„Nem lesz több kormányinfó” – közölte a személyesen is nagy választási bukást elkönyvelő Vitályos Eszter kormányszóvivő. Megnéztem, a kormány honlapján, még fel lehet iratkozni rá hírlevél formájában…
Mielőtt a hazugsággyár ezen kiemelkedő létesítményének poraira békét mondanánk, érdemes megemlékezni arról, mit műveltek a köztájékoztatás címszó alatt Lázár János, Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.
A Kormányinfó egy magyar illiberális politikai kommunikációs kísérlet volt: olyan rendszeres sajtótájékoztató, amely magát a tájékoztatás eszközekének mutatta, valójában a politikai narratíva fenntartásának, terjesztésének egyik fő eszköze volt. De nem csak ez, hanem egy olyan politikai kultúra lenyomata is, amelyben a hatalom nem partnerként tekintett a nyilvánosságra, hanem kezelendő problémaként. Ahol a tisztázó kérdés csak kikerülendő, zavaró tényező lehetett.
Több, jól elkülöníthető kommunikációs és dezinformációs technikát alkalmazott:
A legnyilvánvalóbb az orbáni narratív dominanciát fenntartó kommunikációja volt, ami mindig minden problémát egy külső, ellenséges erőnek tulajdonított („Háborús inflációnak” vagy „brüsszeli szankcióknak”).
Alkalmazták a szelektív adatközlés módszerét, aminek az a lényege, hogy mindig olyan számokról, mutatókról beszéltek, amelyek tekintetében Magyarország jól állt, miközben ignorálták, elhallgattatták vagy „nem relevánsnak” minősítették azokat, amelyek az ország súlyos gondjairól tanúskodtak.
Volt itt aztán a „nem tudok róla” technika, amelyet a korrupciós ügyekben (Völner–Schadl, Elios) vagy a belső feszültségek (pl. a kegyelmi ügy előzményei) esetén használtak. Ilyesmikre emlékezhetünk: „A kormánynak nincs dolga egyedi ügyekkel”, vagy például „A sajtóból értesültünk róla”. Ez tette lehetővé, hogy a kormány elhatárolódjon a rá nézve terhelő, kényelmetlen valóságtól anélkül, hogy konkrétan hazudnia kellett volna.
Rendkívül autoriter, diktatórikus volt az, ahogyan a Kormányinfó a kérdezőkhöz viszonyult. A nem NER-kompatibilis újságírókat gyakran vádolták meg azzal, hogy „nem kérdeznek, hanem politikai véleményt mondanak”, vagy hogy „külföldi érdekeket szolgálnak”. Ezzel nem csak hogy nem adtak érdemi választ, de a kérdező hitelességét támadták meg.
A Kormányinfó 2015-ben indult Lázár János főszereplésével, akitől Gulyás Gergely 2018 májusában vette át a stafétát. Így vált ő kormány „arcává” a 2026-os országgyűlési szavazásig, és ezalatt úgy 300-350 „infót” vezetett le. Legnehezebb pillanatai a kegyelmi és a Pegazus-ügyben, a jogállamisági kérdések felmerülésekor, Szájer József ereszcsatornás esetében és a gigantikus Pride megmozdulásra való reagálásakor lehettek.
Ugyanannyira nem fog hiányozni, mint a miniszterelnök péntek reggeli „patrióta igehirdetése” a Kossuth Rádióban, hiszen egyikük sem a nyilvánosság szolgálatáról szólt, hanem annak kontrolljáról: a cél soha nem a válaszadás, hanem a témák keretezése, relativizálása vagy kiüresítése volt. Olyan politikai logika működtette ezeket, amely szerint a valóság csak kommunikációs termék, s ennek következtében aki uralja a narratívát, az uralja a közbeszédet, s az országot is.
A Kormányinfó példája mutatja, hogy a kommunikáció nem helyettesíti a kormányzást.
