Kezdőlap Itthon Oldal 581

Itthon

Pisti a vérzivatarban: a súlytalan Tarlós

Pár hete még arról tudósítottunk, hogy Göncz Árpádról nevezik el a 3-as metró Árpád hídi megállóját, ma pedig azt voltunk kénytelenek leírni, hogy Tarlós István kitáncol az eldöntöttnek gondolt terv mögül. S bár igyekszik elkenni a várható kimenetel tényét, a metrófelújítás honlapjáról máris törölték a névváltoztatásról (így a többi állomáséiról is) tudósító közleményt – a galériából a gondatlan kezek sajnálatosan elfelejtették kigyomlálni a Göncz-állomás látványtervét.

Mindez azután történt, hogy az ötös számú tagkönyv birtokosa az Echo tv Sajtóklub című műsorában közölte: ha ez bekövetkezik, akkor le kell verni a névtáblát.

Kollégám aligha tévedett, amikor akként értékelte ezt, hogy „a főpolgármester egyszer már elkötelezte magát a Göncz név irányába, így nehéz nem összefüggést találni a Bayer-féle hozzáállás és a mostani visszalépés között”. Továbbá, hogy „ha tagadják, ha nem, teljesen nyilvánvaló, hogy ismét a szélsőjobb nyomásának engednek”.

Isten mentsen attól, hogy felülértékeljem az „ötös számút”, de az eset arra világít rá talán minden eddiginél élesebben, hogy Tarlós mennyire súlytalan figura. Arról eddig se nagyon lehetett senkinek kétsége, hogy „földim” bárdolatlansága (például „lerúgom a szemüveged, és még rá is ugrok”, ahogyan arról még óbudai elöljáróként hírhedetté vált) vagy szánalmas sértődöttsége (sajtótájékoztatók helyetti világfájdalmas tirádái) mintha karakteresebb tulajdonsága lenne városvezetői képességeinél.

De az még engem is meglep, hogy – ha valóban ez lesz a Göncz-állomás sorsa – ennyire nincs befolyása arra, mi történik a fővárosban. Most nem Budapest módszeres kifosztásáról, az iskolák, kórházak elvételéről van szó, még csak nem is a baráti cég által „ajánlott” használhatatlan buszok kényszerű megvételéről – a tenderen jogszerűen nyertes gyártó termékei helyett -, amelyekkel nem tudott (nem akart?) szembeszegülni.

Most igazán pimf ügyről van szó. Olyan pillanatban, amikor a Fideszben kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy elneveznek-e közlekedési csomópontot a nagyszerű államférfiről. Akit amúgy okuk van rühelleni, mert minden tulajdonságában holtában is élő tagadása a fennállónak, a humortalan, ostoba, agresszív, cinikus úrhatnámságnak.

De éppen akkor, amikor az egész Orbán-família ragad bele derékig a korrupció mocsarába, nos, egy ilyen kritikus időben nem érez magában erőt Tarlós ahhoz, hogy nemet mondjon? Ha így lesz, azzal beismeri, hogy még egy kivénhedt intellektuális verőember is fajsúlyosabb ebben a személyi függőségekkel terhes hálózatban.

Lapszem – 2018. február 8.

0

Eljött péntek, a hét utolsó munkanapja, ma az Abigélek és az Alexek ünneplik névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai lapok.

Andy Vajnát sejtik a kisvárdai fürdőberuházás mögött

A Magyar Nemzet arról ír, hogy milliárdokat kapott a Várfürdő fejlesztésére a kormánytól Kisvárda, mégis gyorsan szabadulna tőle. A város csúszdaparkot, vízi filmstúdiót, medencebővítést tervezett a fürdő területén. De alighogy elkezdődött a felújítás,

a város máris eladja a Várfürdő üzemeltetési jogát.

A nyertes huszonöt éven át birtokolhatja a jogot és kapja meg a fürdő bevételeit. A lap szerint a fürdő egy jóval nagyobb beruházás, a Cinemaqua része lehet. A projekt után Andy Vajna is érdeklődött.

Veszélyben Budapest arculata

Lehet, hogy mire elkészül az UNESCO végleges jelentése a budapesti világörökségi helyszínekről és az ezeket körülvevő úgynevezett védőzónákról,

már állni fognak a városvédők által kifogásolt épületek

– ezt mondták civil szervezetek képviselői a Népszavának.  Az UNESCO delegációja az elmúlt napokban vizsgálta a világörökség szempontjából fontos területeket és az ezekkel kapcsolatos fejlesztési terveket, hivatalos álláspontjuk megismerésére viszont még hónapokat kell várni.

