Putyinnak 2008-ban, de az orosz elnök visszautasította mondván: támogatói a szilovikok – a titkosszolgálat és a hadsereg tábornokai, és a szürovikok – a nyersanyag szektor oligarchái, gyakran maguk is titkosszolgálati tisztek, a hibrid rendszerben érdekeltek. Nyitott piacgazdaságban felmerülhetne a kérdés: mi szükség van ránk?

Orbán Viktor Putyint követi – állítja Ungváry Krisztián, aki figyelmen kívül hagyja, hogy a két állam működési feltételei alapvetően különböznek egymástól.

A magyar szuverenitás fikció hiszen a globalizált világban egy nem egészen tízmilliós ország, amely a pénzügyi csőd szélén táncol, nem oszt és nem szoroz.

Nem véletlen azonban, hogy a magyar Pravdában Földi László titkosszolgálati szakértő épp most állt elő azzal az ötlettel, hogy Orbán Viktornak magyar Wagner hadseregre lenne szüksége!

Olyan fegyveres gengszter bandára, melyet nem kötnek az alkotmányos előírások, az uniós jogi normák, Orbán parancsára bármit megtesznek. A Magyar Nemzetben meg is indokolja bevallottan alkotmányellenes ötletét Földi László:

a magyar titkosszolgálat és a hadsereg “túlságosan puha” vagyis nem feltétlenül lojális Orbán Viktorhoz!

A magyar miniszterelnök még jól emlékszik rá, hogy saját emberei állították kivégző osztag elé Nicolae Ceausescut 1989 karácsonyán, hogy átmentsék magukat a rendszerváltás utáni időkre.

Orbán viszont azt is tudja, hogy nem veszítheti el hatalmát, mert akkor előáll az Ungváry Krisztián által említett probléma: le kellene mondani a jogszerűtlenül szerzett vagyonról! Orbán Viktor mint frusztrált kisnyugdíjas? Bánatos börtön töltelék? Nem ily jövőről álmodik, aki Magyarországon a leghosszabb ideig tölthette be a miniszterelnöki tisztet.

Fejlesztés

Citius, altius, fortius! – A mottó először Henri Didennek, a sportrajongó domonkos prédikátornak jutott eszébe. Barátja, Coubertin tőle vette át, hogy javaslatára később a modern kori olimpiák jelszava legyen, mely hendiatris a báró szerint az erkölcsi szépség programját képviseli.

A gondolat mindenki számára érthető, az ember vele született agresszivitását és vetélkedési ösztönét ne a rengeteg kárt okozó háborúkban, hanem a sportpályákon élje ki, ahol nincs sem halott, sem anyagi kár, sőt még tömegszórakoztatásra is alkalmas.

Nagyon szomorú, hogy ezt a szép törekvést a tömeggyilkos pszichopaták egyáltalán nem értik. Szerintük a sport egy piszlicsáré hülyeség, hiszen ott nem lehet rakétázni, nem lehet elfoglalni semmit, nem omlanak le házak lakóikkal együtt, nem gyilkolhatnak szabadon, az a töppedt kis érem meg kit érdekel, ha egy országra vetett szemet az ember. Száz gáttal vagy négyszáz vegyessel nem lehet bekerülni a történelemkönyv „Futottak még” lapjaira sem, nemhogy Országgyarapító Nagy Katalin mellé, ahogy azt a tömeggyilkos elgondolta volt. A pszichopaták sportjának hátránya, hogy győzelem esetén a győztes egy kivéreztetett, általa rommá lőtt, lélekben megtört, és csak a győztes iránti gyűlöletet ismerő országot kap jutalmul, az ár pedig, amit fizet érte, saját országának gazdasági tönkretétele, valamint a saját honfitársai között testben és lélekben végzett pusztítás, amelynek a kára felmérhetetlen. Mindez egy darab ember dicsvágya miatt, aki biztos távolságban ülve, pezsgő és kaviár mellől ad parancsot a gyilkolásra. Néhány más országban azt sikoltozzák a többieknek, adják már oda neki azt az országot, hogy béke legyen végre! A sikoltozók azt hiszik, hogy ha odaadják, akkor majd nyugton marad, és béke lesz. Sok hülye.

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! A fejlődés a világ jelszava, és nem csak a sportban az. Mindennek fejlődni, ami pedig magától nem képes erre, azt fejleszteni kell. A politikai pártok is elvileg abban versenyeznek, ki tud a választóknak jobb, szebb, gazdagabb, azaz fejlettebb hazát biztosítani, és aki nem képes arra, hogy ezt elhitesse velük, annak annyi a választásokon.

