Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

0
2423
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Aki azt állítja, hogy rálát a Fidesz belső világára, az nagy valószínűséggel hazudik. Ez a hatalmassá duzzadt konglomerátum a benne szereplők számára is szövevényes, legfeljebb egy biztos igazodási pont van: Orbán Viktor. Lényegében minden ott dől el, vagy az ő dolgozószobájában, vagy a felcsúti házában,  vagy egyéb olyan rejtekhelyeken, amiről a nyilvánosság semmit nem tud, legfeljebb a miniszterelnökhöz köthető kutya ad némi eligazodási lehetőséget.

A Fideszt 1988 óta vezeti Orbán, és abban a rövid, 2002-es periódusban, amikor a váratlanul elvesztett választás miatt lemondott elnöki posztjáról, mindig is ő volt az első számú ember, megkérdőjelezhetetlenül. Illetve, emlékszünk a kiugrási, vagy inkább kirúgási kísérletre, Áder János és Schmitt Mária rövid nászára, miként is végződött az a kaland. Nem, nem lett belőle látványos megtorlás, legfeljebb átmenetileg kiestek abból a szoros kötelékből, amelybe bekerülni meglehetősen nehéz, de kiesni onnan viszonylag könnyű.  De, és ez legyen a háromszoros kormányfő legnagyobb dicsérete: nem bosszúálló típus, látványosan semmiképp nem torolja meg az őt ért sérelmeket. Áder is, büntetésből, Európai uniós képviselő lett, Schmitt meg megfosztatott ugyan a főtanácsadói szerepétől, de jelentős pénzek gazdája, kezelője lett, múzeumi főigazgatói posztja mellett.  Orbán nem távolítja el a renitenskedőket, lám a lázadókat sem, még csak el sem lehetetleníti őket, ám hogy ezt milyen pedagógiai megfontolásból teszi, az nem teljesen egyértelmű. Legfeljebb találgatni merek, történetesen arra gondolok, hogy nem akar ellenségeket gyártani azokból, akiket félretesz. A szocialista párt belső mechanizmusát látva, ez logikusnak tűnik; ott ugyanis szinte naponta hullanak ki a szűrőn az éppen magukat sértve érző politikusok, hogy azonnal hozzá is lássanak az aktuális hatalom aláásásának. Orbán rengeteget tanulhatott, olvashatott a hatalom mibenlétéről, annak megtartásáról; ez szinte minden lépésénél érzékelhető.

Azt ígértem, igaz némi fellengzősséggel, hogy a Fidesz belső világáról fog szólni a 2017-et értékelő sorozatunk második része, de lám, eddig csak Orbán Viktorról írtam. Ami természetesen nem véletlen, mert – ahogy mondják – a Fideszben semmi nem történhet és talán nem is történik semmi, az ő tudta nélkül. Ami azt is jelenti, hogy csakis az ő tudtával gazdagodhat bárki, csakis az ő egyetértésével léphet előre, és az ő fejbólintása szükségeltetik ahhoz is, ha valakit ki akarnak szorítani, ki tudja éppen hányadik körből.

Igazán nem szeretném mitizálni a Fideszt, végső soron ott is csak emberek vannak, akik gyarlók, olykor hibáznak, olykor eltévesztik a lépést, ezeket azonban nagyon gyorsan kezeli a rendszer; ha kell egész csapatokat számolnak fel egyszerre, anélkül, hogy az nagyobb hullámokat verne.

Apropó hullám. Nincs a magyar politikai vezetők közül egy sem, aki akkora jelentőséget tulajdonít a médiának, mint Orbán Viktor. Az idén megint nagyot lépett ezen a téren; magához vonta a teljes vidéket, uralja immár az összes megyei nyomtatott lapot. Ebből a szempontból nevezhetjük őt maradinak is, hiszen hozzá sokkal közelebb áll print média, mint az internet világa, de tagadhatatlanul fejlődőképes; ha ő maga nem is válik egy tetovált fiúvá, pártja egyre inkább veszi birtokba a világhálót is. Éppen ezért kell különösen komolyan venni, azt amiről Tusnádfürdőn, majd azóta más fórumon is beszélt, azt tudniillik, hogy a média döntő többségének magyar kézben kell lennie. Tudjuk, ez nála egyet jelent néhány kiválasztott emberrel, olyanokkal, akik azt teszik, ami a napiparancsban meg vagyon írva.