Lépéskényszerben az ellenzéki pártok

A Magyar Idők szerint az Állami Számvevőszék által megbüntetett pártoknak a napokban meg kell keresniük az ÁSZ-t, és olyan intézkedési tervet kell benyújtaniuk, amely garantálja, hogy az ÁSZ szerinti gazdálkodási-pénzügyi hiányosságaik megszűnnek. Különben

az állami támogatásukat is felfüggeszthetik.

Egyre kevesebben fordulnak munkaügyi bírósághoz

A legtöbben a felmondások jogellenességének a kimondásáért fordulnak munkaügyi bírósághoz – írja a Világgazdaság. Tavaly az első fél évben több mint 7600 munkaügyi per fejeződött be a bíróságokon.

MSZP: átjut-e a túlsó partra?

Egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni a szocialisták péntek délutáni választmányi ülésén. Ennek a testületnek a feladata, hogy végső javaslatot tegyen a másnapi kongresszusnak arra, hogy kik szerepeljenek a párt választási listáján, hányadik helyen, arról pedig döntenie kell a testületnek, hogy kikkel folytat szövetségi politikát.

Az elmúlt napok meglehetősen viharosra sikerültek, főként a gyöngyösi intermezzo keltett zavart, és mutatott rá arra, hogy a viszonylagosan csendesen telt időszak nem azt jelentette, hogy eljött a béke az MSZP soraiba. Sőt, mint hírlik: most jöhet el az igazi kataklizma ideje, amikor is többeknek azzal kell szembesülniük: nem ők lesznek a kiválasztottak, avagy olyan helyet javasolnak számukra, amely biztosan nem lesz befutó. Nagy itt a tét: nem juthat mindenkinek parlamenti ülés azok közül, akik korábban tagjai voltak az országgyűlésnek, és olyanoknak sem, akiknek korábban azt ígérték.

De még mielőtt az egyéni aspirációkról szólnánk, érdemes egy pillantást vetni a tervezett szövetségre. Döntés ugyan még nincs, elkötelezettség azonban igen, arra nézvést, hogy a párt a Párbeszéddel közös listán nevez be a választásokra. Ez viszont azt jelenti, hogy kettőjüknek együtt tíz százalékot kell elérniük; már 9.99 százalék esetében is elbuknak, kiesnek a parlamentből. Korábban ez soha nem jelentett gondot a szocialisták számára, az elmúlt időszak – nem csak a Botka-féle kilenc hónap a végére elbukott építkezése -, hanem a korábbi esztendők bizonytalankodásai miatt ezúttal kockázatosnak tűnik. Kiváltképp egy önbizalomhiányos párt számára. Márpedig nagyon is illik ez a jelző a szocialistákra; az a temérdek konfliktus, ami kísérte őket útjukon alaposan megtépázta a tekintélyüket. Éppen ezért akadnak bőven olyanok, akik inkább elállnának a Párbeszéddel kötött megállapodástól, ez azonban lehetetlenné teszi, hogy Karácsony Gergely szerepet vállaljon a lista élen, azaz miniszterelnök-jelöltként álljon a startvonalra.

Egyes információk szerint Karácsony fellépése nem hozott jelentős előrelépést a közvélemény-kutatási adatok szerint, de megállította a visszaesést. Tavaly a szocialisták állítólag közel négyszázezer szavazót veszítetek el, ma még nem látni, hogy közülük hányat lehet visszahozni. A bizonytalanok továbbra sem látják, hogy merre induljanak, főként annak fényében, hogy Botka lemondás után sem oldódott meg a két párt, az MSZP és a DK közötti konfliktus, sőt, bizonyos értelemben Gyurcsány Ferenc élesebbé is tette azt. Elsősorban azzal persze, hogy a választásokhoz közeledvén sem fordult vissza korábbi önmagához, azaz nem kívánt már közös listán indulni az egyéni partnerekkel. Ez utóbbi megállapodás is meglehetősen későn, csak karácsony előtt köttetett meg, de mint jeleztük: a megállapodás nem hozta el a nyugalmat. Azért sem, mert a szocialisták egyre élesebben követelték a közös listát, mint az egyetlen üdvözítő utat a Fidesz leváltása felé, a DK viszont egyre élesebben reagált ezekre az üzenetekre. Nincs kizárva, nyilván egy későbbi elemzés adhat majd erre végleges választ, hogy bár az MSZP-nek lehet igaza ebben a kérdésben, talán túl későn szállt le – ha leszállt egyáltalán – erről a vonalról, miáltal a saját építkezését hanyagolta el. Feltételezhető, hogy abban a hitben éltek: a végén maga Gyurcsány is kénytelen lesz beadni a derekát, hiszen ő is hallja a választók hangját, követelését. Azt a követelést, amely a Fidesz leváltására vonatkozik, és amelyet nem lát másként megoldhatónak, mint az ellenzék együttes fellépését.