A lényeg tehát nem a fejlődés, hanem annak elhitetése. Az ellenzéknek ebben a versenyben legfeljebb a múltbeli tevékenységére való hivatkozás áll rendelkezésére, a regnálók viszont konkrétan megítélhetők, hiszen nekik az elmúlt időszakban volt lehetőségük fejleszteni. A primitív gondolkodású népek természetesen csak azt nézik, volt-e fejlesztés, vagy nem, a több szempontot is figyelembe venni képes, „bonyolult” gondolkodású egyének persze a körülményeket is vizsgálni szokták. Ők vannak kevesebben. Sokkal.

Nézzünk két példát a helyzet jobb megértéséhez. Az egyik legyen, mondjuk, Orbán Viktor, derék miniszterelnökünk, aki 14 éve uralkodik rajtunk. Vigyázat, ez nem szarkazmus, hanem tény, ugyanis aki Magyarországon a kétharmadot eléri, korlátlan hatalmat kap a nép felett, csinálhat, amit akar, azt pedig uralkodásnak hívják.

Ha az eltelt időszakot vizsgáljuk, és primitív agyunk van, akkor mondható, hogy határozottan volt fejlődés, azaz Orbán jól tette a dolgát. Bonyolultabb agyműködés esetén kissé más a helyzet, ugyanis:

  • A hozzánk hasonló helyzetből induló országokban nagyobb volt a fejlődés, mint nálunk, így most már nem Csehország az ellenfél, hanem Bulgária, ugyanis már Románia is lehagyott minket. Jelenleg Bulgáriával küzdünk az utolsó előtti helyért. Érdekes lett volna ugyanez Gyurcsány korszakában, de akkor még sokkal jobban álltunk.
  • Az eltelt időszak alatt, noha sok pénzt kaptunk az EU-tól felzárkózásra, többek között energetikai fejlesztésre is (összesen a jelenlegi éves GDP 60 százaléka!), nem sikerült magunkat komolyan függetleníteni, ezért kötelező jóban lennünk Oroszországgal is, ahonnan a gáz jön, és Törökországgal is, melyen a gázvezeték áthalad. Ezek a gazsulálások Putyinnak és Erdogánnak szükségesek az új gázerőműveinkhez.
  • A magyar egészségügyet és oktatást rendőri felügyelet alá kellett helyezni, hogy valahogy működjön, mert mindkettőt annyira kivéreztették Orbánék anyagilag, hogy a parancsokkal való működtetés abbahagyása esetén azonnal összeomlanának.
  • A nyugdíjakat nem növelték, csak „az értékét őrizték meg”, magyarán egy fillért sem kellett költeniük nyugdíjemelésre (az infláció növekedésével az adóbevétel is nő). Ez alól kivétel, hogy a Gyurcsány által végig fizetett 13. havi nyugdíj ellopását 10 év után a választástól félve abbahagyták (emelés tíz év után: 8,3 %). Ezen „értékmegőrzés”-t sikerült valami nagy dologként eladni a nyugdíjasoknak. Azt hogy elfogadták és belenyugodtak, az ő érdekükben inkább nem kommentálnám.
  • Az országot Orbán a barátokkal és szövetségesekkel való hosszas és keserves küzdelem révén szigetelte el a demokratikus Európától, így aztán a Brüsszel által nekünk megítélt felzárkóztatási pénzek folyósítását leállították, azaz jelenleg nem tudják segíteni az ország fejlődését. Igaz, eddig sem nagyon segítették, mert Orbánék a pénzt nem értelmes, azaz a jövőben hasznot hozó fejlesztésekre költötték, hanem a tulajdonos (98 %-ban valamiképpen az állam, azaz az adófizetők) által fenntartandó, a jövőben további pénzt igénylő beruházásokra, amelyekből csak a kivitelező, haveri cégek gazdagodtak.
  • Tudásalapú társadalom helyett munkaalapú társadalom lettünk, innováció helyett mások által kitalált gyártószalag, Orbánék által kistafírozott, azaz tehetségtelen, de nagyon nemzeti oligarchák, akik egyet tudnak, várni az állami megrendelést. Most már mesterségesen kell etetni őket megrendelésekkel, mert anélkül összeomlanak.
  • A népet a kormány tudatlanságban próbálja tartani, és ez egy részénél sikerül is, ami elég az újabb kétharmadhoz, így a fenti negatív folyamatok Magyarországra a kormány jóvoltából továbbra is jellemzőek lesznek. Amíg világ a világ. Nemde?