Most persze azt hiszik, hogy túlzok, olyan katonai kifejezést használok, amely nem a pártok világára jellemző. Lehet, hogy így van, úgy általában, de nem a Fidesznél. Ott igenis léteznek a napiparancsok, a kötelezően előadandó szövegek, a teljes igazodás a felülről jövő utasításokhoz. Bármennyire is furcsa: a Fidesz katonai rendszerként működik, erősen hierarchizált viszonyok között, ahol mindenki felfelé tekint, és lefelé utasít. De nincs biztos fent és lent; Orbán cserélgeti a szereplőket, és akit maga mellé választ, mondjuk úgy: a Fidesz elnökségébe, azoknak mind megvan a maguk szerepe. Miközben azt is tudniuk kell – hogy tudják-e abban nem vagyok biztos -, hogy jelenlétük a Vezér mellett átmeneti lehet. Vagy bizonyosan átmeneti. Most éppen Gulyás Gergely, Németh Szilárd, Kubatov Gábor és Novák Katalin alkotják az alelnöki koszorút; mindegyikük kijelölt feladattal, a jellemükhöz illesztett szerepkörrel. Azt azért tudni kell: ők messze nem az Elnök bizalmi emberei, a bizalom körébe talán csak néhányan tartoznak, a politikusok közül Szijjártó és Rogán, az üzletemberek közül Garancsi, Vajna, vagy Mészáros Lőrinc; feltehetően ők is szigorú elszámolással tartoznak a Főnöknek. Innen is ki lehet persze hullani, mutatja ezt Spéder, vagy Simicska példája, amiből az a következtetés is levonható, hogy Orbán egyáltalán nem tart attól, hogy bizalmas információk kerülhetnek ki róla.

A Fidesz birodalom oldalhajója, most már évtizede, a kereszténydemokrata Néppárt. Egy olyan párt, amelynek van ugyan frakciója, van ugyan elnöke, de a működéséről, sőt megkockáztatom, a létezéséről semmit nem tudunk. Az bizonyosnak látszik, hogy az egyházi vezetők számára fontos: létezzen Magyarországon egy nem vallási alapon működő, de a keresztény hit letéteményeseként számon tartott párt, a többivel már nem törődnek. Nem különösebben akarnak beleszólni az orbáni politika vitelébe, még akkor sem, ha ezzel pont szembemennek a pápával. A püspöki kar döntő többsége nem pusztán elfogadja, maga is hirdetője a gyűlölet-kampánynak. A KDNP-ben jó partnerre talált Orbán: a párt nem is akar több lenni, mint ami: néhány embernek meleg otthont, állást, kóvedet biztosító parlamenti helyet. Semjén Zsolt, akik elnöki posztja mellé még a miniszterelnök helyettesi pozíciót is begyűjthette, azon kívül, hogy bólogató kiskutyaként szolgálja ki a miniszterelnököt, és azon kívül, hogy időnként elképesztő butaságokat hord össze, nem sok vizet zavar. Nincs olyan közvélemény-kutató cég, amely mérné a KDNP népszerűségét és nincs olyan  sem, amely Semjén Zsolt helyezéséről szólna. Tulajdonképpen a frakciótagokat is kijelölik, azt persze nem tudom, hogy kinek van nagyobb szerencséje, annak-e aki a Fideszben maradhat, vagy annak, akit átutalnak a KDNP körébe.

De ez a koalíció, mint minden a Fidesznél: a látszatok világa. És a látszat 2017-ben sem tört meg: Orbán uralja és egyben tartja a pártjait. És dönt, mindig dönt.

Folytatjuk. Következik: Az országgyűlés.

A sorozat első része: A lázadás éve – Soros ellen

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..