Márpedig, most már nyugodtan kijelenthetjük: ilyen fellépés nem lesz, a piacon lévő baloldali pártok túlságosan is önmagukra koncentráltak, miközben fúj Fideszt kiáltottak. Ez az elhúzódó folyamatos lánykérés bizony nem pusztán ártott az MSZP-nek, de a máskor stabilnak hitt szavazókat is elbizonytalanította.

Éppen ezért van most a dilemma: vállalható-e a tízszázalék elérése, vagy sem? Az igen mellett voksolok egyik érve az, hogy ma már lehetetlen Karácsony Gergely nélkül indulni, ha ugyanis a Párbeszédet kitessékelné maga mellől az MSZP, az együtt járna Karácsony távozásával, és egy újabb válsággal – alig két hónappal a választások előtt. A másik érv szerint, amennyiben a szocialisták a tíz százalékot sem érnék el, olyan marginális párttá válnának, ahonnan nincs visszaút, azaz megállíthatatlanul rohannak a megszűnés felé. Ezért aligha lehet többsége a választmányi szavazáson a Párbeszéd elutasításának, de mert a szocialisták üléseiről minden kiszivárog, így a várható ellenvélemények is, ezek nyilvánosságra kerülése is romboló hatású lesz. Márpedig az borítékolható, hogy lesznek a koalíciót ellenző felszólalások.

Épp a bizonytalanság az oka, hogy a Liberálisokat, a Fodor Gábor vezette pártot, bármennyire is voltak közös fellépések, az együttműködésre utaló jelek, végül nem vették be útitársnak, sőt egyelőre – Fodor Gábor gyöngyösi eseténél láthattuk – az egyéni körzetben sem vállalják fel őket. A Liberális párt ugyan közleményben kérte az MSZP választmányát: biztosítson lehetőséget Bősz Anett ügyvivő és Sermer Ádám elnökhelyettes felszólalására a választmányi ülésen, ez a kísérlet, még ha meg is kapják a lehetőséget, aligha visz eredményre. Ez alapján viszont az MSZP következetes közös-lista politikája végeredményben totális kudarc lett: csak egy olyan pártot tudott maga mellé emelni, amelynek a támogatottsága egy százalék körül mozog, igaz viszont az egyik legnépszerűbb politikust tudhatja soraiban. Néhány órával a végső szót kimondó ülés előtt tehát kimondhatjuk: az MSZP és a Párbeszéd együtt indulnak a listás szavazatokért, vagyis mindenképpen tíz százalék fölött kell áprilisban végezniük.

Nehezebb diónak látszik az egyéni körzetekben indulók a rajtlistáját összeállítani. A DK-val kötött megállapodás jelentősen lecsökkentette a mozgásteret, miközben a Fidesszel szemben egy ellenzéki jelölt  induljon elvét nem sikerült megvalósítani. A mozgástér lecsökkenésének nagyon nagy a jelentősége: ma a szocialisták azon a határon vannak, hogy nehezen tudnak átadni más pártok képviselőinek újabb helyeket. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a választási törvény úgy rendelkezik a költségvetési támogatások megszerzéséről, hogy határszámokat állít fel. Egy-egy határszám átlépése – visszafelé – 160 millió forint elvesztését jelenti, márpedig ezekre a pénzekre minden pártnak nagy szüksége van. Ha tehát, mondjuk, mégiscsak visszaléptetik Bangóné Borbély Ildikót Csepelen, mégpedig az Egy képviselőjének, Szabó Szabolcsnak átadva a helyet, máris bekorlátozzák magukat. Ami azt jelenti, ha az LMP mégis hajlandónak mutatkozik – a szocialisták szerint – racionálisan gondolkodni, és belemegy kompromisszumokba, akkor már újabb pénzügyi zuhanást kell az MSZP-nek elviselnie. Ráadásul, ha ez be is következne, nyilván azoknak a jelölteknek, akik keményen dolgoztak, és biztos ígérteket kaptak, valami más helyet kell felajánlani.

Nem könnyű játék ez, és csak távolról tűnik egyszerűen megoldhatónak. Mert mindenki szolgálat- és áldozatkésznek tűnik, mindaddig, amíg nem saját magáéról van szó.

Azt mondják, az ilyen listák és helyek elkészítése akkor sem megy botrányok, sértődések nélkül, ha egy párt várhatóan jól fog szerepelni. A pénteki választmánynak, és a szombati kongresszusnak azonban nem ezzel kell szembenéznie, sokkal inkább azzal: hogyan tudják a pártot átvinni a túlpartra

Ez volt ma – 2018. február 8.