Mondható, hogy ha valaki minderről tud, és mégis azt mondja, Orbánék regnálása az ország fejlődését tekintve hasznos volt, arról rögtön tudható, hogy nem az ország hasznáról beszél, hanem a sajátjáról. A fideszes felső tízezer… bár van az nyolcvanezer is. Ha nem több. Ahogy az tisztán látható, ma már a kurták is erősen kaparnak, akár egészen alsó szinteken.

A másik példa Budapest. A 2019-es önkormányzati választáson Orbán Tarlós mellett kampányolva 1000 milliárdos fejlesztésekről beszélt. Volt abban minden marhaság, amit csak Vitézyék kitaláltak, drágábbnál drágább, de annál kevesebb hasznot hozó projektekkel, amely szép tervek Karácsony győzelmével azonnal elhaláloztak (hálisten), helyettük érkezett a COVID, aztán a putyini őrület, és mindezt megfejelte Orbán Budapest elvesztésén érzett folytonos haragja meg az ebből következő bosszú.

Az egyértelműen mondható, hogy Karácsony nem sok mindent fejlesztett a városon, különösen az Orbán által (persze Tarlósnak) belengetett 1000 milliárdhoz képest. Ott volt a 3 metró felújítás befejezése, a Lánchíd, a Blaha Lujza tér, ezeken kívül csupa apróság, így aztán most támadják is keményen amiatt, hogy ő aztán nem fejlesztett semmit. A primitívebb agyak ezt simán elkönyvelik, mert fogalmuk sincs arról, hogy:

  • a fejlesztésekhez pénz kell. A pénzt adók révén lehet a bevétellel bíró emberektől és a bevétellel bíró szervezetektől összeszedni, mind az állam, mind az önkormányzatok így jutnak hozzá a működésükhöz szükséges összegekhez. Mivel az önkormányzatokat az állam gyakorlatilag 100 %-os mértékben a markában tartja, mert mindent megtilthat a fővárosnak a hitelfelvételtől kezdve bármilyen adó kivetését (ahogy meg is tette többször), Budapest maximum a parkolási díjjal meg a tömegközlekedés jegybevételeivel tudnak némi pluszpénzhez jutni, de az nem valami sok.
  • Az állami költségvetés főösszege 38 000 milliárd, a fővárosé meg 449 milliárd, azaz az államinak az 1,18 százaléka. Ebből több minden következik. Az egyik az, hogy az összegekből látható, komolyan csak a kormány tudna fejleszteni Budapesten, de nem fejleszt. Semmit sem fejleszt. Még azt a 6 milliárdot sem adta oda, amit a Lánchíd felújításához megígért, azaz nem csak bosszúálló, de kicsinyes is. A másik, hogy az ország GDP-jének 37 százalékát Budapest termeli meg (11 százalékát meg Pest megye, amely gyakorlatilag szintén Budapest), de az adók révén bejövő összegekből még másfél százalékot sem kap, mert annak a döntő részét a kormány fölözi le. A harmadik, hogy ilyen arányok esetén még külön „szolidaritási” adót is kivetni a fővárosra, mondván, hogy a főváros gazdag, az már a vérlázító pofátlanságok kategóriájába tartozik. De a kormány csak vigyorog, és a nép nem rúgja úgy fenéken, hogy nyolcat bucskázzon a latrináig, hanem szomorú sóhajtozással nyugszik bele kiszolgáltatott helyzetébe, miközben bután néz maga elé, és várja a Messiást, aki majd helyette intézkedni fog.

A fejlesztés tehát nem egyszerű dolog. Jelenleg a kormány nagy bajban van, mivel pénz nincs, még a legkisebb fejlesztésre sem, ezért kénytelen befektetőkkel tárgyalni, és bármilyen hülyeségbe beleegyezni, csak jöjjenek és fejlesszenek (Dubai Rákosrendezőn), vagy hitelben gondolkodva kínaiakkal kínai hitelből építeni a Liszt Ferencre (metró helyett!) járó vasutat, ugyancsak kínaiakkal ugyancsak kínai hitelből a Belgrád-Budapest vasútvonalat, oroszokkal orosz hitelből Paks II-t, hogy legalább valami látszata legyen a fejlesztésnek, mert a lerohasztásokon kívül olyan sok minden nem történt minálunk az elmúlt 14 év alatt.

Gyakorlatilag semmise. A rövid ideig és kevesek által használt sportlétesítményeket ugyanis nem tekintem komoly fejlesztésnek. Azok az ország lerohasztásának eszközei, mert nem hozzák a pénzt, hanem hosszú éveken és évtizedeken át csak viszik. És az a pénz nem Orbán Viktor pénze ám, hanem az enyém. Is. Többek között.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK