Nepotizmus

Mint azt tanulmányainkból tudjuk, a nepotizmus a hatalmi pozíciók és a vele járó előnyök (vagyon, befolyás stb.) azon elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben a szakmai szempontok szerint alkalmasabb, felkészültebb, kompetensebb jelentkezőkkel szemben.

Közfeladat ellátása esetén a szakmai színvonal ily módon való lerontásával a közpénzvesztést kockáztatja a kinevező, egyrészt a kinevezett által bármilyen címen felvett, de meg nem érdemelt összeg révén, másrészt a kinevezett hozzá nem értéséből fakadó károk által. Érdekesség, hogy bár az utóbbi sokkal nagyobb kárt okoz, a nép az előbbire lényegesen érzékenyebb.

Sokak véleménye szerint ez történik most is. Legfőbb hangadójuk Toroczkai László, a Parlamentbe bekerült Mi Hazánk párt elnöke, aki azt nyilatkozta:

„A Fidesz kormányzása idején általánossá vált az államigazgatásban, diplomáciában, (és szinte mindenhol, ahol kinevezések voltak) a nepotizmus. Abban reménykedtem, hogy legalább ezen a téren változást hoz majd a Tisza Párt kormányzása. Erre most Magyar Péter igazságügyi minisztert csinál saját sógorából, Melléthei-Barna Mártonból.”

A definícióból tudjuk, a nepotizmusnak két feltétele van. Az egyik az, hogy a kinevezett a kinevező rokona vagy barátja legyen, de legalábbis üzletfele, a másik meg az, hogy kevésbé legyen alkalmas, felkészült és kompetens, mint a többi jelentkező. Ha akárcsak az egyik feltétel nem teljesül, nepotizmusról nem beszélhetünk.

Van a kinevezési kérdésnek még egy, sokszor sötétben maradó, ritkán tárgyalt része, mégpedig a lojalitás. Mikor egy felső vezető egy akármilyen szervezetben, legyen az politikai, üzleti vagy kulturális, kinevezi a középvezetőket, jól teszi, ha ügyel arra, a kinevezettek megfelelő, és a szervezetet tekintve hatékony módon tudjanak vele együttműködni. Fogadják el a hierarchiát, hajtsák végre az utasításait, ne intézkedjenek keresztbe, ne pusmogjanak róla se a vezetőkkel, se a beosztottakkal, lehetőleg ne kritizálják folyamatosan, és ne szúrják hátba valamilyen sötét trükkel, mikor valamilyen okból távol tartózkodik, legyen az szabadság vagy hivatalos út. Ilyen, a kinevező számára megbízható és vele együttműködő emberek leginkább a rokonságában vagy a haverjai között találhatók, azaz mondható, hogy a hozzá közel állók, anélkül, hogy bármit tennének, hatalmas előnyben vannak a kinevezésnél, szemben mindenkivel.

A következő figyelembe veendő körülmény, hogy

„Mit fognak szólni az emberek, ha őt nevezem ki?”

Ez is egy nagy probléma, mert az úgynevezett „emberek” igen sokan vannak, mindenféle véleménnyel, és ha a kinevezésnél ezt nem veszi figyelembe a kinevező a kinevezett életének sötét foltjait, számíthat a rosszindulatú támadásokra, ahogy baráti, de mégis duzzogó neheztelésekre is, mert a saját csapatban is vannak ám olyanok, akiknek nem tetszik a kinevezett, vagy egy másik kinevezése jobban tetszett volna neki. Ha ezek többen vannak, máris kész a baj, mert nem fogják ám be a szájukat.

A legjobb az, mikor akad a posztra egy szakmailag kiváló, barátságos, együttműködésre kész, csupa jótulajdonsággal bíró, szűzies életű jelölt, akit a kinevező nem ismer, sose látta, sose hallott róla, csak ajánlották neki, viszont a leendő kinevezett régóta csodálja leendő főnökét, és alig várja, hogy a beosztottja legyen. Ezen ideális esetek száma kábé kétszázévente egy.