0

Az Elios-botrány újabb fejezetei, Tarlós visszavonná a Göncz-állomás nevét, folytatódik a cirkusz a nemzetbiztonsági bizottságban, az Európai Bíróság előtt a civiltörvény, Mészáros Lőrinc Spar-boltokat vett, elkezdődött a Filmhét – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Elios: Szolnokon is az általános modell ment, az MSZP Poltot kérdezi

Tiborcz István
MTI Fotó: Burger Barna

Szolnokon is a már megismert minta alapján ment az Elios közvilágítási projektje: módosított lámpa-élettartam, ugyanannyival rosszabb „konkurens” pályázatok,

személyi összefonódások a nyertes és a pályázati közreműködők között

és így tovább.

Az MSZP 13 helyi önkormányzatban kérte az OLAF-jelentések kiadását, és közben Polt Pétert kérdezik a nyomozásról, akit a Párbeszéd lemondatna. Az LMP pedig Tiborcz-illetéket javasol a miniszterelnök vejének cége miatt.

Tarlós visszavonja a Göncz Árpád elnevezést

Mégsem lesz Göncz Árpád állomás az Árpád hídi metrómegállóból. Tarlós István a Független Hírügynökségnek azt mondta:

„újra kell gondolnom, hogy mi a helyes döntés”.

Spar-boltokat vett Mészáros Lőrinc

A Mészáros-féle Appeninn 18 Spar-üzletet vesz meg 4,5 milliárd forintért – jelentette be a társaság a tőzsdén. Az épületeket a Spar bérli a szintén osztrák Erste befektetési alapjaitól.

Folytatódik a nemzetbiztonsági cirkusz

MTI Fotó: Soós Lajos

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, “kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és

“összedőlt a Soros-terv”.

Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Az Európai Bíróság előtt a magyar civiltörvény

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás.

„A Fidesz visszaélt a többségével”

youtube

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után  szakított vele, mert

vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány.

Jeszenszky úgy látja: mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant. Amit pedig Sorossal művelnek, azt kifejezetten gusztustalannak tartja.

Európai Parlament: ne legyen téli/nyári időszámítás

Az EP többségi szavazattal határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy szüntessék meg a nyár és a téli időszámítást. Vagyis megszűnne a márciusi és októberi óraállítás.

Törökországot és Oroszországot zavarja az EU bővítési terve

A héten jelentette meg a nyugat-balkáni országokra vonatkozó bővítési stratégiáját az Európai Bizottság. Oroszország és Törökország viszont saját érdekszférájának tekinti a régió bizonyos részeit.

Szabó Istvánt köszöntötték a Filmhét megnyitóján

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével, és a rendező köszöntésével

megkezdődött a 4. Magyar Filmhét.

A vasárnapig tartó vetítéseken új helyszínen, a Corvin moziban összesen 150 filmet nézhet meg a közönség.

Egy súlyosan beteg rajongó már megnézhette a Valami Amerika 3-at

Csak jövő héten kerül a mozikba a Valami Amerika új része, de egy rajongó már jóval a premier előtt megnézhette, milyen lett: Herendi Gábor rendező és a Tamást alakító Pindroch Csaba személyesen mutatta meg a filmet a gyógyíthatatlan betegsége miatt ágyhoz kötött Csorba Dávidnak.

Bréking nyúz, február 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Döbbenetes leleplezés a Ripostban: iszlám jelképet találtak a Jobbik logójában! A Figyelő éberségének köszönhetően az Origo Soros György újabb támadását leplezi le, a Pesti Srácok meg tiltakozik a feltételezés ellen, hogy közük van az Echo TV vezetőinek távozásához. Kálmán Olga sem maradhatott ki a jóból: a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

A Ripost a Jobbik logójában is „bizonyítékot” talált az iszlámbarátságra

„A Jobbik címerében lévő vörös félholddal Vona Gábor gyakran dicsekszik az iszlám államokban tett körútjain.

Miután néhányan cáfolni igyekeztek, hogy a kérdéses félhold valóban iszlám jelkép-e, a Vonával szemben álló jobbikos források felhívták a figyelmet az Iszlám Konferencia hivatalos zászlajára, merthogy ebből emelték át a párt logójába a vörös félholdat… (…)

Vona bizonyítéknak szánja a vörös félholdat, hogy a Jobbik, illetve személyesen ő maga is elkötelezett a muszlim vallás mellett, melyet az emberiség utolsó reményének tart. „Ha ez a fény kialszik, nagy sötétség támad” – írta például a Barikád! című lapban megjelent cikkében.

A mezei párttagoknak persze egy másfajta magyarázattal szolgálnak a logó jelentését illetően. Eszerint a kereszt mögött látható sávok piros-fehér-zöld vitorlákat(!) ábrázolnak, melyek „repítik” a Jobbik hajóját. Azt, hogy melyik hajó használ félhold alakú vitorlákat, persze már nem tudnák megmagyarázni. Csak a beavatottak ismerhetik a magyarázatot, hogy miért is került a párt logójába a vörös félhold…”

Soros György újabb „támadásáról” ír az Origo a Figyelő alapján

„A bevándorláspárti spekuláns munkatársai nem győzik sokadszorra is felhívni mindenki figyelmét arra, hogy mennyi veszély leselkedik a Soros-féle NGO-kra Európában, mennyi „alantas” támadás éri őket, és valójában milyen borzasztó a helyzetük. (…)

Védelem. Soros György paranoiája leginkább ebben a pontban mutatkozik meg. Az OSF szerint elengedhetetlen (!), hogy a magukat fenyegetve (!) érző NGO-k, illetve azok munkatársai (!) számára elérhető legyen a támogatás, ami egyszerre jelentene jogi (!) és pszichológiai (!) védelmet. Mondani sem kell, hogy egészen döbbenetes ez az elem.”

Az Echo TV-t és saját magát mentegeti a Pesti Srácok

„A PestiSrácok.hu-t vádolja és az Echo TV süllyedését vizionálja a jereváni rádió szintjén erőlködő jobbikos szennylap, a Zsúrpubi.hu. A portál szokásához híven ezúttal is egy olyan „ütős” cikkel próbál kimászni a netes médiavilág latrinájából, amelynek néhány ismert tényen kívül egyetlen szava sem fedi a valóságot. A korábban a fideszeseket vízfejűnek és szellemileg visszamaradottnak nevező Zsúrpubi ugyanis óvodás szinten arról találgat a posztjában, hogy a PestiSrácok újságírói és a Tutiblog bloggerei miatt távozott a televíziótól Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes és Mentes Katalin hírigazgató. Lázálmuk szerint az Echo TV-re a politika erőltette rá portálunk „génállományát”, és mi „megszégyenítettük” a tévé vezetőségét. A PestiSrácok.hu szerkesztősége csak azelőtt áll értetlenül, hogy a Zsúrpubi miért hagyta ki a ziccert, hogy a cikkben megszólaltassa Simicska Ádámot, és az oligarchacsemete kifejtse, ezekért a bűneinkért hogyan vágná le milliméterenként a nemi szerveinket… Szintet lépett a jobbikos lakájmédium, fake news level 1000!”

A 888-nak nem tetszik Kálmán Olga stílusa

„Az én szeretve tisztelt olvasóim előtt nem titok, hogy amikor csak időm engedi, mindig meg szoktam tekinteni a hazai balliberális televíziózás állatorvosi lovát: Kálmán Olgát. Olga asszony hétköznap esténként szokott bemutatót tartani abból, milyen is a függetlenobjektív újságírás a haladók alternatív univerzumában, és ha már ott van, gondoskodó szeretettel meg is ássa a ballib ellenzék és a Jobbik nevű napraforgópárt sírját is. (…)

Kálmán Olga, ha bármilyen jobboldali elhajlásszagot érez a levegőben, azonnal előkapja öltözőjében rejtegetett ávós kabátját, és olyan vérengzést rendez, hogy az érzékenyebb lelkű gyakornokok ilyenkor ájultan esnek össze a takarásban.

Olga csak kérdez.

De hogy?

Hogy került a képe egy fideszes plakátra???

A kérdésre válaszoljon!

Hogy került a képe Hollik István plakátjára???

Ne beszéljen mellé!!!

(Eközben valahol felsír, majd nyugdíjba vonul egy észak-koreai vallatótiszt.)”

Kálmán Olga a Magyar Időktől is megkapta a magáét

„Abban a pillanatban, ahogy Lévai Katalin bejelentette, hogy pártja a Lendülettel Magyarországért kilép a Válasszunk! 2018 nevű formációból, és azt merészelte nyilatkozni, hogy mind a 106 egyéni körzetben külön szeretne jelöltet állítani azonnal az ellenzék célkeresztjébe került.

A Simicska-féle tv kérdezőgépe, a televíziózás Anna Pavlovája, Kálmán Olga szinte önkívületi állapotba kerülve vonta kérdőre, hogy irgum-burgum, hogy képzeli, hogy külön indul.”

Eltüntetett milliárdok nyomában

0

Egyre szaporodnak a botrányok a fideszes politikusok háza táján, de a közvélemény mintha már immunis volna a „csak” néhány milliárdos korrupciós ügyekre.  Az elvakult Fidesz-hívők azzal védekeznek a sorozatos korrupciós botrányok ellen, hogy „itt legalább magyarok zsebében marad” a pénz. Ám ez egyetlen megszorítással igaz: Fidesz-közeli politikusok és családtagjaik számláin landolnak a jórészt uniós forrásból származó milliárdok.