A fenti számból adódón valamennyi követelményt szinte sohasem lehet teljesíteni. Hiányozhat a szakértelem, vagy a lojalitás, a kinevezett a kinevező valakije, esetleg a kinevezettnek van valamilyen támadható tulajdonsága, amelyre azonnal lecsap az ellen, de sokszor még a haverok is, így aztán a legjobb az lenne, ha senki nem nevezne ki senkit sehová. Ugyanakkor sajnos a rendszer működését biztosítani kell. Elég kellemetlen szituáció.

A FIDESZ regnálása alatt egyértelmű volt az ügy.

A „Legyen abszolút fideszhívő”, valamint a „Legyen butább, mint a főnöke” feltételek együtt is könnyen teljesíthetők, hiszen a fideszhívőséget meg a butaságot bárki el tudja játszani, aki jólfizetős állásra vágyik, sőt, a hülyéknek még meg sem kell erőltetni magukat.

A szakértelmet nem kérte számon senki, mivel minden témában ott volt legfőbb szakértőnek Orbán Viktor miniszterelnök úr, és csak zavarta volna, ha bárki bármit okoskodik, pláne, ha ellentmond az Orbán-féle józan paraszti észnek. A fideszhívőség simán helyettesíthető volt „A mi kutyánk kölyke”, vagy a „futballistafeleség” állapottal, így aztán a kontraszelekció némi nepotizmussal keverve mindenütt és hatékonyan érvényesült, ráadásul a brancsban a miniszterelnök volt hivatalból a legokosabb (tejóisten!), az ennek megfelelő, 16 éves „kormányzás” eredményét az országban körülnézve megláthatja bárki, akit érdekel. Aki körülnézés helyett inkább behunyja a szemét, hogy ne kelljen sírnia, azt is meg tudjuk érteni. De még mennyire!

Áttérve az új kormányra:  a csapat összeszokottságáról nem beszélhetünk, ahogy politikai rutinról sem. Nyilván sokfajta nézet fog ütközni a kormányban sokfajta más nézettel, ugyanis a szakmaiságnak megvan az a hátránya, hogy nem hagyja magát, így aztán nem lesz egyszerű a működés. Jelen helyzetben ellenjavallt a „most aztán mindent bele”, meg a „majd én megmondom, mi lesz” stílus, mert a politikai rutintalanság és az elérendő célok kissé homályos mivolta miatt csak belső összeütközésekhez vezethet, amelyekre a kormányban semmi szükség. Rendkívüli higgadtság és kompromisszumkészség szükségeltetik, és csak remélni tudjuk, hogy a kötelezően óvatos törvényalkotás jó irányba indul meg.

A Toroczkai által emlegetett nepotizmus Magyar sógora esetében természetesen hülyeség, mert jelenleg sokkal inkább számít a szakmai szint, de még inkább az együttműködési készség, azaz a csapatjáték, minthogy ő kinek a kije, és ha az előbbi kettő adott, akkor Melléthei-Barna Márton a legjobb választás, és nepotizmusról sem beszélhet senki.

Kissé csodálkozhatunk viszont a magyar értelmiség bizonytalanságán. Furcsa, hogy miután elsöpörtettek a néppel Magyaron kívül minden egyéb pártot, ezzel sárba tiportatták a választókkal a teljes magyar baloldalt, akik ezek után még nagyon sokáig ott is fognak maradni, a legtöbbjük véglegesen, most kezdtek el finnyázni, hogy hát izé… talán nem kellett volna kinevezni a sógorát. Ehelyett a hülyeség helyett egyet kellene tenniük: elmagyarázni a népnek, hogy miről van szó, azaz hogy a sikerhez a teljes kormány szakmai alapon való együttműködése kell, mégpedig úgy, hogy minden kormánytag megbízik az összes többiben, és akkor nem negatív, hanem pozitív állapot, ha az egyik kormánytag a miniszterelnök sógora. Ez nem az egyszemélyi, pláne nem a hirtelen döntések időszaka, csak hosszas vita és kompromisszumok árán, maximális együttműködéssel alakulhatnak ki a megfelelő óvatos törvénykezési lépések, melyekből még ráadásul nagyon sok szükségeltetik. A kapkodás és az erőből való törvénykezés tilos.

Másképp nem fog menni.