Januári hír, hogy Mészáros Lőrinc cége a Vasútépítők Kft.-vel összefogva újíthatja fel a Százhalombatta és Ercsi közötti 15,7 kilométeres szakaszt az eredetileg tervezett összegnél 7 milliárd forinttal drágábban, ezt derítette ki az Alfahír. A Vasútépítők Kft. neve korábban is felmerült a hírekben, ugyanis sokáig a cég vezetője Szijjártó István, a jelenlegi külügyér, Szijjártó Péter édesapja volt. Ebben az üzletben a hvg.hu szerint

még egy érdekes szereplő neve felbukkan:

alvállalkozó a Duna Aszfalt Zrt, az a vállalkozás, amely a gázszerelő bizalmasának és üzlettársának, Szijj Lászlónak a tulajdonában áll. Szerepet kap a kivitelezésben az a V-Híd Zrt. is, amelynek tulajdonosa 90 százalékban Sárváry István, aki 2016 közepéig a Miniszterelnökség államtitkára volt, és a fideszes L. Simon László bizalmi embere.

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor focimeccsen
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Egy másik, 6,5 milliárd forint értékű közbeszerzést is megnyert Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt közös konzorciuma az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Kft. szennyvíztisztító-telep korszerűsítése címén, írta a hvg.hu. Az ügylet érdekessége, hogy a felcsúti szennyvízhálózat is benne van, így tehát

Mészáros Lőrinc polgármester bízza meg Mészáros Lőrinc vállalkozót.

Ezermilliárdos pénzosztó rendszer kezdett el recsegni-ropogni az elmúlt napokban, amikor a Kormányinfón szóba kerültek a Településfejlesztési Operatív Program körüli visszaélések. Előre lezsírozták az országban a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó TOP forrásainak elosztását, ezért az sem baj, ha a pályázatok teljesen egyformák – erről árulkodtak Lázár János szavai. Kiderült, hogy a Tállai András és Hörcsik Richárd fideszes képviselők körzetében fekvő települések

szinte szó szerint azonos pályázatot nyújtottak be,

írja a Magyar Nemzet. Hatvan városa szeretett volna eligazodni a rendszer működését illetően, elkérte a Heves Megyei Önkormányzattól a pontszámokat, amelyek elvileg megalapozták, hogy nekik miért csak pár millió jutott, miközben a közeli települések milliárdokat kapnak. Azt is szóvá tették, hogy a pénzeket elosztó politikusok „ajándékként” jelentik be a támogatást, még azelőtt, hogy a pályázatokat egyáltalán kiírták volna. Mindezt aligha kezelhetik a Fidesz belügyeként a pénzekkel „sakkozó” politikusok, mert a TOP-rendszer 1230 milliárdos forrásai EU-s támogatásként érkeznek az országba, a felhasználásról el kell majd számolni, írta meg az Index.

Matolcsy György alapítványi „biznisze” is jól teljesített

a múlt év végén: Pallas Athéné alapítványai 146 milliárd forintos befektetést tartottak a saját cégeikben – derül ki a részletes adatokból, amiket közadat-igénylésben adtak ki a Zoomnak. Az alapítványok összvagyona 268,5 milliárd volt, vagyis az alapítványok gyakorlatilag vagyonuk több, mint felét saját magukba fektették.

Arról is a Zoom rántotta le a leplet, hogy a trafikmutyihoz hasonló rendszer épülhet ki a napenergia-bizniszben is. Lázár János kancelláriaminiszter dohányügyi tanácsadójaként és barátjaként számon tartott Sánta János, valamint érdekkörének tagjai jó időben beszálltak a megújulóenergia-termelő vállalkozásokba, amelyek egy közelmúltban hozott kormányhatározat értelmében

százmilliárdos állami és uniós támogatásokra is számíthatnak. 

Szépen gyarapodik a Kósa Lajoshoz tartozó baráti köréhez tartozó Horváth István feleségének sertés-biznisze, amely 109 millió forintot kapott decemberben az állattartó telep korszerűsítésére. A Hír Tv számolt be arról, hogy Bikácsi Agrár Kft.-nek az elmúlt két évben közel félmilliárd forintot ítéltek oda az állam a vidékfejlesztési program pénzeiből a pályázati nyilvántartás szerint.

A botrány-lista napról-napra újabb visszaélések hírével bővül, de hogy lesz-e következménye bármelyiknek is a választók szemében, aligha tudjuk meg április 9. előtt.

Tiborcz és csapata: az érinthetetlenek kasztja

Polt Péter még nem szólalt meg a Tiborcz-ügyben és a rendőrség is meglehetősen visszafogott. Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF), hosszan tartó vizsgálódás után visszaélésekre és szervezett csalásra utaló jeleket fedezett fel az  Elios Innovatív Zrt. 2011 és 2015 közötti tevékenységében. Ennek a cégnek 2009 és 2015 között Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje is tulajdonosa volt.

Az OLAF jelentése szerint, amelyet egyébként a kormány igyekezett eltitkolni az állampolgárok elől, nemcsak túlárazással vádolja Tiborczékat, de megállapításaik szerint már a pályáztatás feltételei is annyira „testre szabottak” voltak, hogy kimerítik a szervezett csalás fogalmát: rendre olyan paramétereket jelöltek meg, amelyeknek egyedül a miniszterelnök vejének a cége felelt meg.

Hogy mekkora nagyságrendekről van szó, azt mi sem jelzi jobban, minthogy az OLAF – miután Tiborczék üzleteit az Európai Unió támogatta  – mintegy 12 milliárd forintot követel vissza Magyarországtól.

Most azonban visszakérik a pénzt. Hogy ki fogja visszafizetni, afelől nincsenek kétségeink. Jobb híján a magyar adófizetők lesznek kénytelenek a zsebükbe nyúlni, hogy visszaadják az Európai Uniónak a Tiborczékra kiszabott büntetés összegét.

A 2010 előtti időkben, különösen nem sokkal a választások előtt, az ilyen ügyek gyanúsítottjait nagy és szervezett sajtóérdeklődés kíséretében, vezetőszáron és bilincsben vitték volna el. Most, hivatalosan ugyan megindult a nyomozás, ám ennek a kimenetele igencsak bizonytalan. Az Elios szerdai közleménye szerint mind a pályáztatásnál, mind az elvégzett munkáknál minden rendben volt. Amit persze jogukban áll kijelenteni, a gyanúsítottnak nem kötelező maga ellen vallani.

A tanúknak azonban muszáj igazat mondaniuk. Márpedig tanúk vannak szép számmal ebben az ügyben. Tanúnak tekinthetők ugyanis azok, akik a pályázatok kiírásában, majd elbírálásában közreműködtek, valamint azon személyek, akik elvégezték a munkát. És persze azok is tanúk, akik átvették a Tiborczék cége által elvégzett, és – sok település panaszai alapján fogalmazhatunk így – nem mindig minőségi munkát.

A legfőbb ügyész, Polt Péter hallgat, de még hivatalának szóvivője sem mond semmit. Pedig, miután a miniszterelnök családja is érintett, ez az utóbbi évtizedek legnagyobb közéleti botránya. Függetlenül attól, hogy az ország lakosságának nagy része, a köszönhetően a kormány és a hozzá közelállók tájékoztatási túlsúlyának, nem, vagy csak nagyon keveset tud arról, hogy van egy nagyon súlyos ügy, amelyben a miniszterelnök veje is érintett.

A botrány azonban előbb-utóbb kínos lesz a kormány és a Fidesz számára.

Nem is feltétlenül a nyilvánosság miatt – ez ugyanis a fenti okokból következően eléggé korlátozott. Ám ez az ügy még azoknál a Fidesz-hívőknél is kiverheti a biztosítékot, akik feltétel nélkül hisznek Orbánban, és tűzbe tennék érte a kezüket.

Nem is feltétlenül azért, merthogy a történtek erkölcsi elveikkel ütköznének. Azért sokallhatnak be, mert veszélyben érezhetik a Fidesz öröknek és megbonthatatlannak tűnő hatalmát. Attól tartanak, hogy a botrány, ha nem sikerül időben mederbe terelni, elsodorhatja de legalábbis, jelentősen meggyengítheti Orbánt és kormányát.

Ráadásul az Elios-ügy miatt a párton belüli nimbusz is odaveszni látszik. Az a vélekedés, hogy Orbán Viktor becsületes és tisztességes, csak hát milyen nagy kár, hogy tisztességtelen emberekkel van körülvéve. A mostani botrány főszereplője azonban nem valamelyik miniszter, vagy államtitkár, hanem az Orbán-család egyik tagja – és ezt a Fidesz-hívők közül sem mindenki fogja megbocsátani.

Miért aggódik a világ és miért mi, magyarok?

Habár az elmúlt napokban (vélhetően a választások közeledtére való tekintettel) egyre szaporodnak azok a hírek, hogy ennyi meg annyi milliárd forintot pumpál az egészségügybe a kormány, ez nem segít a tényen: a magyarok borzalmasan rossz állapotban látják az ágazatot. Az élet különféle területe közül emiatt aggodnak a leginkább.

A „Mi aggasztja a világot” címet viselő, 27 országra – köztük Magyarországra – kiterjedő legfrissebb felmérés azt mutatja, hogy a lakosság egyöntetűen eléggé negatívan látja hazája általános helyzetét: a megkérdezett – 65 év alatti – lakosok szerint rosszul alakulnak a dolgok az országukban. Magyarországon a lakosság 76 százaléka véli így.

A három, leginkább aggodalomra okot adó területnek a világban a munkanélküliséget (19), a korrupciót (56) és a szegénységet tartják – a magyarok azonban nem  feltétlenül gondolják így: az arányok nálunk 19, 56, illetve szintén 19 százalék. Mi toronymagasan az egészségügy miatt aggódunk a leginkább.

Forás: https://www.ipsos.com/ipsos-mori/en-uk/what-worries-world-january-2018

Figyelemre méltó az is, hogy a magyarok után jócskán – 1­0 százalékponttal – lemaradva következnek az emiatt szintúgy eléggé, de nálunk azért kevésbé aggódó lengyelek következnek.

A grafikonokat itt böngészheti:

Spar-üzleteket vesz Mészáros Lőrinc

0

A Mészáros-féle Appeninn 18 Spar-üzletet vesz meg 4,5 milliárd forintért – jelentette be a társaság a tőzsdén. Az épületeket a Spar bérli a szintén osztrák Erste befektetési alapjaitól.

Az Erste két ingatlanbefektetési alapja 18 kereskedelmi ingatlant értékesít az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. részére – tette közzé a tőzsdei társaság a BÉT honlapján. A tranzakció értéke 14,5 millió euró, megközelítőleg 4,5 milliárd forint.

Vidéki nagyvárosokban, üdülőhelyeken, megyeszékhelyeken, illetve Pest megyei településeken találhatók az épületek, amelyeket a Spar Kereskedelmi Kft. bérel hosszú távú szerződés alapján.

Az ingatlanok bérbeadásából származó éves bevétel meghaladja az 1,8 millió eurót (572 millió forint). A vásárlással az Appeninn tulajdonába kerül összesen több, mint bruttó 18 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület mellett összesen közel 80 ezer négyzetméternyi telekingatlan és kevéssel több, mint 1200 parkolóhely is.

A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a tranzakciót az Erste kezdeményezte, a Sparnak nem volt sok szerepe benne és azért esett az Appeninnre a választás, mint vevő, mert az ő ajánlatuk volt elfogadható.

Elios-ügy: az MSZP országosan is kérdez

A nyomozás vagy annak meghiúsítása a cél Elios-ügyben? – kérdezi a legfőbb ügyésztől Harangozó Tamás. Az MSZP-s politikus az évekkel ezelőtt elindított és lezárt nyomozásról érdeklődik Polt Péternél. Az MSZP már 13 helyi önkormányzatban kérte az OLAF-jelentések kiadását.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2015-ben már indított vizsgálatot az Elios Zrt. gyanús közbeszerzései ügyében, és akkor a magyar nyomozóhatóságok is vizsgálódtak, de semmilyen jogsértést se állapítottak meg – emlékeztet írásbeli kérdésében Harangozó Tamás. Az MSZP frakcióvezető-helyettese erről az eljárásról érdeklődik Polt Péternél annak kapcsán, hogy az OLAF újabb jelzésére január 22-én ismét nyomozást rendeltek el az ügyészségen.

Harangozó egyebek közt azt tudakolja a legfőbb ügyésztől, hogy egyáltalán végeztek-e nyomozati cselekményt, ha nem, miért, ha igen, lett-e következménye az eredménytelenségnek.

Forrás: Facebbook

Végezetül Harangozó Tamás ismételten felveti, hogy vajon nem a sikertelen eljárás-e a célja az ügyészségnek.

Az MSZP a szolnoki eliosos OLAF-aktát helyi képviselői útján kérte ki és kapta meg. A szocialisták az uniós pályázati honlapon kigyűjtötték a közvilágítási korszerűsítési tendereket,

és 13 önkormányzatban már beadták

ugyanazt az indítványt, amelyben közérdekű adatigényléssel kikérik az OLAF-jelentést – mondta el a Független Hírügynökségnek Harangozó Tamás.

Ez Szolnok mellett Zalaegerszegen került eddig napirendre. A zalai megyeszékhelyen szerdán a fideszes többség megszavazta a kiadást, majd egy nappal később – arra hivatkozva, hogy „tévedésből” nyomtak igent – ismételten szavazásra vitték, és elvetették az indítványt.

Közben Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője Áder Jánoshoz fordult, hogy javasolja az Országgyűlésnek: határozatban mondja ki Polt Péter hivatalvesztését.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!